Veiger Gábor barátunk még december 9-én megjárta az év utolsó hazai akadályfutó buliját, a HUN Harcos Várfoglalás projekt első állomását Visegrádon. A eseményre több, mint négyszáz versenyző volt kíváncsi, szóval minden adott volt (lett volna) egy jó évadzáról OCR vaduláshoz. Bormegissza Gáborunk úgy látta jónak, ha örömét és bánatát egy eposzba önti és végül véleményét nem fedi el a balladai homály - lantot elő és halk háttérzenével fogadd be e költeményt. 

Visegrádi várfoglalás,
Új típusú viaskodás.
Nimbuszunknak új hona,
Elégítse vágyunkat.
Hívószóra gyül' a had,
Tél tábornok meg sem hat.
S megcsapott-e szél dere?
Megénekli e rege.

Alig van hely, lent és fent,
Nagy számú a regiment.
Jelenlétem bizonyítván
Felöltöm harci gúnyám.
Belépésnél az apród
követeli szalagot.
Vágom rá a mérges arcot,
Nem szeretem az ily' adót.

Színes emberi massza,
Jelre vár az armada.
Dobpergés, ágyú szava,
Ez a kód az ostromra.
Hullámokban tör a roham,
Udvari bolond szónoka.
Forr a vér, mellkas zihál,
Előre testvér Hujj-hujj-hajrá!

Lendületes támadás,
Hirtelen fenn akadás.
Első csapás, kötélmászás,
Bemelegítés a húzódzkodás.
Várfalak közt sikátoron,
Macskaköves árkokon,
Vezet az út egyre tovább,
Mi vár ránk egy kicsit odább?

Egy a tábla, bárdra várva
Fegyvermester magyarázza:
"Itt a nyele, ez az éle,
Sebet ejtsünk véle."
Vannak kik a sort ki nem várják,
Feladatot elsunnyogják.
Gyávák vagytok, nem magyarok,
Rohanjatok hitvány ...!

Újabb esély dicsőségre,
Dárda hajítás ellenfélre.
Fontos a fegyver pontossága,
Hegye álljon a palánkba!
Erős az alkar szorítása,
Így küldöm át a halálba.
Nincsen itten akadály,
Gyerünk még pár kihívás!

Sűrű erdő sötétjében,
Haladunk a kora télben,
Hosszú léptünk nyomában,
Avar szagát inhalálva.
Kiérve egy tisztásra,
Egyensúly és íjászat,
Ki ügyes az megcsinálja,
Egyébként büntetés a komája.

Következő próbatétel,
Homokzsákok cipelése.
Dombra fel, hogy fájjon,
Szép teher a háton.
S hol feszül a férfi ín,
Könny áztatta lépteim.
Istenünk ott az égben,
Frissítő esőt küld e térbe.

Lucskos földbe nyomot vájunk,
Sárban lészen maradásunk.
Nedves talppal lépünk rönkre,
Egyensúlyunk testünk őre.
Fából tákolt ferde fala,
Fél fogamra kevés falat.
Lendületből magam rántom,
Idegből azt kettévágom!

Innen tovább fel a dombra,
Öreganyám már zokogna:
"Édes fiam meglátod,
Sáros lesz a nadrágod!"
Távolban vár bástyafal,
Könnyebb lesz a léptem rajt.
Apród útról terelget,
Kapu szája beenged.

Körözünk a Fellegvárban,
Téli Duna képnek bája.
Küldetésnek akadálya,
Majomlétra csúszása.
Szeretem ezt hogyha nedves?
Asszonyban inkább, ha kedves.
Feszített kötél margójára,
egyensúlyom ezt megbánta.

Aggasztó e bénázás,
Medvejárásban iszkolás.
Turistáknak ez csak pompa,
Nekünk számít, ki, hova dobja,
Előkerülnek fegyverek,
Dobócsillag, dárdahegyek.
Forró fejjel, hamar kézzel,
Hajítást így könnyen vétel.

Nem lenni más megoldás,
Harminc teljes guggolás.
Lábakban újból vérrel,
Lendülettel tovább a délre.
Nyeltem már az út porát,
Keresem frissítő nyomát.
Oly jól sikerült az álca,
Tünde szemem nem látja.

Mérföldek a patákban,
Van még erő a hajrára.
Erdős talajt kőre cserél,
Út szélén pajkos legény.
Nézek le a pajtásra:
"Hé paraszt! melyik út megyen’ itt Budára?"
Utat mutat s figyelmeztet:
"A végső harc nincsen messze."

Sárba tiport lelkesedés, 
előttünk még megannyi vész.
Hordóval a fej felett, 
Rövidke ez a menet.
Helyszűkének áldozata, 
nem fárad el ember karja.
Hálón fel így könnyű lépdét,
csúcsról látszik mi még a tét.

Az íjaszat újabb torpanás,
hiába az apródi kapkodás. 
Lőnék én többet száznál,
nem jut más az egy vadkannál.
Előttem egy kicsi fal, 
ugrok fel de ne lohalj!
Alattam a vitézek, 
újból varnak s tétlenek. 

Ferde falon kicsiny lékek,
Markom ragadja tüskéket.
Lyukat tömöm egyesével,
Fürkésző szempárok tüzében.
Utókornak "multiring"
Végtagoknak juttat kínt.
Karomban mar zsibbadás,
Lassú így a haladás.

"Begyűrűzve" visszafele,
Karikákkal a tüskékre.
Mi ez ha nem kitolás?
Csinálná meg inkább más.
Varkocsokat jól megtartom,
Elkerülöm retorzióm.
Kifacsart a majomlétra
Fásult testem tovább szívja.

Előttem a cél lebeg,
Megállni már nem lehet.
Az élő fal gyermeteg,
Földre ejtve fegyverek.
Kiválasztom kardomat, 
Koponyámra kalpagomat.
Latom társam harcra készen,
Penge játszik a kezében.

"Együtt menjünk édes öcsém!"
De nem gyúl fejében a fény.
Hiába a taktika,
Ha nem érti azt az Úr fia.
Reccsen a pajzs, testem az ék,
Barantásnak társa a fék.
Két pajzs között kicsi a cél
Fejemen a rostély megvéd.

Szabad az ellen térdkalácsa
Kardommal sújtok nyomban rája. 
Rövid így a dulakodás,
Pár lépes csak a feloldozás. 
Hősies küzdelmem gyümölcse,
Küzdőtársam ölelése.
Ifjú szüzek susogása,
Gratulálunk, megcsinálta...

Mellemen pihen a medál,
Ennek fénye bizony homály.
Keresem, hogy nemes-e fém?
Lesz ez inkább kevert acél.
Fürkészem hol a bősegszarva,
Párianak víz s banán jutalma?
Választhattál sört is magyart,
Íze annak mindig zavart.

Elismerésként igen gyenge,
Másról álmodtam az este.
Látni itten mást is azért,
Hosszú ujjas díszes páncélt.
Minőség az anyaga,
Büszke lehet, ki hordja.
Írás rajta: HUN Harcos,
Kár, hogy külön kértek érte sarcot.

Szépen szólna ez az óda,
Hiányérzet ott nem volna.
Keserédes így e tor,
Új kalandot bármikor!
Legyen az majd még nagyobb,
Dicsőséget halmozok.
Várat ránk a kalandozás,
Új harcok és várfoglalás.

S mielőtt farkast kiáltnál,
Emlékezz: több is veszett Mohácsnál.

Beszámoló: Veiger Gábor
Fotók: HUN Harcos facebook