"A 2019-es év az újjászületés éve lesz..."

2019. március 19. 20:27 - sebiszabi

Interjú Fábián Mikivel az I. Nemzeti akadályfutó- és cross tréning fesztivál után

54524557_2369690353065012_5472338155342397440_o.jpg

Hétvégén első alkalommal került megrendezésre az I. Nemzeti akadályfutó- és cross tréning fesztivál. A bulit a HUN Harcos újjáalakult szervező csapata koordinálta és a rendezvény után azt mondhatjuk, hogy bárcsak hamarabb állt volna össze ez a brigád...
Egy majd' negyven méteres ninja pálya, két helyszínen egymás mellett folyamatosan zajló edzések képzett szakemberek irányítása mellett, kötélmászás verseny, burpee challenge, dárdavető kihívás programok szépen megfértek egymás mellett. Mindig történt valami a csarnokban, összeszedett és jó hangulatú volt az esemény. Emellett a több cég, szervezet települt ki standdal az eseményre termékeiket, szolgáltatásait reklámozva. Igazi expo hangulatot árasztva. A kétnapos rendezvény után készítettünk interjút Fábián Mikivel

OCR Mag.: Úgy hallottam, új a HUN Harcos körül a szervező csapat. Ez a fesztivál már az ő kezük munkáját is dicséri?
Igen, ez a csapat most áll így össze először olyanokból, akik akadályfutás közeliek, sok ilyen versenyen már részt F. M.: vettek. A csapat tagjai az élet minden területéről jöttek, tehát van, aki rendezvény szervezéssel, van, aki pénzügyekkel foglalkozik, amiket itt most nagyon hasznosan be tudunk építeni. Ez most egy új csapat. Nagyon komoly forgatókönyv szerint zajlott a rendezvény, kemény elő- és utómunkával. Csak ilyen és ennél jobb rendezvényekre lehet számítani a HUN Harcos versenyein. Ezt nagyon fontosnak tartjuk, hiszen úgy gondoljuk, hogy a 2019-es év az újjászületés éve lesz és nagyon nagy meglepetéseket, pozitív meglepetéseket fogunk okozni.

Nagy sikere volt a ninja pályának. Egyértelműen ez volt a fesztivál legsikeresebb attrakciója. Milyen visszajelzéseket kaptatok róla?
Igen, ez a pálya régi nagy álmom. Hiszen én is voltan a Ninja Warrior Hungary-ben 2017-ben. Mindig is szerettem az ilyen magas pulzusszámú folyamatos végrehajtásokat, kicsit crossfit jelleggel. Nagyon nagy sikere volt. Úgy gondolom, hogy hatalmas küzdelem volt, jó sportolók voltak itt.
Ezt a pályát csak növelni és hosszabbítani fogjuk és reméljük, hogy a hazai OCR márkák is hozzá fognak járulni az akadályaikkal ahhoz, hogy legalább egy 100-150 méteres pálya ki tudjon jönni ebből. Ehhez még komolyabb felkészülés kell majd és még magasabb pénzdíjak lesznek majd. Szeretnénk, hogy elmenjen a híre, hogy létezik egy ilyen ninja pálya, a HUN Harcos ninja pályája, amely a legmagasabb minőséget képviseli és verhetetlen.

53871677_2371347946232586_1041246483690553344_o.jpg

Számítottál rá, hogy 1.40 körüli időket mennek a srácok?
3 perces időlimitet lőttünk be az elején, nem számítottam rá, hogy 1.40-es időt mennek. Meglepett a dolog, hogy ennyire profik, ennyire ügyesek. Az 1.40-es idő talán annak is köszönhető, hogy nem minden fogást kellett teljesíteni, de azért az látszott, hogy kb. 200 körüli pulzussal mentek végig a srácok és azonnal kidőltek a végén. Egy átlagos versenyzőnek nagyjából 5 perces pálya szerintem.

Azt napközben beszéltük, hogy nagyjából kényelmes tömeg van. Amit előzetesen elképzeltél, ahhoz képest elégedett vagy a létszámmal?
Igazából nagyon rövid időnk volt megszervezni ezt az eseményt és ütközött is másik versennyel [BakonyRUN - a szerk.], ez talán több együttműködéssel elkerülhető lett volna..

54434218_2369689893065058_4080543815411171328_o.jpg

Jó volt látni, hogy voltak kiállító cégek a rendezvényen, de nekem igazából a versenyszervezők terén volt hiányérzetem.. Csak az Extreme Trail Hungary SE volt kint... A TEFUTSZ zászlóit legalább láttam..
Természetesen mindenkit meghívtunk, úgy gondolom, hogy nem mindenki vette ezt teljesen komolyan. Nem gondolták, hogy ebből mekkora dolog lesz, lehet. Nagyon reméljük, hogy ezek után minden hazai márka képviseltetni fogja itt magát, hiszen szerintem ez minden szervezőnek egy remek lehetőség eljutni az emberekhez.

Ezen kívántok javítani a jövőben?
Nagyon szeretnénk, hogy a hazai OCR közösség összefogjon és együtt szerepeljen egy ilyen rendezvényen. Nagyon fontos kiemelni, hogy ez nem a HUN Harcos-ról szól, ez egy mindenkinek szóló rendezvény, ahová minden hazai minőségi OCR márkát szeretettel várunk, hogy együtt dolgozzunk.

54217411_2372105506156830_6968027320372166656_o.jpg

 

Akkor lesz tehát folytatása ennek a kezdeményezésnek?
Már most megvan az őszi akadályfutó fesztivál helyszíne és időpontja. Ugyanitt leszünk a Láng Sportcsarnokban november 16-án, de mindkét csarnok a rendezvény helyszíne lesz. [A Láng Sportcsarnokban két pálya van egy nagyobb lelátóval ellátott pálya és egy kisebb kézilabda nagyságú pálya, ahol most zajlott a fesztivál - a szerk.]. A lelátóval rendelkező csarnok ad otthont a ninja pályának és így a nézők közvetlenül rálátnak majd a versenyre.
Egy napos lesz a rendezvény, így a családi nap programjai párhuzamosan mennek majd a fesztivál fő programjaival. A két rész együtt akár 500-1000 ember befogadására is alkalmassá válik az egy nap alatt.

Vasárnap már sajnos nem tudtunk ott lenni, mesélj, hogy sikerült a gyereknap?
A vasárnap is nagy sikerrel zárult, nem gondoltuk volna, hogy ennyi gyerek lejön kipróbálni a pályát. Iszonyatosan élvezték a gyerekek, látszott, hogy ez egy jó kezdeményezés, nagyot versenyeztek a gyerekek. Úgy látszik, hogy a versenyszellem bennük van még - úgy tűnik ezt csak erősíteni kell. A felnövekvő generációt szeretnénk ismét kicsalogatni a természetbe és a sportra fogni a mobilos játékok és az online világ helyett. Kicsit hasonló érzés volt ezt látni, mint amikor mi voltunk gyerekek, hogy reggel kimentünk játszani, este hazamentünk, közben hatszor ruhát cseréltünk...szóval igen, sikeres volt és szülők is örültek ennek a rendezvénynek.

Hány akadályt hagytatok meg, mennyire kellett átalakítani?
Még plusz akadályokat is felállítottunk, amiket a szombati nap miatt nem tudtunk. Plusz a legkisebbeknek egy külön pályát is építettünk, ami nyilván könnyebb volt, inkább kúszós-mászós, gumi ugrós feladatokat tartalmazott... Egyszerű dolgunk volt, mert a nagy állvány leengedtük egy méterrel, így megmaradt az egész pálya és máris használni tudták a gyerekek.

 54462876_2372103042823743_1175123569244372992_o.jpg

Ha valami suta tanulságot kéne levonni ebből a két napból, mi lenne az?
A tanulság a két napból az, hogy időben kell szervezni a versenyt és időben kell kommunikálni, hogy mindenki fel tudjon rá készülni, így mindenki el tudjon jönni, aki szeretett volna. Még több edző el tudott volna jönni edzést tartani és még többen el tudtak volna jönni és megismerkedtek volna az akadályfutással és még több szakmai kiállító tudjon jelen lenni.

 

Fotók: akadalyfutoedzes.com Facebook

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr614699910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása