Szimi írása, ahogyan beszéltem vele a verseny után, két okból is kritikusabb lesz a megszokottnál. Egyrészt mert ebben az új sorozatban hatalmas potenciál van és szeretnénk, ha ezt a felszínre jönne, így reménykedünk benne, hogy a szervezők az építő kritikát látják írásunkban, mintsem a bántó szándékot - ehhez szervesen a kapcsolódik, hogy a "jajj de jó volt, puszi, pacsi, köszönjük" jelleg ömlegésnek most nincs helye. Másrészt pedig a verseny árazása: a nevezési díj egy felsőkategóriás versenynek megfelelő összeg volt így – első szervezés ide vagy oda - jogos az elvárás, hogy minden szempontból a legjobbat kapja a versenyző (szervezés, infrastruktúra, akadályok, stb.). Szóval akkor jöjjön innen Szimi beszámolója
A regisztráció a kalandpark pénztárában történt. A nevezéskor előleget kellett csak fizetni tehát mindenkivel pénzezni kellett, nyugtát/számlát kiállítani. A felelősségvállalásihoz a TAJ számtól a SZIG számig mindent be kellett írni, plusz a befutócsomagot is itt előre kiosztották. Mi még akkor érkeztünk amikor kicsi volt a sor de így is legalább 15 percet tökölődtünk mire becsekkoltunk. Szerintem a később érkezők ennél jóval többet álltak a sorban. Mi lett volna ha nem csak hetven induló van?
Csomagmegőrző nem volt. Persze az autó ott állt tíz méterre amibe be lehetett rámolni, de akadályfutásra – ahol víz meg sár van – nem nagyon szoktunk kocsikulcsot meg telefont vinni. Akinek nincs rokona a helyszínen az ilyenkor eléggé meg van lőve…
Három hullámban történt a rajtoltatás – félórás szünetekkel. Mivel a pályarajzot a szervezők előre közzétették ezért lehetett tudni, hogy a táv 6 kilométer lesz nagyjából 200 méter szinttel. Számomra ennek a műfajnak – OCR – az egyik varázsa az, hogy általában nem lehet előre tudni mi vár a pályán. Ez persze teljesen szubjektív és megtehettem volna, hogy nem nézem be előre a nyomvonalat – mindenesetre a pálya közzétételét nem tartottam szerencsésnek.
A rajt után az első párszáz méteren volt egy szénabála, egy autógumi sor és egy kúszás szerű akadály, aztán irány felfelé a dombra a kötélpálya felső végéhez. Aki járt már itt nyáron egy másik szervező által rendezett versenyen [BakonyRun Night Edition] annak ismerős volt az útvonal, csak akkor a másik oldalról, jóval kalandosabban kellett feljutni a domb tetejére. Kiadós első kilométer 120 méter szinttel ami kellően szétrázta a nem túl népes mezőnyt. Ez alapvetően jól ki volt találva így legalább nem volt tumultus a későbbiekben az egyébként totál egyszemélyes akadályoknál.
Az első akadályra elég sokat kellett várni. Le a hegyről majd a kalandparkot oldalról megkerülve már a park területén 3 kilométer környékén, féltávnál jött szembe. Egy hosszú, tök jó drótmajom után a patak felett lógó kötélen kellett lajhárkodni. Mikor megláttam nagyon örültem mert a lajháros kötél jó hosszú volt, ráadásul volt némi plusz kihívás is a feladatban mert a patakba lehetett beesni. De aztán a segítő kicsit elrontotta kedvem mert nem kellett a kötélen átlajhárkodni az árok felett – csak a patakig kellett elmenni aztán ott leugrani a vízbe. Ez kb. 2 métert jelentett a kötélen. Így ennek sok értelme nem volt. Ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni…
A patak olyan volt amilyennek egy pataknak lennie kell. K… hideg, sodrós víz, bokáig-derékig, esős-kelős, csúszós-mászós, hibátlan! Többet az ilyenből!!!!
Innen már a kalandpark területén belül ment a pálya és szépen sorban jöttek az akadályok – fix majomlétra, kúszás, dárdadobás, palánkok, összekötött lábbal ugrálás, stb.
Volt egy jó hosszú cölöpös balansz. Ez nem szerencsés választás – ezt az akadályt máshol se nagyon használják már. Elég balesetveszélyes főleg csúszós, sáros időben. E mellett kilazulnak és kidőlnek a cölöpök – ahogy az itt is megtörtént.
Volt egy nagyon ötletes akadály amilyennel még eddig sehol nem találkoztam. Egy „végtelenített” zsákba kellett kb. 20 métert négykézlábazni – mint valamiféle csőben. Kár, hogy csak egy volt belőle ami miatt itt már két-három ember jelentős fennakadást tudott okozni – viszont maga a feladat ötletes és jópofa.
A gumigörgetés nagyon kiadósra sikeredett. Nehéz volt a gumi és jó sokat kellett görgetni – 3-3 darab volt belőlük, tehát sorban állni sem kellett. Ez nagyon tetszett!
A farönkcipelést jó hosszú, kalandos úton kellett végrehajtani. Tökéletes lett volna - kár, hogy itt a szalagozás erősen megtévesztő volt és a segítő se nagyon adott útbaigazítást. Volt egy pont félúton ahol a szalag lezárta az utat tehát át kellett bújni alatta a továbbhaladáshoz. Ez persze tök logikátlan. Többen eltévelyedtek vagy visszafordultak emiatt.
A befutó előtt utolsó feladat a kalandpark közepén lévő tavon történő átkelés volt. A víz baromi hideg, a tó alján fél méter iszap. Az 50 méter körüli táv felénél már alacsonyabb termetűeknek úszós a történet – 150 cm körüli víz.
Maga a feladat nagyon jó, magamfajta pont az ilyenekért jár akadályfutásra – minden versenyre kellene ilyen!
Az viszont az elgondolkodtatott, hogy pl. itt mi lett volna ha valakivel történik valami a tó közepén, húsz méterre a parttól hiszen a víz nem kicsit volt hideg - mentőmellény, bólyákkal kirakott vezetőkötél és mentőszemélyzet csónakban nem volt.
A futás során az első kilométer emelkedőjén teljesen elkészültem, a patakban estem-keltem, a gumiforgatásnál összecsúnyáztam a gatyám, a farönkcipelésnél nem tévedtem el és a fa feltörte a vállam, majd a végén a tóban összefagytam - tehát elmondható, hogy az egyébként nem túl fantáziadús pályán is tök jól éreztem magam! Alapvetően ez egy tök jó kis verseny volt!
Ettől függetlenül tartom, hogy az esemény ár/érték aránya igen gyengére sikeredett. Igaz ez akkor is ha a nevezési díj egy része a parkban elkölthető volt. Ahogy a versenyzőket néztem senkinek nem volt kedve kalandparkozni, ráadásul a játékok nem is igazán voltak beüzemelve.
Lehetne mondani, hogy a kalandpark által kínált melegvizes zuhanyzó és épített WC drágította meg a dolgot. Ez az infrastruktúra viszont nem arra lett kitalálva, hogy egyszerre 20-50 ember megrohanja – elég szűk keresztmetszet.
Ahogy azt a bevezetőben említettem azért is a kritika, mert ez a helyszín ennél sokkal többre hivatott. Egyrészről páratlan természeti adottságokkal rendelkezik. Sajnos a mostani pálya ebből nem sokat mutatott be, de a nyáron itt megrendezésre került másik versenyen láthattuk, hogy karnyújtásnyira olyan erdők, hegyek, völgyek, erdei csapások, erdei patakok, stb. vannak amiről máshol álmodni se mernek. E mellet a park területén belül szintén van patak, tó, hegy és erdő.
Másrészről a park maga lehetőséget ad állandó épített akadályok telepítésére – amit akár a park hétköznapi működésénél is fel lehetne használni. Itt nem azokra a hervadt palánkokra gondolok amelyek a mostani versenyre készültek – hanem komplex, kreatív akadályokra. A versenyeket szervezőknek alapvető problémát okoz az ilyen akadályok versenyekre történő kiszállítása, felépítése, elbontása majd a következő versenyig történő raktározása.
Itt a kalandparkban valószínűleg adott minden szaktudás a kivitelezésre, bontani és szállítani nem kell – tehát főnyeremény lehetne.
Azt gondolom nem járok messze az igazságtól ha azt mondom, hogy itt minden adott egy OCR mennyország létrehozásához. Tapasztalatot kellene gyűjteni más versenyeken (nem csak hazai viszonylatban) a lebonyolítás és a pálya felépítésével kapcsolatban. Esetleg kikérni sokat látott „szakemberek” véleményét és akkor csodát lehetne itt csinálni!
A következő verseny időpontja a helyszínen már kihirdetésre került [2019. május 11. - a szerk.]. A szervezők ígérete szerint sok változás várható – kíváncsian és türelmetlenül várjuk!
Beszámoló: Szimi
Fotók: Betyár-Race
