Már januárban felfigyeltem a versenyre, mivel számomra a Bakony talán legszebb részén szervezték, ahol nagyon sokat túráztam minden évszakban. Mivel első versenye volt a szervezőknek, így két dologban voltam biztos: a terep gyönyörű lesz és hogy mindent ki fogok futni magamból. Ez így is lett! Na de kezdjük az elejéről.
Ahogy az információs e-mailben jelezték 1.5 órával érkeztem a rajtom előtt, már az oda vezető autóút is nagyon szép volt parkolás gördülékenyen ment, tökéletes irányítással. Igaz én az OCR Magazin jóvoltából hamar birtokba vettem a VIP parkolók egyikét tehát a központtól pontosan 6 méterre sikerült megállnom.
Regisztrációnál kisebb sor de az is haladt jól szinte észre se vettem a várakozást mivel folyamatosan érkeztek az ismerős sporttársak így már a hangulat reggel is nagyon jó volt.
Átvettem a rajtcsomagot, amely egy fehér BakonyRun-os pólót is tartalmazott ezen volt a rajtszám is az elején kicsit furcsálltam hogy nem futhatok a saját jól bejáratott akadályfutó pólómban, de később nagyon mókás volt, hogy mindenhol fehér pólós futók nyüzsögtek. Jó ötlet volt!
Három futamban indították az egyéni nevezőket én a 2. rajtban indultam, így végig tudtam nézni az elsők rajtját, szurkolni nekik. Majd kis bemelegítés és már a startvonalon álltam alig várva hogy megküzdhessek a szurdokkal.
Elindult a verseny gyorsan kezdtem szinte, már az 5 méter után az élre álltam. Nagyjából 1.3 km futás betonon, amíg kiértünk a faluból és irány is az erdő egyből egy magasabb palánk állta utunkat, átküzdöttem magam rajta irány tovább gyorsan két, 45 fokos palánk és egy szalmabála. Megvolt ez is irány tovább egyensúlyozás gerendán könnyen ment pedig ez a mumusom. Aztán jött a számomra legnehezebb akadály egy nagyon meredek dombra felcipelni valahogy a testem és egy autógumit, a tetején forduló visszavinni a gumit és újra megmászni gumi nélkül is. Na, itt úszott el az első helyem, sebaj - gondoltam - majd behozom még azt.
A terep itt már elfelejtette a vízszintet sok fel-le követte egymást futható emelkedőkkel volt még egy kúszás háló alatt és irány is be a sűrű erdőbe vékony csapáson ez már tényleg gyönyörű terep volt. Jött egy lajhár mászás viszonylag rövid távon.
Megjött az első patakátkelés is mondhatnám hogy lágyan simogatta a langyos víz a vádlimat, de nem tehetem, mivel rettenet hideg volt a víz. Egy nagyon meredek emelkedő következett itt már kötél segítette a feljutást szükség is volt rá. Majd ismét be a patakba, itt fordult meg a verseny és indultunk vissza a központ felé. Ismét patak, de most már jó pár métert futni is kellett benne néhol combig érő vízben. Nem tudom, hogy jött nekem össze, de sikerült megtalálnom a legmélyebb pontját is, így már derékig csurom víz voltam - még mindig a 2. helyen.
Mély meredek leereszkedés itt is kötél segítette az utunkat szintén szükség volt rá. Itt említeném meg, hogy mindenkit, akit utolértem az előző futamból szó nélkül állt félre és engedett tovább a gyorsabb tempómban.
Lassan kiértünk az erdőből és a folytattuk utunkat a startzóna felé, itt egymást követték a szalmabálák, amik finoman mozogtak is, ha ráugrottam. Így majdnem sikerült is összehoznom egy pofára esést, de párduc reflexeimmel valahogy hárítottam - gondolom aki ezt kívülről látta, még most is fetreng a nevetéstől.
Gumihúzás követte kötélen oda-vissza, nem volt nehéz, de itt pacsizott velem a futamom 3. versenyzője, amin meglepődtem, mivel abban a tudatban éltem, hogy senki se veszélyeztetheti a harcunkat az első helyért. Hát nem: hamar harmadik helyen találtam magam.
Ha jól emlékszem, ezt még követte pár szalmabálás akadály, de itt már nagyon arra koncentráltam hogy valahogy utol érjem a többieket. Talán 1 km a cél előtt sikerült is, így 2. helyen értem be.
Biztos vagyok, hogy a ki a célban látott, semmiképp se adta volna oda nekem az Év Arca díjat a Kék Szemű kategóriában, mivel rettentően nézhettem ki az utolsó km sprintje után.
54.15-ös időmmel futamom 2. összesített 11. helyezés 9.8 km, nagyjából 120 m szintemelkedéssel ezek a száraz tények.
Majd megtudtam, hogy az első helyezett 38 perc alatt futotta le a versenyt. Pár könnycseppet elmorzsolgattam, párszor átgondoltam, hogy minek is edzek, de egy korsó sör mellett újra helyrejöttem. Számomra egy nagyon jó hangulatú, gyors és jól futható verseny volt könnyű akadályokkal a Bakony gyönyörű erdeiben.
Azt még kell említenem a verseny után a 2. helyezett Balhási Ákos és a 3. Tömböly Dávid - akiknek ebben a formában is gratulálok - rávett arra hogy menjünk vissza a patakba derékig 4-5 percre. mert hogy a profik így csinálják a regenerálódás miatt. Persze a patakig egy csalán tengeren vezette át az út, de sebaj mindent a célért. 4 perc patak után deréktől lefele teljesen elhalva már a csalán csípéseket SE éreztem.
Így lett teljes és felejthetetlen élmény számomra a BakonyRun. Jövőre találkozunk !!!!
Beszámoló: Dan Róbert
Fotók: Kovács Bálint Photography
