Kiss Ákos vagyok, civilben startup és CSR szakértő, másodállásban a debreceni K-Fitness senior fit edzője, valamint az STG Debrecen egyik - mostanság kissé inaktív - tagja. Most kegyetlen őszinteséggel leírom nektek, hogy egy amatőr OCR versenyzőként milyen alapvető hibákat követtem el, hátha valaki van olyan okos, hogy a más (történetesen az Én) hibáimból - tanul.
Röviden az előzményekről: gyerekkoromban úsztam, majd kamaszkorban jöttek a keleti harcművészetek (inspirated by Bruce Lee) ... Aikido, KungFu, Karate stb. 18 évesen voltam először teremben, súlyok közt. Ez nagyjából meg is maradt a főiskola végéig. Aztán jött a házasság, a gyerekek, a munka, a vállalkozás, és a „jövő hónaptól edzek megint, mert egyre pocakosabb vagyok” időszak.
2012 január volt az, az időpont amikor nagyon megelégeltem ezt, exitáltam a cégemből, kerestem egy „nyugis” alkalmazotti pozíciót és egy intenzív sportot: a Zen Bu Kan Kempo jelentette a megoldást, ahol 3 évig lehettem egy olyan inspiratív közösség tagja, ahol az ember tényleg megtanul kilépni a komfortzónából, szó szerint a saját vére és verítéke árán.
Ezután a Reszegi Sanyi vezette CrossSportban kötöttem ki, ahol a remek edzői felügyeletnek nagyon rövid idő alatt tudtam a crossfitben fejlődni, egyszersmind megismerkedtem egy olyan sportközösséggel, ahol szinte mindenki „spártánozik”. Ez volt az első találkozásom az OCR fogalmával. Az eddigiekből nyilván kiviláglik, hogy sok dologba belekóstoltam, kivéve a csapat-labda játékokat és a futás vállfajait. Életemben nem futottam 10 km-nél többet, inkább a 3-5 kilométeres, bemelegítést/kardiót szolgáló futásokhoz voltam szokva.
A 2016-os Tokaj Supert nagy érdeklődés közepette rendezték meg a „vadkeleten”, számos dunántúli érdeklődő számára belépő volt ez a Spartan Race, és ezzel együtt az OCR világába. Én is ebbe a társaságba tartoztam. Ráadásul nem is tudatosan…Egy haverom szólt a verseny előtt pár nappal, hogy van egy eladó nevezése, nem tud menni, kell e? Úgy voltam vele, hogy mi baj lehet belőle, edzett srác vagyok, jó buli, hajrá.
És itt jön is az első lecke: ahogyan a harcművészetben megtanulod, hogy tiszteld az ellenfelet, a teremben megtanulod, hogy tiszteld a vasat, itt meg kell tanulni, hogy
1. TISZTELD AZ „UTAT”
Vagyis, ha nem futottál még életedben 10 km-nél többet, akkor ne indulj neki „just for fun” alapon egy majdnem 20 km-es hegyi futóversenyen. (a verseny egyébként lement, valahol a középmezőnyben végeztem, de a kifelé mosolyogtam, befelé sírtam a végén-napokig kellett regenerálódnom…). Ha pedig komolyabb sporteredményekről ábrándozol, akkor ez fokozottan igaz.
2. FUTÁS HANYAGOLÁSA
Az OCR egy sportág, aminek az alapja a (hosszútáv) FUTÁS. Ha pedig egy sportágat gyakorolni akarsz, akkor időt kell áldozni a készülésre. Ha ez a futás, akkor azt kell csinálni készülődésképpen. Ezt a roppant egyszerű igazságot nehezen emeltem be, mert, mint írtam a futás nem volt az én műfajom sokáig. De épp ezért minden alkalommal egy akaraterő próba számomra. Nincs olyan, hogy „a gimiben megnyertem az atlétika háziversenyt”, meg „régen karatézni jártam, kemény vagyok”, de még olyan sem, hogy „járok ide-oda ezt-azt edzeni”. Lehet hogy tegnapelőtt megdöntötted a fekvenyomó csúcsodat, de ez senkit nem fog érdekelni hegymenetben felfelé, arccal a sárban. Főleg nem a tüdődet. Futni, futni futni, és funkcionálisan edzeni kell ezekre a megmérettetésekre.
3. HELYES FUTÓTECHNIKA IGNORÁLÁSA
Ha már futsz (sokat), nem árt, ha megnézeted a futótechnikádat egy nálad tapasztaltabb emberrel, vagy ne adj isten edzővel. Persze tudjuk, hogy „az ember testét futásra teremtette az Isten” és hogy „ami a repülés a madárnak az a futás az embernek”, de azért mégis…főleg azért, mert a közhiedelemmel ellentétben nem mindenki futóalkat. Én például alapvetően egy alacsonyabb, kifejezetten lovaglásra alkalmas O-lábakkal rendelkező srác vagyok (lehet hogy lovagolnom kéne inkább?), akinek kora miatt fokozottan oda kell figyelnie a túlsúly felszedés veszélyeire. Szóval az én testemet nem feltétlenül teremtette a Jóságos Tervező futásra. De azért próbálkozom megcáfolni őt. Az viszont elég hamar lejött, hogy átlagos távokat átlagemberhez méltó idők alatt tudok futni egy bizonyos általános edzettség mellett (nagyon jó terep ehhez a debreceni Nagyerdőben rendszeresen megrendezésre kerülő Oxygén Kupa többfordulós versenye, örök hála Áts Laci bácsiéknak az évek óta zajló szervezésért). Viszont az alföldről a hegyre felfutva döbbentem rá, hogy jó ez az „átlagosság” odalent, de ha fejlődni akarok, akkor egyrészt több idő, szakszerű tanácsok, és helyes technika szükséges. Ez mostanában javulgat – hála az STG Debrecen „elitjének”, és az internetnek köszönhetően), de korántsem vagyok még a folyamat végén.
4. FELSZERELÉS (HIÁNYA)
Mivel ez egy külön sportág, nem árt a hozzá tervezett sporteszközöket sem beszerezni. (a futó-és terepfutóversenyek széleskörű elterjedésének köszönhetően egyre jobb dolgok egyre olcsóbban elérhetőek, tehát kár rajta spórolni. Kis túlzással az ember élete múlhat rajta). Ezek közül a legfontosabb a CIPŐ. Ezt akkor tanultam meg igazán, amikor sikerült a 2017 decemberi tokaji Extreme Trail félmaratont egy teljesen hagyományos, sima talpú, olcsó teremcipőben lefutnom - igaz, hogy az első helyezettnek kijáró óriási ováció fogadott a célnál, mert legeslegutolsóként értem be, és már mindenki azt hitte, hogy elvesztem a hegyen. A táv nagy részét össze vissza sárban csúszkálva tettem meg, ami nem igazán hasonlított futásra, viszont jó vágókép lett volna egy Mr. Bean vagy Benny Hill filmben. És ezzel párhuzamosan szintén leesett egy másik tantusz is:
5. MINEK NEKEM VÉDELEM?
A hosszútávfutók nem véletlenül krémezik és ragasztják le magukat. Ők sem élő szövet a fémvázon, te sem vagy az… a tokaji versenyen nekem például egy elég kellemetlen helyen sikerült a dörzsölő hatástól elszenvednem, ami gyorsan gyógyult volna, ha terpeszállásban egy nudista strandon sétálok (a sérülés helyére így nagy eséllyel lehet tippelni), de nem volt erre lehetőségem (hétköznap, munka, alsógatyát is kell hordani, meg felsőt is…) Szóval hetekre kilőttem magam az edzésből. Szinte minden városban van egy (vagy több) futóközösség, ahol tapasztalt versenyzők/edzők át tudják adni az értékes tapasztalataikat. Érdemes figyelni rájuk, kérdezni tőlük. Én is ezt tettem-a verseny után…azóta már sokkal okosabb vagyok, jobb lett volna pár órával előtte…Egy új, betöretlen futónadrág, egy rosszul megválasztott felsőruházat, vagy egy nem megfelelő cipő ezeken a távokon nagyon kellemetlen sérüléseket tud okozni.
