Amikor először a Spartan Race-ről hallottam, nem is tudtam, hogy létezik ilyen oldala is, ami a csapatról szól és mint mentálisan és fizikálisan is terrorizálják a résztvevőket! Jelen pillanatban 4 órás, 6 órás, 12 órás és 24 órás kalandokon lehet részt venni. Az első kettő sem piskóta, ugyan 4 óráson még nem volt lehetőségem indulni, de a 6 órás teljes embert kíván!

Már lassan 2 hónapja erre készültem, fogyókúra, konditerem és a futás határozta meg a minden napokat. Próbáltam utána járni mire lehet szükség, miket kell erősítenem. Most már tudom és van még min javítani...

Onnan kezdeném, hogy regisztráció, ide a regisztráció mellett már kvalifikálni kellett magunkat, egy 6 órás HH és egy Beast futam volt a minimum, hogy csatlakozhassak a HH12H csapatához. Kevesebb, mint 10 magyar versenyző ment át sikeresen a rostán, a többiek pedig szerte Európából. Megkaptuk verseny előtt kb. 2 héttel a kötelező felszerelés listát, amit mindenkinek hiánytalanul be kell szerezni. Ilyen pl: enni- és inni való, kés, ragasztószalag, labda, 20m kötél, fagyás elleni fólia, kendő, gyufa és egy technikai hátizsák, fiúknak legalább 25 kg, lányoknak 20kg súllyal. Öltözék megkötés fekete gönc, logó és feliratok nélkül. Most ahova megyek két hét múlva Bécsbe szintén HH12H-ra ott az európai országokat fővárosukkal is be kell biflázni! Nehogy már csak izmos tahók versenyezzenek!!! :D

Szombat este 19:00-kor gyülekező a regisztrációnál, frankón esik az eső fúj a szél mindenki rohadt boldog és vidám... Aztán jött a mérlegelés és a nyakunkban lévő fába bele kellett égetni a nevünket. Itt már őszinte leszek, aggódtam kicsit. 20:00-kor pontosan bekötötték a szemünket és két csapatban neki indítottak minket a hegynek... Kb. 10 perces séta szigorú angol parancsszavakra és egyenként bevittek minket egy erdőbe ahol pusztán annyi volt a feladat, hogy vakon a fához kötöttek minket és néma csendben azon gondolkodtunk, mit is keresünk itt... Senki nem tudta meddig állunk ott. néma csend, az a rohadt hátizsák tépi a vállat, húzza a derekat közben kopog rajtunk az eső és morajlik a patak. Rettenetes volt. Bő egy órát kaptunk agyalni aztán memória teszt... 3 perc alatt kellett megjegyezni a 8 jegyből álló kódot, amit 10 óra múlva kérdeztek vissza a szögesdrótoknál... Szóval remekül indult. Beesteledett teljesen mire szabadultunk és jött a következő feladat, a fény rudakat meg kellett szerezni a fesztivál területen elhelyezett ferde palánk tetejéről. Igen ám de közöttünk volt a 3 fokos patak.. Agyhalott módjára gázoltunk a jeges vízbe és itt volt az első feladás is... Rettenetesen mérges voltam magamra, mert elestem és nyakig merültem a vízbe, innentől kezdve Gabó csurom vizesen indult neki a hegynek. Amúgy is egyetlen félelmem a fagyás, a hideg volt, nem nehéz kitalálni miket mormoltam, amikor visszaérkeztünk a startra a traktor gumikért és a rönkökért...

Minden tiszta sár éppen, a hegyről folyik le az olvadt hólé a sípályán, közben mi úton a csúcsra kb. 1 tonnával. Hatalmas buli! Nagyából fél óra cipelés után kört formáltunk és mint a varacskos disznók túrni kezdtük a földet: 30 burpee 25kg-os táskával és plank-plank-plank labdán tartva magunkat! Irány a pálya teteje felé palánkokon keresztül. A jelszó, felette alatta és közötte! Minden embernek és cipelt tárgynak egyazon úton kellett mozogni, hát mesésen éreztük magunkat. Végre egy erdei út lefelé, jó mély sár, a bakancsosok esnek-kelnek... Megérkeztünk a kötélmászáshoz, itt csoportos feladatok voltak: labdatartás pók-, illetve rákjárásban. Guggolások, cipelések, fekvőtámasz és irány mindenkinek fel a kötélre! Felment ám a pulzus!!!

Kaptunk 5 perc pihit, evés-ivás felszerelés igazítás, aztán lábakat összekötöttük ragasztó szalaggal és irány a drótkötél. De hogy ne legyen ilyen egyszerű jobb kézben gyufa bal kézben gyertya. Amíg égett a gyertya lehetett haladni, ha elaludt, meg kellett gyújtani újra és tovább! Hatalmas siker volt én értem át elsőnek és itt láttam meg először az érmet persze nem adták oda csak hergeltek vele. Irány tovább egy újabb felvonó és jött egy újabb kihívás. Mindenkinek vödröt kellett megmerni tele homokkal és fej fölött kellett tartani. Az első 3, aki leteszi hazamegy hangzott el a mondat és már indult is a játék. Meglepően hamar letették hárman, szerintem húzni akartak haza. De még sem így lett, mert szavazni kellett a csapatoknak és csak egy ember távozott! Ez után irány a homokzsákokhoz, ahol akkora cumiban volt részünk, hogy netovább: kb 100 méteres láncot alkotva zsákokat kellett fel majd le pakolászni, miközben hülyére szívattak minket. Itt már nem vigyorogtunk és az idő is rettenetesen hidegre váltott, a hóhatáron bóklásztunk ez időben éjjel fél 3 felé... Kis szusszanás só, magnézium, cukor és jött a parancs, "irány a hegy"!!! Egyhangú, sáros, gyökeres, sziklás, havas, még havasabb terep és térdig érő hó a felvonó alatt kb 35-40%-os emelkedő. Ez a menet az örökké valóságnak tűnt. Na, itt kezdődtek a bajok. Méterről méterrel hidegebb lett, és ahogy nőtt a hó, úgy fagyott szét a vizes terep cipőben a lábam. A hegycsúcs előtti kisebb gerincen, megkérdeztem, hogy mi a szakmai véleményük, nem mozognak a lábujjaim, rettenetesen fájnak, mert nem fázást éreztem inkább égést...

Azt mondták fel akarom adni??? Fel akarom adni??? Olyan rettenetesen ideges lettem és elcsigázott ezeket hallva, hogy semmit nem szóltam és vissza álltam a sorba. Itt még egy kis időhúzás - fújt a szél, ránkfagyott a ruha, csillagos lett az ég. PLANK és a tartók alatt a hóban végig kellett kúszni mindenkinek... Pokoli volt és rettenetesen fájdalmas fagyasztó!!! Végre csúcson, reggel 4:40 és hordágyat építettünk egy társunknak az erdőben található fákból gallyakból és a nálunk lévő kötél homokzsák ragasztó szalag és a védőfólia felhasználásával. Csikorgó hideg, a szél lefújta a havat és tiszta jég volt fent minden. Egy éles szemű spártai megjegyezte, hajnal van jön fel a nap: húúú de jó... Itt volt nekem az a pont, hogy összetörtem mentálisan és haza akartam menni. Kb 3 percen keresztül félhangosan káromkodtam szitkozódtam, mert kezdett annyira fájni a lábam, hogy az már elviselhetetlen volt. Még jó hogy ezt hallották a többiek és halálosan megfenyegettek meg mindenféle csúnya dolgot vágtak a fejemhez, hogy mi lesz akkor, ha feladom! Egyetlen egy hajszál választott el a bukástól, de látták rajtam, hogy rosszul vagyok, kaptam erős fájdalomcsillapítót jól megráztak és valahogy fejben és a szívemben rendezni tudtam ezt!!! Eddig sem alibiztem sehol, voltunk úgy 10-15-en, akik mindig először értünk oda, először fogtuk meg a tennivalót és voltak a, … a többiek.

Annyi erőt adtak itt nekem, hogy még egyszer annyira akartam és ezúton köszönöm nektek, örökre hálás leszek érte, hogy nem hagytátok, hogy leégessem magam és a bennem bízó vagy követő embereket!!! Nagyok vagytok!!! Reggel 5 óra fogcsikorgató szeles hideg hó és jég, de integettünk neki és indultunk lefelé szinte légvonalba a lehető legmeredekebb legrövidebb úton... Ezt le se tudom írni igazán, hogy nem halt bele a szállított személy, de leértünk. Ismét szögesdrót.. Mi alatta a hordágyon fekvő ember pedig felette. Ezt látnotok kellett volna! Memória teszt egy karaktert tévesztettem és 10 burpee táskával járt érte... Persze ugyanez mindenkinek, aki felejtett!

Innen egyenes volt már az út a célig, kiolvadtunk lefelé, újra havas-jeges cuccból nyakig sárosan keltünk át a patakon a célhoz, úgy hogy folyamatosan cipeltük a sebesülteket! Senkit nem hagyunk hátra!!! Táska ledob, tűzfalon átugrás után vigyorogva és hulla fáradtan, elcsigázva vártuk a megérdemelt jutalmat és pihenést, de nem így lett! Jött a parancs: állj!!! Irány a patak! 20 Burpee a fagyos vízben a végére, égette a bőrünket, viszont tisztább lett a gönc rajtunk így nem megy szarrá a mosógép otthon, ezt megköszöntem azért nekik! Ez volt az utolsó feladat! A morcona instruktorok mosolyogni kezdtek, nekünk az elgyötörtség a fáradság háttérbe szorult és őszintén örültünk egymás sikerének, annak hogy kibírtuk ezt a pokoli 12 éjszakai órát!
Dióhéjban ennyi volt, de igazán ezt elmesélni nem lehet. Rengeteget tanultam, sokkal okosabb és még kitartóbb lettem, új példaképek születtek!
Két hét múlva Bécsújhelyen folytatás, amit a hozzá értők még ennél is nehezebbnek mondanak, de bátran állunk oda talán öten az országból...

Beszámoló: Ulrich Gábor

"WE ARE THE STORM"