Emlékszem, mikor kicsi voltam és nyakig sárosan mentem haza, mindig nagy szidásnak voltam kis gazdája. Én próbáltam menteni a helyzetet, hogy iszapfürdő és a természetes anyagok a testemen szanaszét kenve a testi és lelki fejlődésemet szolgálja, de egy jól irányzott saller megvilágosított, hogy ezt a generációs szakadékot gyermeteg mesémmel nem fogom tudni megugrani. És most itt vagyok, évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy legálisan, mindenféle bűntudat és szégyenérzet nélkül legyek olyan, mint egy disznó.
A rendezvény persze mint valami „Wellnesszolgáltatás” reklámozta magát. Hiszen ki ne hallott volna már a híres nyáregyházi szilícium dioxid csodatevő hatásásról? De most őszintén, ki hisz egy olyan szervezetnek, akiknek már az emblémáján is egy rohadék kis malac néz veled farkasszemet? Minden esetre hagyjuk meg őket ebben a tudatban és nézzük meg mit kaptunk a pénzünkért.
A hetes számot viselte ez az epizód, ami arra enged következtetni, hogy az elmúlt alkalmak során csak összeszedtek a rendezők valamiféle rutint és egy szépen levezényelt versenynek lehetünk boldog résztvevői. Ez így is lett. Már a tájékoztató emailből is egy összeszedett, precíz bandára lehetett következtetni. A parkolást segítőkkel oldották meg, szépen kettes oszlopokba felsorakoztatva a járműveket a kijelölt helyen. Szavunk nem lehet. A startot a motocross pálya mellett lehetett megközelíteni, így kaptunk egy kis előleget a pályából és élvezhettük a már versenyben lévők harcát. Kis mézesmadzag a később indulóknak, ami csak tovább fokozta az indulási vágyat.
Már messziről lehetett hallani a speaker beszédét, aki megérdemel egy külön fejezetet. Annyira élt az az ember, hogy bármit is kapott juttatásul, az kevés. Hol a pálya szemszögéből, hol az indulók szemszögéből osztotta az ívet és amúgy is annyira érezte a dolgát és az egész rendezvényt, hogy külön Stand-up szinpadot érdemelne. A homokot köpdösve, mocskot kikaparva a szememből a pályám is hallottam és végig röhögtem a szövegein, de jól szórakoztak rajta azok is akik csak kísérőként érkeztek.
A helyszín is nagyon rendben volt. Édességárussal nyitottak a sátrak, büfé, sörpadok, minden ami egy jó piknikhez szükséges. Szponzorok kis játékra is invitáltak. Az induló csomagot bemondásra megkaptad, pár röpi anyag és az időmérő chip. Ezt a bokán kellett rögzíteni, annyira könnyű és észrevehetetlen volt, hogy én el is felejtettem leadni, így átöltözés után még vissza kellett mennem. Ha előzőleg regisztráltál a BSI weblapján, akkor befutás után SMS-ben kaptál értesítést az idődről, de másnap emailben is elküldték. Lehet ezt még überelni? Szerencsére a rajtszámot csak filctollal vésték fel a karodra, nem kellett ragasztgatni, feltűzni semmit. A zuhanyzó részleg lajtos kocsiból vette a vizet, ami elég kellemes hőmérsékletű volt, csak a víznyomás nem nagyon bírta az igényeket
Közel 2500 fő részvételét kellett lebonyolítani, így az óránkénti indulásokat is szétszedték több hullámra. Ezzel kezdetét is veszi a „healthy lifestyle” kalandunk. Már a startban meglepetés ért minket. A cipőket lehúzva kellett megvárni míg lecsapódnak a krosszmotoroknak szánt rácsok és indulhat a futam. A programfüzetben azonban elfelejtették megemlíteni, hogy a frissen nyírt pusztaságon az őshonos növény a bogáncs (latin hangja: Carduus). Meglepetés akupunktúrás kezelés. Az idegekre mindenesetre hatott. A véráram beindítása végett egy laza kis kocogós rész, pár emelvény átugrálása jött. A gerinctornáról keresztbe tett rácsok gondoskodtak, amik alatt vagy amik felett kellett átsurranni. Az első kör a nagykör, ez egy gyors rávezetés, lelki felkészítés a további programokra, mondhatni egyfajta összeharmonizálást szolgáló játékosság volt, hogy rendesen áramoljon a chi. Összesen háromszor szaladtál be a célba, csak kétszer eltereltek az érem elől. A második kör visszakanyarodott a dimbes-dombos pályára, amely folyamán már tényleg mindenki megkaphatta azt a törődést, amit újgazdagék súlyos százezrekért vesznek maguknak sokcsillagos hotelek szolgáltatásaiként. Volt itt bokáig iszapolás, biolében gázolás, teljes tested beborító algás fürdőzés. A tetőtől-talpig iszappakolás kavicságyon történő masszázzsal kombinálták. Ez gondolom a lávaköves masszázs helyi megfelelője lehet. A helyes testtartásról kihúzott szögesdrótok gondoskodtak. Az strandokról megismert óriáscsúzda továbbfejlesztett változata sem hiányozhatott a repertoárból. A tüdő átmosásáról, erre a célra felállított füstbarlang gondoskodott. A búcsús, unalmas falmászást itt dagonyával vastagon felhordott fallal helyettesítették. Jót tesz a tenyérnek, puhítja. Kellemes gondolat, hogy a célba bizony tisztán illik befordulni, így minden kör végén lemoshattuk magunkat a „Titanic” fedőnevű, ásványokkal gazdagon teleszórt, állandó vízcserés medencében. A vidéki folklórt szalmabálákból épített piramissal csempészték be a rendezők.
A következő szakasz a lelki békének az elősegítésére szolgált. Az erdőjárás etap kezdetén, a 3 km-en és a végén 5 km-nél is frissítőpontok várták a szomjazókat. Nem biztos, csak tippelem, az íz alapján, hogy H2O-val dúsított csaPí vízről lehetett szó. A relax részlegbe mind a belépésnél mind a kilépő pontnál trükkös gumiakadály gondoskodott arról, hogy tényleg csak az jusson oda be, aki ezt meg is érdemli. Míg az első esetben furfangos módon fellógatott abroncsok között kellett átverekedni magadat, kifele egy nagy halmon kellett átmászni. Ezt speciel szeretem. Itt nincs olyan, hogy gyorsan túljutsz rajta. Figyelni kell, egy rossz mozdulat és idegen lyukban találod magad. Aztán mehet a magyarázkodás …
Itt csöppentem bele egy igen vicces beszélgetésbe. Illetve előzmények: a szögesdróttal fedett dagonyára felkanyarodva villant be egy pszichológiai kísérlet. Most ide bedobnánk pár plázacicát, mi visítás lenne. Persze ez az ihlet nem tartott sokáig megába olvasztott az előttem elterülő élménypark és át is mosta agyam rendesen. Mígnem egy igazi, élő celebcsordába futottam bele. Próbálom az ilyenektől kímélni elmém, de minden igyekezetem ellenére a szennymédia mocska behatol a hipokampuszba és parazitaként ott élősködik, helyet foglalva magának. Tehát a csorda éppen arról tartotta a brainstorming-ot, hogy hol járhatnak távolságban. Ez szerintem az 5000 Ft-os kérdés lehetett maximum, kis logikával ki lehetett találni. Fél távon, vágtam oda magamra véve a közönség szerepét. Erre beindult a pánik, hogy akkor még egy kört kell menni a pályán, hogy az milyen rossz. Ezek lehet, hogy tényleg bevették a Wellness szöveget? De ne bántsuk őket, szerintem valahol ők is ugyanúgy emberek, mint a románok...
Az út további része eseménytelenül, kis játékosságokkal telt és igen, még egy kört kellett menni a terepen. Az egy pályán több kör előnye, hogy a alaposan fel lesz túrva a helyszín, a vizet széthordja, az akadályokat amortizálja a tömeg és a második kör egyből mókásabbra sikerül. Azt hiszed, hogy most bejön egy eltervezett technika, de közben megváltozott a pálya is.
A harmadik és egyben végső, célvonalon befutást az alakalomhoz méltó malackás medállal jutalmazták, valamint a befutó csomaggal, ami egy kisebb bevásárlásnak megfelelő tartalommal bírt. Sorolom: papír zsebkendő (10-es), mosószer (1 adag), kézkrém (sok adag), ropi (sajátmárkás), sör (0%-os, egyenesen a hűtőből), proteinos ivólé (29g cukor, egyenesen a hűtőből), ízesített víz (márkás, egyenesen a hostess kezéből), alma (bajszos ember szedte), almacsipsz (nem értek hozzá).
Az időjárás egyszer nagyon kedves volt a 11:30-kor még pályán lévőkkel. Pár perces zuhét kaptak a nyakukba. A Brutálfutás ott kényeztet, ahol tud és akkor amikor nem is számítasz rá.
Ha nem is a legBrutálisabb, de legbulibb terepfutás mind közül. Ezt mi sem bizonyít jobban, mint a megannyi indokolatlan felszerelés, amit a résztvevők magukra aggatnak vagy a jelmezek, amikbe beöltöznek.
Mindenkinek ki kell próbálni egyszer!
Beszámoló: Veiger Gábor
Fotók: Brutálfutás/BSI
