Spartan Race HH6 Valca, 2018.02.10.@Valcianska Dolina

2018. február 18. 10:21 - ocrguest

Sose volt ilyen jó

40241161692_f195fcbacc_o.jpg

Tavaly Eplényben azt mondtam, hogy én többet nem jövök. Majd kihirdetik a Nagykanizsa sprintet, ami pont a születésnapomon lesz. Na jó, akkor elmegyünk. De akkor már triffecta, jó a magyart lenyomjuk. Aztán Levivel beszélgettünk az edzésen, hogy el akar menni egy Hurricane Heatre. Na jó, elkísérem, buli lesz. Majd kijön az újdonság: HH triffecta, 6, 12 és 24 órás verziókból áll össze.
Most már ott tartok, hogy a Hajszákkal együtt 10 versenyre akarok elmenni…. Függőség!

Na de miért is választja valaki a Hurricane Heatet? Jómagam a 96 kilómmal nem épp egy ideális futó alkatnak számítok. Ennek ellenére nyomom ezerrel a futást, csak mellette az erősítő edzések nagyobb szerepet kapnak. És a HH-ra ez kell. Sok erő és állóképesség!
Tavaly már két HH-n is indultam, így viszonylag magabiztosan indultam neki a versenynek. Levivel 1 órakor keltünk a szálláson. Gyors kávé, reggeli, készülődés és indulás. 2.15-kor már a helyszínen vagyunk, gyülekeznek a népek. Nagy örömömre sok honfitárs is indult, akikkel már a verseny előtt felvettük a kapcsolatot és tapasztalatokat, ötleteket cseréltünk. Fél 3, regisztráció, ellenőrzik a táska súlyát, minimum 10kg-nak kell lennie. Kezdünk bepörögni, hangulat megvan. Idő tökéletes, kellemes -2 fok, szélcsend, jobb nem is lehetne.

39388916955_8ff251f89b_o.jpg
3 óra, sorakozó. Ismertetik a lényeget: Ide csapatjátékosok kellenek, egyedül elbuksz! Felszerelés ellenőrzése: kés, ragszallag, homokzsák, kötél, fólia, étel-ital.  A legjobban utált szabály ismertetése: Amikor sípot hallunk burpee+aroo. Fincsi!
Ezután futás át a patak mellé, sorakozó és gyors feladat: A túloldalon vannak a csapat jelző világító rudak, vegyél egyet, gyere vissza, használd a fejed! Tapasztaltak már keresik is a hidat. Átfutunk, elkiáltom magam: Magyarok zöldet! Így lett is egy 90%-ban magyarokból álló csapatunk, eddig király!

40241217432_1afbe5929b_h.jpg
Ezután felszerelés beszerzése: Fejenként egy gumiabroncs, csapatonként egy raklap és két hosszú fa deszka. Ebből raktuk össze a „rakományt”. Ezután ezzel mentünk mindenhova.  Első feladat kúszás. Mi a szögesdrót alatt, rakomány felette. Be is melegedtünk rendesen. Ezután futás a multirighez! Egyesével végigmegy a csapat, ha valaki leesik mindenkinek 10 burpee (a hátunkon még mindig 10 kg van). Emellett verseny is a csapatok között, az első megúszta, a második 20, harmadik 40 és utolsó csapat 60 burpee.

39388912225_faba532df6_h.jpg

Mire sorra kerültem 50 burpee benne volt a kezembe. Küzdök, meglett. Levi végigjön, de a csengőt nem éri el, pedig ő jött utoljára, legalább 80-90 burpeet lenyomva előtte. Nem baj, 2. a csapat, CSAK 20 burpee.
Ezután a legfantáziadúsabb feladat. Kösd össze a pároddal az egyik kezed. Mássz át a palánkon. Majd a lábatokat is és így bukfencben haladás vagy 30 métert. Természetesen hátizsákkal…

40286164541_8e1ca62260_h.jpg
Szerintem egy haladó jógakönyvbe beleillett volna, amilyen kitekeredéseket leműveltünk Levivel. A fejemet szétvertem a földön, ahogy illik. Nem baj megvan, futás vissza összekötözve még a rakományig. Aztán haladunk tovább. Na most a rakomány közepén volt az összekötözött kezünk, így amikor sípszóra burpeezni kellett, ki kellett mászni alóla, letenni, nyomni egyet és visszaszerelkezni. Természetesen mire ezt végig csináltuk, megfújta megint és megint…
Levi kedvence következett, míg a többi csapatot megvártuk, mi a rakománnyal a vállunkon guggoltunk. Nagyon sokat! Majd torna az abronccsal, guggolások, felülések és persze bukfencek!
Ezután sípálya, sprint fel. A homokzsák arra kellett, hogy azon csússzunk le. Ez jó buli volt, viszont egy adag kő jól szétvágta a zsákom meg a nadrágom is, úgyhogy a vízhatlan gatyából jól szellőző nyári viselet lett. Majd még egy sprint, utána meg még egy csak a rakománnyal.  Irány a másik sípálya, a rakományból szánkót kell építeni, 2 rajta ül, többi húzza. Ez egész élvezetes volt.

39574923014_ea2b627eac_o.jpg

Ezután áthaladtunk teljes felszereléssel az A-Cargon, majd tricepsz bár, a multiriges versenyszabállyal, na de csak egy rudat foghatsz… Fájt… Majd visszafelé a talicska húzós feladatnál egymást húztuk súly helyett. Végül pedig a deszkákból egy közös sílécet kellett csinálni, és együtt lépve kellett megtenni egy távot.
Végén egy kis patak, mert csak és irány a cél. Szokásos lelkesítő beszéd a csapatmunka szerepéről és éremosztás.

26413718698_1018179dba_h.jpg


Úgy értem be a célba, hogy ez tök jól esett, még sose volt ilyen jó! Kellemesen elfáradtam, de bírtam volna még. Sokkal fantáziadúsabb volt mint a kazincbarcikai és nehezebb feladatok voltak mint Liberecben a 12 óráson (bár csirke szív nem volt Az egyik legjobban eső versenyem volt!

A szervezésen látszik a sok beleölt munka, nagyon jól megcsinálták. Voltak persze apró „hibák”, mint mindig, de annyi meg kell.
Mindenképp tudnám ajánlani ezek után a HH-t mindenkinek. Előtte azért egy sprintet meg supert azért teljesíteni nem árt. Következő állomás júliusban Kubinska HH12. Aztán amint kiírnak végre egyet valahol az óceánon túl, akkor HH24 Ez már betegség, de minden percét élvezem!

38476305410_44ba37f197_h.jpg

Beszámoló: Buti Dávid
Fotók: Kis Pál (teljes album itt)

 

Szólj hozzá!
Címkék: 2018 spartan race

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr513678240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása