Nem nagyon volt tervben, hogy ott leszek a november 17-i BakonyRun Félmaratonon. Sőt, ha szigorúan nézzük, az OCR Magazin profiljába csak szőrmentén illene bele ez a beszámoló. De mégis muszáj róla pár sort róla elétek tárnunk, mert amilyen nyögvenyelősen indult az egész buli (mármint számomra), annyira szuper élménycsomagot szedtem ki a végén belőle. Még péntek reggel sem volt biztos, hogy megyek, de biztos-ami-biztos alapon írtam a főszervezőnek, Viczina Dávidnak, hogy ugyan a nevezés már rég lezárult, de valahogy ha lehet, ott lennék a rajtban. Nem kell se, se érem semmi, csak futni szeretnék egyet. Dávid jó arc volt és intézte pikk-pakk a dolgot, már csak otthonról kellett kimenőt kérni...mindig ez a legnehezebb...
Szombat reggel 6 óra. Alszik a család, nesz nélkül igyekszem összerakni a holmimat és készülni. A hátsó ajtón mennék ki csendben, mikor pofán vág a hideg. Aztakurva! Erre nem számítottam, vissza még egy plusz futópulcsiért. Eseménytelen másfél órás út, a Nap már felbuggyant a bakonyi hegyek mögül, érezni az erejét is, a következő meglepetés Zircen fogad: a városi hőmérő -1 °C-ot mutat - lesz itt rohadt világ. Öskü még szinte alszik, parkolás és irány a fesztiválterület, ami egy vasúti átjáró mellett van - 10 percenként jön-megy a vonat :) Még mindig rohadt hideg van. Elindulni sincs kedve az embernek, ráadásul a fél pár kesztyű is inkább szuboptimális... Sok ismerős és cimbora enyhít a hideg okozta sokkon és lassan a rajtba kényszerítenek minket. Valami rubintrékafitnesszdvd-különkiadás-szerű bemelegítés lett volna - kb. mindenki leszarta, menjünk már, vagy ne...mert még mindig rohadt hideg van.
A 21 km-es távon indulók kaptak kis előnyt, talán fél órával előbb indultunk, a massza lassan kicsoszogott a faluból és 8-as út alatt belevettetük megunkat az Öskü "alatti" Bakony meghódításának. Fura világ ez! Az első 4 km-en azt hittem, hogy a Rábaközben futok, kb 15 méter szintemelkedés volt a pályában. Tekeregtünk jobbra-balra a köves-sziklás vidéken, a lábaim alig mozognak, úgy érzem kb. mindenki lehagy, mi a tökömért jöttem ide megint!? Aztán, ahogy az órám lecsippantja a 4 km-t jön az első meglepi. Ott a sziklafal, jobbra fel! Tipikus BakonyRun: arccal a hegynek! Ejha. Annyira azért nem volt magas, kb 60 métert mentünk fel, okés elég meredek volt, de azért bőven lépegethető volt. Pont ezért nem is értettem, hogy miért alakult ki ott annyira masszív sor. Páran konkrétan rettegtek ott feljutni és ez simán megfogta a tömeget. Az első lehetőségnél a - nem is nagyon létező - ösvényt elhagytuk páran, hogy előzzük a sort. Felérve csodás látvány tárult elénk. Pár fotót muszáj volt lőni, aztán végre megjött a kedvem futni.
Ebben nagy segítség volt, hogy S- turistajelzés, ami arra az oromra (Doktor-szikla) vitt ki, ahova mi felmásztunk, egy állati jó egyszemélyes ösvény. Imádtam rajta közlekedni, lehetett jókat csapatni lefelé, dőlni jobbra-balra, a felfelék is élvezetesek voltak, csak a kövekre kellett ügyelni, gyűjtöttük észrevétlen a szinteket. Aztán jött az első frissítőpont, ahol olyan hideg vizet kínáltak, hogy egy korty után inkább a sajátomat ittam és mentem tovább balra a 21 km-es útra. A következő pár kilométer nem volt annyira élvezetes, mint az korábbiak, bár az itteni K- út azért itt-ott ugyanolyan szépre lett rajzolva, mint az országos nagytestvére (mert ugye az itten K- az nem az OKT, hanem a Balatoni Kék). Néha előztem is, egy duóval itt folyamatosan kerülgettük egymást. Én mentem autista üzemmódban előre, amikor ők megálltak enni-inni-pisiszünetre, előztem, amikor végeztek visszajöttek elém. A következő pár kilire kb nem is emlékszem, csak mentem. Utólag visszanézve a track-et, rémlik egy hosszú kényelmetlen emelkedő, táblákkal: jah ez volt a Sukori-hegy a rádiótoronnyal a tetején, megvan! (Talán itt segítettem cukros energiaitallal egy fiatal srácnak, aki az út közepén térdelt, mert elfogyott és szédült. Végülis jól sikerült a frissítésem, mert két km múlva úgy mentek el mellettem, mint a szél...) Aztán a lefelé veretés újra állat volt, ahogy az őszi erdőben, a lehullott avaron surrugó hangokat hallatva haladni. Imádtam újra ezt a részt!
Annyira nem nagy meglepetés, hogy ha a dimb-dombért 4 km-et kellett futni Ösküről, akkor a visszaút vége is ilyen lesz, de őszintén: ezt viszont gyűlöltem. Az erdőből kiérve mezőgazdasági földek mellett értünk vissza egy kb 2 km hosszú murvás útra, ami idegesítően nem akart véget érni. Vissza faluba, fel a kis kaptatón, a vasúti átjáróban most nem jött a vonat és célhurkánál Kozma Andris más messziről üdvözöl, jövök-jövök, ahogy tudok! A lány jön az éremmel, hogy tenné bele a nyakamba, mondom, hogy nem kérem, mert ingyen jöttem, de mondja, hogy akkor is jár...Dávid megerősíti őt és engedm is, hogy persze, hogy kapok érmet. Örülök is nagyon, mert végre a BakonyRun feliratkozott is csili-vili vagány befutó érmet adó versenyek listájára - ideje volt :)
Már nem volt annyira hideg sem, jól éreztem magam, magamhoz képest még az időm is okés (2.39), bár Szabó Dávid ufó ideje (1.33) masszívan értelmezhetetlen számomra, de hát egy korosztályos trifecta világbajnok fusson is így!!!
A BakonyRun Félmaraton pontos lenyomata annak, hogy mi van akkor, ha egy alapvetően OCR versenyeket rendező gárda terepfutó verseny szervezésére adja a fejét. Egy amolyan fura elegye lesz a két világnak. Simán el tudom képzelni, hogy ha ide OCR verseny jön, akkor ilyen lett volna a pálya - csak rövidebb. Jelzett turistautak, jelöletlen utak, úttalan utak, volt itt minden - állati jól sikerült összerakni ezt a pályát. Emellé 430 méternyi szintet összelapátoltunk ezen amúgy nem túl szintben gazdag vidéken és helyenként tényleg extra (extrém) utakat is kaptunk.
Viszont! És ez az egyetlen negatívum: ha OCR versenyre jövök, akkor nem várom el a frissítőponton a terülj-terülj-asztalkát, mert ott amúgyi nyakig mocskosan pont elég a víz is, de ha terepfutira jövök, akkor más az igényszint. És itt bizony a BakonyRun kínálata szegényes volt. Kis gyümölcs, mazsola, szőlőcukor, esetleg iso jó lett volna frissítőpontokon.
Szóval gratulálok a helyezetteknek, mindenkinek, aki legyőzte a Bakonyt :) és még egyszer köszönöm Viczina Dávidnak a meghívást. Sokan voltunk (kb. 3-400 futó) és remélem, hogy a 2019. március 16-i BakonyRun 4.0-ra is sok embert sikerült ezzel az eseménnyel bevonzani. De az ugye már egy ízig-vérig OCR verseny lesz...ott tali!
Fotók: Tóth József Figura (további fotók itt)
