"Az álom az, hogy felnőtt akadályfutók Dorogra hozzák gyermekeiket utánpótlás nevelésre"

2017. szeptember 09. 14:30 - sebiszabi

Interjú Szekér Zoltánnal, a dorogi ifjúsági OCR verseny szervezőjével

 21122289_1907945132804088_6519311247616295894_o.jpg

A korábbi években rendszeresen volt Dorogon akadályfutóverseny, de úgy alakult majdnem, hogy idénre ez nem jön össze, de ezt senki sem szerette volna arrafelé. Ezért inkább úgy döntöttek, hogy a Sarpi-Dorog Futófesztivál keretein belül nem hagyják ezt az OCR dolgot elsikkadni. Interjú a Szekér Zoltán szervezővel.

OCR Mag.: Dorog már rendezett tavaly egy OCR versenyt. Hogy sikerült anno az a verseny és mennyire van meg a dorogiak emlékezetében az esemény? Dorog már rendezett tavaly egy OCR versenyt. Hogy sikerült anno az a verseny és mennyire van meg a dorogiak emlékezetében az esemény?
Szekér Zoltán: Dorogon 2015-ben és 2016-ban is volt már akadályfutó verseny, melyet akkor még a HUNfoglalás csapata szervezett, és már akkor is – regionális szinten – nagynak számító érdeklődés övezte. 

Innen is jött az ötlet, hogy újra versenyt rendezzetek?
Szeretnénk kiszolgálni a városban jelentkező extrém futó igényt, amely meglepő módon, de pont iskolákban, a gyerekek körében a legnagyobb.

Ki illetve kik vállalnak fő szerepet az új verseny rendezésében?
2017-ben a szervezés a városi sportintézményhez került, amely folyamatosan egyeztet a hazai akadályversenyzés tapasztalt versenyzőivel és szervezőivel a pálya kialakításával és a verseny élvezetes lebonyolításával kapcsolatban.  

Mennyire volt nehéz meggyőzni a várost, hogy újra adjon helyszín egy ilyen jellegű rendezvénynek? Mennyire támogatják a kezdeményezést?
A szeptemberi akadályfutóverseny a Palán hagyományosan a dorogi futófesztiválhoz kapcsolódik, mely a városi sportélet egy meghatározó eseménye. Mindannyiunk érdeke, hogy minél több program kedveskedjünk az érdeklődő közönségnek.  

Maga verseny koncepciója mennyiben más, mint az országban található többi OCR verseny?
Versenyünkkel inkább gyerek/ifjúsági a korcsoportra koncentrálunk. Azt gondolom az akadályversenyző szülők értékelni fogják igyekezetünket, és minél többen eljönnek közösen versenyezni gyermekükkel.

Milyen pályát terveztek? Hány km, mennyi akadály?
A verseny lebonyolítása ’kör’ jellegű lesz. 1 kör kb. 1,5 km, 10 akadállyal. 

Gondolom külön távok lesznek az egyes korcsoportoknak megfelelően?
A 7 év alattiak 1 kört (1,5 km, 10 akadály), a 7-14 évesek 2 kört (3 km, 20 akadály), a 14 év felettiek 3 kört (4,5 km, 30 akadály) teljesítenek. 

Ha 4 éves kislányom indulna a versenyen, akkor mint szülő futhatok ott mellette és bíztathatom?
Természetesen, sőt! Minden 7 év alatti induló mellett szükséges egy felnőtt vagy hozzátartozói kíséret.

Milyen típusú pályára számíthatnak a fiatalok? A szokásos sláger akadályok jönnek: sár. palánk, drót, cipelés? Milyen különlegességgel készültök?
A dorogi Palatinus-tó egy fantasztikus és exkluzív versenyhelyszín. Kristálytiszta víz, homokos part, pálmafák. Olyan, mintha egy mini tengerparton versenyeznél! A pályát a fiatalok miatt pedig egyfajta játékosság jellemzi, vizes – csúszó – dobó feladatokkal, de természetesen igazi saras, kúszós, cipelős akadályokkal is meg kell küzdenie az indulóknak.

Ha van akadály, akkor van bünti is, ha az akadály teljesítése nem megy - általában így van. Nálatok hogyan lesz?
14 év alatt nincs büntető feladat, de továbbhaladni csak az akadály sikeres teljesítése után lehetséges. Szóval, akinek nem sikerült újra és újra kell próbálkoznia. 14 év felett 1x lehet az akadálynál próbálkozni, a jól bevált 30 db négyütemű fekvőtámasszal jutalmazzuk a sikertelen teljesítést. 

A közeli dátum miatt gondolom szinte mindennel kész vagytok. Van honlapotok, nevezési felület stb. 
Tájékozódásra javasoljuk az esemény facebook oldalát.

Milyen létszámmal számoltok? Mi lenne a reális szám és mi az álom?
Az iskolákból 120-150 gyermek jelentkezésével számolunk, amely így már 2017-ben Magyarország egyik legjelentősebb gyermek és ifjúsági akadályfutó eseménye lesz! Az álom az, hogy felnőtt akadályfutók Dorogra hozzák gyermekeiket ’utánpótlás nevelésre’. 2018-ban debütáló ’CSALÁDI FUTAMUNK’ pedig azzal a céllal jön létre, hogy az akadályfutást szerető családok, együtt, egymást segítve tudják teljesíteni akadálypályánkat.   

Mennyi jelentkező van most jelenleg?
Már elérte a 100-at a gyereksereg!  

Hogy terveztek ebből hagyományt teremteni? Maradtok Dorogon vagy ha bejön, akkor jöhet az országjárás?
Nem tervezünk országjárást. Dorog fantasztikus város, rendkívüli adottságokkal. 

Azon a hétvégén lesz tőletek nem is olyan messze egy másik verseny, a Running Warriors is. Ugyan más a célközönség, de nem visz el potenciális versenyzőket tőletek szerinted?
Reméljük miután a szülők lefutották a Running Warriorst, áthozzák a gyerekeket versenyezni egyet Dorogra. A futamok 13.00-tól kezdődnek!  

Milyen csomaggal lesznek gazdagabbak a befutók?
Rajtcsomag, befutó érem és póló várja a teljesítőket. Utána pedig csobbanási lehetőség Magyarország legtisztább vizű tavában a Palatinus-tavon. Tekintve, hogy városi sporteseményről beszélünk, egész nap színes programok várják az érdeklődőket. Egész napos rendvédelmi bemutató is lesz az Esztergomi Rendőrkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága szervezésében. 

És a végére a legfontosabb: mi a verseny neve, hol lesz a rendezvény és pontosan mikor?
A névadó szponzor után SARPI CHALLANGE FUTÁS a rendezvény neve. Várunk mindenkit szeretettel 2017. szeptember 16-án Dorogon, az Öböl Music Beachen (2510 Dorog, Híd utca 1.) 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr9612817134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása