A Nemzetihajszára OCR Magazin főszerkesztője társaságban mentem volna, de mivel előtte hétvégén a Bakonyban lenullázta a bokáját és nem volt elég kemény, hogy sérült lábbal bevállalja az év egyik legjobban várt magyar szervezésű OCR versenyét, így egyedül vágtam neki az autópályának fővárosunk felé.
Időben indultam, mert két héttel ezelőtt egy másik OCR versenyen voltunk a Normafa környékén, ezért tudtam, hogy szűk utcák visznek fel a hegyre, nagy tömeg lesz, dugóra számítottam. Egyszerűen, ha kerestem volna sem találtam volna dugót a környéken. A parkolót szinte lassítás nélkül elértem, parkoltam, cuccok fel, irány a fesztivál terület.

Ahogy korábban már megszokhattátok, Varga Zoltán Csaba (aka. Varga's Creation) jegyzeteiből egészen speckó európai versenyekről is kapunk beszámolót. A múltkor tengerparti olasz versenyről hoztak nekünk élményeket, előző hétvégén pedig a berlini Spartan Race fesztivált látogatták meg, ahol egy Sprint és egy Super futam volt a menü, előételnek egy kis városnézés a német fővárosban, desszertnek pedig... de inkább azt hagyjuk a végére.

Ahogyan a szervezők ígérték és egy korábbi interjúnkban el is mondták, a Bakonyrun a második rendezésre alaposan átalakult. A csodaszép Jásdról elköltöztek Bakonybélbe, ami szimplán csak gyönyörű környék. Kicsit hosszabb lett a karika és hát tegyük hozzá gyorsan, hogy erősebb is, vagy inkább kimondottan szemét. A Bakony a szívünk csücske, imádjuk nagyon, de ha nem figyelsz, büntet - ezt nem szép a saját bőrünkön tapasztalni, de ez egy ilyen sport...

Varga Zoltán Csaba (aka. Varga's Creation) és Csernák Enikő mostanában egész Európát végig roadshow-zzák a Spartan Race keretein belül. Ennek mi csak örülünk, mert olyan egzotikus helyekről kapunk beszámolót, mint a hétvégi olasz Misanoban megrendezett Spartan Race. Misano Adricatico egy kis város az Adriai-tenger mellett nem messze San Marino-tól. És ha már a városka a tenger mellett fekszik, akkor adja magát, hogy...

Az interjú megjelenésének időpontjában Tóth Ádi éppen valahol az Atlanti-óceán felett repülhet, úton Tahoe-ba, ahol a Spartan Race világbajnokságon van jelenése. De még mielőtt a szombati VB-ről beszélünk, kicsit tekintsünk vissza Ádi segítségével az andorrai EB-re. Egy interjú keretében idéztük fel a kis ország nagy versenyét. 

A libereci horror-t egyszer már megénekeltük, akkor a HH12HR kapcsán, de nem tudtunk szó nélkül elmenni a Beast mellett sem két okból sem. Egyrészt, mert állandó kiküldött szakértő kollégánk és barátunk, Hegedűs Balázs most először adta meg magát a fenevadnak, másrészt mert ahogy Horváth Máté beszámolójából  is olvashatjátok: ez több volt, mint egy sima beast...

Az OCR Magazin igyekszik a hazai akadályfutó élet ütőerén rajta tartani az ujját, de simán így is előfordul, hogy nem sikerült tudomást szereznünk egy-egy helyi kezdeményezésről. Majdnem így járt a kaposvári I. KE Cross Run rendezvény is, de jóbarátunk, Ulrich Gabi szerencsére ott volt és ha már ott volt, akkor egy rövid beszámolóval segített, hogy tudjunk írni az eseményről. 

A tavalyi első Kékes Vertical úgy néz ki, hogy nagyon is bejött a népeknek - miért is ne jött volna be? -, mert Fábián Mikiék újra nekilendülnek a témának. Persze, egy kicsit tekertek a feladványon, mert aki kemény és nem elég a 6 km, az pörgethet még egy kört 12 km-ért, vagy akár mindjárt hármat szumma 18 km-nyi szenvedésért. A lényeg változatlan, mint minden HUN versenyen: kemény és változatos akadályok -  amit Kékes ád nékünk, az a lejtő -  amit meg a december hoz, azt meg majd meglátjuk. Minden más a fb eventben, katt.

Péntek este fél 8, Liberec szélén egy parkolóház. A Drillmasterek épp a felszerelések súlyát mérik (táska 10kg, 2 boka és 2 csukló súly darabja 2 kg), regisztráció kész, már fázok, adrenalin az egekben, kezdjük már!
8 óra, félkörbe állunk, felszerelés ellenőrzés majd táska fel, de nem a hátunkra, hanem hasra…. Végig csak elől hordhatjuk a táskát, na frankó! Majd szem beköt, egyes sor, megfogjuk az előttünk lévő vállát és 20 perc séta vakon hegynek fel. Megállunk, majd egy hangos és egyszerű mondat: „Táska le, hassal a földre, lábak össze kezek hátra!” Mindenkinek összekötötték a lábát és kezét majd még egy egyszerű mondat: „Ha megszólalsz kiszállsz!”
Már kb 20 perce feküdtünk a vizes földön, mindenünk átfagyott, mire végre jött az utasítás: „Felkelni, irány a hegy teteje, ott kaptok egy kis ajándékot!” Csak talpra állni volt fél perc összekötött lábakkal, nem hogy elindulni felfelé. Látom mindenki szökdel felfelé, nekem a lábamon lévő kötést sikerült egy határozott lépéssel eltépni, így elindultam futva felfelé és közbe kiszabadítottam a kezem és a szememről leszedtem a kötést. Egy kis hezitálás és tanakodás után mindenki elkezdte kiszabadítani magát. Amint felértünk kaptunk egy kis világító pálcát. Lefutottunk, majd ott meg is kaptuk az első lecseszést: „Senki se mondta, hogy nem szabadíthatod ki magad és veheted le a szemedről a kötést! Ide gondolkodó emberek kellenek! Emberek ébresztő! Ez a HH12, nem valami kis szaros verseny!”

Megtörtük a világító pálcákat és egyből ki is alakultak a csapatok: a kék, a narancs és a rózsaszín. Én a kék csapatba kerültem, ahol 6-an voltunk magyarok, így tudtunk egymásnak fordítani angolról ha nem volt valami érhető. A földön volt 3 kupac mindegyik csapatnak. Ez 5 üveg 5 literes vizet, 2 fa lécet, két kenyeret, sót és disznózsírt tartalmazott. Azt vittünk el belőle amit csak akartunk. Mivel csak gyümölcsöt vihettünk magunkkal, így vittünk mindent...
Majd elindultunk hegynek fel, egészen egy sí sánc aljáig. „Akkor most egy kis bemelegítés”
A lábánál kaptunk két feladatot amit folyamatosan ismételni kellett. Majd elsőként a mi csapatunk indult el felfelé a sí sánc melletti emelkedőn egy megadott pontig, onnan meg közvetlen a sí sánc mellett a meredek lépcsőn, majd a patakban lefelé. 13 perces kör volt, majd közölték, hogy megismételjük de most csak 10 percünk volt rá. Természetesen nem sikerült, így büntető. Majd a pálya melletti felvonó lábánál megálltunk, jött a következő feladat: „A csapat itt lent várakozik plank és gugolás váltakozásával, míg 1-1 ember a csapatokból felfut a pálya mentén egy oszlopig, amin van egy papír tele kódokkal. Megjegyez amennyit tud, majd lent a csapat leírhatja egy lapra, majd jön a következő ember a csapatból. A kódokból pedig a következő feladatunkat tudjuk meg.” Összesen 11 kód volt, folyamatosan hozták le az emberek a kódokat. A kódok össze vissza betűkből és számokból álltak. Volt rá egy kis időnk, hogy megfejtsük, közben persze a plank és a guggolás gyilkolta az izmainkat. 20 perc tanakodás után sem sikerült rájönni, mire közölték, hogy a héten egyik nap közöltek egy képet facebookon, az alapján rájöhetünk. Csak a sárga csapatnak sikerült megfejteni, el is indultak felfelé az emelkedőn. Mi pedig lent gondolkodtunk, de mivel nem sikerült, elárulták, hogy ez Morze kódra vezethető vissza. Mivel senki se tudta a Morze abc-t így büntetőért elárulták a feladatot.

A feladat az volt, hogy: „Készítsünk egy hordágyat, ami elbír egy embert!” A 2 falecet, vastag ágakat, köteleket és rengeteg duck-tapet felhasználva készítettünk is egyet, ami stabilnak tűnt (két óra múlva természetesen el is tört a legmeredekebb szakaszon felfelé…). Majd a csapat minden tagját 30 percig kellett cipelni rajta, először a sípályán majd a hegyre felvezető lehető legrosszabb állapotú utakon felfelé… A vizes, sáros és nagyon csúszós utakon felfelé nagyon kellemes volt megtenni a 600 méter szintkülönbséget! De legalább telt vele az idő.
Hajnali 3 körül lehetett mire felértünk a csúcsra Karel Hubáčekhez. Jutalmunk 100 burpee volt… Majd jött egy kb 2,5 órás teljesítmény túra lefelé. Ekkor már úgy néztünk ki mint egy zombi csorda. Közben az erődben volt egy megállónk a köteleknél. Majd az egyik Drillmaster így szólt: „Ez a HH12, aki nem tud felmászni a kötélen, az kiesett!” A hátizsákot letehettük, viszont a 8 kiló boka és csukló súly nagyban akadályozta a mászást. Majdnem mindenkinek sikerült. Akinek nem, annak a csapat segíthetett, így szerencsére mindenkinek sikerült a végére.
Már majdnem visszaértünk a fesztivál területre, megálltunk egy réten egy körben, pár burpee, majd az egyik kedvencem következett: „Látjuk, hogy mindenki nagyon fáradt, ezért kapunk egy energiadús, tápláló és finom reggelit!” 2 darab csirke szív nyersen. Aki nem eszi meg kiszáll! Nem volt annyira borzasztó mint hittem, de meg nem ismételném!

Majd irány a fesztiválterület futva. Odaértünk, fél 7 elmúlt már, a nap felkelt, kezdtünk örülni. Menet közben viccelődtem is az egyik Drillmasterrel amikor kávézott, hogy hozott e mindenkinek, meg hogy ideje meginni a reggeli kávét( ezek után én voltam a „Coffeeguy”), de ha ezt tudom nem csinálom. Azt mondta: „most megkapjuk a kávénkat egy jó nagy bögréből!” Irány a vizesárok, nyakig el kell merülni, fél óra, az első 3 aki felkel kiszáll!
Én még életemben nem fáztam annyira! A levegő sem volt 8 foknál melegebb, de a víz még rosszabb volt. kb 3-5 perc után azt mondták: „most mindenki feláll, ki a vízből!”
Jött a memória teszt. A verseny előtt pár nappal kaptunk egy emailt sok információval Liberec városról, a HH történelméről, amit meg kellett jegyezni. Itt 11 pontban visszakérdezték, majd a végén összeszámolták a hibákat. 92, így mindenki közösen csinált 92 guggolást. Amennyire fáztunk vizesen még jól is esett! Majd megindultunk a cél felé, már a célegyenesnél voltunk, reggel 7:58 perc! Majd éles kanyar jobbra és minden remény meghalt…
Irány a vizesárok és megint egy kötélmászás. A szabály ugyan az, ha nem mész fel, kiestél! Reggel 8.02-kor, amikor már 12 órája szenvedtünk. Életem legnehezebb kötélmászása volt, de sikerült. Itt nem működött ami az erdőben, mert kétszer olyan hosszú volt a kötél, így mindenki egyedül küzdött. Összesen 4 embernek nem sikerült, őket kiválthattuk, ha 12 ember még egyszer felmászott a kötélen. Mindenki bent maradt! Irány a kúszás, csak hogy ne legyünk túl tiszták a sok víz után. Majd vissza fesztiválterületen lévő dombra, majd közösen üvöltöttük a mantránkat:

A már szokássá vált 30 búcsúzó burpee, a cél előtti palánkon átmászás és CÉL! Megkaptuk az érmünket, a csomagot a pólóval, felvarróval matricával és két karkötővel. Még egy búcsúzás a Drillmasterek részéről, megdicsértek minket. Mindenkinek sikerült! Még mindig nem hiszem el! Összeállt az Endurance triffecta!

Összességében nagyon kemény volt, igazi lassú gyilkos volt az a 18 kiló amit magunkon cipeltünk. Mellé a sok cipekedés azokon a lehetetlen helyeken, a sok megterhelő feladat, azok a hosszú éjszakai percek fokozatosan őröltek le minket.

Ha ki akarod próbálni előtte keress fel egy pszichológust! Ez teljesen más, mint egy Beast vagy akár egy Ultra beast! Folyamatos nagy terhelés, a hideg, az éjszaka, minden ellened dolgozik!
Ez volt az első és az utolsó is! (bár ahogy magam ismerem, az első európai Agoge-n ott leszek... )
De most a jól megérdemelt pihenés és a Cseh sörök jönnek!

Beszámoló: Buti Dávid

A Challengeland Kalandpálya főnöke, Tóth Barna sok éves akadálypálya építési tapasztalatát végre OCR versenyre váltotta és most hétvégén, szeptember 23-án megrendezésre került az első Spartanlegion. A helyszín, a Csillebérci Szabadidőpark szinte tökéletes hely egy ilyen verseny megrendezésére és az egyszeri OCR versenyző számára szokatlan a téglából épített kiszolgálóhelyiségek látványa. Sok abszolút kezdő (nem pejorativ értelemben) akadályfutóval beszélgettünk, akiknek a Spartanlegion volt az első ilyen jellegű versenye. Számukra szeretném gyorsan leszögezni, hogy nagyon nem jellemző, hogy szélvédett, meleg öltözőben vedlünk át, vagy kicsempézett WC-ben végezzük el a futás előtti utolsó simításokat stb. stb. Szóval ha már a fűtött autóból a megérkezés után úgy szálltunk ki (parkolás a közelben, pacsi), hogy mindjárt megfagyunk, ez mindenképpen pozitív első élmény volt.