Erősen öregedő akadályfutó amikor beköszönt az ősz egyfajta OCR kapuzárási pánikon esik át. Közeleg a tél amikor már nem nagyon vannak versenyek az meg ugye kérdéses, hogy a jövő tavaszt megérjük-e egyáltalán. Tehát ilyenkor már minden adandó versenyre el kell menni – tök mindegy mi az csak fájjon! Így voltam ezzel a Salgó Charity akadályfutással is. Sose hallottam még a rendező csapatról és a versenyről sem – de ilyenkor már mindenre lövünk ami mozog.
Salgótarján nincs messze és viszonylag jól megközelíthető, de szokás szerint morcos voltam mert korán kellett kelni. Aztán a regisztrációnál meg is feszültem ahogy kell. TAJ szám, szig. szám, cipőméret, stb. - jesszusom hova jöttem…
Gondoltam gyorsan lenyargalom ezt a himi-humi valamit aztán majd jól hazamegyek. Benéztem a fesztiválterület körüli útvonalat és pár akadályt. No ez nem lesz nagy szám, kesztyű tuti nem fog kelleni és bár volt ott egy patakmeder de szépen nyírt fűszerűség volt az alján – szóval sáros se nagyon leszek. Legalább ennyi…
A start után nem sokkal volt egy vízzel teli konténer. Úgy voltam vele, hogy oda az elsők között be kell érnem mert elég szűk és könnyű beakadni. Ez nagyjából meg is volt az elejében úgyhogy itt már nyeregben éreztem magam. Azt gondoltam innentől sima ügy lesz – nyargalunk egy kicsikét, befutó, érem, pacsi és léc - node hiba csúszott a számításba!
A vizes konténertől nem messze a mezőn feltűnt egy rakás traktorgumi. Akkor most görgetünk – de nem . A mezőny eleje beleállt a gumikba és elkezdte cipelni. Odaérve én is beleálltam egy jókiállású traktorgumiba és uzsgyi! Csináltam már hasonlót de közel sem ekkora távon. A gumi maga nem volt túl nehéz, viszont nagyon rossz volt a fogása. Valahol mindig vágott. Az első száz méter után – mint mindenki - már úton-útfélen eldobtam. És természetesen folyamatosan káromkodtam! (Lányoknak feletáv volt és lehetett gurítani) Csak háromszáz métert kellett vinni de ez teljesen megcsinált. Amikor letettem újragondoltam én ezt az egész történetet. Éreztem, hogy itt el fogom hagyni a tökeimet és ez bizony akadályfutás lesz a javából!
Minden nagyképű, galád gondolatom megbántam és ettől a perctől a Verseny (nagybetűs!) minden percét élveztem.
A gumi után valóban jobbára felfele vezetett az út. Nem sokat – csak hat kilométert. Gyönyörű helyeken – csúszús-mászós hegyi patakban, tisztásokon, erdei ösvényeken. Az úton volt palánk, libikókás balansz majd zsákcipelés és vödörcipelés. A zsákot erdei ösvényen kellett le- majd felvinni – jó sokat. A vödör nem volt túl nehéz viszont rohadtul fel kellett vinni a vérbe és aztán természetesen onnan vissza is kellett hozni.
Valahol a cipelések környékén volt a memória tábla. Amikor ránéztem éreztem hogy ezzel meg is lesz az első 25 pattantyúm (25 pattantyú – guggolásból felugrás – volt a büntetés). A táblán egy rakás kép, szám és felirat – vén szeniliseknek totál esélytelen. Hazardíroztam és megjegyeztem a 625-ös számot, két feliratot (zöld alma, piros banán) és azt hogy a képen mindkét dobókocka hatos. Ha ezeket kérdezik akkor OK, ha a másik harmincat akkor pattantyú.
Felfelé az erdei úton volt a kúszás ami baromira ki volt találva. Az erdészeti terepjárók által kijárt úton vagy mentél a középső száraz részen – itt kb. 10 centi hely volt a föld és a szögesdrót között - vagy bevállaltad a keréknyomban az állig érő sarat. Persze csak a sárban lehetett menni - ez után már esztétikailag is rendben volt a mezőny.
A hatodik kilométer magasságában a vár előtt volt a memória kikérdezése. Előre jeleztem az önkéntesnek, hogy ezzel nekem gondjaim lesznek úgyhogy legyen tekintettel hajlott koromra. Azt mondta majd könnyűt kérdez: volt a képen valami dobókocka. Na megörültem és rá is vágtam, hogy mindkettő hatos. Erre azt mondja az jó, de nem ez a kérdés – azt mondjam meg, hogy a piros dobókockának melyik három oldala látszott. No baszki… Kettőt eltaláltam és ezzel meg is váltottam a 25 pattantyút. Ugribugri után fel kellett menni a várba aminek a tetején az aktuális helyezéssel lefotóztak aztán lehetett nyargalni lefelé. A vár és onnan a kilátás baromi jó, kár hogy nagyon sietni kellett tovább
Lejtmenetben az erdőben szépen jöttek az akadályok egymás után – mászóháló, kötél, gyűrűvel végig a tüskéken, teniszlabdadobás autógumiba, stb.
Fontos megjegyezni, hogy a legtöbb versenynél ilyen helyeken egykupacra behányják az összes akadályt – oda ahova fel tudnak menni kocsival. Úgyhogy futsz kilométereken át aztán egyszer csak ott terem előtted egy rakás akadály egymás után. No itt nem ez volt a helyzet. Az akadályok szépen el voltak osztva az úton. Akadtak hosszabb futós szakaszok de azért rendszeresen megtörte a lendületet valami. Minden akadálynál önkéntesek – rend, csend, fegyelem!
A fesztiválterülethez visszaérve – ami a helyi strand volt - már közel 11 kilométernél jártunk. Belépőnek volt egy zsákbafutás és egy vizes konténer majd következett az a patakmeder ami elsőre olyan laza füves aljú sétagaloppnak tűnt. Mint kiderült az fűnek látszó dolog igazándiból valami nádszerűség ami alatt hol sekélyebb hol mélyebb iszap volt (jó büdös). Mindez pontosan 500 méter hosszan – hol bokáig, hol combközépig. Teljesen kiszámíthatatlanul. Bár itt ment el végleg az esélyem az előttem futó fiatal csikó befogására de nekem ez volt a pálya csúcspontja. Jobb természetes akadályt ki se lehetne találni!
A dágványból kikecmeregve már a strand területén a célegyenes várt. Majomlétra majd egy Csernobilt idéző „kiszáradt” medencében vasvilladobás (mekkora ötlet!!!) és onnan kimászva a befutó.
Mindennel együtt 11.9km és 500m szint – változatos és gyönyörű terep, sok ötletes akadály, cudar jó cipelések, iszonyú lelkes szervezők.
Negatívumként csak a már szokásos nyűgömet tudom felhozni – az egyszemélyes akadályok. Sokat ront a dolog verseny jellegén ha amiatt marad le az ember mert várni kell egy akadálynál.
A strand területén viszonylag kulturált mellékhelyiség, megfizethető büfé és slagos mosakodási lehetőség várta a befutókat – a slagból melegvíz folyt!
Mindent egybevetve nagyon korrekt módon megszervezett és kivitelezett esemény volt. Érdemes a jövőben figyelni, hogy a Palóc Roham csapata mikor szervez megint versenyt – nem szabad lemaradni róla!
Beszámoló: Szimi
Fotó: Tóth József Figura
