Nem irom pennával,
Fekete téntával,
De szablyám élivel,
Ellenség vérivel,
Az én örök hiremet.
(Zrínyi Miklós)

Baljós árnyak gyűltek a HUN harcosok felett, kik a Kapos völgyben találkoztak azon nemes napon, hogy megküzdjenek magukkal, a természettel és az eléjük gördített mesterséges akadályokkal.
Több dolog inspirálhat valakit, hogy részt vegyen egy ilyen tájékozódási,- akadályfutáson. Lehet ez a folyamatos kihívás keresése, az extrém sport szeretete, a természetjárás öröme. Mindezeken túl engem nagyon vonzott az a lehetőség, hogy mindezt egy olyan megközelíthetetlen helyen tudtam megtenni, mint a Kassai birtok. Aki látta a Lovasíjász című dokumentumfilmet, biztosan érti, miről beszélek. (aki még nem látta, sürgősen pótolja! :) ). Kassai Lajos a róla elnevezett birtokon szoros barátságban él a természettel. Eleink hagyományait őrizve és ápolva teremt olyan szellemi és erkölcsi értékeket, amiknek rendkívül híján vagyunk mostanában.

A szervezők 8+ km terepfutást, közel 40 akadályt és több mint 300 méter szintkülönbséget ígértek. Ezt sikerült túlteljesíteniük nemcsak hosszban, hanem a terep adottságait kihasználva néhol az erdőben, máskor legelőkön át vezetett az út. Ez még nem is lenne olyan nagy szó, ha ezeket a tájakat nem keresztezték volna átúszandó tavacskák, mély kanálisok avagy ingoványos mocsarak ... de ne szaladjunk ennyire előre.
Az első futam, amiben én is benne voltam 10 órakor indult. A regisztráció folyamatos, bár nagyon lassú volt. 9 óra körül értünk a helyszínre, ahol már jelentős volt a had. 9:20-ra bemutatót ígért a programfüzet, ami szerencsére átcsúszott a verseny utánra. Ennek a malőrnek különösen örültem, mivel a nevezők jelentős részével még a becsekkolással voltunk elfoglalva. A látogatók mindenesetre így is jól szórakozhattak, a köztünk járkáló lovakat, szamarakat lehetett simogatni. A telken lévő úsztatók partján kacsák, libák henyéltek.
Az égen fel-feltűntek esőfelhők is. A verseny során néha nekieredt egy pár pillanatra, ami, mi tagadás, „jól is esett”.

Pontban 10 órakor egy közös visszaszámlálás után indult el az első futam. Futás felfele egy dombra, megkerülve azt pedig le. Gyorsan szembejött pár akadály, autógumik voltak letéve a földre és azok belsejében lépkedve lehetett tovább haladni, majd pár falat kellett megmászni és túljutni rajta. Amennyiben egy akadály kifogott volna a versenyzőn, úgy nem kellett feladnia a harcot. 20 úgynevezett „Árpee” volt ilyenkor a büntetés. Nem írom le mi ez, Youtube-on, kis kutatással könnyen rátalálhat az érdeklődő. Aki már most kimelegedett, annak jött a jó hír: (hideg zuhany) az út egy tavon keresztül vezetett tovább. Nekem nem ért le a lábam, de az úszni nem tudóknak sem kellett pánikba esniük, egy kötél volt kifeszítve a két part között. Legalább a hőmérséklete kellemes volt. Ezt a sokkot további vizes akadályok követték. Kanális-gazos-kanális-gazos-kanális-mocsaras csíkozásban. Kis futás után már sikongatások hallatszottak a távolból. Előre örültem az újabb akadálynak. Két fa között kifeszített kötélen kellett átmászni, lajhár módján. Szerencsére már eleve nedves volt a kötél, így jobban is csúszott. Itt már lehetett a büntetésüket végző versenyzőkkel találkozni. Szellemi feladatok is voltak utunk során. Három ponton tettek ki megjegyezendő karaktereket a szervezők (49 GF DEH ... azt hiszem) amit egy checkpointnál kellett visszamondani. Siker esetén adódott a következő lehetőség, a beszámoló elején olvasható verset kellett megtanulni. Ez nagyon tetszett, viszont az nem, hogy mindenkinek ugyanazt a karaktersort és verset kellett visszamondania. Így gyakorlatilag túl sok kihívást nem rejtegetett a feladat. Ha nem bírtad megjegyezni, csak bevártál egy olyan emberkét, aki tudja, meghallgattad, majd visszamondtad. Egyik helyszínen egy fejtörő is olvasható volt, de nem derült ki azóta sem, miért.

Az akadályokkal kapcsolatban is felemás érzéseim voltak. Ha ismered a hely szellemiségét, elvártad, hogy olyan feladatok is legyenek, amik őseinkhez köthetőek. Volt csatacsillag dobás, íjászat és lándzsahajítás is. Mindezeken túl, rendkívül ötletesen voltak megoldva, hogy mindegyik fegyvernemből nemcsak egy próbálkozás volt. Teljes siker esetén nem járt a büntető, részsiker esetén pedig csak arányosítva. A már említett Lovasíjász című filmben látott helyszínek és feladatok is várták a versenyzőket, így kicsit mi is beleélhettük magunkat egy-egy felesketett tanuló helyébe. Negatívumként viszont mindenképpen meg kell említeni, hogy túl sok volt a palánk. Az ok, hogy van egy negatív, pozitív dőlésű és egy függőleges is, de hogy csak ezek. Ha jól emlékszem összesen hat volt belőlük, néhol egymás után, ráadásul az elején is falakon kellett átugrálni. Kis fantáziával másképp is el lehetett volna rendezni őket (pl. merőlegesen egymásra, oldalain kapaszkodóval és azon végigmászni), vagy helyettük olyan alap dolgok, mint majomlétra, párhuzamos korlát, gyűrű, két fa közé kifeszített háló ...

A cél előtt még egyszer megfürösztöttek minket, ami most biztosan mindenkinek jól esett. Egyrészt enyhítette az út során összeszedett csaláncsípések viszketését, lemoshattuk magunkról a több tíz méteres kúszás során minden pólusba bekúszó porszemeket, avagy a bűzös mocsáron való átkelés során magunkra ragadt szennyet.
A befutóknak érem volt a jutalmuk, valamint a korosztályos és abszolút legjobbak plusz jutalmakat kaptak.

Mindennek fényében, nagyon élveztem a versenyt, ami a végére 10+ km hosszúra nyúlt. De az egész esemény ékköve mégiscsak Kassai Lajos bemutatója volt. Hihetetlen szintre fejlesztett fegyverhasználatával ámulatba ejtette a közönséget. Különböző fegyverek célba dobásával kezdte produkcióját, majd jött a híres íjászbemutatója. A földön állva, kötélen egyensúlyozva, mozgó lóról célozva talált bele különböző méretű álló és mozgó tárgyakba. Ez a bemutató külön látogatást is megért volna, de a versenyzéssel együtt abszolút megérte a napot annyi élményt adott. Később közös fotózásra és pár gondolat cseréjére is hajlandó volt.
Ez a helyszín már másodjára szerepelt a HUNfoglalás versenysorozatában és ígéretük szerint jövőre is visszatérnek, ha minden jól alakul, velem is.

Beszámoló: Veiger Gábor
Fotók: Kürti János, Székely Andrea, Horváth György, Láng Gergő