MineKraft infók a hétvégi versenyhez!

2018. november 01. 12:25 - sebiszabi

Miénk lesz a bánya!

42194218_2130759046968098_4785027505469784064_n.jpg

Hétvégén, szombaton (nov. 3.) végre elrajtolunk a MineKraft versenyén (ami korábban TállyaChallenge néven futott), és szeretnénk néhány fontos információval szolgálni a buli előtt, hogy tényleg csak az akadályokkal és a távval kelljen foglalkozni. 
Mivel ma éjfélig még van lehetőség nevezni, ezért a rajtlista a holnapi nap folyamán lesz elérhető. A helyszínen is lehet még nevezni, de kizárólag 7.30-9.00 (OCR futamok) és 11.30-12.30 (bringás futamok) között. A nevezési díj 8000 Ft a helyszínen. 

FONTOS: a pályán a szalagozás és a jelzések mellett szóbeli iránymutatás is lesz (mert ott is haladunk, ahol járművek is haladnak), ezért a szervezők titjátk a verseny közbeni zenehallgatást bármilyen kütyüvel (fej- és fülhallgató, cigányhifi stb). Kérjük erre is figyeljetek!

A felelősségvállalásit a helyszínen írjuk alá, be kell mutatni a nevezésről kapott visszaigazoló e-mailt, és utána kapjuk meg a chipes rajtszámot.  4 km-ként frissítőpont vízzel, izóval és szőlőcukorral. A befutócsomagban meg a szokásos minden földi jó (érem, póló, pia stb..)

Aki szeretné az útvonalat előzetesen megismerni, annak erre a pénteken (nov. 2.) 15.30-tól a versenyközpontból induló közös bejáráson van lehetősége.

A versenyközpont 2628 Márianosztra – Pálosok tere 1. címen kerül kialakítása, ami konkrétan a börtön bejárata előtti placc...már izzad a tenyerünk.

minekraft_rc.jpg

Parkolni a környező utcákban, a Petőfi és a Rákóczi úton tudunk, a kultúrált parkolásra figyeljünk! 

minekraft_parkolas.jpg

 Ott tali, mindenkinek jó bulit kívánunk!

Szólj hozzá!
Címkék: 2018 minekraft

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr4914337843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása