BBU Föld alatti futás, Skyrun Dunatower, 2017.02.25. @Budapest

2017. március 16. 11:14 - ocrguest

Beszámoló a föld alól és a felhők közül

17274648_800456850092665_1000218681_n.jpg

Mindenkinek van olyan ismerőse, aki olyan teljesítményekre képes, hogy egyszerűen mi - a többiek - elintézzük azzal, hogy "hát ez nemnormális". A szó jó értelmében, dicséretképpen. Ahogy blogunk lassan, de biztosan halad előre, egyre több ilyen emberrel sodor minket össze az élet. Most épp Bakonyi András lett pajtásunk ebben a játékban, aki a szezonra készülődve színesíti saját életét az akadályfutástól kicsit távolabbi pályákon. Így jutott el a BBU által szervezett 4 km-es föld alatti futására és a Dunatower-ben megrendezett Skyrun-ra is. Így most erről két versenyről írt beszámolóját olvashatjátok itt.

Emellett András még nyomott egy laza Vérkört az közelmúltban, hogy a terepezés se maradjon ki: 77 km a Vértesben - mondtam, nemnormális.

BBU-földalatti futás (4km)

Megérkezve elég korán volt időm megnézni a pálya első felét az alagútrendszer bejáratáig, amit futva tettem meg. Volt időm pihenni, bemelegíteni. Először voltam ezen a versenyen és nagyon meglepődtem pozitívan. Elsősorban az, hogy kedves volt mindenki, Red Bullt osztogattak a csajok. Bár a közös bemelegítés és adrenalin feltuningolása kicsit laposra sikeredett, de így legalább a meglepetések a barlangra koncentrálódtak. Szóva rajt és a tömegből kiugorva sprintelve mentem. A tempóm 2,51 min/km volt a barlangig, így nagyon sok előnyt szedtem össze a barlangig. A barlangban sötét volt és a fényeffektusok kicsit zavaróak voltak, annak aki versenyezni ment. Illetve a csúszós volt beton odabent, ahol persze  a GPS is elment az órámról.
Bent csodálatos volt a látványvilág: különböző zenék a barlang más-más helységeiben,  Alienek dübörgő zenével, igazi "templom" hangulat -  hozzá illő zenével (kiráz a hideg most is, ahogy belegondolok), zongorázó csontváz, akvárium a falra vetítve, Red Bull jeep a lépcsőnél és sorolhatnám. Az adrenalin löketet ott kaptuk meg igazán,  főleg akinek volt ideje nézelődni.
Visszatérve a versenyhez - ami leginkább csúszós volt - én sajnos az aszfalton nem vagyok jártas, így terepfutó cipőm van csak pechemre, ami itt is látszott, hogy nagy hiba. Hiszen nagyon sokat csúszkáltam a kanyarokban és ezért veszítettem el a vezetést. Egyik részen pedig szemben a kivetítővel nem tudtam, nem láttam, hogy merre van az arra és megálltam. De a fénytől nem látva elsuhantak mögöttem és igy vettem észre, hogy jobbra kell menni. Igyekeztem a tempót felvenni, de nem tudtam a csúszkálások miatt növelni a sebességemet. Ráadásul mire a barlangrendszerben felgyorsultam volna, hirtelen ott volt egy visszafordító.
Olyan volt mintha egyszer egy akció filmben lettem volna, egyszer egy mesében. Egyszer a tenger alatt búvárkodva, másszor pedig egy horror filmben - nagyon nagy élmény volt. Kiérve a barlangból igyekeztem utolérni a 2.helyen álló fiatal fiút, de kevés volt már a célig az út, de amit tudtam, azt behoztam. 4 km 13:53  perc, amit a  3.helyre (korosztály 2.hely) volt elég.
Jövőre ugyanígy eljövök erre a versenyre az élmény miatt. És remélem, nagyobb lesz a rajtnál is az adrenalin fokozása.

Skyrun - Dunatower

Reggeli BBU föld alatti verseny után megérkeztem az emeletfutásra. Gyors regisztráció, segítőkész szervezők, jó hangulatot adó speaker. TomTom óra tesztelés, BioTech termékkóstoló, Hammer termékeinek kóstolása. Volt itt elsőbálozó, volt celebfutó, volt olyan is, aki mindegyik versenyen részt vett, itt volt a csúcstartó is. Kicsit fura volt a rendezvény de ez is egy más világ, erre is rá kell hangolódni.
Bemutatták a versenypálya első részét ami a következőből állt: Start - ki az épületből, le a parkológarázsba a -3. szintre és onnan kezdődött a móka:  -3-ról a 15. emeletig 402 lépcsőfok. Első körben az elején mentem. Iszonyat tempóval ki az épületből, le a -3-ra és irány felfelé. Gyorsan jöttek az emeletek, aztán persze egyre lassabban. 12-nél gondoltam magamban,  még 6 emelet a 18-ig - legyen már itt a vége! Aztán 15-nél véget is ért -  akkor esett le, hogy -3-ról indultam.
Volt idő pihenni, addig tombola sorsolás volt, ajándékcsomagok és egy TomTom Runner3 karóra is kézre került. Aztán a 2. kör  is elkezdődött. Tűzoltók hozták a 30 kg-os mentős zsákot, a 10 kg-os oxigénpalackot maszkkal vagy anélkül, illetve még egy 5 kg zsák. Ez utóbbi volt a nehezített választás. Én voltam a 4. induló és kérdezték, hogy mivel szeretnék indulni -  mondtam, hogy a 30 kg-s zsákot kérem. Javítani nem tudtam volna az időmön, így kihívásnak tökéletesnek tűnt. Kétszer is megkérdezték, hogy biztos vagyok-e benne, mondtam magabiztosan, hogy természetesen. Megkérdezte a speaker, hogy hány kiló vagyok. Mondtam, hogy 60 kg. (Kicsit tévedtem, mert 56-ot mértem este otthon...).  Szóval 30 kilós pakk fel a hátamra. Ekkor fordult meg bennem, hogy lehet nem vagyok normális [na, ugye, hogy megmondtam - a szerk.], de megcsinálom!
Elindultam. rohantam ki az épületből és le a pincébe ismét a -3-ra, aztán kezdődött megint a sok lépcső. Talán a 2. emeleten jártam mikor utolért egy lány, akiről tudtam, hogy fél perccel indították utánam, szóval annyira nem lehetek rossz... Az 5.emelet után éreztem a combom és már joggolva mentem lépcsőről-lépcsőre. Eljött a 15. emelet. Fent láttam meglepődve az arcokon, hogy te jó ég ki ez és mekkora súlyt cipeltem fel. Halkan szóltak, mondtam 30 kg. Nem húztam az időt gyorsan lementem a lifttel. Kinyílt a liftajtó. Megláttak a tűzoltók és halkan beszéltek, de azért meghallottam, hogy "Te jó ég, ezt látjátok!? Ki ez? Ezt nem hisszük el!" és nevettek.
Levettem a zsákot a hátamról. A combom nagyon bemerevedett. Kérdezték milyen volt? Mondtam, hogy nagyon jó, ki kellett próbálni és mennék még egyszer. Még egyszer nekimegyek, de nem most.
De legközelebb 30 kg + 10 kg palackkal és maszkban.
Nagyon szépen köszönöm,hogy részt vehettem a versenyen! Felejthetetlen élmény, hogy első toronyfutásomon még zsákkal is futhattam egyet.

Fotók: Bakony András és pothu photography (https://www.facebook.com/polinszky/)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr8012341251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása