Mi visz rá valakit arra, hogy mínusz két fokban, üvöltő szélben és hóviharban, mindenféle vasakon másszon, szögesdrót alatt kússzon? – kérdezi a „deméember”.
Ő az, aki talán soha nem fogja megérteni azt a belső bizonyítási vágyat, amiért nők és férfiak százai, ezrei indulnak el, hogy teljesítsenek egy-egy újabb és különlegesebb akadályversenyt – mint a HUN-Foglalás legutóbbi epizódja: a Kékes Vertikál.
Ha csillogó szemmel mesélni kezded neki a legújabb kihívást, ha elakadó lélegzettel sorolod az akadályokat, a szinteket, a távolságokat és a veszélyeket, ha boldogan mondod neki: most indulunk, megyünk, ott leszünk... csak ennyit mond: De mééé?! Mé’ jó neked ez? Minek csinálod? Mi elől futsz, mit akarsz bizonyítani?!– hát: ő a „deméember” .
Deméember ott volt december 9.-én reggel a Kékestetőn. Ott volt, de nem értette, miért mosolyog mindenki – hiszen mi oka is volna rá?
Zuhog a hó, brutális szél fúj. A rendezők által előző nap megálmodott és összeépített akadálypályát befújta a hó, most jelentik be a várhatóan egy órás csúszást – sok mindent le kell takarítani, újjá kell építeni. A rendezők száguldanak „Ország szerint tova”, a résztvevők a hangulatos hüttében összegyűlve, jókedvűen, izgatottan várják a rajtot. (...”de mééé?”)
Néhányszáz ember gyűlt össze a 3 különböző hosszúságú futamból álló versenyre. Ismerős arcok – ugyanaz a csillogás a tekintetekben, ugyanaz az elszántság. Van olyan is, akivel már több versenyen (szó szerint) összefutottunk, van, aki most ismerkedik ezzel a csodálatos sporttal, életformával. A legkönnyebb táv: egy kör – 6 km, tízen-pár akadály, kb. 300 m-es szintemelkedés. A következő fokozatok - az előző kör többszörösei: 2 és 3 körön keresztül futni, mászni, emelni, vágni, húzni és újra futni...
A Deméember nyilván megkérdezné, miért más ez, mint bármelyik hasonló OCR-verseny? Hiszen itt is, ott is mászni köll, futni köll..
Hogy miért is más? Nos – ez Magyarországon az első „vertikális” futóverseny – ahol az igazi terepfutás találkozik a mászással -de ebben igazából csak arányokban és számokban különbözik annyira a multi-kulti testvérétől. De az íjászat, a fafűrészelés, vagy a csata-csillag használata más versenyeken aligha található meg.
És hát persze Fábián Miki, alias „Mad Mike” – a főrendező személye.
Az a fajta szellemiség, a vadság és a különlegesség keresése, ami már a rajt első pillanatában – konkrétan egy ragasztószalag képében üdvözli a T. Versenyzőt: Na ez itt más lesz!
A Kékes Vertikál startjakor ugyanis az indulók kezeit elöl egy széles ragszalaggal (lásd még: Duct tape) összekötözik, így tesszük meg az első 500 m-es szakaszt – a sípályán lefelé – majd a felvonópálya alatt vissza.
Az éjszakai friss hó és a szembeszél csak növeli az élvezetet, ahogy kis pingvinek módjára próbálunk a lehető leggyorsabban visszajutni újra a csúcsra. (Tisztára, mint annak idején a Delta-főcím képsora)
Pulzus megvan, ragasztószalag levág - és jöhetnek a „klasszikus” akadályok: negatív fal, libikóka, palánk-kombinációk és szögesdrót.
Az íjászatnál kor- és nemzethű viseletben, hagyományőrzők segítenek a feladatok tökéletes végrehajtásában.
Van, aki életében most tart először íjat a kezében: Nekik gyorstalpaló íjász-tanfolyamot tartanak. Nem szabályellenes – aki profibb: gyorsabb. Aki most tanulja: lassabban végez az akadálynál. Így fair. Végül is időre megy a játék.
Íjászat, dobócsillag, farönk-húzás a sípályán felfelé, kőcipelés, rák- és medvejárás ... igazi pulzusfokozók. Mit ne mondjak, fázni senki sem fázott!
További ínyencségek: a tricepsz-bár újra-értelmezése hun-harcos módra. A „sima”, vízszintes mászás helyett ezen a versenyen ferdén fel- illetve lefelé is végig kell kéztámaszban mászni a korláton – a lábhasználat itt is büntetést von maga után.
Ez még tornatermi körülmények között is kellemes kihívás, hát még lefagyott korláton, mínuszokban ...
A befutó előtt egy kis plussz: jó arasznyi átmérőjű farönkből kell egy egészséges karélynyit levágni kézifűrésszel, ezzel kell befutni. Talán az egyetlen kritika itt érheti az egyébként professzionális szervezést: Bár mintegy tucat kézifűrész várt bennünket, a kissé összetorlódott mezőnyben mégis értékes perceket veszítettünk el fogas kis vágószerszámainkra várva.
Mindent összevetve. Remek hangulatú, igazi kuriózum-akadályokkal büszkélkedő, jól futható pályán versenyezhettünk. Az évszakhoz igazán illő, zord időben – a verseny hangulatának megfelelő, egymást támogató, igazi csapat-építő hangulatban!
Köszönet a szervezőknek ezért az igazi, családias, de mégis professzionális versenyért!
A HUN Harcos (HUNfoglalás) versenyek valódi gyöngyszemek a maguk különleges hangulatával a magyar OCR-egén.
...
Deméember forralt bortól csillogó szemmel nézi a gőzölgő hátú, fáradt, de boldog befutókat, miközben egymás kezét rázzák, ölelgetik egymást, összekoccannak a befutóérmek.
Nagyot kortyol a forraltborból, kissé oldalra hajtja a fejét és úgy dünnyögi:
De mééé?
Beszámoló: Horváth András Zoltán
Fotók: Kürti János (Kürti Photography)
