MineKraft Challenge, 2018.10.03., @Márianosztra

2018. november 15. 09:13 - sebiszabi

Kihagyott ziccerek sora

45297501_2831903356827231_152265227822432256_n.jpg

Tavaly év vége felé még Tállya Challenge néven futott a széria, aztán költöztek, mert Colas bánya máshol is van az országban, főleg Budapesthez sokkal közelebb, így jött Márianosztra és az új név: MineKraft Challenge. A név oké, az ötlet adja magát (látva, hogy például Ausztriában milyen dirt-run bulikat csinálnak egy bányában) így kíváncsiak voltunk, hogy mit tud a MK. Extrém futóknak 11 km-es pályát rajzoltak, a bringás arcoknak pedig max 33 km-es (11 km x 3 kör) távot és azt érezzük, hogy bicósokat jobban szeretik a szervezők, de haladjunk szépen sorban. 

Versenyközpont a börtön bejárata előtt került kialakításra, nagyon imádtam az egész miliőt, meg úgy általában Börzsöny a szívem csücske, szóval ide még autózni is szeretek ide, nem csak futni. Kb. az első voltam, aki a csomagját átvette, kicsit látszott a rutintalanság (pl. csomagmegőrző hiánya), de a kedvességük alapvetően sok mindent kárpótolt. Ismerősök jönnek, beszélgetünk, bemelegítünk és készülünk a rajtra. 

És akkor most álljunk meg egy pillanatra és tegyük le szépen az OCR feliratú sapkát és vegyük csak fel a Terepfutó vagyok feliratút. A verseny eleve extrém terepfutásként volt ugyan hirdetve és az "extrém" szót sokfelől meg lehet közelíteni. Mi itt igyekeznénk OCR oldalról, tehát akadályokat várnánk, a szervezők (hiába ígértek palánkot, koszt, sarat stb) inkább a terepviszonyokra értették a jelzőt. 

45292614_2831902763493957_7583990132437417984_n.jpg

A börtönből indulva szépen kikanyarogtunk a faluból, kis őszi börzsönyi erdei hangulat után betipegtünk a bányába, ahol lelki szemeim előtt akadályok ezreit láttam. Hatalmas sóder kupacok, alig látni a tetejét, így már vártam, hogy megkapjuk a cuki vödröket, hogy abba pakoljunk anyagot és cipeljük. De nem. Aztán futottunk tovább a bányában, akkora szikladarabokat látunk halomba rakva, ami szinte üvölt azért, hogy azt elhordva kelljen kínlódni a súlyuk alatt. De nem. 

45257887_2831903483493885_661708491555078144_n.jpg


Tovább kanyarogva a munkaterületen a munkagépek óriási gumiabroncsai szerteszét. Akkor majd most azokat kell borítani oda s vissza. Nem. És ott voltak a munkagépek, szállítószalagok és markolókanalak, amin mind-mind egy jó lehetett volna mászni, de nem tettük. Cserébe volt egy 10-20 méter hosszú gumiszőnyeg, ami mint tudjuk korábbi ismereteinkből, inkább idegesítő, mint nehéz és három kicsit kavicskupac és ennyit. 

Ahogy az emelkedőkön szépen elhagytuk a bányát, nagyon sajnáltam, hogy nem hoztam el a telefonomat - mert hittem a kiírásnak és betartottam a szabályzatot. OCR-re nem szoktam, de terepfutira mindig. Így legalább néhány helyen meg tudtam volna örökíteni a látványt, ami néha pazar volt, néha pedig letaglózó. Parádé az őszi Börzsöny, imádom, viszont mellbevágó látni, hogy az ember+gép+idő kifejezés milyen eredménnyel tud szolgálni: konkrétan elbontottak egy komplett hegyet! Durva volt látni...

45288711_2831903100160590_4224603486739759104_n.jpg

Aztán a bánya kúpjának tetejéről az út szinte csak lejtett a falu határáig. Ott még egy elkeseredett ötlet átvillant az agyamon, hogy hát ott meg van 1000 farönk, miért nem cipeljük?? De hagytam, hogy inkább útbaigazítsanak a helyi polgárőrök. Az óra szerint mindjárt vége, jól van, innen begaloppozok már. 

De nem! És végre okoztak meglepetést a szervezők. Márianosztra felett a kápolnához azért fel kellett kaptatni. Nem hosszú (mint egy kb egy kisebb sípálya), de elég meredek és megtörte az ember monotóniáját. Mondjuk más helyeken egy ilyenen zsákot cipelünk, meg ilyenek, de legalább érezték, hogy a végén még meg kell fingatni a népet. A kápolna mellett egy fiú olvasta le a rajtszámot és írta fel egy papírra - fura egy megoldás így 21. században...  

Onnan már tényleg csak a befutó volt hátra, nagy hajrá a börtön bejárata felé, szerintem azok a kapuk se láttak még ilyet... A szervező srác instant véleményt várt tőlem a célhurka mögött 3 méterrel, hát a fent leírt dolgokat el is mondtam. Azt válaszolta, hogy tudja, alakulnak, következő bulira jobb lesz. Várjuk. Tényleg, mert egy szügyig mocskos-saras bányabeli dirt-run versenyre itthon igenis nagy igény lenne. 

45290541_2831902903493943_2172258844724428800_n.jpg

Na, de! A futós etap lecsengése után a két keréken megőrült arcok vették át a helyünket és ahogy mondtam, a szervezők - szerintem - inkább számukra agyalták ki a pályát. Lehetett menni 1 és három kört a pályán. Így legfeljebb 33 kilométernyi tömény terepbringa élményt lehetett kiszedni a napból. És ha már ott voltunk, Attila barátunk vállalta, hogy majd' 20 évnyi kihagyás után újra MTB bringára ül és bizonyítja, hogy ami anno kurvajól ment, még mindig sima ügy. Nem volt sima ügy, majd kiköpte a végén a belét, de a MineKraft hatalmas szerepet játszott abban, hogy már fejben az újabb és újabb bicóval meghódítható hegyeket keresi. Szóval a bringások talán jobban imádták ezt a pályát, mint az akadályfutók, de aki terepfutni jött, nem csalódott. Mi sem csalódtunk nagyot, de várjuk a következő felvonást, akkor már tényleg nagyon-nagyon mocskosan szeretnénk beérni a célba.

Fotók: Bogos-Gál Zsuzsa

Szólj hozzá!
Címkék: 2018 minekraft

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr4114358473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.