2019 első szlovák Spartan versenyét közel ezer magyar várta. Mivel az elmúlt hetekben a kültéri edzések már 10 fok körüli tavaszi időben zajlottak, és a hó Magyarországon már hetekkel ezelőtt nyomtalanul elolvadt, joggal gondolhattuk (remélhettük), hogy a szlovák Winter Sprint inkább lesz kora tavaszi, semmint zord téli verseny.
A verseny reggelén viszonylag korán, reggel 7-kor érkeztünk a helyszínre. A kocsi hőmérőjének nehezen mertünk hinni, hiszen ekkor -12 fokot mutatott. Sajnos egyáltalán nem tévedett. Nemcsak, hogy borzasztó hideg volt, de ezt még tetézte egy alattomos jeges szél is. A fesztiválterület egy részén jégfoltok árulkodtak róla már jó előre, hogy mire számíthatunk majd a pályán.
A bagcheck és a start valamiért viszonylag messze volt egymástól (vagy csak a hideg miatt tűnt olyan távolinak), így többen bemelegítés gyanánt már ezt a távot is futva tették meg. Az alapos bemelegítésre szükség is volt a start előtt, ám erről mindenkinek egyénileg kellett gondoskodnia, ugyanis a szlovák szervezés sem közös bemelegítéssel, sem fesztiválhangulattal nem kedveskedett a versenyzőknek. De még csak zene sem szólt a start körül az elite/AG futamok indításakor. A rajt előtt kb. egy perccel bukkant fel a speaker, majd nagyon visszafogottan próbálta “buzdítani” a versenyzőket. Tudom, kár mindig a magyar szervezéshez hasonlítani a külföldi versenyeket, de ez valahogy nekem hozzá tartozna a starthoz.
Az első néhány száz méter hegynek felfelé indult, és körülbelül ez volt az a szakasza a versenynek, ami nem tükörjégen vezetett át. Az első tisztáson rögtön kiderült, kinek milyen az egyensúlyérzéke. A balance feladathoz mindig kell egy kis szerencse is, hiába a sok gyakorlás vagy a mentális felkészültség.
Ekkor még alig egy kilométerre voltunk a starttól, de rögtön egy kis jéghideg frissítésről gondoskodtak nekünk: át kellett vágni egy hegyi kis patakon. Csak bokáig ért és csak pár lépést kellett benne megtenni, de az a néhány lépés felért egy reggeli kávéval. Ezután egy kis futós szakasz következett a kellemesen hűvös futócipőben.
Slovensky Raj-ban kb. 3149 versenyző indult, melyből 836 nő és 2313 férfi. A monkey bar-nál ezúttal nem gondoltak a hölgyekre: hiányzott a fellépő. Tulajdonképpen olyan magasan volt, hogy az én mezőnyömből egyetlen női versenyzőt sem láttam, aki fel tudott volna ugrani, hogy a kezdő rudat elérje. Így tehát valamennyien szorgosan burpee-ztünk a jeges talajon, miközben a férfi versenyzők jó eséllyel teljesíthették a feladatot.
Az ezt követő domb tetején dárdadobás várt. Mire a feladathoz értem, a dárdáknak/szalmabáláknak legalább a fele már “nem üzemelt”, ezért itt egy jelentős sorban állással kellett számolni. A magam részéről ezután a “bukdácsolós” szakaszról tudnék beszámolni. Volt nadrágfékkel haladás, tükörjégen korcsolyázás, és olykor még futás közben egyensúlyozás is. Egyébként ez az út egy meseszép helyen vezetett át, a Szlovák Paradicsom közkedvelt túraútvonalán, vízesések mellett, patakok felett és mellett.
A cipelős feladatok (homokzsák, kavicsos vödör) ezúttal nem voltak túl hosszúak, és a vödörtöltéstől már hallani lehetett a finish közeledtét. A Herkules felhúzás hidegben, elfagyott kézzel, és vékony kötéllel (nekem) még mindig tartogatott egy kis kihívást, hiába, a hideget mindenki máshogy viseli.
A multirig akadállyal már korán reggeltől kezdve szemeztem, mert egy icipicit eltért a megszokottól. A multirig most kizárólag gyűrűkből állt, melyeket különböző magasságokra állítottak be, természetesen a legrövidebb száron lévő volt a sor közepe felé. Ez az akadály már a fesztiválterületen volt, innen már tényleg csak néhány méter választott el a finish-től. A slippery wall szerencsére nem igazán volt vizes, és sorban állás miatt sem kellett várni. Az ezt követő utolsó palánktól már csak pár lépés és egy nagyobb ugrás jelentette a verseny végét.
Összességében nem volt egy rossz verseny, de sem a legjobb szlovák sprint, sem a legjobb winter verseny címet nem nyerte el nálam. Veszélyesebb volt, mint nehéz.
Beszámoló: Karaba Tünde
Fotók: Szigligeti András (Photo | 101)
