Erősen öregedő akadályfutó amikor beköszönt az ősz egyfajta OCR kapuzárási pánikon esik át. Közeleg a tél amikor már nem nagyon vannak versenyek az meg ugye kérdéses, hogy a jövő tavaszt megérjük-e egyáltalán. Tehát ilyenkor már minden adandó versenyre el kell menni  – tök mindegy mi az csak fájjon! Így voltam ezzel a Salgó Charity akadályfutással is. Sose hallottam még a rendező csapatról és a versenyről sem – de ilyenkor már mindenre lövünk ami mozog.
Salgótarján nincs messze és viszonylag jól megközelíthető, de szokás szerint morcos voltam mert korán kellett kelni. Aztán a regisztrációnál meg is feszültem ahogy kell. TAJ szám, szig. szám, cipőméret, stb. -  jesszusom hova jöttem…

Igazából mindig is kíváncsiak voltunk, hogy belülről milyen lehet egy Hard Dog Race. Láttuk már jó messziről, futottunk kutya nélkül, futottunk nagy kutyával, kicsivel. De milyen a buli belülről, hogy látja az a versenyt, aki az önkéntes világban is otthonosan mozog a HDR univerzumában. Természetes, hogy kerestünk egy olyan lelkes kutyaimádó, HDR fanatikus, jó tollú versenyzőt, aki bevezet minket ebbe a miliőbe. Piller Emese írása következik.

Az tudjuk, hogy egy OCR verseny csapatépítő bulinak sem utolsó, láttunk is már párszor ilyet, de most a szokásosnél érdekesebb csapatba sikerült belefutnom. A ViddL (ViddL - Légy részese a csomagküldés innovációjának) csapata ugyanis csomagszállítással foglalkozik Budapesten, így a talicska tologatás akadálynál fotózva arra gondoltam, hogy számukra ennél testhezállóbb feladványt nem is lehetne kitalálni. A buli után megkerestem őket, hogy mégis hogy sikerült a Hajsza. 

Törzs Nemzeti Hajszás lévén idén sem maradhatott ki ez az esemény. Már csak azért sem, mert a tavalyi merítésem közül ez a rendezés kapta a képzeletbeli év díja kitüntetést (#no.1). Ha még a Magazin nem reprezentatív felmérését is szemügyre vesszük láthatjuk, hogy a sorozat igen sok embert mozgatott már meg. Ez nem véletlen.
Már messziről látszott, hogy nehéz lesz leparkolni, a hivatalos helyekre esély sem volt beférni, így ki hol talált helyet oda állt le. Délre már a fákról is a látogatók járművei lógtak. A hűvösebb idő ellenére nemcsak versenyzőből, de nézelődőből is akadt szép számmal, a kirakott raklapbútorokat gyorsan belakták az emberek. A délelőtti szórakoztatásról a fél óránként induló közös bemelegítések és a konferanszié szövege gondoskodott. Többféle büfé, valamint megannyi szponzori sátor biztosította a hasznos időeltöltés a szeretteikre várakozóknak, avagy azoknak, akik már túlélték magát az etapot.

A múltkor a Valca ugyan nagyjából az ott lévőknek az Ultra miatt maradt emlékezetes és hírhedt, de volt másnap egy kiegészítő futam is, a Team Challenge. Itt a Mészáros Laz The Spartan László, Kívés Bendegúz, Kováts György összetételű trió a második helyet szerezte meg, ami egyből egy jogosítvány is lett Tahoe-ba (USA), a Spartan Világbajnokságra. Laz vállalta a nemes feladatot és pár mondatban mesélt Team Challenge versenyről.

A sorozat visszatért szülővárosába és ezáltal újra lehetőséget biztosított azok számára ismételnének ebből a gyönyörből vagy lehetőséget biztosított az elsőzőknek, hogy belekóstoljanak az ország ezen szeglete által nyújtott OCR lehetőségeibe.
Az eddigi remek szervezéseknek köszönhetően optimizmussal teli várakozással indultunk el Budapestről. Vajon az idei verseny is hozza a már megszokott színvonalat?

A hétvégi lipnoi Spartan Trifecta Weekend mezőnyét ugyan a cseh és szlovák versenyzők uralták, de számunkra mégis sokkal kedvesebb élmény az, hogy a szombati Beast elite futamon Groholy Babett nagy versenyben megszerezte az aranyérmet. Különleges vízi világ Lipnoban, Babett imádta, ahogyan az interjúból ez is, meg még pár dolog. Olvassátok! 

2018 számomra mindenképpen a HDR éve volt. A tavalyi Wild futamon voltam először, szerelembe estem rögtön (és ott is maradtam). Célom volt az idei szezont “kimaxolni” - minden versenyen részt venni, megszerezni az érmeket, sőt, önkénteskedni is mindenhol. A kollekcióból csak a cseh verseny hiányzott, így már a májusi lengyel megmérettetés után biztos volt, hogy megyünk a sörök hazájába is.

Koller Gábort sokan ismerjük egyrészt a hazai akadályfutó/terepfutó versenyekről, másrészt közösségi munkája miatt is, amit Spartan nagykövetként végez nagyjából nap mint nap. De most még nagyobb fába vágta a fejszéjét. A többit az interjúban olvashatjátok.

Januárban Levi barátom mesélte, hogy milyen jó volt a skóciai Ultra versenye tavaly és idén is tervezi, hogy elmegy. Talált is egy nagyon kedvező repülőjegy ajánlatot, megtetszett a dolog, akkor még csak kirándulásként gondoltam a dologra. Aztán jött a nyár, közeledett a dátum. Összejöttünk már hatan akik megyünk. Néztem, hogy trifecta hétvége lesz, szombaton Beast és Ultra futamok lesznek. Elterveztem, hogy futok egy beastet, arra is edzettem teljes gőzzel. Pont készülök nevezni, amikor Levi ír, hogy a sérülésből még nem gyógyult fel, eladó az Ultra nevezése. A bennem élő kretén egyből közbeszólt, hogy „Csapassuk!!!”
Így alakult, hogy végül kétszer akkorát futottam, mint terveztem, de így utólag abszolút megérte.