Hát mi okosat tudnánk még ehhez ideírni? Hogy be fogunk fosni, mire végigérünk a pályán, de fenti medallionért megéri? Mondjuk. Szép.
Hát mi okosat tudnánk még ehhez ideírni? Hogy be fogunk fosni, mire végigérünk a pályán, de fenti medallionért megéri? Mondjuk. Szép.
Tóth József Figura. Aki már járt akadályfutó versenyen idehaza, az ott készült millió fénykép között biztosan belefutott már Figura képeibe. Többen személyes jó barátként tekintenek rá, akit versenyről versenyre keresnek futás közben. Mert lehet az Spartan Race, Hard Dog Race vagy éppen Pannonhajsza: Figurának ott a helye. A hazai akadály- és terepfutó élet olyan alaptézise Figura neve, mint a versenyeken jól teljesítő futóink. Ezért is gondoltuk a tokaji futam után, hogy a blogunkon jól kifaggatjuk és közben saját maga válogatásában képekkel is illusztrálja, hogy melyik kérdésünkről a szavakon túl mit gondol. (A legtöbb képre kattintva galéria nyílik, megéri kattintani!)
Ja. Mondjuk nézem, de nem hiszem el. Sokadszor nézem már, de még mindig nem hiszem el, amit látok. Nagyjából erre mondták az öregeink azt, hogy "futkozik, mint pók a falon". Ismerkedjetek meg a falmászás sprintversenyének világbajnokával, a lengyel Marcin Dzienski-vel. Hat másodperc alatt a fal tetején, elmebetegek.
��� Did we just see Usain Bolt of speed climbing?
Közzétette: Olympic Channel – 2016. szeptember 19.
Tudjátok, amit nem csak aláírunk, hanem alá is róvunk! Kattints ide a felelősségvállalási nyilatkozat letöltéséhez, némi segítség pedig az alárovásíráshoz:
Android eszközre alkalmazás
Iphone eszközre alkalmazás
Wiki
Ezen ne múljon, töltsétek ki rendesen, ez is egy akadály a sokból.
Tényleg. Mint egy Monty Python darabban. Persze, megrendezett poén az egész, de akkor is nagyon jó. Főhősünk a AVN területei selejtezőjéről szeretne továbbjutni, főleg azért, hogy kicsiny falujára felhívja a figyelmet, mert a tornádó elvitte az egészet. Beasley polgárai egy emberként szurkolnak a kissé esetlen szuperhírónak, de innen minden továbbit inkább a videóból. Profi munka!
Tough Guy The Original. Az eredeti, az első. Minden akadályfutó versenyek ősatyja, Mr. Mouse által életre hívott TG nem egy szimpla akadályfutás, hanem egy igazi túlélő túra a szó szoros értelmében. Január utolsó hétvégéjén (idén ez január 29.) a jócskán fagypont alatti hőmérséklettel, a 15 kilométeres távval és a 250(!) akadállyal meg megküzdeni a rajthoz állóknak (hipothermia alap). És sajnos úgy néz ki, hogy a 30 éves versenysorozat idén utoljára startol el. Sajnos, mert rengeteg élményt és kínt adott a futóknak. (nézzétek meg a Rise Of the Sufferfest filmet).
Ha lenne magyar futó a versenyen, de jó lenne megkeresni! Segítsetek!
Ahogyan tavaly is, idén is is két futammal tér vissza a Running Warriors. Egy nyári és egy őszi rohanással kínál alternatívát az akadályfutók számára a már jól megszokott Bánki-tó környezetében. A program így néz ki:
V. Running Warriors: 2017. június 9
VI. Running Warriors: 2017. szeptember 16.
A korábban megszokott 4+ és 8+ km-es távokon (+éjszakai 4+ km) mellett idén debütál a RW-on a 12 órás akadályfutó verseny - ez elég durvának hangzik...
A tavaly őszi versenyről itt olvashattok beszámolót és interjút .
Kedvenc Bakonyunkban rendezendő új akadályfutó versenyre a Bakony RUN futamra is elindult az előnevezés az alábbi opciókkal:
Február 1.- Március 15.: 6.000Ft
Március 16. - Április 15.: 8.000Ft
Április 16. - Április 29.: 10.000Ft
Helyszínen: 12.000Ft
A verseny 2017. április 30-án lesz a Bakonynána és Jásd között a Római Fürdőnél és az alábbi videóval szeretnének a szervezők kis kedvet csinálni az eseményhez.
BakonyRUN 2017.04.30.Nálunk minden megosztás NYER! Az előnevezés hamarosan elindul! Minden megosztó automatikusan -10% kedvezményre lesz jogosult! Hívd meg a barátaidat is, vagy induljatok csapatban, hogy titeket is legyőzzön a szurdok vagy Ti győztök?!?! Felkészültetek a BakonyRUN-ra? Szerintünk még NEM! #bakonyrun #szurdok
Közzétette: Bakony RUN – 2017. január 8.
Már csak három napja van az előnevezésre azoknak, akik a január 28-i napot egy kis akadályfutással szeretnék eltölteni Jászberényben. A Ludus Run ugyanis vasárnapig fogadja az előnevezéseket, utána már csak a helyszínen lehet megváltani a jegyet, picit drágábban. Futhattok keveset (2km), kicsit többet (6km), egyedül, csapatban, kutyával - ahogy szeretnétek, mindenki talál magának opciót. A szervezők emellett még adtak egy pályarajzot is, hogy meglepetés ne legyen:
Az új év első versenybeszámolóját ismét Hegedűs Balázsnak és a Spartan Race-nek köszönhetjük. A Dolni Morava Winter Sprint versennyel megkezdődött a 2017-es szezon és a szuper magyar eredmények sorozata is, hiszen egyéni elite kategóriában Tóth Ádám Pöti a második helyet szerezte meg. De most inkább olvassuk Balázs írását a futamról:
A 2017-es versenyszezon első versenyére Csehországban, a Keleti-Szudéták részét képező Glatzi-hegység dél-nyugati lábánál terülő Dolni Morava nevű falu mellett került sor. A település Magyarországról könnyen megközelíthető, Budapesttől bő 5 órás autóút volt, nagyrészt autópályán. Én a magyar versenyek mellett a cseh eseményeket szeretem a legjobban, így nem is lehetett kérdés, hogy a két téli sprint közül melyiket választjuk. Az utazást egy picit nehezítette a pénteki időjárás (eső, majd szakadó hó), de szerencsére sikeresen vettük az első kis akadályt.
A mi szállásunk Lengyelországban volt, a pályától 20 kilométerre. Az éj leple alatt jó pár centi hó esett, reggel időben elindultunk, időben is érkeztünk, bár kicsit meglepett, hogy a parkoló egy domboldalban volt, amit -ha jól tudom- a verseny előtti éjjel alakítottak ki a hóban. A parkoló nem volt túl közel a fesztiválterülethez, ráadásul néhol térdig érő hóban kellett utat törni magunknak. A regisztráció simán zajlott, bár azt már reggel is megfigyeltem, hogy a fesztiválterület nagyon kicsi volt. Nem tudom, hogy ez a későbbiekben mennyire jelentett gondot, szerencsénkre pár kedves ismerős felajánlotta, hogy a verseny előtt és után a pályaszállásukon öltözzünk, úgyhogy sok időt nem töltöttünk ott.