Idén végre közelebbről is megismerkedhetünk a Dragon Race nevű sorozattal, ami az ország túlsó felén nyilván ismerősen cseng, de itt a nyugati végeken már csak halk suttogás. Nekünk Figura súgta a fülünkbe sárkány hírét és kaptunk is gyorsan az alkalmon, hogy a részünkről csúnyán elhanyagolt versennyel kapcsolatban interjúzzunk Margitics Zoltán főszervezővel. Pláne, hogy február 9-én téli bulival jelentkeznek Dragon Ice néven. Szóval ha mákotok van, akkor a Sárkány torka befagy és tutiállat buli lesz...
OCR Mag.: Kicsit zavarban vagyunk, hogy ennyire elsiklottunk a Dragon Race felett. Kérlek segíts nekünk, M. Z.: pár szóban mesélj a sorozatról! Mikor indultatok, hány versenyt rendeztetek eddig, honnan név stb?
2017 nyarán rendeztük meg az első versenyt Nyírbátorban. A városvezetéssel és a helyi fürdő vezetésével döntöttünk úgy, hogy egy olyan rendezvényt valósítunk meg, ami a városban korábban nem volt. A Spartan Race mintájára alkottuk meg a terepfutó akadálypályát. A Sárkány Wellness és Gyógyfürdőnek olyan adottságai vannak, ami ideális egy ilyen versenyhez. A Dragon Race név is innen, a fürdő nevéből ered. Magyarul Sárkány Futam. A nyírbátori legenda a sárkányokról szól, ezért emlegetik a települést a Sárkányok földjének. 2018 júliusában rendeztük a második futamot, amire több mint háromszor annyian neveztek, mint az előző évben. Idén sikerült két versenyt is betervezni.
A téli verseny rendezése mindvégig tervben volt, vagy az élet hozta így, hogy az év elejére is szerveztek egy bulit?
Titkon igen, de a tavalyi évben nagy sikert aratott nyári futam után a versenyzők megkerestek bennünket. Gyakorlatilag a téli futamot az igény hívta életre. A megmérettetés a Dragon ICE nevet kapta, ami utal a téli hidegre, jégre, hóra, fagyra.
Oké, hogy téli verseny, de az az 5+ km elsőre nem tűnik soknak. Milyen finomságokkal igyekeztek megkeseríteni az indulók életét?
Igen, így leírva vagy kimondva nem tűnik annak. A pálya feladataival szeretnénk ezt kompenzálni. A távon 40 akadályt kell leküzdeni, ami között szerepel kúszás, mászás, belecsempésztünk különböző sportágakból elemeket, feladatokat. Nincsenek nagy szintkülönbségek, de változatos helyszínen van a pálya. Ebbe beletartozik a Szénaréti horgásztó, a Fedeles Lovarda, a Dragon Paintball pálya, a Csepererdő emlékpark és a fürdőt körülvevő erdős terület. A végén pedig a jég feloldását a forró termálvíz fogja nyújtani, ez egy élvezetes megkeserítés lesz, úgy gondolom.
Általában mennyire nehéz pályát szoktatok összerakni? Egy kezdő akadályfutással próbálkozó is megtalálja magának a sikerélményt?
A Dragon Race pálya nehézségét egy átlagos terepfutó akadályversenyhez igazítjuk. A nyári futam utáni visszajelzésekből úgy gondoljuk, hogy a pályánk elég nehéz, de azok számára is teljesíthető, akik először veszik a bátorságot, hogy elinduljanak. A sikeres befutás pedig mindenki számára garantált.
Az előző kérdésből kicsit következik, hogy ki lenne a célközönségetek?
Mindenki, aki érez magában egy kis őrültséget és ezt ki is akarja adni. Itt a lehetőség! Aki szereti a küzdést, kihívást, nem riad meg a zord időtől, kedveli a versenyhelyzetet és elég kitartó. Ez egy jó lehetőség annak, aki közösségi élményre vágyik és szívesen eltölt barátaival egy egész napot Nyírbátorban. Erre jó példa a nyári futam, mert ott gyakorlatilag reggeltől éjszakáig színes programokat kínálunk. Fürdés a bátori termálvízben, koncertek, sportbemutatók, éjszakai fürdőzés és számos kísérő program, ahol minden korosztály megtalálja magának a kikapcsolódást. Alsó korhatár a Dragon ICE esetében a 14 év, de a nyári verseny része a népszerű gyermekfutam is. Az eddigi legidősebb futónk egy 65 éves hölgy.
A tapasztalatok alapján milyen látszámokat szokott produkálni a verseny?
Mint már említettem tavaly sikerült megháromszoroznunk az előző évi futam indulóinak a számát, így 2018-ban már közel háromszáz fő nevezett a Dragon Racere. Februárban az első téli futamon 100 főre számítunk, de már az előnevezések alapján nagyobb lesz a részvétel.
És mi lenne a február 9-i bulira az álomcél? Hogy álltok most?
Mi mertünk nagyot álmodni. Már az előnevezési számok alapján is bizakodók vagyunk. Az egyik nagy vágyunk az volt, hogy felkerüljünk a nagy futótérképre. Igazából nem is gondoltuk, hogy a Dragon ICE hoz közelebb bennünket ehhez. Így tehát a legfontosabb, hogy ennek a téli futamnak köszönhetően a nyári versenyen olyan létszámot produkáljunk, amire büszke lehet a sportot szerető és támogató Nyírbátor.
Kvázi névadó szponzorként a helyi fürdő milyen támogatást tud nyújtani a rendezvények?
A fürdő vezetése mindenben támogat bennünket. Nyírbátorban és mondhatom, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is egyedüli ez a komplexum. A Dragon Race egyik célja, hogy többet nyújtson a versenyzőknek, mint más futóverseny. A Sárkány Wellness és Gyógyfürdő a szolgáltatásaival ezt mind teljesíti. A versenyzők a futam után maradhatnak a fürdőben, élvezhetik a strandolást és a fürdő melletti kempingben akár több éjszakát is eltölthetnek. A történelmi kulturális városban megnézhetik a nevezetességeket vagy a környező településekre is ellátogathatnak. A Dragon ICE első harminc nevezője ingyenes gyógymasszázst is kap a fürdőtől. Úgy gondolom, ettől vagyunk mi, a Dragon Race többek, mint más ilyen futóverseny, mert egész napos programot kínálunk a versenyzőknek és a velük érkezőknek.
Finoman szólva a környékre ritkán jutnak el a nagyobb OCR márkák. Az utóbbi időben talán Tokaj, Miskolc vagy Telkibánya jut eszembe, de azok is 60-80-100 km-es távolságok. Ezért gondolom a helyiek nagyon támogatnak benneteket?
Keressük a kapcsolatot a nagy nevű OCR márkákkal, reméljük, hogy egymásra találunk. Nyírbátorban több multi mögénk állt, valamint helyi vállalkozók is szívesen támogatnak bennünket. Örülünk minden apróságnak is, de az önkormányzat együttműködése nélkül nem tartanánk itt, ahol.
A környék adottságaiból mennyit lehet, mennyit tudtok hasznosítani? Gondolok itt arra, hogy szinte sík terület Nyírbátor körül nem könnyíti meg a dolgotokat…
Igen, mint már említettem, nincsenek nagy szintkülönbségek, de a környék adottságait teljesen kihasználjuk. A feladatokat igazítjuk a sík terephez.
A téli verseny után, akkor nyáron is várhatjuk a Sárkány Visszatérését?
Minden bizonnyal. Július 27-én a Sárkány visszatér és az ő tüzével kell majd megküzdeniük a bátor Dragonoknak.
A visszajelzések alapján melyik bulitok jön be a népeknek? A téli vagy a nyári verseny?
Mivel még csak nyári futamunk volt, meglátjuk, hogy a télinek milyen sikere lesz.
Olvasva az akadályok neveit a weboldalon, mintha az látszana - és ez nem bántó kritika -, hogy elég laza kis verseny. Ezzel nincs semmi baj, de célotok is az volt, hogy egy bulisabb fun run jellegű versenyt csináljatok?
Az akadályok nevei egyértelműek (gumi halom mászás, dárda dobás), azonban erőt próbálók. A dragonrace.hu oldalon minden feladat megtalálható. Ami viszont különlegessé teszi a Dragon Racet, az olyan feladat, mint a paintball lövészet, a rúdmászás, a cölöp járás és sorolhatnám tovább. A rutinos versenyzőik szerint is komoly kihívást jelent a pálya teljesítése. A keleti régióban mondhatni, de a megyében mindenképpen egyedülálló a Dragon Race. Az ízét szeretnénk megadni, hogy rákapjanak erre a sportágra minél többen. Aztán pedig fokozatosan erősíteni a pályát, a versenyzői létszám növelésével párhuzamosan. Igazából építeni szeretnénk a Dragon közösséget, amit az élményfutással alapozunk meg.
Ha valamiféle invitáló szöveget kéne kitalálnod, mit mondanál nekem, győri srácnak, miért kelljen át az országon a Dragon Race-ért?
Légy bátor, tedd magad próbára a Sárkányok földjén. Megéri átutazni ezért az országot. A Sárkány ott lakozik benned és csak arra vár, hogy kiszabadítsd. Mi biztosítjuk ehhez az optimális helyszínt és a felejthetetlen élményt adó pályát!
Fotók: Dragon Race facebook