Elég csapadékos hétköznapok előzték meg verseny napját, így lehetett arra számítani, hogy túl sok port nem nyelünk majd, ellenben arról elfeledkeztem, hogy a pár héttel ezelőtti versenyről még kint „szárad” a cipőm. Azaz száradt volna, ha az időjárás engedi. Péntek este így újból lecsutakoltam, hátha megszárad szombatra. Hát nem.
Végre egy rendezvény, ami közel van Budapesthez, így nem kellett órákat utazgatni. Az odavezető úton már feltűntek az épített akadályok. Egyik sem a már megszokott típusba tartozott, de a szervezők előre szóltak, lesznek új dolgok dögivel. Feltűnt egy rúdmászási helyszín, ami egy gödörben ért véget, negatív háló, amire felmászva át kellett lendülni egy kötélre és úgy leereszkedni, az is gödörben ért véget, de ezek mellett még megannyi ásott lyuk szaggatta a fövenyt. A retek garantált. Az úttest túloldalán szintén sorakoztak érdekességek, unatkozni nem fogunk, az már előre látszódott. Bár aki nagyon kíváncsi volt, már előre felizgulhatott az útvonalra, ugyanis azt előre megosztották a szervezők.
A tábor területére belépve azonban nem várt az a „Huj-huj-hajrá” hangulat, azért a résztvevők gondoskodtak a saját maguk és mások szórakoztatásáról.
Még sorban álltunk, mikor elkezdődött a buli. Onnét ámulhattunk azon, hogy az első hullámot egyenesen a tóba terelték. Bár az elején még leért az ember lába, a stéget megkerülve már úszásra volt ítélve. Ínycsiklandó kezdés. A túlparton dupla palánk várt, amiből csak az egyiket kellett megmászni, persze mindezt azután közölték, hogy a tömeg kivárta a sorát az elsőnél :D. Megjártuk a mocsarat, átkeltünk egy kis folyón, pár palánkugrás majd egy hosszabb kaptató végén várt egy mérleghinta, amin át kellett egyensúlyozni. Érdekessége a dolognak azon kívül, hogy a végén akkorát taknyoltam, hogy öröm volt nézni, az a természetes nehezítés, amit a nedves, sáros cipőtalp okozott. Hiába égetett a napsütés, egy heti csapadékot az erdőben nehéz felszárítani.
Cipelős feladatokból volt kavicshordás vödörben, ami nehéz volt, homokzsákcipelés, ami könnyű volt. A versenysorozatra jellemző íjászattal és dárdadobással találkozhattunk, sajnos a csatacsillag hajítás most kimaradt.
Egy hosszabb, eseménytelenebb táv volt csak a kihívás során, de azt nagyszerű trükkel dobták fel a srácok. Ez a memória feladat volt, ami során történelmi zászlókat kellett megjegyezni. Sokáig nem jött szemben egy sem, pedig figyelmünk a bokrok közé, fák lombkoronájának sűrűjébe is elkalandozott, félve attól, hogy egy is kimarad és a szigorú ellenőrök majd jól megbüntetnek. Sorban ezek: Fekete sereg, Zrínyi, Árpád ház. A Zrínyi egy magaslesben volt eldugva, bár rendesen ki volt szalagozva az előttünk lévők simán elszaladtak mellette. A frissítő pont mellett volt az első dárdadobás és itt kellett visszamondani a memóriát is. Mindezen feladatokra egy néni volt kirendelve. Már itt feltűnt, bár minden akadálynál ott állt egy segítő, aki tisztában is volt a feladatával, de azt elmondani, figyelni annak lebonyolítását, esetlegesen a büntetőket végzőket felügyelni bizony kevés. Az elvétett tevékenységet 20 burpee-vel szankcionálták ezen a rendezvényen, ami nem túl sok és már csak becsületből is érdemes megcsinálni.
Szerencsére egészen a „Begyűrűzve” fantázianevű kínzóeszközig sikerült is elkerülni. Nagy koncentrációt igényel, miközben csüngve szögről-szögre kellett haladni. Az az érzésem támadt, hogy pluszban még vazelinnal is bevoltak kenve „poénból”. Itt már erősen látszódott a cél, de még hátra voltak az elején már említett mászós-vizesárkos feladatok. Sajnos azonban a vizesárkok mire odaértünk már ki voltak apadva. Így retkes-árkoknak nevezném, nagy csalódás ez így.
Fél lábbal a célban derült ki, hogy a jóság még nem ért véget. Kis kerülővel le kellett küzdeni a szintén újdonság „Anonymous”-t. Tiszta Ninja Warrior, csak itt a te magad lettél izzadtság szagú, nem úgy, mint a TV-ben, ahol a hangulat, a tettetett erőlködéstől, amit a műsorvezetők levágnak. Testünkről, a meleg elleni önkéntes védekezésének következményét, azaz az izzadtságot egy utolsó pancsikolással tudtuk lemosni. A célhoz egy tó felett kihúzott szögesdrót dzsungel alatti átúszással tudtunk eljutni. Ez a frissítés jól is jött, mert a végén nem várt se gyümölcs sem folyadék utánpótlás.
Egyedi befutó érem, és tényleg minőségi taktikai pólóval lettünk gazdagabbak. Mondjuk a méret bizonyosan kínai szabvány szerinti lehetett, mert egy számmal nagyobb kellett, mint általában.
Az egy kör közel 10km-t jelentett ebben az esetben, amit igazán jól be is osztottak a szervezők és a sok egyedileg épített barikád jelentősen megdobta a színvonalat. Sajnos az érem túloldala, ami igazából a kisebbik részét jelenti egy ilyen OCR rendezvénynek, az az, hogy a helyszínen nem volt meg az a hangulat, ami felpörgeti vagy ott tartja az embert. Ez inkább az önkéntesek, szervezők kevés számával magyarázható.
Beszámoló: Veiger Gábor
Fotók: Kürti János, Zsiga Zoltán
