"Ez valóban oda fog ütni, érdemes nevezni!"

2017. augusztus 01. 14:23 - sebiszabi

Interjú Péter Tamással, az OrzcYram szervezőjével

orczyram_erem.jpg

Augusztus 26-án, Újszászon rendezi meg első akadályversenyét az Orczyram. Korábban az esemény Zagyva-Hajsza néven futott volna, de e verseny szervezője és a Pannonhajsza kulturált keretek között ezt tisztázta, így a továbbiakban tehát az Orczyram brand kell, hogy beégjen mindenkibe. Többen között ebben is nagyon bíznak az ötletgazdák. Erről és még sok mindenről kérdeztük az sorozat főszervezőjét Péter Tamást.

Ha jól tudom, akkor ez az első akadályfutó verseny rendezésetek? Mikor született meg az ötlet és honnan jött az ihlet a versenyhez?
Klubom, az Újszászi Önvédelmi Sport Egyesület az utóbbi években több nagyobb versenyt is rendezett, ilyen volt pl. Low Kick Light K1 országos amatőr bajnokság. Magam küzdősporttal foglalkozom gyermekkorom óta. Több küzdő sportversenyen, futóversenyen vettem már részt, megtetszett ez a fajta terepfutás, így szerettem volna hazahozni ezt a sportágat, hiszen Szolnok környékén még nagyon szegényes ebből a választék.

Mivel szeretnétek kitűnni? Mi lesz az a plusz, amit ez a verseny hozni tud, amivel ki tud tűnni a többi verseny közül?
A verseny helyszínéül szolgáló újszászi Orczy- Parkerdő csodálatos természeti környezetben fekszik, ez eleve remek választás egy ilyen versenyhez. Az erdei és nyílt terepi pályaszakaszok kombinációját igazán különlegessé a Zagyva folyó közelsége teszi, amit a versenybe is bekapcsolunk- kétszer is át kell kelniük a futóknak rajta.

Újszász, ahol a futamot szervezitek nem egy túl dombos vidék - finoman szólva. Nyilván ez nem feltétel egy OCR eseményen, de milyen terveitek vannak a résztvevők megizzasztására?
Mivel az Alföld szívében vagyunk elsősorban mesterséges akadályokkal kell készülnünk, de a száz éves tölgyfák között az Orczy-Parkerdő bőségesen kínál természetes akadályokat is, ezeket mind bele fogjuk építeni a versenybe.

19787293_262151204264155_5943269027735797698_o.jpg

A Facebookon eddig egy táv (4,5 km) látható. Lesz több táv is, vagy elsőre egy rövidebb versenyre készültök?
Lehetőségünk lenne hosszabb pályát is kialakítani, a terület adottságai 9-10 km-t is lehetővé tennének. Arra gondoltunk azonban, hogy ez az elsősorban katonai kiképzőpályához hasonlító, akadályokkal teletűzdelt 4,5 km bőségesen elegendő lesz a versenyzők teljesítőképességének maximális kihasználásához.

A leírásban van szó katonai kiképzőpályáról. Milyen jellegű akadályokat tudunk majd onnan igénybe venni? (Már amennyi elmondható…)
A szervezők nagyobbik része rendvédelmi és honvédelmi területről érkezett. Rendezvényünket ezen felül a Honvédelmi Minisztérium támogatásával valósítjuk meg,a katonai vonal így megfelelően erős a szervezésben. Az akadályokról annyit tudok mondani, hogy lesz benne a szokásos elemeken túl néhány igazán különleges meglepetés is.

Hogy szeretnétek úgy összerakni a pályát, hogy egy kezdő futó és egy elit menő is “megtalálja a határait”?
A pálya mindenképpen kemény lesz. A chipes időmérés biztosítani fogja az elit indulók versenyélményét, és mivel nincs meghatározott szintidő, a „bulifutók” is maradéktalanul megtalálják az élményeket. Mindezek mellett elkülönített gyermekpályával készülünk a 4-12 éveseknek, ahol felnőtt kísérővel a legkisebbek is próbára tehetik magukat.

Az akadályokat Ti fogjátok tervezni és építeni, vagy van egy csapat, akinek a segítségét, tapasztalatát igénybe fogjátok venni?
Az akadályok építését saját team fogja végezni, természetesen külső szakértő segítséggel. Mint említettem, a szervezők nagy része honvédelmi és rendvédelmi területről érkezett, a szükséges gyakorlati tapasztalat rendelkezésünkre áll.

Víz és sár gondolom mindenképpen lesz, ezek nem kihagyható ziccerek, de lesz-e valamilyen központi mozgatórugó, amire a verseny fel lesz fűzve? Gondolok itt pl. HUNfoglalás népi akadályaira, vagy pl. egy Hard Dog Race esetén a kutyás témára stb.
Nálunk a katonai vonal lesz a döntő. Egy gyorsabb, de dinamikusabb pályát kívánunk felépíteni az eddigi kínálatban szereplőknél. Természetesen sár és víz nálunk is lesz bőven!

Lesznek-e a büntetések az akadályokat nem teljesítőknek? És ha igen, mi lesz az (burpee?)
A versenykiírásban az szerepel, hogy értékelhető versenyzés esetén jár az érem. Mivel nálunk nincs időkorlát, mindenki saját képességei alapján tudja teljesíteni az akadályokat- de érvényes versenyzéshez azokat bizony teljesítenie kell.

Mit szeretnél még elmondani a versenyzőknek, amit a fentiekben még nem kérdeztem meg?
Első ilyen jellegű versenyünket rendezzük ugyan, de rendező társaim, és én is nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkezünk hasonló sportesemények terén. Jó pályát fogunk kialakítani, és hangulatos versenyt csinálunk. A kulcsszó a gyorsabb, dinamikusabb pálya. Ez valóban oda fog ütni, érdemes nevezni!

Szólj hozzá!
Címkék: 2017 orczyram

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr3312708456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása