Kevés versenynek volt annyira kőbe vésett dátuma nálam, mint a májusi Pannonhajszának. Az 2016 októberi, Pannonhalmán rendezett rókázós Hajsza után, nagyon is vártam, hogy újra összecsapjunk. Közben a sorozat Csesznekre költözött, a szervezők ebben a festői környezetben igyekeztek kihasználni a Bakony adta bővebb lehetőségeket pályaépítési szempontból - és mondjuk el mindjárt a legelején, hogy ez nagyon is jól sikerült nekik.
Az odautazás eseménytelen és zavartalan volt. Laza kis séta a fesztiválterületig - ami a Kisbükk Major aznapi neve volt -, közben megnéztük a rajt után első és cél előtti utolsó akadályokat. Jó buli lesz! A 9.15-ös rajtot már élőben néztük, láttuk, ahogy Mészáros ‘Laz’ László az élre áll és küldi a szögesdrótok felé.
A fesztiválterületen, megkerestük a szükséges helyeket a kötelező verseny előtti szeánszhoz és kezdtünk melegíteni és közben fél szemmel Ulrich Gabit kerestem, akinek a csomagja nálam volt, a rajtunk előtt 10 perccel be is esett és fújtatott, mint egy csataló, így nem akart élőben bejelentkezni facebookon, mert követői százait bukta volna...
Aztán 10-kor rajt! Le domboldalon a majorból, bal kanyar és az első akadálykupac. Négy magas bálapiramison át (aminek a lemászós fele igazán meredekre sikerült), aztán a beton kútgyűrűkből épített átmászós-átbújós-ésmégkétszerátugós. Kis kocogás és indult a fel-le futkosás a szemközti domboldalon. Előbb egy elég alacsonyra szabott szögesdrót alatt fel, aztán magasabb szögesdrót alatt medvejárásban le. Itt trükkös volt, hogy a lekaszált fű mennyire csúszott, az utolsó pár méteren emiatt gurultam is, de pont jól jött. Aztán kerestünk egy homokzsákot, amivel tettünk egy kört. Népi sportok még mindig nem mennek, az íjászat, dárda és csatacsillag dobás kombóból jött is 2 bünti, csak az íjászat sikerült (a csillag nem sokon múlt, a dárda meg á, hagyjuk…). Aztán futás az egyik legjobb új akadályhoz, a homorú, ívelt palánkhoz. Állítólag 3 méter magas volt, de volt hozzá kötél és ugyan valami elképesztő béna technikával mentem át rajta, de meglett és nem kellett a 600 méteres büntikört megfutni. Itt már nagyjából 3 km-nél jártunk, de még mindig úgy lehetett hallani a szpíkert, mintha a rajtban állnánk, köszönhetően a rajt után kacskaringós útvonalnak.
Aztán végre be az erdőbe és egy keskeny ösvényen baktattunk felfelé. Felérve csodás látvány tárult a Bakonyra, majdnem megálltam egy perce bámészkodni, de inkább csak a séta közben mentettem néhány képet a retinámba. A cseszneki temető feletti bérc már ismerős volt, itt egy kicsit futottunk a civilizációban, aztán ismét keskeny ösvényfutás jött a Cseszneki várig és az első frissítő pontig. Két pohár víz és uzsgyi tovább. Fent a várban néhányan bámulnak meredten, mintha kirakatot néznének, de kiderült, hogy ez itt a memóriateszt lesz. Egy táblán 6-8 mondatban összefoglalták a vár történetét, azt kellett bebiflázni. Én rámentem a részletekre, mert a történelmi korszakokkal nagyjából tisztában voltam. Aztán mutatják az utat, hogy ugorjunk ki a várfalon. Hát nézzük inkább előtte meg, hogy hova is ugrunk!? Szerencsére a szervezők se hülyék, pár métert kell ereszkedni egy cargo hálón, aztán a várfal mellett szorosan, majd élesen le és újra az erdőben csapattuk. Itt a nagy lejtőnél volt kötél is segítségképpen, de akinél volt rendes terepfutó cipő, az itt gond nélkül verethetett lefelé, nem kellett az a kötél.
Aztán jött a verseny számomra legszebb része. Le a szurdokba (volt, hogy seggen csúszva), néhányszor átszeltünk egy kis patakocskát, aztán a csúszós sziklákon - volt, ahol négykézláb - fel a meredek lejtőkön. Imádtam ezt a részt, csodaszép volt.
A gólyaláb kihagyhatatlan akadály Pannonhajszán, meg is kaptuk, ahogy illik, nem volt vele gond. Viszont, aki hibázott, az 30 guggolásból felugrással büntethette magát, ami az előző kilométerek tekintetében nem volt annyira nagy élmény. Hosszabb futás után beértünk egy kicsit megint a faluba és egy víz nélküli, kibetonozott csatornában tekertünk néhány fahíd alatt egészen a választópontig.
Itt vált szét a 7km-es és a 14km-es táv és kaptunk a verseny egyik legnagyobb szopatását az arcunkba. A Pannonhajsza matematikusai egy kis monotonitás vizsgálattal kedveskedtek nekünk, ugyanis innentől kezdve nagyjából 3 km-en át nem történt semmi más, hogy baktatás felfelé. Nem volt annyira durva emelkedés, csak sunyi módon konstans mászás. Igyekeztem bele-belefutni, ahol lehetett (a profik itt valószínűleg azért söpörtek rendesen), de azért ez a rész egy kicsit meggyötört. De akkor még nem láttuk a Zörög-tetőről levezető utat. Durván meredek lejtő! Én imádom a lejtős futásokat, de ettől konkrétan befostam. Kénytelen voltam folyamatosan fékezni, mert féltem, ha itt eltakarok, akkor össze-vissza verem magamat. És ha már bedurrant a vádli és comb is, akkor jöhetnek a köteles akadályok is. A hat lógó kötélen átmászás nem ment sajnos, a ferde kötél létra és a lajhár viszont igen. A kötél létrát nem vettem túl komolyan. Felmászok, lemászok ennyi. Persze, de ha nem figyelsz, akkor szépen kitekeredik alólad a létra - én ezt kétszer játszottam el és létra alsó felén fejeztem be a gyakorlatot. Semmim nem ért le a földre, így szabályos volt, de sok erőt emésztett fel.
11 km-nél kis görcs kezdeményt már éreztem a vádlimban, de némi lendületes futással ki tudtam kergetni a lábamból. Aztán beértünk a faluba, ismerős ösvények és utcák, újra halljuk a fesztiválterület dübörgését, már csak néhány megpróbáltatás és bent vagyunk. Farönk cipelés feladat egészen kreatív lett - pacsi a szervezőknek érte - hat rönköt kellett összesen cipelni, de úgy, hogy a túlsó oldalon egy kis tornyot kellett belőle építeni. Aztán a “nincs vizes akadály a Hajszán” jeligére az egyensúlyi akadály a kis pocsolya felett - de van vizes akadály...meg még bünti is. Valahol itt volt a várban rendezett történelem óra témazárója egy kérdés formájában - a vár nélkül is tudtam volna a megoldás, haladjunk.
Persze a végére a közönség szórakoztatására megépített akadálykomplexum a cél előtt. Szó se róla, remek feladványok voltak, de azért szívtam is vele rendesen. A libikókás egyensúlyos mászás a bálára nagyon óvatosan, de sikerült, a Tarzan átlengés a két bála között sajnos nem, mert a felugrásnál behúzta a görcs a lábamat. A végére pedig egy csodálatosan köcsög akadály, a lejtőnek felfelé tolatás egy keskeny gerendán. Ott már erre nem maradt kedv. Még egy laza talicskázás egy kisebb szalmabálával - lehet, hogy nőit kaptam? - aztán bekocogás a célba. A verseny után a magyar OCR közösség elit futóival sikerült pár szólt váltani. Tóth Ádi (aki természetesen nyerte a 14km-t) is egészen elismerően nyilatkozott a versenyről, ahogyan Balhási Ákos is, akivel zuhanyzóban (nem röhög!) értekeztünk pár mondatban. Mészáros 'Laz' László második helyen futott be a 7 km-en Egri Viktor mögött. A női 14 km-es futamot Gyurcsó Andi húzta be, ha már arra járt, a 7 km-en pedig címvédés volt a nőknél, Kiss Vivien győzött. Gratulálunk nekik!
A verseny után mindenki rendbe tudta magát hozni a kulturált melegvizes(!) zuhanyzóban, kézműves söröket és szörpöket lehetett a gulyásleves mellé kérni az étteremnek átalakított pajtában, a csomagmegőrző flottul és gördülékenyen ment, ahogy minden más is. A szervezésre egyetlen rossz szót nem tudnék mondani. Igény esetén masszőr vette kezelésbe a fáradt izmokat. Minden akadálynál segítőkész önkéntesen vártak minket. Az akadályok újra ötletesek és változatosak voltak, megint sikerült a Pannonhajszának új színt hozni a versenybe. Nem csak az új helyszín választása, de a pálya kialakítása is szenzációs volt.
Hogy az eddigi Hajszák közül a cseszneki négyes volt a legjobb az nem nagyon kérdés. Az sem nagyon az, hogy a sorozat a fejlődésben ott tart, hogy a legnépszerűbb és legjobb magyar rendezésű akadályfutó versennyé nőtte ki magát. Sőt meg merem kockáztatni, hogy most már egy Spartan Race verseny mellé is büszkén oda lehet tenni ezt a Pannonhajszát.
Köszönjük a szervezőknek a rengeteg melót, amit beletettek a verseny szervezésébe, azt a néhány órás alvással eltöltött utolsó hetet, de higgyétek el, megérte: minden perce élmény volt ennek a napnak!
