Alapvetően én vagyok a nemnormális, hogy (oda-vissza) 800 km-t utazok egy versenyért, amit olyan helyen rendeznek, ahol a hó elfelejt elolvadni és akkor, amikor a meteorológiai intézet a hétvégére riasztást ad ki a hideg miatt. A szélvédett északi területeken akár -20 fok is lehet, hát Aggtelek szélvédett...Az út nagy része nem különösebben volt izgalmas, autópálya 400 km-en át, Miskolc után azonban változott a kép. A múltból ittragadt, kitört ablakú és romossá rohadt gyárépületek, az ütött-kopott-rozsdás helységnév táblák és az egyre keskenyedő és romló aszfaltú utak jelezték, hogy a térkép széle felé haladok. Nem kéne így lennie, de sajnos látható volt, hogy a térség helye hol van hazánk gazdasági térképén. Pedig gyönyörű a táj. Már a késő délutáni félhomályban is csak derengő hegy (vagy domb) vonulatok jelezték, hogy nem a kisalföldi gyereknek való vidék lesz ez. Én alsó hangon negyven kilométert kell autózzak egy olyan dombért, amit érdemes megmászni, itt pedig? Véletlenszerűen kiválasztott ház kertvégéből elindulva terepfutásra alkalmas emelkedőt találunk azonnal - irigylésre méltó környék ebből a szempontból. Amikor elkezdtem a Baradla kempingben kihajtogatni magamat az autóból, a helyi hőmérő -13 fokot mutatott. Ez nem lesz puha, gondoltam...