Az MSR második felvonása egészen egyszerűen kikészítette az OCR Magazin szűken vett szerkesztőségét. Haver legalább végigment a pályán nagy fájdalmak árán, de én a harmadik akadálynál kiszálltam és mindketten a győri baleseti sebészeten dolgozók értő kezei között fejeztük be a napot. Szóval a személyes beszámoló versenyen szerzett élmények hiányában elmarad. Így inkább összeszedjük, hogy miként láttunk a pályán kívüli dolgokat összességében és felvillantjuk, hogy általában Ti hogyan éreztétek magatokat a verseny után.
A fesztiválterület mit sem változott semmit tavaly óta. Ugyanolyan puritán volt, célszerű és magától értetődő. A regisztráció sátornál feltűnően sokan töltöttük ki a waiver-t egy ötszázasért. Egyrészt okés, ezt mi néztük be (minden versenyen kérik..) és nem hoztuk magunkkal, de azért egy nyomtatott A4-es papírért 500 Ft túlzás volt. Plusz az utolsó e-mailben a rajtlista és versenyzői kézikönyv mellé elfért volna a waiver pdf-je is. De nagyjából ennyi az összes a negatív kritika, mert amúgy minden a legnagyobb rendben ment. Kényelmesen elfért minden szolgáltató sátor a büfétől kezdve a bag-checken át a Tefutsz sátorig minden.
Viszont a hangulat az elejétől kezdve sokkal oldottabb és közvetlenebb volt, mint az egy hete tartott katonai bulin. Nem tudom, hogy azért, mert sokkal több volt az ismerős OCR arc, vagy mert mint versenyző érkeztem és egy dobott az élményen, de valahogy jobban pörgött minden.
A ketreces megoldás is új a tavalyi indulóknak, de szerintem senki nem bírta megállni, hogy a rajt előtt a kennelben állva ne rázza meg a rácsot...menne már, vinné a lába és bezárják egy 1x1 méteres "dobozba" - tök nagy ötlet. Persze füstgránátra is telt idén, használták is a szervezők bőven. A pálya vonalvezetése szinte ugyanaz volt, mint tavaly. Az akadályokra ugyanez természetesen már nem mondható el. A slágereket újra megkapták a versenyzők arcba (Kötélszív, T-Rock, C-17, stb), de ezen az állandóság nem túl nagy erény, szóval Lendvai Gábor és Bíró András csapata újra megmutatta, hogy milyen gyönyörű és egyben kínzó akadályokat lehet faragni tűzoltó tömlőből, kötélből és fagerendából.
A Pók, a házikó, a Kampókéz. Vagy imádtad, vagy gyűlölted, de ilyen akadályokkal nem találkozol minden nap. Kis könnyítés volt a katonai verzióhoz képest: nem kellett felül átmászni akadályokon, elég volt fent kolompolni, rövidebbek voltak a lajhár/ausztrál mászós részek. Ettől függetlenül mind az egységsugatú OCR induló is ugyanúgy megszenvedett vele, mint az elite versenyzők. Kar és vállgyilkos gyakorlatok egymás után, nem is nagyon csoda, hogy a Veszprémi mászók csapata simán hozta az első helyet csapatban, ahogy Gyömrei Máté (tudjátok, ő nyerte az első Ninja Warrior Hungary-t) is kényelmesen nyerte a verseny. A katonai idejéhez képest 6 percet hozott - neki ennyivel volt könnyebb ez a pálya. Innen is óriási gratula neki.
És hogy miként láttátok Ti versenyt a végén? Engedjétek meg, hogy néhány idézetet idetegyük a Facebook bugyrából, így írtatok Ti:
Teljesen más volt, mint bármelyik OCR verseny, amin valaha voltam. Konkrétan más műfaj. A futás nem volt igazán szempont, csak a 90%-ban kapaszkodós, mászós, alkargyilkos akadályok teljesítése. Sok újat láttam és tanultam ma, versenyzésről, kitartásról, feladásról, mérlegelésről és saját fizikai és belső határaimról. (Maklári-Papp Judit)
Köszi a szervezést, a pontőrök és segítők hozzáállását és munkáját, meg úgy általában mindent! Ez a pálya megrágott keményen, de jövőre visszakapja! (Halász Attila)
Életemben egy akadályfutó versenyen sem fáradt el ennyire a felsőtestem, mint ma, de nagyon tetszettek az akadályok. Élveztem a verseny minden percét és különösen tetszett a sportszerűség és az odafigyelés a versenyzőkre. Egy élemény volt (Főző Dániel)
Életem egyik legbrutálabb versenye. Kargyilkos. Bár inkább túlélő élményfutás volt, mint verseny. Az idővel nem számoltam csak a sikeres akadályokra törekedtem. Itt nem a futás dominált. Örülök, hogy megtanultam itt a kötél tetején a lajhár mászást. (Gyurcsó Csaba)
3 hiba, folyamatos has fájás. Nehezebb volt a tavalyinál és továbbra is kiváló szervezés, fantasztikus verseny a kemény pasiknak és csajoknak (Kövesi Gábor Gabe)
A végére pedig még egy gondolat. Mostanában úgy is nézhetem a versenyeket, hogy az egészségügyi szolgálat egy-egy versenyen hogyan teljesít. Ebből a szempontból is példásan teljesített a Military Survival Run. A sérülésem után a szakszerű EÜ dolgozók infúzióval és fájdalomcsillapítóval láttak el, utazásra kész állapotra hoztak és átadtak a mentőnek és még két órával utána is felhívtak, hogy minden rendben van-e velem. Le a kalappal és köszönöm!
Szóval a hírnevéből az MSR semmit sem vesztett, sőt biztos vagyok benne, hogy még inkább hírét viszik az itt versenyzők, hogy itt Pápán mennyire cool dolgok történnek OCR verseny címszó alatt. Jövőre valahogy, valamilyen formában biztosan találkozunk!
Fotók: JakabA-Challengephoto
