Hét évvel ezelőtt történhetett valami Magyarországon, legalábbis OCR szempontból. Idén ez már a harmadik versenysorozat, ami megérte ezt a mesebeli kort. Jobb helyeken ezzel az évszámmal a párkapcsolatok fordulóponthoz érkeznek, szerencsére az ilyen rendezvények feltétlen nélkül fejlődnek és egyre élvezetesebbek lesznek. Érdekesség, hogy a hármas szám, más aspektusban is megjelenik az idei év futamai közül. Itt sikerült begyűjteni harmadik tornazsákot, mint a rajtcsomag egyik elemét. Ezen hasznos ajándékra idén nagyon rákaptak a szervezők.

Számmisztikánk azonban itt még korán sem érhet véget. Mint egy kapcsolat kezdete ígéretekkel halmoztak el ebben az esetben is. Kb. 8,5 kilométerhez 36 akadályt társítottak mindezt 6500Ft-os részvételi díjért. Ki bírna egy ilyen ajánlatnak ellen állni? Úgy értem közel ezer résztvevő nem és 7,4 milliárd másik ember igen, de ez most mellékes.

Kezdődjék a hármas tagolás.

Előjáték:

Helyszín az Erdőspusztai Arborétum Debrecenben, szép és kulturált környezetbe csöppent az, aki ellátogatott ide. Az arborétum eleve fel van szerelve minden kiránduló igényeit kielégítő létesítménnyel, de erre még plusz építményekkel, rátettek a rendezők. Büfé, pihenő sátrak tömkelege.

A regisztráció bemondásra történt, helyszíni felelősségvállalási nyilatkozat kitöltésével. Időmérő chip a bokára, rajtszám filccel a karra. Amíg brit tudósok be nem bizonyítják, hogy a tinta rákkeltő, addig ez a kedvenc „rajtszámozási” módszerem. Az ok, hogy amúgy is tiszta retek lesz az ember (most őszintén, nem ezért járunk?), de inkább a szögesdrót szaggassa szét a felsőmet, mint egy biztostű, a sorszám feltűzése során.

A welcome-pakkra sem lehet panaszunk. A már említett tornazsák tartalmazott egy technikai pólót, méretek alapján még színek közül is lehetett válogatni, egy, az esemény logojával ellátott fejpántot, rajtszám nélkül, így bármikor, bárhova használható, rendkívül jó ötlet! Sportital, szőlőcukor és műzliszelet az energiáról, egy csomag sebtapasz pedig az utókezelésről gondoskodott.

A közös bemelegítés egy kisebb edzéssel is felért a tűző napon. Szerencsére a speaker szinten tartotta a hangulatot. Legnagyobb örömünkre, sokat megtudtunk az ő és felesége kapcsolatáról, bírom a klasszikus családmodellt.

Aktus:

Az akadályok tulajdonságai miatt, egyszerre négyen indulhattak majd fél percre rá a következő quartet. Már az elején látszódott, hogy ez a fajta rajttechnika nem is olyan nagy hülyeség. Két bálára két-két pallón keresztül kellett felfutni, azaz összesen 4 emberke tudott megküzdeni a feljutásért. WOW, matematika, ovi szint pipa. Az egyensúlyozós feladatok azonban itt még nem értek véget, árok felett is meg kellett találni a helyes ütemet, de libikókán is túl kellett jutni a futam során. 

A cikk-cakkban futás is nagy kedvence lehet itt valakinek. Már az elején egy csermely felett kellett átugrálni, melyben a víz szélessége folyamatosan nőtt. A végén már nem volt az az atléta, aki megúszta volna, hogy összenedvesítse a cipőjét. Szerencsére a kilométerek őrlése során többször lemoshattuk az út porát, a mocsár bűzét, a láp szennyét. Annyira közel kerültünk a természethez, hogy még a legoptimistább mosószergyártók is inkább a 40 fokot ajánlanák a ruhák tisztítására. Mint említettem, a park elég jól felszerelt. Táblákról lehet tájékozódni az itt található állat és növényvilágról. A mi esetünkben is szerepet kaptak ezek a tájékoztató elemek. Az összes alatt át kellett bújni.  Nem mondom, hogy élveztem, de kéjes örömömet leltem abban, hogy végre bizonyítási lehetőséget adtam a porcerősítőmnek. Jól vizsgázott. Ha valakik dumcsizásra vágytak volna, azt a 900m-es homokzsák cipelés során megtehették. Sajnos a koloncok tömege mindenkinél ugyanaz volt. Fiúknak könnyű. Egyedül a csapatok kaptak igazán komolyan megtöltött zsákokat, de azt akár négyen is cipelhették.

Mint általános iskolai éveink alatt már megtanulhattuk, a környéken lakók pedig igencsak tapasztalhatták már, az Alföld egyik jellemzője a magasság mentesség. Télen bizonyosan minimális a kereslet a szánkók iránt, de legalább nincs plusz fogyasztása a kocsinak a hegymenet miatt. Azért kis leleményességgel megoldódott a szintemelkedés kérdése is. Az egyetlen domboldalt kellett megmászni vagy tízszer. Fel-le-fel-le … Mászásra összehoztak még pár lehetőséget. Bálára, palánkra, gumihegyeken keresztül kellett továbbjutni. Ha valami nem sikerült, büntetésért cserébe ki lehetett váltani az adott futás gátló tényezőt. Bár annyira nem volt veszélyes a pálya, azért sikerült élvezetessé tenni.

A sok, már-már megszokott torlasz mellett az igazán fekete leves a célban érte az „Őrülteket”. Jól beöltözött amerikai focisták vonalán kellett áttörni a medálért. Mivel sok ilyen filmet néztem már, az utam vége felére kezdett kialakulni a technikám. Ha testre jönnek, kifordulok, ha lábra átugrom őket.

Fejben végigszimuláltam mindent, mindig nyertem, így bátran fordultam a fal felé. Lendületem során érzékeltem a lábra támadást és olyant ugrottam, hogy magam is meglepődtem. Örömöm nem sokáig tartott, ugyanis a földet érést annyira nem gondoltam át, így majdnem arccal sikerült tompítanom az esést. Annyira azért sikerült szerencsétlennek lenni, hogy többet már nem is foglalkoztak velem, így megmaradtam érintetlennek. A célban eddigi pályafutásom talán legszebb érme várt.

Cigi:

A forma és színvilágában is egyedi medállal egyből le is tusolhattunk, ha volt valakinek lelki ereje kivárni a sort. Befutás után nasi, ásványvíz, vitaminos víz, valamint fagyi is a jutalmak sorát gazdagította. A gladiátor viadal még sokáig szórakozási lehetőséget biztosított az ottmaradottaknak, a bevállalósabbak mártózhattak egyet valamelyik tóban vagy ha nem volt elég a természetből, egy újabb kört még tehettek a kilométer hiányosok.

Beszámoló: Veiger Gábor
Fotók: Debreceni Kilométerek (további képek itt)