Amikor kívülről nézed a rajt előtt a boxban tobzódó elszánt és örömteli arcokat, ahogy éppen várják a startjelet, de Te tudod, hogy ez ma neked nem fog szólni, az az igazi méreg. Sérülés és egyéb közösségi elfoglaltságok miatt csak ez jutott az V. Pannonhajsza napján nekem osztályrészül. Szenvedtem is rendesen. És teljes legyen a nyomorom a Kisbükk Major környékén a pályát megint annyira jól sikerül berendezni, hogy a futók első kb 2 km-ét a rajt mellől lehetett követni: a kúszós-mászós akadályokat, a bálamászás, a betongyűrű, a rúdugrás, a ferde palánk.. Kínok kínja.. Rengeteg ember, rengeteg ismerős - szépen megtelt a major és igazi ünnepi forgatag lett.
A fesztiválterületen bóklászva aztán célzónába lassan bepotyogó első versenyzőket is tudtam csekkolni. Itt futottam össze Varga Zolival (aka. Varga's Creation), aki véres alkarjait mutatva és kicsit a levegő kapkodva mutatta, hogy Pannonhajsza idén sem volt hajlandó hibázni. Innentől Varga Zoli és Csernák Enikő elbeszélése alapján írt beszámoló következik.
Igazából a rajt utáni pár akadály még megvan fejben sorban, aztán nagyjából összemosódnak a dolgok. A rajt utáni meredek lejtő ismét a bálamászásban és a betongyűrűkben végződött. Aztán fel a domboldalba és megkezdődött közel két kilométernyi fel-le játék. Külföldön már láttunk rá példát, de a Hajsza meghúzta a Villanypásztor akadályt! Amikor én éppen arra jártam, akkor valami baki miatt nem csípett meg a drót, ha hozzá is értem, de elrettentésnek mindenképpen jó volt. Aztán mászás rákként, járás medveként drótok alatt, át a sáros gödör felett egy rúddal, amit többen később szimplán csak átugrottak.
A csúzli (sima ügy - a gyerekkoromban ellőtt néhány millió kavics tapasztalata most jött jól... :) ) akadály után a ferde palánkot kellett leküzdeni, ahol a tavalyihoz hasonlóan büntetőkör volt a fekvőtámaszos bünti helyett. Aztán be az erdőbe, rá az ösvényekre. Most a másik irányból támadtuk a várat, miután a homokzsákot vittük egy kört és a talicskáztunk is egyet. Gólyaláb és vizes vödör is volt a menüben, ha jól rémlik, errefelé volt. Szóval fel a várfalon és újabb Hajsza agymenés... a Nemzetihajszán diót törtünk, most meg kukoricát morzsoltunk...köszönjük!
Még a vár előtt kettévált a 7km és a 14km-es pálya vonala és aki a hosszabbat választotta, az bizony kapott az arcában némi kőkemény Bakony csomagot. Brutál talajú pályát és kőkemény szintet kaptunk, de ha már arra jártunk, akkor persze akadályokkal is kedveskedtek nekünk a szervezők. Kötéllétrán fel, farönk húzás, farönkön lajhárban és az egyik kedvencem, a Tarzan ugrás! A patak felett egy kötél segítségével kellett átlendülni - imádtam. Aztán vissza a vár felé.
A visszafelé úton jöhettek az egyensúlyi akadályok (víz felett gerenda, libikóka) egy tényleg bazi magas kötélmászás (úgy kb 8 méter lehetett), az oszloperdő újra bevetésen volt. Az új akadály - rönk felül-alul, lajhár és újra rönk felül-alul - elég nehéz volt és ha nem jó időben érkeztél, bizony bele lehetett keveredni némi forgalmi dugóba, Enikőnek sikerült is rossz sávot választania...
A végére maradt még egy kis tavalyi móka, a lejtőn felfelé tolatás a gerendán, egy kis vontatás és cél. Nagyon elkészültem, kifutottam magamat. Amire viszont sokkal büszkébb vagyok, hogy a női 14 km-es versenyen hatalmas csata alakult ki. Enikő megküzdőtt Őry Eszter olimpikon hosszútávfutó, sokszoros magyar bajnokkal. A fesztiválterület elé úgy érkeztek, hogy Eszternek 20 másodperces előnye volt, de az akadályoknál Enikő gyakorlatilag nem hagyott esély, simán győzött. Eszter a pódiumon annyit mondott Enikőnek: " - Azt hittem én vagyok a legjobb futó az országban..de nem."
Külön szeretnék gratulálni Balhási Ákosnak is, aki nyolc hónapos sérüléséből felépülve 1.39-es idővel simán hozta a férfiak 14 km-es versenyét, nagyon nagy idő. Összességében még mindig azt gondolom, hogy a Pannonhajsza a legjobb magyar verseny mind az akadályokat figyelembe véve, mind pedig az események hangulatát.
Fotók: Tóth József Figura
