Amikor a verseny előtt kevesebb, mint egy hónappal bejártuk a Swietelsky Military Survival Run pályáját, már akkor sejtettük, hogy ez a verseny nem lesz egy sétagalopp. Aztán ahogy kerültek fel a képek és leírások az akadályokról és arról, hogyan kell/lehet ezeket teljesíteni, az egyszeri akadályfutó már érezhette, hogy itt valami új dolog kezdődik. Jómagam inkább a weekend warrior kategóriába sorolom magam, mintsem elit ocr futó, szóval jó előre láttam, hogy ez durván kemény lesz, de hát mire számítson az ember, ha kötélmászás képességének hiányában egy zömében kötélből épült akadálypályán indul. De most nem is ez a lényeg, hanem az első civileknek kiírt Military Survival Run verseny, ami egy új szakaszt nyit a hazai OCR színtéren.
Nagyjából egy órával a rajtunk előtt a pápai bázisreptér laktanyájának bejáratához, a beengedés és parkolás flottul és kényelmesen megtörtént. Tömeg nem volt, az első kiírásban kicsit több, mint 100 civil érezte úgy, hogy itt a helye - fog ez változni a következő versenyre. Kocsiból ki, találkozás Balhási Ákossal, miújság satöbbi, nézzük meg a verseny központot. Tipikus katonai sátorból kialakítva minden olyan egység, amire ilyenkor szükség lehet: regisztráció, bagcheck stb. Regisztrálunk és megkapjuk a katonai egyenpólót rajta egy bazinagy számmal, 16-os noname versenyző vagyok ma. Nekem az L-es póló épp jó lett, de a csajok az L/XL pólókkal erősen küzdöttek, mert combközépig is leért. Aztán pacsizás és kis dumálás Tóth Ádival, aki akkor fejezte be éppen a hajnyírást (wtf?), mert nem volt elég áramvonalas a búrája…ezen múlhatott a versenye..
Egész gyorsan elszaladt a maradék idő és máris szólították az első csoportot a rajthoz. Öt perces eltolással indították a csoportokat, csoportonként 5 indulóval. Az időméréshez a táj- és terepfutásokon alkalmazott dugókát használták. Ezzel kellett a pályán időt csippantani és a nem teljesített állomásokat is ezzel regisztrálták.
A szombati versenyt megelőzően szerdán volt egy hivatásos fegyveres erők számára kiírt futam, az akadályok azóta is kint voltak a pályán, de jópár helyen könnyítettek rajta. Ennek azért nem mindenki örült a civil versenyzők közül, de a szervezők a mindenki testi épségét tartották szem előtt, ezért érthető a döntésük.
9.15, dugóka be és indulás, majdnem váratlanul, de elindultunk a 12 km-es pályára és a 33 akadály megismerésére. De a szervezők szellemességét dícséri, hogy az a 33, nem 33. Ugyanis legtöbbször az egy akadálynak hívott állomás egy komplex több szakaszból álló, egymással összefüggő feladatból áll. És az egyes feladatok is elég kemények és akkor még az is játék, hogy ezeket milyen módszerrel kapcsolja össze a versenyző. Szóval 100 méter futás után az első akadály, ami mindjárt négy szakaszból áll. Földre szögelt háló alatt kúszás, palán, kis ugribugri valami keretben, aztán átmászás egy kis házikón és tovább. Szűk és kanyargós ösvényeket futottunk a következő akadályig, ami egy ismerkedős köteles ajándék: kötéllel fára fel, ágon át, fáról le. És újra kis futás. Nagyjából ez volt végig a módszer: kis futás, nehéz vagy még nehezebb akadály. Újraértelmezett akadályfutó verseny ez, ahol a 12 km gond nélküli megfutása igazából csak plusz, mert a futás csak átkötő elemek az ötletes akadályokhoz. Aztán, ahogy szépen bemelegett a jónép, jöttek az egyre durvább kötélből épült komplexumok. Cargo fel, vízszintes kötélen át (lajhár vagy auszrál), cargo le, átbújás talajérintés nélkül, cargo fel és vízszintes kötél a végéig. Ez egy akadály...egy. De ugyanilyen állat volt a Monster, vagy a raklapos köteles komplexum. Akadályépítés a köbön!
Ezen ponton kezdeném el az döntnököket és a pontokon teljesítőket magasztalni. Mindenhol mindenki végtelenül kedves és segítőkész volt. Semmi vasszigor, semmi tettetett keménykedés. Ha kértél vizet, adtak (ha nem is volt hivatalos vizespont), ha nem ment az akadály, akkor segítettek szavakkal, technikai segítséget nyújtottak, ha ott akartad hagyni az akadályt, inkább marasztaltak. (Így tanultam meg a helyszínen az ausztrál mászó technikát.)
A pápai reptér környéke amúgy gyakorlatilag egy sík vidék, valahogy mégis sikerült a szervezőknek változatos terepviszonyokat kialakítani. Ami földdel volt befedve (raktár, bunker, hangár stb), azon mi átmentünk, így lett szintemelkedést varázsolni. Emellett pedig a jól futható erdei pályát a kedvünkért megtörték olyan szinte már járhatatlan csapásokkal, ahol ránézésre évek óta nem járt ember. Ezt hívják a profik technikásnak...Természetesen a sárban, mocsokban szügyig gázolás nem kihagyható, de ezt is sikerült csúcsra járatni. Kezdetben a lőszeres láda cipelése a mocsárban, aztán az álcaháló alatt kúszás a büdös sárban, többször is, de a nonplusultra az a döglött, büdös tóban való gázolás volt. A náddal benőtt, hínáros mocskos vízben szerencsére volt egy kötél, szóval szokásommal ellentétben inkább húztam magamat, nehogy egy korty is a számba jusson ebből a léből. Aztán a túloldalon szögesdrót alatt kúszás, vissza az előbbi büdös mocsárban, de már kötél nélkül. Nagyon utáltam.
A vízes akadályok is nagyon jók voltak: a stég, a kocka és delfin is szuper jól kitalált dolgok voltak, sőt a stég és kocka tetejéről ugrálás külön élmény volt (lehetett), de kívülről is nagyon jól nézett ki. Itt külön köszönet, hogy búvárok figyeltek a versenyzőkre. Emellett a víz hőfoka is kellemes langyos volt, jól esett kicsit strandolni is...
Életemben először sikerült eltévedni OCR versenyen, ezt is meg kellett élni...benéztem egy kanyart a döntnökök meg néztek, hogy miért ebből az irányból érkezek. Szóval vissza és majdnem csalódott is lettem volna, ha árokban való csapatást kihagyom.
A pálya legjobb részei viszont szerintem azok voltak, amikor magára hagyott épületeket vontak be a játékba. Tök jó hangulatot árasztott, amikor odaértél egy rozsdás vaskapuhoz, rajta az akadály száma, lépsz beljebb, ott egy régi leharcolt épület és egyszer csak előbukkan az önkéntes, hogy mi lesz a feladat. Ilyenből volt jó pár, nagyon tetszett mindegyik.
Különösen jó volt érezni, hogy a szervezők mennyire figyelnek és gyorsan alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez. A szombati napon konkrétan hőségriadó volt, brutális melegben futottunk, így nem voltak restek a pálya vége felé, a C-17-es repülő abroncsának forgatása után egy tűzoltókocsit kivezényelni, aki minden arra járó delikvenst esővel áztattak el gazdagon. El nem tudom mondani, hogy mennyire jól esett!
A pálya végére berakott mászófal pedig simán a legjobb dolog volt, amit OCR versenyen láttam! Természetesen itt is az első a biztonság, szóval beülővel és sisakkal felszerelve kellett három farúd segítségével egy előre lyukaszott falon felmászni.
Harminchárom kemény és embert próbáló akadály, de aki idejött, az pontosan tudta (vagy jó eséllyel sejtette), hogy mire vállalkozott, mert szép számmal akadtak versenyzők, akik zeró hibával tolták le a versenyt. Itt szeretnék gratulálni minden dobogós helyezettnek: hatalmas riszpekt, hogy ezen a pályán ilyen eredménnyel végigmentetek! Külön gratulálunk az abszolút győztesnek, Tóth Ádinak, aki amellett, hogy hiba nélkül ment végig, mindezt 1 óra 24 perces idővel tette - nincsenek szavak.
Az idei OCR szezon új belépőjeként a Swietelsky Military Surival Run nem hogy ott kopogtat a legjobb versenyekhez vezető ajtón, hanem konkrétan rájuk rúgta az ajtót! Személy szerint hatalmas jövőt jósolok a sorozatnak, ami - ha az ígéreteiknek hűek maradnak - legkésőbb jövőre új futammal jön. A sorozat névadó szponzora is kiemelte, hogy jobb helyre nem is kerülhetett volna az a pénz, amit feldobtak támogatásként és a jövőben is szeretnének a verseny közelében maradni. Szükség van erre a sorozatra és kész, egyszerűen újradefiniálta azt, amit én az OCR világról gondoltam. Korábban beszéltük Lendvai Gabival, aki szívét-lelkét tette ebbe a versenybe úgy egy fél éve minden nap, hogy gondolkodnak egy még inkább kikönnyített, MSR Light verzióban. Ne! Könyörgök mindenre, ami szent, hogy ne tegyétek! Ez legyen az etalon. Legyen ez a verseny dedikáltan nehéz és sok felkészülést igénylő sorozat. Adja ez ennek a versenynek a különlegességét, hogy a weekend warrior is elindulhat a futamon, de nem lesz könnyű dolga és ha következőnek újra neki akar menni, akkor bizony ide edzeni, készülni kell!
