A Spartan Race világbajnokságot október első hétvégéjén (2017.10.01) rendezték Tahoe mellett, az Egyesült Államokban. Nyolctagú magyar küldöttség is megjelent és teljesítette az embert próbáló versenyt. Az verseny közben szerzett élményeiről kérdeztük Tömböly Dávidot. Az élmények még frissek voltak az interjú készítésének időpontjában, mert akkor még csak pár órája volt Magyarországon... 

OCR Mag.: Az idei évben milyen versenyeken vettél részt és milyen eredménnyel, hogy meghívást kaptál a VB-re?
Tömböly Dávid: Igazából sprinten kvalifikáltam magam a vb-re. Azt hiszem, hogy Kassán volt az első, az egy városi sprint volt. Csapatban indultunk igazából, de számított az egyéni eredmény is. Ott egy elég jó helyezést sikerült elérnem, azt hiszem egy 12. hely. Még egy litoveli sprint volt, ahol sikerült ugyanilyen jó eredményt elérni, ott is sikerült kvalifikálni magam a vb-re. 

Tudtad, vártad, hogy meghívást kapsz, vagy inkább váratlanul ért?
Teljesen. Teljesen meglepetés volt. Egy nap, egy vasárnapi nap beraktak egy csoportba. "Üdvözlünk, légyszi olvasd vissza a beszélgetést, VB-re kvalifikáltad magad. Benne vagy abban az öt emberben, aki kvalifikálta magát a vb-re." Ezt mi előre megkaptuk, de emellett Magyarország kap öt ingyen jegyet, öt sportolót kiküldhet - így utazott még három fiú és két lány. Ez utóbbi nevezést az egész éves eredmények alapján a magyar Spartan Race szervezet vezényelte le. Ötödik voltam Magyarországon, aki az eredményei alapján mehetett, előttem ketten nem vállalták az indulást, így jöttem én a képbe.

Amikor a meghívást megkaptad, akkor teljesen egyértelmű volt, hogy mész?
Egyből, gondolkodás nélkül. Ki akartam próbálni mindig is. Az EB-n nem voltam, és Amerika nekem már régóta vágyam - sok próbálkozásom is volt a kinti életre is és hasonlók - és ez most ez egy jó pont volt. Kíváncsi voltam a versenyre kint, hogy hogyan működik.

Hogy ment az utazás? Mennyire ment flottul minden? Hol volt a szállásotok?
Volt egy kis macera. Alapvetően a szállásunk kint adott volt a verseny helyszínétől kb. 10 km-re, amit öt napra kaptunk fixen, le volt foglalva reggelivel, mindennel. Ezt a Spartan Race intézte, az ottan síközpont szállója volt, Tahoe City-ben - igazából ehhez kellett igazodni. A repülőjegyek foglalását viszonylag sokáig nézegettük, végül úgy döntöttünk, hogy kilenc napra foglaltunk, ennyi időnk volt kint, ebbe kellett belesűríteni mindent. A verseny előtt nagyjából volt másfél napunk, de a verseny utáni időszakra kellett szállás keresnünk San Fransisco, Oakland környékén. Igazából ezekből kimaradtan - a repjegyen intéztem én -, mert mindenki intézkedett, úgyhogy inkább sodródtam. Mondtam, hogy nekem mindegy, hol alszunk, nem vagyok egy túlparázós típus. De alapvetően jól meg lett szervezve, nem volt gond. A visszaút előtt nem volt szállásunk San Fransisco-ban, ezt kellett kintről megszervezni, ez egy kicsi macerásabb volt, de végül azért mindent sikerült megtalálni. A verseny előtt Oakland-ben voltuk [Dávidon az interjú közben egy Oakland Raiders-es baseball sapka figyelt. -  a szerk.], a verseny után pedig Friscoban.

Tudtatok edzeni, futni még a verseny előtt?
Persze, azért volt idő mozogni, megnézni a területet, a  pályát igazából nem láttuk. Viszont előre feltöltötték a track-et, nagyjából tudtuk, hogy mi fog várni ránk, de nem tudtuk, hogy mekkora hegyek lesznek, milyen lesz az időjárás, ez mind meglepetés volt. Mentünk azért egy picit. A szállás volt nagyjából 1700 méteren és kicsit bejártuk a terepet, felmentünk egészen 1900 méterig, hatalmas fenyőerdők voltak. Az átállás igazából nem sikerült túl jól, a magaslati levegő megviselt, szárazabb levegő volt sokkal, sütött a nap. Ez a része érdekes volt. Kicsit azért tudtuk szoktatni magunkat ehhez. 

Mennyire ment simán a regisztráció?
Igazából nagyon gyorsan és rugalmasan ment minden, minden ki volt jelölve, nagyon sok kapu volt. Kétnapos esemény volt ez sprint, beast, ultrabeast is. Mivel mienk volt az első futam, ezért mi már pénteken kimentünk átvenni a rajtcsomagot este - mondjuk én pont nem vittem személyit, úgyhogy nekem még vissza kellett mennem aznap, de mire odaértem, bezárt. Így másnap reggel egy kicsit nekem korábban kellett mennem, szóval ennyi bonyodalom nekem volt, de volt időnk és amúgy is egy pillanat alatt megkaptam a csomagomat. 

Mennyi induló volt a vb-n?
Négyszáz valahány induló volt a vb futamban, ha jól emlékszem. 290 fiú induló volt, a lányok nyilván kevesebben. 

Külön futamok voltak itt is? Vagy együtt indult mindenki?
Külön szedték a női és  férfi futamot, de férfiak egyben, nők egyben negyed órás csúsztatással, 7.30-kor indultak a férfiak, negyed órával később a nők. Nagyon nagy ceremónia volt, ott voltak a Spartan Race arcai, Joe De Sena. Szólt az amerikai himnusz, katonák vezettek fel az elején. Nagyon megadták a módját. Ott voltak a legjobb SR versenyzők, akiket ismerhetünk 

Hogy sikerült a rajt? Mennyire sikerült elkapni a ritmust?
Viszonylag az elején indultam, azt hiszem a harmadik vonalból. Nem akartam semmiképp gyorsan kezdeni, viszont ott akartam lenni, látni a versenyzőket. Nem tudtam, hogy mire számítsak, nem tudtam, hogy milyen kezdés lesz. Kicsit más irányba kezdtünk, mint amire én gondoltam, hogy kezdeni fogunk. A rajtot úgymond sikerült elkapnom, de nagyon bekezdtek az emberek. Nem tudtam, hogy jó lesz-e ez nekik, vagy sem, nem tudtam eldönteni, hogy fussak-e velük vagy sem, mert nem tudtam a versenyzők állapotát, milyen felkészültségi szinttel rendelkeznek. Viszont nagyon-nagyon jól bírták. Nekik ez egy utazótempó volt, ami nekem egy picit gyors lett volna. Tartani tudtam volna velük a lépést, de nem tudom, hogy ezzel a tempóval végigment volna-e a verseny. Az első ötven nagyon bírta és nagyon flottul vitték a versenyt, persze voltak olyanok, akiket közben megtört a futam, de ez benne van a pakliban. Az elején még nem sütött a nap, mert egy völgyből indultunk, és be is vittek minket a vízbe: három vizesárok, konkrétan 2-3 fokos víz mellkasig - szétfagyott mindenki. Utána pedig be az erdőbe, ahol csak felfelé mentünk. A lábak visszamelegedtek, de a karok egyáltalán nem. Jött egy fal és egy monkey bar - direkt így kitalálva -, itt nagyon sokan hibáztak. Ez nekem sikerült, a fázással amúgy sem szokott nekem problémám lenni, de elképesztően hideg volt és gondolkodtam is rajta, hogy ez ki fog hatni később a versenyre... 

Hogy ment a verseny? Erről mesélnél részletesebben? Voltak új akadályok?
Nagyon jó pálya volt. Elképesztően jó volt a terep. Száraz volt minden igazából. Köves terepet kell elképzelni, szinte semmi aljnövényzet. Elég magasan voltuk, maga a verseny majdnem 1900 méteren indult, a legmagasabb hegy pedig 2800 m, mi 2600 méterig mentünk fel. Teljesen hullámvasutas pálya volt: föl-le-föl-le. Igazából két részből állt: volt egy nagyon nagy fölfelé, utána pedig nagyon sok kacskaringós hullámvasutazás, de inkább lefelé. Aztán még egy nagy felfelé, majd a verseny vége pedig egy hegyoldalban lefelé vezető teljesen kacskaringós út. Ezen a részen nagyon technikásan kellett futni, nagyon oda kellett figyelni minden egyes pillanatban. Vékony, keskeny ösvényeken futottunk, de sziklák és a kövek miatt figyelni kellett a lábunk elé. Öt új akadály volt, amit még nem is ismertünk, ezekről előzetesen már videót láttunk és a végrehajtásukról is, de kipróbálni nem lehetett őket. Első ilyen volt a boxzsákos feladat, ami érdekes volt, kicsit felül meg lehetett azért fogni, de ez nekem könnyen ment - amennyire féltem tőle, annyira könnyen ment.

Ez után indult egy újabb felfelé tartó út, itt elég sokat futottunk. Közben néhány alapakadály, falak, mászások stb, ezek igazából "töltelék akadályok", ezeket tudjuk, egyszerűen is mentek. Egy technikás ösvény után felértünk egy központba, úgymond egy második fesztiválterületre, ez volt 2600 méteren, itt elég sok akadályt kellett megcsinálni, ha jól emlékszem öt-hat akadályt. Itt volt egy atlas carry, volt cargo net mászások, de ezek magasabbak voltak, mint itt a CEU-ban. Itt volt pár új akadály. Egyik ilyen, amit úgy képzelj el, mint egy meredek slip wall, a tetejére pedig egy létrás mászókát szereltek. Érdekes volt, mert alapból nem tudtál átfogni, mert meredek volt a fal, amin a kötéllel fel kellett mászni. Itt azért kellett ügyeskedni, erősen fogni. Aztán volt egy módosított majomlétra, csak nagy közökkel, amit piramisban építettek fel és fent is volt csengő és lent is volt, mindkét helyen meg kellett érinteni, lábbal nem lehetett. Aztán egy lajhár, ami egy kicsit volt hosszabb, mint a szokásos. Jól ki volt feszítve és a szervezők figyeltek rá, hogy amikor valamelyik lejjebb ereszkedett, már feszítettek is utána. Aztán egy hihetetlen hosszú szögesdrót, de kavicson, köveken. Semmi locsolás, homokos köves talaj, amit ugyan lenyomtak, de semmit nem söpörtek el onnan. A kavicsok beléd álltak. Kb. 20-25 méter hosszan oda, majd fordulás után vissza is. Aztán egy új akadály, a mozgó majomlétra. Nagyon nem volt megfeszítve, hogy jól inogjon az egész. A végén pedig mindenképpen a vizesárokba kellett leugrani, úgy volt kialakítva, hogy mindenképpen fürödni kelljen.

Itt már készítettek minket újra a tóra. Aztán innen lefelé vezetett az út, de előtte még volt egy rönkcipelés, elképesztően nehéz rönkökkel, én milyen ilyen nagyokkal még nem találkoztam. Leértünk a tóhoz, ott homokzsák cipelés. Két zsákunk volt, egyenként 18-20 kilósak, és egy elképesztő kaptatón felfelé, zsák nélkül is kemény lett volna. Kézzel sem tudtál segíteni, mert mindkettő foglalt volt. Ez szenvedés volt, ez nagyon sokat kivett az emberekből, itt már látszott, hogy ki az, akit az elején a nagy tempó megfogott. Itt azért jó pár embert utol lehetett érni, ha volt erőd. Volt egy keményre töltött zsák, amit át kellett forgatni, ez nekem nem okozott gondot, aztán jött a tó, amiben úszni kellett. Mondták előtte, hogy fagyott az éjjel, szóval sok jóra nem számítottam. Itt jól felkészültek a szervezők, hajókkal, búvárokkal. Mindenki mentőmellényt kapott, anélkül bele sem lehetett menni a vízbe. De ez nagyon sok embert megfogott! Rengetegen kihűltek, rengetegen rosszul lettek. Tényleg nagyon hideg volt az a víz. És engem is nagyon megfogott. A tóban még nem éreztem, hogy ez ennyire rossz lenne. Ahogy kiértem, levettem a pólót, hogy a nap érje a bőrömet, de a szél nagyon erős volt. Éreztem, hogy a görcs behúzta a lábamat, az úszás végén sem tudtam már a lábamat használni, csak a kezemet. Aztán egy lefelé szakasz után beraktak egy 2.4 méteres falat, hogy a lábakat próbára tegyék. Ez nekem nem sikerült. Berántotta a görcs a lábamat és ott veszítettem nagyjából fél órát (!)

Kihúztad a görcsöt?
Nem tudtam. Egyszerűen nem tudtam kihúzni. Én azt hittem, hogy nincs ilyen, mert én általában görccsel is futok tovább - volt már sok ilyen verseny - de itt nem. Tudtam, hogy mennem kellene, de egyszerűen olyan dolog ért, ami teljesen váratlan volt, meg ilyet még nem tapasztaltam. Olyan feszítést éreztem, ami miatt ki kellett feküdnöm és csak lazítani. Rettentő rossz volt látni, hogy mennek el az emberek melletted, köztük nők is, mert addigra már odaértek. És utána persze le kellett burpeeznem a 30-at, mert még egyszer nem akartam ezt az érzést. Aztán szerencsére neki tudtam állni, hát futásnak nem nevezném, de kocogni. Aztán kezdett visszaállni a lábam, jött az a technikás rész vissza a fesztivál központba - közben pár alapakadály. Néhány fal, ugrások stb.

Itt már a görcs nem jött vissza ?
Ott már nem, ott már kijött. Éreztem, hogy nem 100%-os, de egész jó tempót tudtam futni, sok ember visszaelőztem. Itt még a harmadik voltam a magyarok között, nagyon együtt futottunk a srácokkal, még az Ádival is. Nagyon közel voltunk egymással Bendegúzzal, neki sajnos sérülés miatt a lefelé szakaszok nem nagyon mentek. Körülbelül 10-15 perces különbséggel kellett volna beérnem, amihez hozzájött ez a harmincpár perces dolog. Lent a fesztiválközpontban volt még a zsákhúzás, ami elég nehéz volt, előtte értem utol Bendegúzt, neki sajnos nem sikerült ez a feladat. Ez nekem könnyen ment a súlyomnál fogva is, 88 kiló vagyok, bele tudtam feküdni. Ő, aki 15 kilóval könnyebb, mint én, nem tudta ezt megoldani, de ott sokan elvéreztek, köztük sok ultrafutó. Utána még volt egy dunk wall, aztán már futottunk a cél felé. Még pár akadály, slip wall, toronymászás, egy kötélmászás és a multibar. A multibar annyiban volt más, hogy gyűrűről indultunk, utána rúdra, aztán  a kötelek, aminek az aljára tárcsák voltak szerelve. Nem volt egyszerű egyébként, mert nagyon instabil volt, ebből volt négy és a harang is jó messze volt, hogy ott még sokan hibázzanak. Egy hibával sikerült a verseny, ami nagyon-nagyon jó. A dárdát még nem említettem, amit szándékosan úgy csináltak meg, hogy magas pulzusszámmal kelljen nekiállni, mert egy nagyon durva felfelé menet után rakták be.

A tűzugrás utáni percekről tudnál egy kicsit mesélni?
Ideges voltam, nem tudtam teljesen örülni, mérges voltam, hogy nem tudtam magamból kihozni a maximumot. Ott ülsz tehetetlenül, az eléggé demotiváló tud lenni. Azt mondom, hogy első vb-nek, tapasztalat gyűjtésnek hihetetlen jó volt, jó érzés volt ott lenni, ilyen versenyzőkkel találkozni. Itt Magyarországon nagyon messze vagyunk még az ottani sportolóktól, szerintem. Az első és a legjobb magyarunk között egy 45 perces időkülönbség volt, ami nagyon sok. Ádi viszont nagyon jót ment. Nagyon jól elkapta és gratulálok a teljesítményéhez. Ő nem érezte ezt a magaslati dolgot, neki bejöttek a számítások és a nagyon jól futott. 

A szervezés mennyire volt profi? Úgy oké, hogy Spartan Race egy franchise, tehát majdnem ugyanolyan minden? De voltak-e szembetűnő különbségek?
Érezhető volt. Osztrákoknál én még nem versenyeztem, arra mondják azt, hogy teljesen más a szervezés és azt mondják, hogy nagyon jó. Ügyelnek a szervezésre, látszik, hogy költenek a pályára.
De itt látszik, hogy Amerika, látszik, hogy innen indult a verseny. Látszott, hogy ez egy világbajnokság, egy világverseny. Hihetetlen jó volt a szervezés. Minden pontosan ott és akkor történt, mint azt ahogy előre megmondták. Például trifecta érmeket azonnal tudták adni, nem kevertek. Interjúk voltak, több akadálynál voltak operatőrök, akik vettek minket. Fotósok előre be voltak állítva, hogy a legjobb felvételeket tudják készíteni. Hihetetlen jól meg volt tervezve a pálya. Ennyire jól megtervezett pályán én még nem voltam. Persze verseny közben az ember utálta, hogy ezt most miért ide, de utólag belegondolva elképesztően ki volt találva. Minden akadály ott volt, ahol kellett lennie. Jó volt, hogy előre töltöttek fel videókat, ez is különbség a CEU-hoz képest. Itt naponta videók voltak, hogy csináld meg az akadályokat, nagyon felspannolták az embereket ezekkel. Sok interjú volt. Csináltak velünk videókat magyarul. Feltették a kérdéseket és magyarul válaszoltunk, majd összevágták. Minden nap forogtak a kamerák, reggelinél odajöttek hozzánk. Úgy érezhetted magad - nem mondom, hogy sztár, de - mint ebben a sportágban egy kiemelkedő alak. Nagyon jó érzés volt.  

Volt-e afterparty nálatok a verseny után? Mennyire tudott a magyar csapat együtt bulizni?
Készültünk rá nagyon. Viszont nem lett belőle semmi! A versenyen igazából elfáradt mindeki, nyilván fel voltuk töltődve, hogy sikerült a verseny. A magyarok közül sokan csalódottak voltak az eredményeikkel. Nem úgy jött ki nekik a lépés, pedig jó versenyzőkről beszélek: Gyurcsó Andi, Nagy Gyöngyi, Kívés Bendegúz, de azért nem volt rossz a hangulat. Mindenki igyekezett visszahozni a másika az "életbe" úgymond, igyekeztünk egymást motiválni. Utána visszamentünk a szállásra, aztán szerintem csináltunk egy rossz dolgot, mert bementünk szaunázni és jakuzzizni, ami még jobban kiszívott bennünket. Volt egy afterparty szervezve a fesztiválterületen, amire konkrétan senkinek nem volt kedve visszamenni. Koccintottunk egyébként egy pohár borral, megbeszéltük a versenyt, jó hangulat volt, de közel sem volt party hangulat. Másnap azt mondták, hogy hivatalos afterparty az nagy buli volt, táncoltak, sokan voltak. Ezt hagytuk ki, majd talán legközelebb. 

Meddig maradtatok az USA-ban, Te mikor értél vissza Magyarországra?
Hétfőig volt szállásunk, kedden még kaptunk reggelit és utána kell elhagyni a szállást. Volt aki már másnap elindult haza, van aki még most is kint van [az interjú készítésének időpontjában, ami 10.07 volt - a szerk.]. Igazából az Andival [Gyurcsó Andi - a szerk.] maradtunk ki mi a tovább, azok közül, akik nem szerveztek plusz egy hét nyaralást a versenyre. Mi tegnap este (csütörtök) értünk vissza Győrbe, fél 11-kor szállt le a gépünk Bécsben. Tegnap délután négykor én még San Fransiscoban bicikliztem, ami így furcsán hangzik, de nyilván az időeltolódás miatt ilyen érdekes ez ennyire. A szerda és csütörtök volt igazából idő arra San Fransisco-ban, hogy minden fontos látnivalót meg tudjunk nézni.  

Milyen terveid vannak akadályfutó versenyek tekintetében. Van-e olyan különleges verseny, amire mindenképpen szeretnél eljutni?
Különleges verseny nincs. Sok versenyem lesz még az idén, a jövő évet még nem is látom igazán. Szeretnék jövőre ott lenni az EB-n, VB-n mindenféleképpen, már most el fogom kezdeni a felkészülést erre. Több versenyt edzésnek fogok fel. Sok tapasztalatot sikerült gyűjteni, sok versenyzővel tudtam beszélni, hogy mi lenne a jó edzésmódszer, amit kellene alkalmaznom. Sok jó tanácsot kaptam és látom azt, amiben fejlődnöm kell. Igazából az akadályok nem okoznak olyannyira  nagy kihívást, viszont a cipelős feladatok vesznek ki a legtöbbet az emberből. Ezeket kell jobban begyakorolni. A mászós akadályok mindig is jól mentek, az utóbbi időben még jobban, a nyáron még volt pár multibaros hibám, de azon kívül nem. Futásban kell fejlődnöm. Nálam ugye két éve indult ez az egész az eplényi versenyen, utána nem is nagyon futottam. Következő évben jött az első félmaraton. Szóval másfél éve kezdtem el a terepfutást, akadályfutást, van rengeteg időm és sokat tudok én még ebben fejlődni. Tehát ezek a tervek: mindenképpen folytatni és a maximumot akarom magamból kihozni, maximumra járatni ezt a dolgot, azon belül, amit itt a környezeti viszonyok erre lehetőséget adhatnak. Többen beszéltük már magyarok, hogy kellene külföldi edzőtáborokat szervezni a Tátrába, hogy szokjuk a magaslati levegőt. Itt szintek leküzdése a legnagyobb akadály és ez tud a legtöbbet kivenni az emberből. Itt olyan futók voltak, akik az egész verseny alatt háromszor-négyszer álltak meg a versenyen egy kicsit sétálni. Ezt számomra hihetetlen, mert nekem konkrétan sípolt a tüdőm néhány helyen, ezek az emberek meg futottak el mellettem. Ezen a téren van még hova fejlődni. Futni kell, sokat edzeni, ezek a terveim. Persze az idei versenyeket letudni. Tokaj az utolsó, ott még egy szép eredményt szeretnék elérni. Mindenképpen elite csapatban szeretnék indulni. Valószínűleg a HUNELITE team-mel fogok tartani, akikkel most igyekszünk elhozni az első helyet Tokajról. Ez után lehet nekiállni gondolkozni a jövő évi tervekről.

(A fotók Gyurcsó Andi FB oldaláról származnak)