Régi motoros kutyásként és pár Spartan Race futamon túl azonnal felkaptam a fejem a Hard Dog Race koncepció hallatán. Már a Base-zel is szemeztem, de mivel sem én, sem a boxereim nem szeretünk melegben futni, így a júniusi időpontot kihagytuk. A Wild (12 km, 22 akadály) előtt két héttel viszont érkezett a visszautasíthatatlan megkeresés az OCR Magazintól, úgyhogy azon kaptam magam, hogy szeptember másodikán reggel 8-kor már a piliscsévi motocross pálya parkolójában várunk a regisztrációra Lujza kutyámmal.

Az időjárás abszolút mellénk állt, sőt, reggel a 13 fokban és szélben picit húztuk is a szánkat a vizesárkok gondolatára, de utólag azt mondom, hogy nekünk, akik délelőtt rajtoltak, még ez is tökéletes volt, ideális futóidő.
A parkolásnál és a regnél minden gyorsan és zökkenőmentesen zajlott, nettó két perc volt a kutya chipjének ellenőrzése és a rajtcsomag felvétele. Mindenki kedves, érdeklődő, segítőkész volt végig, abszolút érződött szervezői részről, hogy a kutya van a középpontban. Minden rajtnál elmondták, hogy mire kell figyelni (itatás, vizes akadályok, toklász, időmérő chip megléte, stb.) és menet közben is ügyeltek a versenyzőkre. A kutyák 10, a gazdák két helyen frissíthettek ivóvízzel, kb. féltávnál pedig volt állatorvosi ellenőrzés is.
A pálya felépítése nekem nagyon tetszett, viszonylag sűrűn, de élhető távolságra voltak az akadályok, és a szintezés is jól sikerült, kihívás volt az utolsó kilométereken többször is megmászni a siratófalakat.

A verseny egy dupla átbújós-kutyaházas akadállyal kezdődött, majd rögtön mártózhattunk is az első vizesárokban derékig, ahonnan egy magas lépcsőzős akadályra futottunk fel. Újabb vizesgödör után függőlegesen és vízszintesen felfüggesztett autógumikon verekedtük át magukat. A változatosság kedvéért a következő akadály víz volt, de most egy konténerbe kellett ugrani. Majd jött egy dombra fel-le (Gallica hordóval kellett egy kisebb kört megtenni) és egy hosszabb futás a szántók mentén. Futottunk patakban, autógumikon át, kúsztunk kifeszített szalagok alatt és frissítettünk ismét egy vizesgödörben. Ezután bevettük magunkat az erdőbe, látványos singletracken kaptattunk felfelé. Következett az agility kúszócsövön átbújás, vízszintesen kifeszített hálón szökdelés, majd egy hosszabb lefelé. Ismét vizeskonténer, majd vetcheck és egy nagyon ötletes akadály: egy 10 kg-os súlymellényt adtak ránk, ezzel kellett egy teherautó platójára fel- és lemászni a kutyával, majd egy szalag alatt átbújni és ugyanez visszafelé. Kiskutyások előnyben, nekem a 30 kilós ebet azért kihívás volt feltenni váll magasságba :D

Újabb víz után jött a ketreces akadály: egy nagy kennelbe kellett bezárni a kutyust, míg a gazdi létrán felmászott a kennel tetejére, ott szintén létrafokokon átegyensúlyozott és a másik oldalon lemászott. Ezt követte egy traktorgumis akadály (félig földbe ásott gumikon felül és keresztülmászni), majd újabb vizesárok picit megnehezítve: vízszintes vasráccsal lefedve.

Egy hosszabb lefelé után ismét víz, picit hosszabb, mint az előzőek, cserébe kb. 15 centi mély volt csak. Ebből kiugorva autógumik közé érkeztünk. Ezt egy szalaglabirintus követte, majd két 10 kilós kutyatápos zsákkal köröztünk. A fesztiválterülethez közeledve már szinte fellélegeztünk, de a java még csak most jött. Először háló alatt kúsztunk iszapban, miközben locsolócsőből locsoltak bennünket gazdagon, majd nekivághattunk a siratófalaknak kétszer. Itt már nem volt őszinte a gazdik mosolya. Lefutás után még várt ránk egy fa piramisrámpa, majd a befutó, érem kutyusnak és gazdinak, öröm és boldogság.
Összességében nekem nagyon tetszett a rendezvény, szimpatikus és átgondolt volt a pálya felépítése (minden nehezebb szakasz előtt volt legalább egy vizes akadály, hogy felfrissüljenek a kutyák) és a szervezők hozzáállása is.

Különösen jó volt, hogy 4-5 főt engedtek csak el egy rajtban, majd pár percre rá a következő etapot, így (míg mi a pályán voltunk) sehol nem volt torlódás, várakozás, sőt, igazából versenytársakkal is ritkán találkoztunk. Ha mégis, akkor is mindenki udvariasan lehúzódva engedte el a gyorsabbakat, hajráztunk egymásnak, az egész nagyon családiasan zajlott. Én például az erdő utáni felfelén borultam egy nagyot, a mögöttem jövő – jó tempót futó – páros azonnal megállt, érdeklődött, hogy minden rendben van-e?

Az időjárásra sem lehetett egy szavunk sem, reggel még picit hűvösebb időben rajtoltunk, majd kisütött a nap is, de bírható volt a hőmérséklet. Délutánra, ahogy hallottam, eleredt az eső, úgyhogy az akkor futók nem tudom mennyire voltak ettől boldogok.
Mivel nekem ez volt az első HDR versenyem, nincs összehasonlítási alapom, hogy mennyit fejlődött a szervezés a Base óta, de ismerősöktől azt hallottam, hogy sok akkori hibát kiküszöböltek a rendezők (pl. most már karra tehető chippel mérték az időt).
Ami talán nekem – családosként – kicsit hiányzott, hogy a kísérők nem nagyon tudták magukat elfoglalni semmivel a szponzori és alapítványos sátrak látogatásán kívül. Talán a jövőben érdemes lenne rájuk is gondolni.

Beszámoló: Wellner-Mező Melinda
Fotó: Tóth József Figura (további fotók itt)