Péntek este fél 8, Liberec szélén egy parkolóház. A Drillmasterek épp a felszerelések súlyát mérik (táska 10kg, 2 boka és 2 csukló súly darabja 2 kg), regisztráció kész, már fázok, adrenalin az egekben, kezdjük már!
8 óra, félkörbe állunk, felszerelés ellenőrzés majd táska fel, de nem a hátunkra, hanem hasra…. Végig csak elől hordhatjuk a táskát, na frankó! Majd szem beköt, egyes sor, megfogjuk az előttünk lévő vállát és 20 perc séta vakon hegynek fel. Megállunk, majd egy hangos és egyszerű mondat: „Táska le, hassal a földre, lábak össze kezek hátra!” Mindenkinek összekötötték a lábát és kezét majd még egy egyszerű mondat: „Ha megszólalsz kiszállsz!”
Már kb 20 perce feküdtünk a vizes földön, mindenünk átfagyott, mire végre jött az utasítás: „Felkelni, irány a hegy teteje, ott kaptok egy kis ajándékot!” Csak talpra állni volt fél perc összekötött lábakkal, nem hogy elindulni felfelé. Látom mindenki szökdel felfelé, nekem a lábamon lévő kötést sikerült egy határozott lépéssel eltépni, így elindultam futva felfelé és közbe kiszabadítottam a kezem és a szememről leszedtem a kötést. Egy kis hezitálás és tanakodás után mindenki elkezdte kiszabadítani magát. Amint felértünk kaptunk egy kis világító pálcát. Lefutottunk, majd ott meg is kaptuk az első lecseszést: „Senki se mondta, hogy nem szabadíthatod ki magad és veheted le a szemedről a kötést! Ide gondolkodó emberek kellenek! Emberek ébresztő! Ez a HH12, nem valami kis szaros verseny!”

Megtörtük a világító pálcákat és egyből ki is alakultak a csapatok: a kék, a narancs és a rózsaszín. Én a kék csapatba kerültem, ahol 6-an voltunk magyarok, így tudtunk egymásnak fordítani angolról ha nem volt valami érhető. A földön volt 3 kupac mindegyik csapatnak. Ez 5 üveg 5 literes vizet, 2 fa lécet, két kenyeret, sót és disznózsírt tartalmazott. Azt vittünk el belőle amit csak akartunk. Mivel csak gyümölcsöt vihettünk magunkkal, így vittünk mindent...
Majd elindultunk hegynek fel, egészen egy sí sánc aljáig. „Akkor most egy kis bemelegítés”
A lábánál kaptunk két feladatot amit folyamatosan ismételni kellett. Majd elsőként a mi csapatunk indult el felfelé a sí sánc melletti emelkedőn egy megadott pontig, onnan meg közvetlen a sí sánc mellett a meredek lépcsőn, majd a patakban lefelé. 13 perces kör volt, majd közölték, hogy megismételjük de most csak 10 percünk volt rá. Természetesen nem sikerült, így büntető. Majd a pálya melletti felvonó lábánál megálltunk, jött a következő feladat: „A csapat itt lent várakozik plank és gugolás váltakozásával, míg 1-1 ember a csapatokból felfut a pálya mentén egy oszlopig, amin van egy papír tele kódokkal. Megjegyez amennyit tud, majd lent a csapat leírhatja egy lapra, majd jön a következő ember a csapatból. A kódokból pedig a következő feladatunkat tudjuk meg.” Összesen 11 kód volt, folyamatosan hozták le az emberek a kódokat. A kódok össze vissza betűkből és számokból álltak. Volt rá egy kis időnk, hogy megfejtsük, közben persze a plank és a guggolás gyilkolta az izmainkat. 20 perc tanakodás után sem sikerült rájönni, mire közölték, hogy a héten egyik nap közöltek egy képet facebookon, az alapján rájöhetünk. Csak a sárga csapatnak sikerült megfejteni, el is indultak felfelé az emelkedőn. Mi pedig lent gondolkodtunk, de mivel nem sikerült, elárulták, hogy ez Morze kódra vezethető vissza. Mivel senki se tudta a Morze abc-t így büntetőért elárulták a feladatot.

A feladat az volt, hogy: „Készítsünk egy hordágyat, ami elbír egy embert!” A 2 falecet, vastag ágakat, köteleket és rengeteg duck-tapet felhasználva készítettünk is egyet, ami stabilnak tűnt (két óra múlva természetesen el is tört a legmeredekebb szakaszon felfelé…). Majd a csapat minden tagját 30 percig kellett cipelni rajta, először a sípályán majd a hegyre felvezető lehető legrosszabb állapotú utakon felfelé… A vizes, sáros és nagyon csúszós utakon felfelé nagyon kellemes volt megtenni a 600 méter szintkülönbséget! De legalább telt vele az idő.
Hajnali 3 körül lehetett mire felértünk a csúcsra Karel Hubáčekhez. Jutalmunk 100 burpee volt… Majd jött egy kb 2,5 órás teljesítmény túra lefelé. Ekkor már úgy néztünk ki mint egy zombi csorda. Közben az erődben volt egy megállónk a köteleknél. Majd az egyik Drillmaster így szólt: „Ez a HH12, aki nem tud felmászni a kötélen, az kiesett!” A hátizsákot letehettük, viszont a 8 kiló boka és csukló súly nagyban akadályozta a mászást. Majdnem mindenkinek sikerült. Akinek nem, annak a csapat segíthetett, így szerencsére mindenkinek sikerült a végére.
Már majdnem visszaértünk a fesztivál területre, megálltunk egy réten egy körben, pár burpee, majd az egyik kedvencem következett: „Látjuk, hogy mindenki nagyon fáradt, ezért kapunk egy energiadús, tápláló és finom reggelit!” 2 darab csirke szív nyersen. Aki nem eszi meg kiszáll! Nem volt annyira borzasztó mint hittem, de meg nem ismételném!

Majd irány a fesztiválterület futva. Odaértünk, fél 7 elmúlt már, a nap felkelt, kezdtünk örülni. Menet közben viccelődtem is az egyik Drillmasterrel amikor kávézott, hogy hozott e mindenkinek, meg hogy ideje meginni a reggeli kávét( ezek után én voltam a „Coffeeguy”), de ha ezt tudom nem csinálom. Azt mondta: „most megkapjuk a kávénkat egy jó nagy bögréből!” Irány a vizesárok, nyakig el kell merülni, fél óra, az első 3 aki felkel kiszáll!
Én még életemben nem fáztam annyira! A levegő sem volt 8 foknál melegebb, de a víz még rosszabb volt. kb 3-5 perc után azt mondták: „most mindenki feláll, ki a vízből!”
Jött a memória teszt. A verseny előtt pár nappal kaptunk egy emailt sok információval Liberec városról, a HH történelméről, amit meg kellett jegyezni. Itt 11 pontban visszakérdezték, majd a végén összeszámolták a hibákat. 92, így mindenki közösen csinált 92 guggolást. Amennyire fáztunk vizesen még jól is esett! Majd megindultunk a cél felé, már a célegyenesnél voltunk, reggel 7:58 perc! Majd éles kanyar jobbra és minden remény meghalt…
Irány a vizesárok és megint egy kötélmászás. A szabály ugyan az, ha nem mész fel, kiestél! Reggel 8.02-kor, amikor már 12 órája szenvedtünk. Életem legnehezebb kötélmászása volt, de sikerült. Itt nem működött ami az erdőben, mert kétszer olyan hosszú volt a kötél, így mindenki egyedül küzdött. Összesen 4 embernek nem sikerült, őket kiválthattuk, ha 12 ember még egyszer felmászott a kötélen. Mindenki bent maradt! Irány a kúszás, csak hogy ne legyünk túl tiszták a sok víz után. Majd vissza fesztiválterületen lévő dombra, majd közösen üvöltöttük a mantránkat:

A már szokássá vált 30 búcsúzó burpee, a cél előtti palánkon átmászás és CÉL! Megkaptuk az érmünket, a csomagot a pólóval, felvarróval matricával és két karkötővel. Még egy búcsúzás a Drillmasterek részéről, megdicsértek minket. Mindenkinek sikerült! Még mindig nem hiszem el! Összeállt az Endurance triffecta!

Összességében nagyon kemény volt, igazi lassú gyilkos volt az a 18 kiló amit magunkon cipeltünk. Mellé a sok cipekedés azokon a lehetetlen helyeken, a sok megterhelő feladat, azok a hosszú éjszakai percek fokozatosan őröltek le minket.

Ha ki akarod próbálni előtte keress fel egy pszichológust! Ez teljesen más, mint egy Beast vagy akár egy Ultra beast! Folyamatos nagy terhelés, a hideg, az éjszaka, minden ellened dolgozik!
Ez volt az első és az utolsó is! (bár ahogy magam ismerem, az első európai Agoge-n ott leszek... )
De most a jól megérdemelt pihenés és a Cseh sörök jönnek!

Beszámoló: Buti Dávid

A Challengeland Kalandpálya főnöke, Tóth Barna sok éves akadálypálya építési tapasztalatát végre OCR versenyre váltotta és most hétvégén, szeptember 23-án megrendezésre került az első Spartanlegion. A helyszín, a Csillebérci Szabadidőpark szinte tökéletes hely egy ilyen verseny megrendezésére és az egyszeri OCR versenyző számára szokatlan a téglából épített kiszolgálóhelyiségek látványa. Sok abszolút kezdő (nem pejorativ értelemben) akadályfutóval beszélgettünk, akiknek a Spartanlegion volt az első ilyen jellegű versenye. Számukra szeretném gyorsan leszögezni, hogy nagyon nem jellemző, hogy szélvédett, meleg öltözőben vedlünk át, vagy kicsempézett WC-ben végezzük el a futás előtti utolsó simításokat stb. stb. Szóval ha már a fűtött autóból a megérkezés után úgy szálltunk ki (parkolás a közelben, pacsi), hogy mindjárt megfagyunk, ez mindenképpen pozitív első élmény volt.

A BakonyRUN szeptember 30-án a áprilisi futam után átdolgozva, újragondolva és persze megerősítve tér vissza Bakonybélben, hogy minden kedves akadályfutó sporttárs számára bemutassa, hogy a Bakony nem viccel és könnyedén elkeni szád szélét, ha nem figyelsz. Ennek apropóján beszélgettünk Viczina Dáviddal, a verseny főszervezőjével.

Most hétvégén, szeptember 23-án már második alkalommal rendezi meg a győri Speedfit a Cross Challenge elnevezésű akadályfutó versenyét. A recept és a név is kicsit változott, de hogy mennyire és miért is, erről inkább megkérdeztük Süle Szilviát, a rendezvény egyik szervezőjét. 

Amikor valamikor nyáron megláttam a Crazy 5k kiírását és koncepcióját (5 km és 10 db felfújható akadály), két dologban voltam egészen biztos. Egyrészt, hogy nem fogja megtalálni a hardcore OCR futókat, mint célközönség, másrészt mindenképpen ki akartam próbálni, mert érdekes bulifutásnak ígérkezett. Szóval első pillantásra körülbelül a Brutálfutás feeling-et saccoltam (minusz sár). Így tehát a hétvégi program Dunakeszi lett, ahol 11.45-kor kellett volna indulnunk, de volt némi óraállítási para a rendezőknél, így a start mindenkinek arrébb tolódott kb. 10 perccel.

Ahogy tavaly is, az Alpok szívében rendezett tiroli Spartan Race esemény újra Trifecta Weekend formátummal várta a kedves kínlódni vágyókat. A verseny nagyon népszerű nemcsak Európában, számos korábbi SR világbajnok is meg szokta látogatni a rendezvény. Például - ahogy 2016-ban is - Robert Kilian is elindult természetesen mindhárom távon. A szerencsésebb elcsíphették egy fotóra, egy autogramra. A hétvége forgatagába Varga Zoltán Csaba (aka Varga's Creation) szemén át nyerhetünk egy kis bepillantást. Ő vázolta nekünk az élményeit és ő szállította nekünk a képeket, videókat. Pacsi érte neki és nagy gratula persze Encinek (Csernák Enikő) is!

Ha megengeditek, kezdem egy idézettel Surányi Balázs Facebook oldaláról:  „Nézd milyen gyönyörű a kilátás, hogy b@szódna meg az egész hegy”
Még most is fáj, ahogy a hegyre gondolok.

Az első BakonyRUN gyakorlatilag egy teszt volt, hogy mennyire érdekli az emberek ez a fajta extrém terep futás melyet Ötvöztünk az akadályfutással, nos a tapasztalatokat leszűrve indítottuk útjára a BakonyRUN 2.0, ahol még komolyabb akadályokkal készülünk, valamint sikerült egy olyan helyszínt találni mely az ország bármely részéről érkezők meg fognak emlegetni, hisz a terep egészen extrém. A versenynek otthont adó festői szépségű Bakonybél az Északi-Bakony közepén, a Bakony legmagasabb hegyének, a Kőris-hegynek a közelében, egy gyönyörű völgykatlanban fekszik. A völgyek mélyén rejtett zugokban, a Kerteskői-szurdokban kanyarog a Gerence-patak, melyet sokkal jobban ki fogunk használni mint előző versenyünkön, gyakorlatilag az első km végig igénybe fogjuk venni a patakot. 

Szeretnénk meghonosítani úgy a BakonyRUN akadályfutó versenyt, hogy a név hallatán mindenkinek a extrém terep jusson eszébe, nem szeretnénk elmenni ebbe a "nagyüzemi" akadályfutó versenybe, szeretnénk megtartani a vidéki jellegét a versenynek, alaptartozék a befutáskor a Bakonyi zsíroskenyér. (Viczina Dávid)

Az összes csapat futam megtelt, ezért a szervezők még nyitottak egy új csapat futamot, melynek indulási ideje 11:45, itt kb. még 50 szabad hely van, ezután  zárul a csapat nevezés. Egyéni futamokban is csak egy futamidőpontban vannak még szabad helyek, egyéniben kb. még 40 szabad hely van a nevezés lezárása szeptember 20., de valószínűleg előbb betelnek a futamok, maximalizált összlétszám 750 fő
Elkészültek a Kalenji technikai befutó pólók, az ígéretek szerint ezen a területen is komoly előrelépés történt az előző versenyhez képest, valamint a befutó érmek is a gyártás utolsó fázisában vannak.

A korábbi években rendszeresen volt Dorogon akadályfutóverseny, de úgy alakult majdnem, hogy idénre ez nem jön össze, de ezt senki sem szerette volna arrafelé. Ezért inkább úgy döntöttek, hogy a Sarpi-Dorog Futófesztivál keretein belül nem hagyják ezt az OCR dolgot elsikkadni. Interjú a Szekér Zoltán szervezővel.

552 versenyző nevezett a szeptember 2-án Piliscséven megtartott első 12 kilométeres akadálypályás, kutyás futóversenyre, a Hard Dog Race Wild-ra. A versenyt a nők között Selymes Kinga és Lunatic nevű kutyája nyerte 1 óra 15 perc 27 másodperces idővel, a férfiak között a júniusi Base győztese párosa, Schmidel Mátyás és Zete ismételte meg korábbi sikerét, csak 48 másodperccel kicsúszva az 1 órás álomidőből.