Igazi tavaszias időben került megrendezésre a negyedik téli MadMan Race. Klímaváltozás tagadók legnagyobb rémálma februárban plusz 8 fok, de a héten simán 10 fok fölé kúszó nappali hőmérsékletek garantálták, hogy ez alkalommal bizony nem lesz lehetőség a talpak alatt ropogó hó hangjában gyönyörködni.

Korán érkeztünk, még éppen csak pattant a szikra az üstök alatt (helyben készített tea is a befutócsomag része) és egy kicsit a szívünkben is, hiszen a fél család és baráti kör itt volt a szervezésben segédkezni. A helyszín zárt telek, máris sokkal nagyobb biztonságban érezhettük magunkat, ahol íncselkedve hívogattak a felállított keretek. Mondhatjuk, hogy érkezéstől távozásig használatban is voltak.

A felelősségvállalási nyilatkozatért cserébe rajtszám és időmérő chip járt. Futamok előtt közös bemelegítés, majd jöhetett a rajt. Színes füstgránátok takarásából robbantunk ki, enyhe emelkedő majd egy szőlőlugas kacskaringós soraival, végükön kúszással indultunk neki a közel 6 kilométeres távnak.

Némi porzó földesút után erdős-mezős részeken vezetett tovább a pálya. Gyorsan kiderült, hogy aláöltözőre sem nagyon volt szükség, a napsugarak így is melegítettek. Az első megállóig a terepen több, mint 2000 méteres lépést kellett megtenni. Egyensúly és egy gerendán átlendülés, majd némi szintezés. A helység hegyvidékéről méltán nincsenek énekek, az összes szintemelkedés azért összejött 100+ méterre, köszönhetően az elnyújtott krosszpálya szerű domborzatnak, az állandó fel-le hullámoknak. Aki volt az első ilyen megmérettetésen, ismerős csapásokat is felfedezhetett az út során. Igaz, a teljes hossz nem nevezhető túl soknak, még egy megálló és vele egy frissítő pont is belefért a teljes etap kétharmada környékén. Keretekhez úgy juthattunk, hogy a nyomvonal visszavitt a rajtterületre. Itt már elkerülhetetlenül tornyosultak előttünk a keretek, összesen kettő. Egy kereszt-lajhár és egy „falusi ninja” ugrások, mint ügyességi gyakorlat után, ki a területről, hogy aztán egy egy nagyobb hurokkal visszatérjünk, immár a cél felé.

A MadMan keretek nem túl hosszúak, de fogásaikat tekintve változatosak. Mondhatjuk, hogy két ugyanolyan fogást nehéz lett volna találni egyen-egyen. Míg az első körben kettőt kaptunk belőlük, a befutó előtt már három várt minket. Az utolsó soron ezen kívül kaptunk egy kis cipelést és szegélykő forgatást is. A cipeléshez kisebb farönköt adtak, ami inkább jelképsenek számíthatott, mint komolyabb megterhelésnek, szinte súly nélküli cipelés. lehet csak az adrenalin éreztette ezt velem? Ide kellett volna a szegélykő, hogy törjön, nehéz legyen, azaz kihívásként élje meg az ember. Szerintem büntetőzni is csak itt láthattunk versenyzőket, pókjárás egy kijelölt szakaszon. Tekintve egy-egy technikai eszköz legyőzésére szánható időt, arányosan tovább tartott ennek a földközeli élménynek a megoldása, szóval érdemes ráedzeni a lógós akadályokra!

A befutóban választható érem, forró tea és gyümölcs és nasi várt, amolyan svédasztal szerűen.

Az eddigi évekhez képest kellemesebb időjárási körülmények között, családias hangulatban indítottuk az OCR évet. Megfelelő mennyiségű önbizalommal feltöltve esetleges hiányosságokra még időben fényt derítve.

Fotók: MadMan Team Facebook