Nagyon vártuk az I. Malibu Run-t, mivel fogalmunk sem volt, hogy mire számíthatunk ezen a versenyen, ezért némi izgalommal indultunk útnak szombat reggel. Mivel pár nappal korábban azt rebesgették az esemény oldalán, hogy a táv kb. 5 km lesz, és nem lesz benne jelentősebb szintkülönbség, ezért úgy gondoltuk, nem okozhat gondot nekünk ez a verseny. Bár a mi rajtunk 13:00-kor volt, kora reggel indultunk, hogy a másik pár, akikkel együtt utaztunk, le ne késse a rajtját. Útközben még bíztunk benne, hogy talán az időjárás kegyes lesz hozzánk, és nem 30 fokban kell futnunk… Nem árulok el nagy titkot… Tévedtünk.
Amikor megérkeztünk a helyszínre, a szervezők nagyon segítőkészek voltak, hamar találtunk parkolót, gyorsan felvettük a rajtcsomagot, választottunk bilincset - rózsaszínt csak egyikünk vállalta volna be, így maradt a fekete - aztán megnéztük az első rajtot. Az első gondolatom az volt, ahogy néztem a párosokat, ahogy kicsit bizonytalanul próbálnak túljutni az első akadályon, hogy vajon milyen feladatok várhatnak ránk, amiket közösen kell majd megoldanunk.
Az első rajtnál már feltűnt, hogy a szervezők ügyeltek arra, hogy nem indult túl sok pár ugyanabban az időpontban, és csak fél óránként voltak a rajtok. A következő rajtban elindítottuk Yakuzás barátainkat, készítettünk róluk pár fotót, és mivel rengeteg időnk maradt, lesétáltunk a Duna-partra, beszélgettünk, próbáltunk hangolódni a versenyre.
Közös bemelegítés és bilincspróba után eljött a mi rajtunk is, 13:00, égető meleg, harminc fok feletti hőmérséklet. Már a verseny előtt összevizeztük magunkat tetőtől talpig, hátha segít… Segített is, körülbelül 5 percig.
Rajtot követően jött a patak, amiben kifejezetten jól esett végiggázolni abban a hőségben, aztán hamar meg is érkeztünk a frissítő ponthoz, és mivel láttuk, hogy jön az emelkedő, ezért gyorsan ittunk pár kortyot. Bár kijelenthetjük, hogy tapasztalt akadályfutó páros vagyunk - külön- külön - azért ezek az emelkedők próbára tettek minket, pláne így, együtt. Fent volt egy akadály, ahol összeölelkezve kellett végigmenni egy kijelölt szakaszon, miközben épp levegőért kapkodtam, elém tárult a Dunakanyar látványa, “Nézd, de gyönyörű”, préseltem ki magamból ezt a pár szót. Mivel elkapott minket verseny heve, sajnos nem sok időt töltöttünk nézelődéssel odafent, amit utólag kicsit már megbántunk, mert a látvány csodálatos volt.
Ezt követően még volt egy hosszabb szakasz a hegygerincen, ahol épp fejünket sütötte a nap, ez a rész volt talán a legnehezebb. Amikor újra beértünk az erdőbe, kicsit sűrűbben jöttek az akadályok: traktorgumi forgatás, zsákban kúszás, rönk cipelés.
Végül elindultunk a lejtőn lefelé, itt már a nap is elment, sikerült egy egész jó tempót felvennünk, egy újabb gyors frissítést követően beértünk a fesztivál terület közelében elhelyezkedő utolsó akadályokhoz. Szalmabála, drótkötél és vizes árok várt még ránk, majd következett az utolsóként a mi személyes kedvencünk, egy 4- 5 m magas dombocskáról kellett lecsúszdáznunk egy újabb vizes árokba, onnan már csak pár lépés volt a célig, ahol megkaptuk a befutó érmet, és pár elismerő szót is.
Végül közel 8 km-es távon, 14 akadállyal, 0:56-os időnkkel 3. helyen végeztünk.
Verseny előtt és után is találkoztunk ismerősökkel, akiket már jól ismerünk más akadályfutó versenyekről, közös futásokról, jó volt mindenkivel váltani pár szót a tapasztalatokról, következő versenyekről. Ahogy figyeltük a mezőny - hasonlóan más akadályfutó versenyekhez - elég vegyes volt. Voltak párok, akik teljesen komolyan vették a versenyt, voltak, akik az élmény és a buli miatt vettek részt a versenyen. Úgy gondolom, mindenki megtalálta számításait ezen a versenyen.
Nagyon jól éreztük magunkat, kellemesen elfáradtunk a nap végére. Úgy gondoljuk, hogy ez a verseny egy remek lehetőség, hogy az ember még jobban megismerhesse a párját, barátját, kollégáját ezalatt a röpke egy óra alatt, amikor tényleg mindent együtt kell csinálni, és figyelni kell társunk minden mozdulatát.
A helyszín tökéletes választás volt, a szintkülönbség kellőképpen megnehezítette a közös futást, az akadályok jópofák, de teljesíthetőek voltak.
Reméljük, hogy jövőre is részt vehetünk ezen a versenyen, és hogy újabb, ötletes akadályokkal legalább ilyen élveztes és változatos pályán futhatnak majd végig a vérbeli versenyzők, és a bulifutamos indulók egyaránt.
Beszámoló: Lakatos Ildikó
Fotó: Tóth József Figura
