Eljött az idő. Elhagyjuk a blog.hu féltő és óvó ölelését. :) A jövőbeli nagy terveinket sajnos ezen a platformon már nem tudjuk megvalósítani, ezért egy vadiúj rendszerre költöztünk. Nagy dolgokat tervezünk. Tartsatok velünk továbbra is.
Ha HUN Harcos, akkor két dologban biztosak lehetünk, az egyik, hogy olyan pályát kapunk, aminek a végén sűrű „Uhb@zzmegolások” közepette tudjuk csak kipihegni a mögöttünk hagyott kilométereket, a másik, hogy közbe jön egy technikai baki.
Ez utóbbi laza eseménytörlést jelentett, aminek számomra nem az az érdekessége, hogy megtörtént, hanem a pozitívum, hogy olyan sokan reagáltak kérdőn. Úgy látszik, nemcsak az én oldalamat fúrja nagyon a kíváncsiság, mit sikerül kihozni majd a napból.
2019. Szeptember 21-én hagyományteremtő szándékkal rendez terepakadály-futóversenyt a Fair Play Sportegyesület a Bajót melletti Szarkáspusztán. A felnőtteknek, családoknak, gyerekeknek egyaránt meghirdetett látványos akadályverseny egyúttal jótékony célt is szolgál. A rendezvény során befolyó összeg egy részét egy mozgáskorlátozott gyermeknek, a nyergesújfalui kötődésű Izsó Veronikának, a facebookon Vidám Oroszlánként (Happy Lion) jelenlévő kislánynak ajánlja fel az egyesület. A nevezésekből befolyó összeg másik részéből az esztergomi és környékbeli gyermekek sportolását, szabadidős tevékenységét támogatják az egyesület mögött szorgosan tevékenykedő szervezők, akik szabadidejüket feláldozva mozgolódnak immár hónapok óta.
A Fair Play Sportegyesület deklarált célja Esztergom és a környező települések lakóinak egészséges mozgásra bírása, a szeptember végére meghirdetett sporteseményre azonban az ország minden részéről várják a jelentkezőket.
Egyre gyakrabban zajlanak olyan sportesemények, amelyeknek célja, hogy az egyéni résztvevők és csapatok egy valóban izzasztó és izgalmas pályán próbára tegyék saját képességeiket, megismerjék határaikat. Hogy miért jó az, ha koszos és sáros leszel, elfáradsz, vagy neadjisten horzsolásaid lesznek? Nem tudjuk a pontos választ, mindenki más miatt keresi a kihívásokat, de az biztos, hogy van erre igény” – olvasható az egyesület közösségi oldalán. A kihívásokkal teli erdei, mezei cross pályára tervezett felnőtt pálya 7 kilométer hosszú lesz, és 28 átbújós, átkúszós, átugrós, mászós, lendülős, cipelős, csúszós, sáros akadállyal nehezíti meg a vállalkozó szelleműek életét. A versenyre 6 kategóriában lehet nevezni, profik, amatőrök, csapatok, családok és gyermekek is indulhatnak.
A külön kialakított, gyerekek számára épített pálya 1 kilométer hosszúságú, és a 6 – 14 éves korosztály számára teljesíthető és biztonságos élményekkel tűzdelték meg a kreatív szervezők. A kicsik a pálya minden akadályát biztosan élvezni fogják, a felnőttekkel ellentétben – olvasható a honlapjukon.
A verseny emellett az egészséges életmódra is felhívja a figyelmet, valamint családi programok is várják majd a résztvevőket, akik a helyszínen a térség kultúrájával is megismerkedhetnek.
A kalandvágyó érdeklődők már nevezhetnek ITT az eseményre a Fair Play Sportegyesület honlapján, a www.adrenaline.hu webcímen, ahol minden részletet elolvashatnak, illetve ízelítő videókat is megnézhetnek.
„Szabadság szava szólít,
Hív már a láthatár,
Égbe a fekete lobogót,
A jó szerencse mellénk áll.”*
Palóc Roham csapata a semmiből tört elő egy jó visszhangot kiváltó OCR rendezéssel a tavalyi év folyamán, jelezvén a magyar közönségnek, hogy van még új a nap alatt. A Robinson szigetek helyszíne ideális terep arra, hogy egy kis pluszt hozzáadva a sporthoz színesítse a palettát.
A fenti tények tudatában, valamint picit a Karib-tenger kalózai című franchise romantikus és kalandregényes világától megszédülve vállaltuk a kihívást, hogy kiderítsük, mennyire sikerült összerakni egy autentikus világot a közönség számára. Ha véletlen még Péntekkel** is találkoznánk, az lenne csak a hab a tortán.
Nyár, szikrázó napsütés, naponta dőlnek meg a melegrekordok, „Ég a napmelegtől a kopár szík sarja, Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta” – ahogy a „mondás” tartja. Mi lehetne a leglogikusabb válasza egy jóérzésű embernek erre a természeti jelenségre? Mondjuk egy keményebb OCR verseny semmiképp. Talán csak akkor, ha vízparti lubickolással is össze lehet kötni az eseményt, melyre jó példa volt a Bánki-tó partján, a Running Warriors Magyarország szervezésében megrendezett viadal.
Bármilyen hihetetlen, a Magazin fennállásánál is idősebb a Látrányi Löködönc, de még egyszer sem írtunk róluk... Ezt szeretnénk most pótolni egy verseny előtti interjúval, aztán majd egy esemény utáni beszámolóval. Jöjjön akkor most a bemutatkozó interjú a szervezőkkel, amiben kiderül, hogy született meg a Löködönc...
A pünkösdi hétvégén rendezték meg Cseszneken a Hajsza-sorozat részeként a Pannonhajszát, 7+-os és 14+-os futamokkal. Én a Hajsza-futamok közül eddig csak a Normafánál rendezett versenyen voltam, a cseszneki verseny korábban eddig valahogy kimaradt, így várakozással tekintettem a számomra új helyszín és akadályok elé. Néhány OCR-őrült, nem normális barátnőmmel (úgymint Dr. Szabó Veronika és Karaba Tünde) úgy gondoltuk, hogy ha már lúd, legyen kövér, lefutjuk egymás után mindkét futamot, egyrészt edzésnek sem rossz, másrészt úgyis kupafutam mindkettő, miért is ne. Előzetesen ment is a sakkozás, hogy - figyelemmel a távokra és a futamok időpontjaira - vajon milyen sorrendben és időzítéssel fér bele mindkét futam egy napba. Úgy döntöttünk, hogy a 7+-os futammal kezdünk viszonylag az elején, majd előzetes számításaink szerint egy fél-háromnegyed óra pihenés után nekivágunk a hosszabb futamnak is.
Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a zalaszentgróti GróTrapp , mely versenynek a nevét is kimondani már önmagában felért egy komoly akadálynak számomra a raccsolásom végett, de szerencsére a szervezők és a pálya biztosított arról, hogy ne ez okozza a legnagyobb problémát. Először vettem részt az eseményen, de ahogy az sejthető az előző mondatomból, nem utoljára. Csak egy pár hete futottam bele az eseménybe a Facebookon, de az előző évi összefoglaló videók, azokon belül is a nyakig saras, dagonyázós feladatokat látván nem volt kérdés, hogy én, mint zöldfülű, valamint a csapat egyik öreg rókája részt veszünk rajta az OCR Verest képviselve. Nem mondható el, hogy túlzottan frissen indultunk volna neki, a délutáni rajtok miatt kapva kaptunk a lehetőségen, hogy még aznap reggel egy másik versenyt is letudjunk magunk mögött - kezd rossz szokásunkká válni.
A tavalyi év egyik legátütőbb élménye volt számomra az MSR Open futama. Hiánypótlónak éreztem ezt az eseményt, hiszen végre egy olyan versenynek lehettem a részese, ami a már-már tucatszámba menő akadályversenyek közül kiemelkedik mind nehézségében, mind lebonyolításában. Tavalyi MSR-szüzességem elvesztése után idén is hasonló izgatottsággal vágtam neki a Military Survival Runnak. Lássuk, mit adott számomra!
Szervezés
A futam előtti hetekben szép lassan elkezdtek szállingózni az infók Facebookon a tudnivalókról. Már ezen a ponton is figyelemreméltó volt a szervezők hozzáállása, ahogy a kommentben érkező kérdéseket rövid időn belül mind megválaszolták. Az izgalmakat fokozták a napról napra megjelenő hírek az új akadályokról, amik már ránézésre is komoly fejtörést okoztak.
A korábbi évhez képest volt néhány változás. Az egyik legfontosabb, hogy az időmérésre szolgáló dugókát minden egyes teljesített akadály után le kellett csippantani, míg tavaly ez pont fordítva működött. A befutó után több emberrel találkoztam, aki ugyan hibátlant futott, mégis a rendszerben volt hibapontja, és emiatt hátrébb sorolódott az összes hibátlan versenyző mögé, hiába volt jobb ideje (ez ugyebár a ranglista kialakításának már bevett módszere).
Egy kevésbé felkészült szervezés mellett ez akár probléma is lehetett volna, de két dolog is biztosította az adminisztráció pontosságát: az egyik a karszalag volt, amit elhibázott feladat esetén levágtak rólad, a másik a manuális ellenőrzés, hiszen az akadályoknál a „döntnökök” minden sikeres akciódat feljegyezték papírra a rajtszámod szerint. Tehát ezeket a kisebb problémákat sikerült még helyben orvosolni, és változtatni a végső ranglistán.
Apropó, döntnökök. Ők azok a katonák voltak, akik nevükhöz hű szigorúsággal ellenőrizték a helyes végrehajtásokat, és minden futóhoz volt 1-1 biztató szavuk.
A rajtok 5 percenként követték egymást, egyenként 10-10 fővel. Az indítási módszernek és a családias létszámú (250+) mezőnynek hála itt csekély esély volt az akadályoknál való feltorlódásra, annál is inkább, mert a szabályok szerint a mögötted jövő magasabb rajtszámú versenyzőt kötelező volt elengedned, ezen kívül a hibátlanságot jelző karszalagnak is járt az elsőbbség. Tavaly későbbi rajttal indultam, és ezt a kiváltságot nagyon élveztem.
Helyszín, akadályok
A pápai honvédségi Bázisrepülőtér és környéke egészen egyedi körülményeket biztosított a versenyzésre: néhol már-már dzsungelt idéző erdős területek, mocsarak, patakok, csatornák, bunkerek nehezítették a továbbhaladást. A légitámaszpont távoli látványa, a fülünket időnként megcsapó helikopter- és vadászrepülőgép-zaj pedig jól érzékeltette az egész eseményt átható militarista atmoszférát.
A 13 km hosszú pályán 33 akadály tette próbára a versenyzőket. A megelőző napokban volt egy kis kavarodás a próbálkozások kapcsán, de végül a nehezebb feladatokra is volt háromszori lehetőség, míg a könnyebbeket addig csinálhattad, amíg nem sikerültek.
A pályán ha épp nem futott valaki vagy a vízben gázolt, akkor valószínűleg kötelet mászott: hol függőlegesen, hol vízszintesen, hol keresztben. A haladást sokszor a kötelekre erősített különféle extra akadályok (műanyag hordó, hordótető, műanyag cső, gumiabroncs, stb.) nehezítették.
Vizesakadályokból sem volt hiány: a Pókháló és a Kocka a pálya két bátorságpróbája volt a maga 5-6 méter magasságával a tó felett. A Delfin a vízen lebegő vízszintes gerendasor volt, amit fölülről átmászva kellett teljesíteni, a Háztető pedig egy klasszikus ferde csúszós fal volt kötéllel, amit a vízből kellett megmászni. Cipelős-húzós feladatok között szerepelt a sandbaggel egyensúlyozás és guggolás, a lőszeresláda-cipelés a mocsárban, később pedig egy lánctalp-tagot kellett a kijelölt füves területen végighúzni magunk után. Érdekesség volt még a C-17-es teherszállító repülőgép gumijának görgetése (keress rá, hogy néz ki a gép, brutál!), illetve a közvetlen mellette található Kötélhíd, amit hanyattfekve, kúszva kellett teljesíteni.
A Kampókéz az egyik legkreatívabb akadály, amit valaha láttam: 2 db vaskampóra erősített mászókötelet egy majomlétrán akasztgatva kellett végighaladni. Sokan a Kötélfüggönynél szerezték meg az első rontásukat: ez egy vékony huzalokból álló kötélsor volt, amin végig kellett mászni, mindezt egy vele egybeépített másik akadály után. A magabiztos kulcsolási technika és a jó fogáserő elengedhetetlen volt hozzá.
A legtöbb bosszúságot azonban az utolsó akadály okozta, közvetlenül a cél előtt, ami a keményebb versenyzőket is hibára kényszerítette. Először két U-alakú kötélen kellett átlépdelni, majd következett a gerendára kötött kötélhurkokkal mászás, és végül az az oszlopsor, amit középen 1 db gyűrű tört meg, minimális segítséget nyújtva az áthaladásban.
Az oszlopok vajmi kevés tapadást biztosítottak - minden erőre és technikára szüksége volt annak, aki át akart rajta mászni. Többeknek sikerült itt háttal betámasztva nyerni néhány másodperc pihenőt, amikor a kezüket is el tudták lazítani. Egyértelműen itt volt a legnagyobb küzdelem és a legnagyobb hangulat. A közönség egy emberként szurkolt a versenyzőknek, majd hangos taps fogadta a sikeres teljesítést, a legtöbbször azonban dühös férfiállat-ordításoktól visszhangzott a célterület.
Érem, ajándékcsomagok
Az említett adminisztrációs problémák és az eredmények összefésülése miatt az eredményhirdetés időpontja kissé elhúzódott, de addig legalább volt lehetőség beszélgetni ismerősökkel, barátokkal, és megvitatni a frissen szerzett élményeket. Azt hiszem, elmondható, hogy a hazai OCR krémje összegyűlt ezen a versenyen – jó volt végigsétálni ennyi ismerős arc között!
Az eredményhirdetés első fele a HOCRA (Terepakadályfutó- és Akadálysport Szövetség) országos bajnoki futamának helyezettjeit díjazta, a második pedig az Open futamét, ahol összesítve volt értékelve az összes versenyző, kategóriánként (férfi-nő, korcsoport, abszolút).
A díjak olyan pazar ajándékok voltak, amiket egy nagyobb verseny is megirigyelhetne: az egyéni helyezettek a táplálékkiegészítő szponzori csomagon túl egy fából készített cargoháló akadályt ábrázoló trófeát kaptak, amiben középen egy gyönyörű MSR-logó díszelgett. A csapatverseny dobogós tagjai üvegből készült érem járt, míg az OB-sok egyedi HOCRA-éremmel is gazdagabbak lettek.
Minden induló kapott egy logózott barna MSR-pólót, vastag szponzori ajándékcsomagot, a befutók pedig az eseményt fémjelző dögcédulával is büszkélkedhettek. A legügyesebbek, akik szintidőn belül (190 perc), hibátlanul teljesítették a futamot, egy kis „Survived” feliratú öntapadós érembetétet is kaptak. (Itt volt egy kisebb elírás, mert sokan azt hitték, hogy hibahatáron belül – ami 14 volt – jár a betét.)
Zárszó
A legkomolyabb, az egyetlen, brutál durva, legjobb, hibátlan – ilyen szavakat ritkán olvasunk hazai OCR-versenyek értékelését olvasva, az MSR azonban méltán kiérdemelte őket! Óriási tisztelet jár minden férfinak és főleg nőnek, akik teljesítették ezt a pályát! Lendvai Gábor és csapata, az MH Pápa Bázisrepülőtér katonái mind kiváló munkát végeztek, szívvel-lélekkel. Köszönjük nekik! Jövőre folyt. köv., addig is a legkeményebbeknek nemsokára itt a Military futam! Várjuk!
"Írta Berkes Marci cikke :D"
Fotók: Jakab Attila Challenge Fotó (MSR Facebook)
Aki járt már Márianosztrán – akár saját szabad akaratából, akár kényszer hatására - az tudja, hogy ez a hely olyan mintha egy másik dimenzióba csöppenne az ember. Kismaros után a 12-es útról letérve elhagyja az utazó a térképet és egy párhuzamos univerzumba kerül – ez a Börzsöny varázslatos világa. 2018-ban is volt szerencsém részt venni a MineKraft futáson így az „Európában is egyedülálló kihívás” szlogent romantikus túlzásnak éreztem mely talán betudható ez a helyszín fent említett tudatmódosító hatásának…
Tavaly a MineKraft futás része egy elég szimpla terepfutás volt. Idén a szervezők több akadályt ígértek úgyhogy kis csapatunkkal (az OCR Veres csapatából négyen is indultunk) kíváncsian vágtunk neki a kalandnak.