Akik már jártak ezen a „vidéken”, azok már bizonyára a helyszín hallatán is enyhe szisszenésbe kezdenek. Kinek híres, kinek hírhedt hely ez. De nincs, mit tenni: IMÁDJUK. A tavalyi elit dobogós helyezésem emlékét a mai napig őrzöm, noha idén tudtam milyen erős lett a mezőny és hogy máshogy fog alakulni, de úgy voltam vele ez eltörpül minden élmény mellett, amit adni fog és adott is. Kouty kiváló terep egy Spartan Race megszervezésére, a szintkülönbségek okozta kihívás és az ismert cseh versenyek nehézsége együttesen adják a flow érzést, amit mi versenyzők keresünk. Én speciel szeretem, ha úgy jövök el egy versenyről, hogy megérte a több óra utazást, a fáradalmakat és alszok utána, mint a bunda, mert mindenem fáj :D
Páratlan társasággal és nem kicsi brigáddal képviseltük hazánkat, nem beszélve a szállásunkról, amiből gyakorlatilag kilépve már a rajt - cél területen voltunk, az ablakból láttam a pálya végét - meg Tóth Ádi lakótárs hatalmas kupacnyi tészta kajáját a párkányon, mennyit eszik ez az ember!!!
Olympus is van?! Multi? Megint mindkettő a patakból kimászva? Oh yeah, it’s burpeee time.
A verseny napja számomra igen kalandosan indult, ugyanis kora reggel döbbentem rá a tényre, hogy Gyöngyi ismét gratulálhat magának. Eljött futni futócucc nélkül. Szerencsére cipőm az volt, az Icebug nem hagyott cserben. Gyors pánik, aztán Áditól kapott magyar zászlós gatyába pattanva siettem a rajthoz, ami mindkét versenynapon elkísért (1. nap Super, 2. nap Sprint). Jó érzés volt az a magyar szimbólum, futás közben is sokszor rápillantottam.
Maga a verseny ismét keményre sikeredett, mindkét nap. A másnapi Sprint tulajdonképpen a Super egy rövidebb verziója volt – mint ahogy megszokhattuk-, de természetesen annyi szinttel, hogy mérésem szerint az első 50 percben csak felfelé másztam. Na, ebből kiindulva a Superről nem is beszélve, de ezért jöttünk: hősként meghalni!
Mindkét napon konstans csak felfelé ment a pálya, megszakítva 1-1 palánkkal, ami ugye egyre magasabb lett, de tökéletes bemelegítés mindig – kivéve, amikor a hegyoldal is emelkedik, ferdén kell mászni és hol süt a Nap és szárazabb a talaj, hol pedig konkrétan hóban futsz így áprilisban, ami megnehezíti a haladást. Az első burpee-t ezek után szereztem be, amikor az egyensúlynál leestem (valamiért ez mindig mumus, vagy sikerül vagy nem, soha nem tudni), sokan el is robogtak mellettem. Egy ilyen baki korábban nagyon visszavett, idén viszont már mentálisan jóval összeszedettebb vagyok, sokat dolgoztam rajta. Megtanultam élvezni a pillanatokat,hogy ott és akkor éljem meg,amit ad. A burpee-t is sikerült megérnem még párszor.
Az A-monkey szintén idén végre újra már megy, a vállaim erősebbek és tudatosabban használom,ami nagy előnyt jelent. A tavalyi versenyhez hasonlóan most is zsákcipelés hosszan, amiben elég kitartó vagyok, a sprinten is itt előztem meg 3 lányt is, égett is a combom rendesen, de: igen, mi ezt is imádjuk!
Még hóban is! Jut eszembe, hó. És kék szemek… Nem tudom kik ismerik az érzést, de kiérve a tisztásra, domboldalra, a zsákcipelés és a dárda feladatainak helyszínére, éktelenül vakított. Ezzel mindig küzdök, érzékeny a szemem a fehérre a Napsütésben. Ennek következményeként beérve az erdőbe a rohanás közepette azon kapom magam, hogy konkrétan minden elzöldül és ijesztően yodásan látok. A gondolat bekopogott a fejemben, hogy én most csak időszakos látászavarral futok vagy egy kezdeti ájulás elején járok?! Reménykedtem az utóbbi kizárásában, nem szerettem volna eldőlni az erdőben, mint egy éktelen farönk… inkább mentem tovább és lassan vissza is jöttek a színek, már volt barna is :D
Kouty ismét megviccelt, nem kímélt minket. A pálya komplexitása, a sár-hó-száraz terepviszonyok egymást követő felbukkanása, változatossága, az akadályok mind-mind idén sem okoztak csalódást. A homokzsákhordás hosszú volt, a dárda messzebb, a tricepsz bár csúszós, és itt említeném meg a legvégén a kedvencünket: a patak sodrásával szembeni kúszást a kövek között a szögesdrót alatt és onnan kimászva a Multi – Olympus – Starway to Sparta triót.
Ezúton köszönöm és gratulálok minden magyarnak, akik odatették magukat, akik eredményesek voltak, akik részt vettek, akik küzdöttek, akikkel aludtam :D és akik a „Hajrá Gyöngyi !!!”-vel mindig mosolyt csalnak az arcomra akkor is, amikor már kutyául vagyok.
Beszámoló: Vizauer Gyöngyi
Fotó: Spartan Race
