A jászberényi csapat harmadik versenyére ideális körülmények között került sor. A plusz 40 Celsius fokos hőmérsékletet egy hidegfront elűzte az ország területéről, így a hőség sem keserítette a versenyzők életét. A Zagyva nem hűlt le, a benne eltöltött idő kellemesen telt. A versenyzők megannyi táv közül, akár csapatban akár házi kedvencükkel együtt teljesíthették a távot. A célba érés után a jól megérdemelt egyedi medált akasztották a „túlélők” nyakába. Így visszaemlékezve ajánlanám első bálozóknak, vagy a családnak egy közös versenyzésre, esetleg bemelegítés céljából az őszi OCR szezonra.

Valahogy én is úgy éreztem magam a verseny után, mint amilyen a fenti általánosságokat tartalmazó, jelentős hiányoktól szenvedő, rövid leírás.

Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka.

Nem láthatunk a szervezők fejébe és nem tudhatjuk, mit szeretnének nyújtani. Nem is az ő szemszögükből, de nem is csak egy egyszerű résztvevő szemszögéből szeretném megvilágítani az eseményt illetve magyarázatot találni a bennem maradt ürességre.
Megérkezésünkkor már elkezdődtek a programok. Nem volt hatalmas tömeg, mégis a regisztráció döcögve ment. A helyszínen kellett aláírni a Felelősségvállalási nyilatkozatot, amit akkor nyomtak az orrunk alá. Ha a 6-os betűmérettel teleírt A4-es lapot, ott mindenki elkezdte volna olvasgatni, még most sem kezdődhetett volna el a verseny. Érdekesség, hogy a helyszínen egyetlen egy mellékhelyiség volt, mindenkire. A bejárata a becsekkoló pult mellett 50 centire. Nem túl bizalomgerjesztő. Egy papíron kiragasztva kis információ, 100Ft-és regisztrációért a közelben található fürdőnek az öltözőjét is lehetett használni. Ki persze nem volt táblázva az út odáig, érdeklődni kellett a helyszínt ismerőktől. Legalább volt meleg víz is a tusolóban.
A rajt nem messze volt az épülettől, a kettő között felállított hangszórókból üvöltött a zene. Bele az arcodba! Rendkívül szerencsétlen volt a helyszín kihasználása, ráadásul padokat, székeket sem pakoltak ki, a parkoló melletti focipályán helyet lehetett foglalni az árnyékmentes övezetben, kukából is csak egyet találtunk a környéken.
Az egész egy alacsony költségvetésű, szűkebb körnek rendezett, első próbálkozásnak az érzését keltett az emberben.
De azért voltunk itt, hogy próbára tegyük magunkat, lássuk a pályát!

Start után a kanyarban egy tűzoltó fecskendő öntötte az emberekre a vizet, jó poén volt, ráadásul a célba is erre vezetett az út, a befutásnál sem spóroltak a spriccel. Két ferde palánk után, be az erdőbe, ahol kis futás majd tovább a folyóba. A verseny során többször is meg kellett mártózni a Zagyvában. Hol hordók alatt kellett átbújni, hol csak bele a túlparton meg ki. A legjobb akadály is az egyike volt ezeknek. A csobbanás után a túlpartra kimászni egy drótháló alatt, kúszva kellett. Az út további része erdőben, a folyó partján, a szántóföldek mentén vezetett, az egyhangúságot megtörni palánk akadályok voltak kihelyezve. Különböző magasságú és ferde. Futás, palánk, futás, palánk. Kezdett uncsi lenni, amikor egy abroncsokból álló falon kellett keresztül mászni, de a palánk-futás rutin újból kezdődött és újból unalomba fulladt. Talán kétszer volt szalma bála, de azt is átugrottad és ennyi. A 6+ és a 8+ távot futók elváltak egymástól, mikor a távolból már hallani lehetett a célban a zenét. Én a hosszabb távra fizettem be magam, tehát a megfelelő irányba fordultam. Feleslegesen. Kaptam még egy folyót, három palánkot, amiből az egyik a mellemig ért a másik kettő meg a térdemig. Igazából több energiát emésztett fel a testem azzal, hogy elkezdtem tűnődni azon: „ezt most miért?” mint azzal, hogy átléptem. Frissítő pontokból hármat adtak és a segítők mindenhol nagyon lelkesek, rendesek voltak. Rájuk panasz nem lehet.

A célba befutás sem a klasszikus, valamiféle eufóriát kiváltó dolog volt. A felfújható START már levegő nélkül a földön összegyűrve, egy medál a nyakba, néhány lézengő ember. Talán délre már össze is volt szedve minden és még a szervezők helye is kihűlve, jelzés nélkül volt valahol a tisztáson.

Az élet ezer lehetőséget kínál, de egy is bőven elég belőle.

Számomra érthetetlen, hogy harmadik szervezéssel a kézenfekvő lehetőségeket ennyire kihagyták a számításból a szervezők. A verseny helyszíne a Jászberényi Lehel Uszoda és Strandfürdő valamint a Jászberényi Állat- És Növénykert által határolt területen feküdt. Ebből semmit nem éreztünk (a már említett opcionális öltözőhasználatot, amit szerintem minimális létszámban használtak ki az emberek, sőt, a kutyások jobban tették, hogyha nem egyedül mentek, mivel állatot bevinni nem lehetett). Már az is milyen jó lehetett volna, hogy a nevezéssel kedvezményesen lehetett volna belépni az intézmények területére, ezzel is egy egész napos szórakozást biztosítva a családoknak. Bár az infrastruktúra nem volt kiépítve a kísérőknek, egy büfével, helyi árusokkal plusz bevételre és a várakozók szórakoztatására is lett volna lehetőség. Vadabb dolgokat lehetett volna művelni, ha az állatkertbe is bevezetett volna a kalandvágyók útja. Csak a fantázia szabhat határt a bejutást illetően, bent esetleges feladatokkal kapcsolatban és hogyan lehet onnan kijutni. A hétvégén ráadásul csángó napok is voltak, újabb kihagyott ziccer.

Ami viszont tényleg érdekelne: Ludus Run. Mi az, ami a ludusra vagy az azt körülölelő világra utalt? Sajnos semmi. Egy újabb olyan momentum, ami egyedivé tehetné ezt a rendezvényt. Na, jó, a medál az egyedi. Egy ókori római sisak olajfa ágakkal, de őszintén, az érmek mindenhol egyediek.
Ha ismét indulnék, akkor a kutyás futamot választanám, 6 km-en. Kutyával nagy élmény egy ilyen menet, a 6 km-en pedig elég impulzus ér, amit a helyszín biztosíthat nekünk.

Beszámoló: Veiger Gábor
Fotó: CyberCat Photo (facebook)