Spartan Race München Sprint, 2017.04.08. @München, Olympiapark

2017. április 11. 14:07 - ocrguest

Tökéletes német precizitással ugorj seggest a vízbe!!!

3789_codimp_00008.jpg

Egy baráti meghívásnak eleget téve indultunk Münchenbe egy héttel Veszprém után, hogy ismét teljesítsünk egy sprint távot. Sok negatív véleményt olvastam a verseny előtt a WEU-s szervezésekről (drága, komolytalan, city futás, stb.), úgyhogy picit vegyes érzésekkel vágtam neki az útnak, de úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz, jól megnézzük ezt is, meg aztán úgyis bulifutás az egész jó társasággal. A verseny helyszíne a müncheni Olympia Park, kitalálni sem lehetne jobbat, van minden, ami a spártaiaknak kell, domb, erdő, víz, ami társul a német szervezői precizitással és kreativitással. Ráadásul az időjárásra sem lehet panaszunk, pont mint Veszprémben.
Semmi nincs túlszervezve, mégis valahogy minden működik. A nevezéskor egy QR kóddal és elektronikus aláírással ellátott waivert kaptunk mailben, ezzel kellett becsekkolni a regisztrációban. Itt nincsenek előzetesen BIB-számok, érkezési sorrendben, random kapjuk a fejpántot és az egy darab karszalagot (amiket gondosan „bevonalkódolvasnak” a felelősségvállalási nyilatkozat alapján és voila, már benne is vagyunk a rendszerben, volt összesen 2 perc négyünknek).
A bag-check szintén pofon egyszerű és ingyenes. Adnak egy számmal ellátott karszalagot, ugyanilyet tesznek a zsákra (ABC betűi és számok sorban) és szépen egymás mellé rendezik a cuccokat. (Majd a verseny után kifelé jövet ötösével beengedik a tulajdonosokat a sátorba, akik a karszalagjuk alapján megkeresik a holmijukat, a kijáratnál pusztán ellenőrizni kell hogy a szalagodon szereplő számút viszed-e ki, és ismét voila, egy flottul Önműködő rendszert láttunk.)


A rajtunk előtt volt még egy kis időnk körbenézni a fesztiválterületen. A szokásos sátrak és néhány szabadon hozzáférhető akadály, amiket ki lehet próbálni bárkinek, folyamatosan gyakorolnak rajta az emberek (palánk, kötélmászás, zsákfelhúzás) valamint sok special feature, ami szintén szabadon kihasználható (benne van a nevezési díjban), pl. egyéni vagy közös csapatfotó, amit a helyszínen nyomtatva oda is adnak, később pedig szabadon letölthető a netről, vagy spártai testfestés, plusz az elmaradhatatlan sörös és kajás bódék. Külön szimpatikus, hogy szinte az egész versenyterület megközelíthető a nézők számára, így majdnem végig követhető az esemény a kísérők számára is.
Itt nincs „You’ll know at the finish line!”, a német ennél háklisabb, így találtunk egy pályarajzot is, amin be vannak jelölve az akadályok (nevesítve nincsenek, csak Spartan sisak jelölők vannak lebökve az akadályok helyén). Igazából nem gondolnám, hogy lelőné a poént, sok minden nem derült ki belőle, csak kb. a táv (annak, aki tud arányosítani és ismeri a helyszínt)és az akadályok száma (ami bőven 30+).
10.45-kor rajtoltunk, az előttünk lévő etap után rögtön mehetünk a rajtzónába, ahova egy kb. 150 cm-s palánkon át lehetett csak bejutni. Itt történt a közös belemelegítés is minden futam előtt. A versenyzőket két spártai ruhába öltözött lány indítja, apróság, de hozzátesz a hangulathoz. A verseny a helyszín minden adottságát kihasználta, 8 km-en 32 akadályt kellett leküzdeni, nem volt megállás, szinte egymást követték az állomások.

3789_nv_00088.jpg

Rögtön szinttel kezdtük, a 60 méteres Olympiaberg magassága nem tűnik túl soknak, cserébe baromi meredek. A tetején mindjárt memória, majd palánkok és egy újfajta egyensúly: trapéz alakban összedolgozott gerendák, amiken srégen fel és le is egyensúlyozni kellett. Kívülről könnyűnek tűnik, belülről kicsit más, pláne, hogy a vízszintes rész jó 120 cm magasságban van. A palánkos, mászós akadályokra egyébként itt általánosan jellemző volt, hogy egy átlagos sprinthez képest szokatlanul magasak voltak.

3789_codimp_00057.jpg
Lefelé menetben pár cipelős téma: egységfarönk, lehántolva, szinte fényesre csiszolva, németesenpontosanprecízen, aztán traktorgumi forgatás.
Rövidke futás után a tó felé vettük az irányt, a parton még szembe jött egy inverz fal, mielőtt a habokba csobbantunk. A német kollégák vizes szívatás ügyben kitettek magukért, meglepően sok volt a vizes akadály. Nekem kicsit talán túl sok is, bár őszintén szólva felüdülés volt a tavalyi sáros versenyek után, hogy itt nem kellett gányban kúszni-mászni. 

A tavon először keresztben kellett átvergődni egy kötél mentén (130-140 cm átlagos mélység, igazából folyó víz, nagyon hideg), utána remegő tagokkal mehettünk dárdázni, majd a multirighez. Ez utóbbi picit más mint az otthon megszokottak (vízszintes majomlétra, cső, ismét pár fok monkeybar, majd spártai sisakos villamoskapaszkodó, csengő).

3789_codimp_00152.jpg

Kicsit élvezhettük a mászókázást is, óriási felfelé, vízszintesen majd lefelé háló, utána pedig a verseny – szerintem – legviccesebb akadálya, vízben, ofkorszhogynátürlih! 
Nagy műanyag, imbolygó négyzetek voltak különböző távolságokra egymástól kötéllel összefűzve a vízen, a feladat: egyensúlyozva eljutni A-ból B-be úgy, hogy ne ess a tóba. Középen egy kisebb sziget a kockákból, hogy megpihenhess, vagy pedig egy-egy vehemensebb kolléga hathatós segítségével több társaddal együtt egyszerre vidáman vízbe borulj. Garantáltan kivitelezhetetlen szárazon, cserébe tényleg mókás.
Víz után, „úgy jó, ha csúszik” alapon Traverse Z-fal (Z alakú függőleges fal, fa kockákkal fent és lent) és A-cargo, majd „úgy jó, ha még vizesebb” alapon patakátkelés oda-vissza , közben kötélmászással (a kötelek egy hídról lógtak a vízbe).
Nem csak a vizes, de a cipelős-húzós-erőakadályokban is kitettek magukért a német szervezők. A rönk után fém hajóláncot, majd kőgolyót vihettünk ide-oda, utána súllyal töltött fémtepsiket húzkodtunk A-ból B-be (fiúknak nehezítve még hullámosra is készítették a pályát, érezzék a törődést). Ugyanitt invers monkey (én ferde lajhárnak hívom – emelkedő monkeybar, amin egyre távolodnak egymástól a fokok és lajhármászásszerű előre-felfelé haladó mozgással kell abszolválni úgy, hogy egyik testrész sem érintheti a földet) és Olympus (itt rendesen lyukakkal, lánccal, kapaszkodókkal mint Ámerikában)

Videó a versenyről, ide kattintva.

Már épp elfelejtettük volna a vizet, így gyorsan visszahajtottak minket a folyóba (pedig kétszer ugyanabba ugye hiba…), keresztezés után vízszintes hálón jöhettünk vissza, majd újbóli patakséta után egy függőlegesen. Innét a stadionba futottunk, lépcsőn cipeltünk 2x fel és le homozsákot (30 és 50 font súlyú kör alakú neoprém holmi, nem különösebben ergonomikus sem nyakban, sem vállon, mondhatni rohadt kényelmetlen), függőleges hálón másztunk vissza a nézőtér tetejére, valamint itt volt a Hercules is (félbevágott autógumira rögzített fém tárcsa).
Miután a sok lépcsőzés után remegett fülünk-farkunk, éljen a slackline (egyensúlyozzon Ön is gurtnin :D) és a memória visszakérdezés. Innét már nem volt messze a cél, még néhány palánk (extra magas függőleges, Starway to Sparta, vízzelfolyamatosanlocsoltcsúszósferdeköteles ) és a tűzugrás.

3789_codimp_00094.jpg

Összességében egy izgalmas, jó hangulatú, változatos, az akadályok sűrűsége miatt kevésbé futható, folyamatos odafigyelést igénylő, de nagyon is szerethető és élvezhető pálya volt ez a müncheni.  A szervezés csillagos ötös, az önkéntesek kiválóan végezték a dolgukat, mindenki segítőkész és vidám volt. Levezetésként helyben voltak a sörsátrak és a Wurst is. Szerintem érdemes volt kicsit kikacsintani a közép-európai régióból, akár versenyzői, akár szervezői szemmel is.

Kis, privát vélemény: Sok kritika éri a WEU-s szabályrendszert, különösen a burpeeket és a segítségnyújtást érintő részeket. A burpeeket fel lehet osztani egymás között, ami elég nagy felhördülést váltott ki a közép európai régióban. Én azt gondolom, hogy aki nem akar osztozni, egyedül is megcsinálja a 30-at, semmi nem kötelező. Ugyanez vonatkozik a segítségnyújtásra is, amit itt is elég szabadon értelmeztek (pl volt aki a majomlétrát úgy „csinálta végig”, hogy felült a csapattársa nyakába, vagy dárdadobásnál 3-4x próbálkozott). Aki nem akar segítséget igénybe venni, nem fog, végignyomja egyedül, tisztességesen, saját tudása szerint. Aki meg végiglébecolja, annak úgyis mindegy, hogy mik a szabályok. De ez így van, bármelyik régióba megyünk. 

Beszámoló: Wellner-Mező Melinda
Fotók: Sportograf

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr4812417059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása