Ismét az a megtiszteltetés ért, hogy az OCR Magazin kiküldött tudósítójaként vehettem részt egy nagyon menő rendezvényen, a II. VulcanRun terep-akadályfutó versenyen.
A versenyközpontot Celldömölkön a Kemenes Vulkánpark területén találtuk, nagyon kompakt, felhasználóbarát módon berendezve. A regisztráció, bagcheck, öltözők, stb., egy helyen, nem messze a parkolótól, a rajt és a cél is belátható volt minden idelátogató számára.
A regisztrációban reggel volt egy kis fennforgás – ha jól értettem, az egyik szervező autóját aznap reggel lopták el, így némi csúszásban volt a team – de ez pusztán annyit jelentett, hogy a 14+ km-es rajtok negyed órát csúsztak, hogy mindenki kapkodás nélkül érjen a startjához. De mindenki nagyon flottul kezelte a helyzetet, egész nap ezt tapasztaltam, mind a szervezők, mind az önkéntesek segítőkészek, kedvesek, jókedvűek voltak, tényleg élmény volt így futni.

Én az utolsó 14+-es rajtban kaptam helyet, előtte – mint minden rajt előtt – közös bemelegítés volt. Egy startban 40-50 fő rajtolt együtt, nekem ez szimpatikus, nincs különösebb tolongás, vagy nagyobb várakozás az akadályoknál.

A rajtból szinte rögtön egy álcaháló alatt kúsztunk, aztán egy palánkon át már fordultunk is a szántóföldek felé. Nemsokára két sor gumi alatt kellett átpréselni magunkat, aztán jött egy ötletes egyensúly akadály. A klasszikus vékony gerendát a közepén egy libikóka törte meg, megnehezítve ezzel az egyensúlyozást. Nekem kifejezetten tetszett, volt benne kihívás. Újabb futós szakasz után vágtattunk bele a patakba, jól esett a – nekem – mellkasig érő hideg víz, bár az iszap miatt – főleg a második körben – küzdős volt a kicuppogás belőle.

Innen az erdőbe kanyarodtunk, épp ideje volt, mert eddigre már elég meleg lett. Kötélmászás és függőleges háló után picit újra hűsölhettünk a csatornában, majd lassan megkezdődött a kaptatás a Ság-hegyre. Ezt egy viszonylag hosszú, sunyi emelkedős szakasz előzte meg, aminek a közepén vizes ballonokat cipeltünk a frissítőpont előtt. Felfrissülve vágtunk neki a Ság-hegynek, majd ereszkedtünk a kráterbe bazalttömböket cipelni. Innen ismét egy nagyon jól futható lejtős szakasz következett az erdőben, menet közben egy betoncsőbe telepített pókhálóval, majd hamarosan visszaértünk a fesztiválterületre. Itt az első körben egy majomlétrát kellett teljesíteni. A 7+ km-eseknek itt ért véget a pálya, nekünk indult a második kör, aminek az útvonala ugyanaz volt mint az elsőnek, viszont az akadályokban volt némi változatosság és szintlépés is.

A gumik alatt kúszás helyett egy gerendasoron kellett alatta-fölötte átjutni úgy, hogy a láb nem érhetett le, függőleges háló helyett pedig egy összetettebb lajhármászást kellett abszolválni. A befutónál volt még kis plusz móka, először egy vízzel locsolt ponyván kellett lecsúszni, majd egy köteles ferdefalon átjutva a monkeybar helyett egy multirig volt az utolsó akadály.

Összességében azt gondolom, hogy a VulcanRun 7 km-es pályája nagyon jó beugró azoknak, akik szeretnék kipróbálni, hogy bejön-e nekik az akadályfutás, a két körös verseny pedig azoknak volt jó móka, akik túl vannak már a kezdő szinten és kicsit nagyobb kihívásra vágynak. A pálya nagyon jól futható volt, a második részében egy kis mászással, az akadályok ötletesek, nagyjából mindenki találhatott magának kihívást. Mivel a verseny a hazai OCR bajnokság állomása is volt, elég kemény mezőny jött össze.

A szervezés, a helyszín csillagos ötös, az érem szemrevaló, bátran ajánlom mindenkinek ezt a rendezvényt, aki nem a fészbukk-szelfik, hanem a valódi kihívások miatt próbálná ki magát.

Beszámoló: Wellner-Mező Melinda
Fotók: Tóth József Figura (a HOCRA megbízásából), további képek itt.