Veiger Gábor TOP5 OCR versenye 2017-ből

2017. december 30. 16:14 - sebiszabi

23632710_2005659466127326_3734467601567617141_o.jpg

Veiger Gábor barátunk a 2016-os tokaji SR Superen debütált, azóta idén persze totál rápörgött az OCR világra - ahogy az lenni szokott - emellett magazinunkba is színvonalas beszámolókat szállított. Így megkértük, ha már olyan sok versenyt megjárt 2017-ben, szedje össze, hogy melyek voltak szerinte a legjobbak.

 5.  Orczyram, 2017.08.26 @Újszász
Szintén egy újdonság és erősen szubjektív (kivételesen) okokból került be ide. Nem volt egy nehéz akadályfutás, de szervezők próbálták minél jobban megkeseríteni az életünket. Voltak sokkal nagyobb nevek is idén, de egy nagyon lelkes szervezést és tényleges összefogást tapasztaltam az ott töltött idő alatt, ami megfogott és arra ösztönzött, hogy bekerüljön ebbe a listába. Pluszban ígéretekkel is gazdagabban jöttem el, miszerint a következő rendezés gonoszabb és nehezebb lesz. Várom.

 4.  HUNfoglalás Kaposmérő, 2017.05.13. @Kaposmérő
Egyedi helyszínválasztás, atmoszféra lehetőségek jellemezték ezt a megmérettetést. Talán ide sem kell sok magyarázat, elég lenne annyit írnom Kassai birtok. Hegyek nincsenek a környéken, cserébe van viszont: dombok, erdők, mocsár, itatók, tavak, kanálisok … minden, ami ahhoz kell, hogy igazán mocskosak legyünk és ne csak épített, de megannyi természetes akadályt is le kelljen küzdeni. A „lovasíjász” bemutatója pedig egy megismételhetetlen és feledhetetlen élmény mindenkinek.

 3.  Hard Dog Race, 2017.06.03. @Piliscsév
OCR szempontból egy könnyű kis futam, élmény szempontjából semmihez sem hasonlítható kaland. Harmadik helyre csupán azért csúszott, mert egy igencsak speciális „felszerelés” szükséges az induláshoz. Ez pedig egy hűséges, négylábú társ, amivel meg is magyaráztam a semmihez sem hasonlítható impulzust, amit ennek a rendezvénynek köszönhetően a résztvevők kaphatnak. Ide akkor is érdemes lehet kilátogatni, ha az ember csak egy kirándulást tervezne házi kedvencével. Fesztivál hangulat és nagyon sok szakmai sátor várja az érdeklődőket.

 2.  I. Extreme Trail Akadályfutás Tokaj, 2017.09.02. @Tokaj
Tokaj életem első OCR versenyének színhelye (2016 Spartan Super) és nem feltétlen a legjobb élményekkel jöttem el onnan (2017-ban ezért sem neveztem egy Spartan-ra sem). Ez a verseny viszont rehabilitálta a helyszínt. Új szervezés ellenére nagyszerűre sikeredett. Az élvezetes versenyre pluszban jött a végeláthatatlan ajándék özön, amit csak az nem kapott, aki direkt nem akart semmit hazavinni. Vizes akadályuk a hosszabb távot választóknak jutott csak, szomorú is voltam emiatt. Tokaj főtere a kísérőknek vagy a túlélőknek jelenthetett extra élményeket.

 1.  I. Nemzetihajsza, 2017.10.07. @Normafa, Budapest
„Az év akadályfutó versenye” alcímmel promózott verseny valóban kiérdemelte nálam ezt a címet. A csillagos 5-öz kellett volna még egy vizes akadály is, de panaszra nem lehet okunk. Az akadályok minősége, mennyisége és típusa hibátlan volt. Több meghökkentő, vicces ugyanakkor az erőre, ügyességre, koncentráció képességre kihegyezett nehézség is szembe jött. Az útvonal változatos, egy percig sem unalmas. A lehetőségek igencsak ki lettek maxolva.


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr3813532217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása