A verseny Írország leghíresebb versenypályáján, Punchestown-on került megrendezésre, amely egyben az Irish Jumps Racing (lóverseny), és az éves Punchestown Irish National Hunt fesztiválnak is az otthona, és Dublintól kb. 40 km-re található.
A versenypálya közelében található város Naas, amely többek között a „királyok találkozóhelye" volt egykoron, de ezen a hétvégén az írek első spartan versenyének méltó helyszínévé a spartanok találkozó helyévé vált: "The Meeting Place of the Spartans"!
Írországban előszőr kb 8 évvel ezelőtt jártam, akkor is Dublinban, ahol a barátnőm él, és azóta többször is, de mindig télen, amikor a munkánk megengedte. Vágytam már arra, hogy jó időben is lássam. 

Követem a spartan világában zajló eseményeket, és tavaly év végén találkoztam a Spartan Race Ireland oldallal, ahol azonnal rákerestem az eseményekre és nagy örömömre láttam, hogy épp Dublin mellett lesz a verseny…hogy vannak-e véletlenek??? Azonnal elindult a szervezkedés!  Egyeztetés a barátnőkkel, munkahelyen, repjegy vásárlás, majd regisztráció a Superre. Nagyon vártam már, a barátnőim is …főleg, hogy miután az Age Groupban neveztem, ez igen korai indulást feltételezett.

Hajnal 5-kor keltünk. Az ír időjárás olyan, hogy sokszor esik az eső és ez most sem volt másképp, alapból 15-17 fokot jósoltak és esőt, de amikor elindultunk 10 fok, szakadó eső és igen erős szél fújt. Igazi spártai idő körvonalazódott! Kb. jó fél órás autózás után odaértünk a helyszínre, ahol 7-kor kezdődött a rajtcsomagátvétel. Az Elite, és Age Group futamban indulók kaptak egy sötétkék csuklószorítót, amelyet kötelező volt viselni végig a versenyen, mivel itt nem a fejpánton különböztették meg a versenyzőket, mint pl. itthon. A chip élesítése is ekkor zajlott. Ami érdekes volt, hogy a nyilatkozatot nem kérték el….

Nagyon hideg volt az erős szél miatt, de miután az eső elállt, a fesztiválterület egyszer csak „feléledt”. Ránk fért, mert a hideg és az izgalom együtt kissé „befeléfordított” minket. A hangulat visszafogottabb volt, de a speaker „spartanharcos”nak beöltözve oldotta az eleinte fagyos hangulatot. A Super rajtot az Elit férfi, majd a női követte, ezután az Age férfi és női, majd az open következett.  

A start zónában várakozva kaptunk instrukciókat, mint például a balra tartás, és a helyes burpee kivitelezése, illetve a kamerák elhelyezése és a burpee esetén a fejpánt bemutatása. 3 frissítőpontot helyeztek el a pályán. A rajtom 8.45. után nem sokkal indult. Amit tudtam, hogy a finish előtt Monkey Bars, a „nagyon” magas fal, dárda, Multi Rig és a kötélmászás, mint legutolsó akadály vár.

Kíváncsi voltam, látva a helyszínt, hogy ugyan szint nem nagyon volt várható, tehát vagy a táv, vagy az akadályok mennyisége lehet a nehezítő tényező. A táv 14 km volt, amiben az emelkedést szintnek nem nevezném, de a pálya hullámos felszínéből adódóan 150 m azért volt, és a lovaspálya adta akadályok tökéletesen beleillettek a verseny többi akadályai közé…Utólag az akadályok mennyisége és nehézsége felidézett egy két pillanatot Andorrából. Vizes akadály annyiban kimerült, hogy kétszer átmentünk a maximum combig érő tavakon, medenceszerűn, majd egy köves patakon több 100 métert.  

Magas, és inverz falak minden esetben egymás után három is, fellépők nélkül! A bender is megjelent, majd Olympus, illetve volt hasonló, mint az Olympus csak vizszintesen voltak a kötelek rögzítve és ugyanúgy kellett végig menni rajta.

Rengeteg cipelős, és ”húzós-vonós” akadály is megjelent…ahol látványosan küzdött mindenki, az a vödör cipelés volt, (a teteje lezárva!), amelyen semmi fogás, magunk előtt átfogva cipelés, dimben-dombon, lányoknak kb 30 kg a fiúknak 40 kg volt, húztunk betontéglát fűben, a homokzsák(párna) felüdülés volt, a farönkcipelés úgy nézett ki, mintha két „táskát” vinnénk a két kezünkben, vállra nem lehetett tenni, a fülekkel ellátva kb 1 km-en keresztül egyenes karral vittük. Az Atlas Carry is kemény menetnek bizonyult…amikor megláttam, hogy ott van a „medical service car”, először arra gondoltam, hogy biztos csak beszélgetnek, de rá kellett jönni, hogy korántsem…a lányok golyója 40 kg, míg a fiúké 50 kg volt. Küzdelem volt a javából eljuttatni a másik oldalra, ahol az 5 burpee felüdülésnek hatott. Volt egyensúly, Z-fal, amelynek a közepe „lyukas” volt, a szöges drót kivételesen a zöld fűben élmény volt.

Meglepő volt, hogy a fire jump legalább 5 akadállyal előbbre volt és nem a végén. A finish előtt közvetlenül a kötélmászás adta meg az utolsó mondhatni kegyelemdöfést, de annál nagyobb örömet a célban.  A finishben gazdag csomag várt minket.

Nekem 4 akadály nem sikerült, a dárda viszont igen, aminek nagyon örültem, mert eddig csak a Pannonhajszán sikerült és most. Kiemelném, hogy az önkéntesek nagyon lelkesek voltak, buzdították, és gratuláltak a versenyzőknek! 

Sikerült magyarokkal is találkozni, akik kint élnek, de eljöttek versenyezni, és utólag több honfitársról is hallottam. Mondhatni mindenhol ott vagyunk, amit mi sem bizonyít jobban, mint másnap Dublintól nem messze a Killiney Hill Park tetején találkoztam össze egy kint élő magyarral, spartan super idei finisher pólóban. Nagyon tetszett a pálya, az idő megszelídült, és nagyon örülök, hogy részt vehettem Írország első Spartan versenyén.

…és, hogy miért a Super távot választottam? …mert a hazai várgesztesi Superen nem tudok részt venni, a frankfurti Strong Viking Water Edition 2018 épp ugyanezen a napon lesz… Hálás vagyok a barátnőimnek amiért elkísértek és szurkoltak, és ízelítőt kaphattak, hogy mit is csinálok pontosan! 

Beszámoló és fotók: Szekeres Eszter