A Spartan VB másnapján rendezték a Team Challenge nevezetű csapatversenyt. A tavalyi versenyhez és a kvalifikáción is módosítottak egy kicsit, így idén külön női és férfi 3 fős csapatok küzdöttek egymással. A valca-i kvalifikációról Laz-t kérdeztük, a VB-ről viszont a magyar női alakulatot, a Hungarian Woman Team-et faggattuk. Setény Klára és Makovics Dóra voltak olyan kedvesek és válaszoltak nekünk. Nekik és a srácoknak is gratulálunk a 14. helyhez, le a kalappal!
OCR Mag.: A fiú csapatot a selejtezőről kérdeztük, a “Hungarian Women Team”-et pedig a világbajnokságról fogjuk. Ahogy kommentben felsoroltad a csapat tagjait, nem tudtam nem észrevenni, hogy négyen vagytok. :) Laci háromfős csapatokról beszélt. Hogy is volt akkor ez?
Setény Klára.: A csaptoknak 3 fősnek kell lennie.
Dóri ötlete volt, hogy alakítsunk csapatot, ketten adottak voltunk, már “csak” egy embert kellett találnunk! Kalmár Sárát kérdeztük, aki örömmel csatlakozott is, csak volt egy kis probléma, hogy ő a kvalifikációs verseny idején San Fransiscoban tartózkodott és nem tudott haza utazni ezért!
Szlovákiában a csapat tagjai Makovics Dóra, Kovács-Kunovits Kinga és Setény Klára volt. Kingával Szlovákiaban beszéltünk verseny előtt és ő vállalta, hogy indul Sára helyett, mivel Kinga sajnos nem tudott kiutazni a vb-re, a szabályzat pedig egy ember cseréjét engedélyezi, ezt így tudtuk csak megoldani!
A trió mennyire összeszokott csapat? A kvalifikációs versenyen forrott egybe a banda, vagy az életben is közeli ismerősök vagytok?
S. K.: Egyáltalán nem voltunk összeszokva, viszont már a kvalifikációs versenyen is jól össze tudtunk dolgozni és a VB-n is! Dórival önkénteskedtünk Várgesztesen a Kids-ben, ott ismerkedtünk meg, Kingával pénteki napon beszéltük meg, hogy mi lenne, ha vasárnap inkább csapatban indulna egyéni helyett!
Makovics Dóra.: A helyszínen, Szlovákiában találkoztam a verseny előtt egy órával először Kingaval, Kláraval már többször beszélgettem, de sosem versenyeztünk együtt. Azt gondolom, hogy egy nagyon jó csapat állt így össze, s kiválóan tudtunk együtt "dolgozni".
Mindannyian indultatok egyéniben is, ugye? Hogy sikerültek az egyéni versenyeitek?
S. K.: Igen, mindenki indult egyéniben, úgy gondolom minden magyar versenyző kihozta magából a maximumot és a körülményekhez képest agyon jól teljesített!
M. D.: Mindenki indult egyéni versenyben is, ami kegyetlen volt! Nagyon nehéz körülmények voltak: iszonyatosan hideg vízben kellett úszni majd metsző hideg szélben futni, aztán újabb vizes akadály... Igazi harc volt magunkkal szemben.
A Team Challenge versenyek a VB utáni napon voltak. Mennyire voltatok enerváltak az előző napi menet után?
S. K.: Aki trifectázni szokott, az hozzá van szokva, hogy mindkét nap helyt kell állni!
Persze az előző nap mindenki kiadta magából, ami benne volt aznap!
M. D.: Másnap újra nekivágni szinte ugyanannak a pályának, az aztán igazi kihívás volt. (A pálya annyit változott, hogy egy kisebb hegyi szakaszt kiszedtek belőle a Szervezők és volt annyi szívük, hogy a vizes akadályokat is kihagyták.) Szerintem is mindenki kihozta magából mindkét nap a maximumot.
Külön pályát rajzoltak a TC-nek, vagy nagyjából a Beast pályán haladtatok?
S. K.: Ugyanaz a Beast pálya volt, csak lerövidítették egy kisebb környivel!
Volt-e olyan akadály, ami vagy új volt, vagy csak Európában nem megszokott? És okozott-e problémát?
S. K.: Láncon kellett egy nagy golyót cipelni, illetve kötélmászás vízből, onnan majom létra a víz felett, majd ha sikerült, akkor is a vízben landoltál! Volt még egy létra-twister-létra kombináció - volt akinek ez, volt akinek az ment jobban!
A selejtező kapcsán Laz már írta, hogy ha valaki hibázott, akkor a többieknek addig várnia kellett - és ez igazából akkor szívás, ha a csapatból csak egy tag burpeezik, a többi addig vár. Nálatok hogy alakult ez?
S. K.: Mi egyáltalán nem éreztük ezt szívásnak, mivel ez egy csapat verseny és nem egyéni, így ez benne van, ha valaki burpeezett, addig a többiek pihentek.
M.D.: Én is úgy gondolom, hogy nem szívás megvárni egymást, amíg egy csapat tag bupree-zik. Hiszen ez nem egyéni küzdelem, mindenki másban jó....
Akik már voltak Tahoe-ban itthonról versenyezni, mindig megemlegetik a magaslati levegőt, vagy inkább annak hiányát. Nálatok ez érezhető probléma volt?
S. K.: Valamennyire lehet érezni, de a csapat összes tagja volt már olyan versenyen, ahol tapasztalta ezt a jelenséget! Inkább az erős szél volt, ami sok elites versenyzőket is a feladásra kényszerített, mivel egyszer a kb 4-5 fokos tóban kellett úsznunk, majd később egy alámerülős feladat is volt, ami persze nem egy szélvédett helyen volt és sokan kihűltek! Örültünk, mikor megláttuk vasárnap, hogy ezeket a feladatokat kivették!
Hol lehetett illetve kellett csapatban dolgozni?
S. K.: A cipelős feladatoknál lehetett cserélni egy körben akár többször is
A csapatmunka hogy működött nálatok? Jól működött a “kémia”? Tudtátok egymást segíteni, biztatni, húzni?
S. K.: Szerintem jól működött, Sára a feladatokra koncentrált agyban (Néha nem is zavartuk a csacsogásunkkal), Dórival sokat viccelődtünk és én voltam az aki egy-egy ölelést adott, ha úgy láttam valamelyiküknek szüksége van rá! Egyébként a feladatok előtt mindig átvettük, hogy ki kezdő először, kinek melyik megy jobban, így aki az adott feladatban kicsit gyengébb volt, az kezdte a sort, hogy amíg a másik megcsinálja a feladatot, addig akinek nem sikerült letudja a burpeeket! A taktikát feladatokat is már jó előre leegyeztettük egymással, így nem is volt gond! Ha valakinek egy kis “pihire” volt szüksége , akkor lassítottunk a tempón! Ez egy csapat verseny és ezt fel kell tudni fogni! Akinek ez nem megy, az ne is induljon csapatban...
M. D: A csapatmunka nagyon jól ment, igazán Összetartó csapat voltunk.
Mennyire volt működőképes szerinted ez a csapatverseny kiírás? Megmarad ez a verzió a jövő évre?
S. K.: Szerintem működőképes volt és így korrektebb, hogy külön vannak a férfi és a női csaptok!
M. D.: Szerintem ilyen formában működőképes a csapatverseny. És a jövőben nagyobb hangsúly is helyeződik majd rá. A jövő egyik fontos része lesz a Spartan életében szerintem.
Egy országból több csapat is kvalifikálhatta magát. Nekem ez személy szerint furcsa, mert így azért elbillenti egyes országos javára a mérleget, az esélyeket nézve. Te hogy látod, jó ez, hogy több nemzeti csapat indulhat, ha tud?
S. K.: Az esély minden országnak meg van adva! Magyarországról most csak 1 férfi és 1 női csapat indult, de annál nagyobb büszkeséggel indult el mindkét csapat és igyekezett méltóan helyett állni! Igen, szerintem jó dolog, mert lehet, hogy egy országnak több jó versenyzője van, de egyesek nem tudnak vagy nem akarnak egy csapatban indulni, így lehetőségük nyílik arra, hogy az ő csapat felállásukban a maximumot hozzák ki magukból!
Azért egyenként a CEU-ban és úgy általában európai szinten egészen szép eredményeket hoztok. De a tengerentúlon azért ez a “sportág” egészen más szinten zajlik. Ha a szívedre teszed a kezed, őszintén, mekkora a különbség az ottani elit és az európai (akár CEU) elit között. (százalékban, időben, bármiben kifejezve.. és nem csak a nőkre értve)
S. K.: Úgy gondolom, hogy az USA-ban a versenyzők tényleg csak a versennyel foglalkoznak, van megfelelő támogatás, szponzoráció. Itthon úgy gondolom, hogy legtöbben munka és család mellett “hobbiból” csináljak szívvel-lélekkel! Nyilván “egyszerűbb” a helyzete annak a sportolónak, akinek csak a versenyzésre kell koncentrálnia!
M. D.: Az amerikai elit azért más. Más terepen edződtek, és nagyobb múlt áll mögöttük ebben a sportágban is. De bármilyen "hegyi" nemzetet nézünk, előnyösebb helyzetből indulnak... Itt a Vb kétszer olyan magasról. Kezdődött mint nálunk a legmagasabb pont (2000 m, míg a Kékes tető 1014 m)... Sok-sok hegyi edzés is kell egy ilyen versenyen való kiváló szerepléshez.
Mennyi időt voltatok kint az USA-ban. Sikerült az esemény köré rittyenteni egy nyaralást is?
S. K.: Két hetet voltunk. Skóciából (nekem ultrával volt trifecta hétvégém, ahol az Ultra-t AG30-39 korosztályban meg is nyertem [ez úton is hatalmas gratuláció: a szerk.]) mentünk át Miamiba, onnan utaztunk fel Nashvillbe, mert a következő hétvégi program a családdal ott volt, mivel nagy álmom volt, hogy részt vehessek egy USA Honor Series versenyen (Itt 2 db sprinten indultam, majd vasárnap egy Superen)! A következő héten pedig repültünk át Kaliforniába és utaztunk Lake Tahoe-ba, ahol a vb-t tartották! Egy-egy apró program belefért persze! Például verseny után megnéztük a Sequoia Nemzeti Parkot, ahol a mammutfenyők és az autó mellett sétáló medve egy élete szóló élményt nyújtottak!
M. D.: Egy kis nyaralást sikerült még hozzátenni: szuper kis kirándulásokban lehetett részem.
Ha végiggondolod, hogy milyen versenyeken voltál már eddig, akkor ez a VB hétvége a polcon hol lenne?
S. K.: Nyilván valahol a polc tetején! Tavaly az izlandi ultra, ami 24 órás verseny volt ( ott openben női 3. lettem) nekem valahogy jobban tetszett! Nekem az a No. 1!
M. D.: Sok izgalmas versenyen vehettem részt idén is. Nehéz sorrendet felállítani, és talán nem is kell, hiszen mindegyiket szerettem valami miatt. És a Spartan versenyek mellett idén különböző terepfutó versenyeken is megmérettettem magam, ami még inkább színesítette az évadot. Szeretem az új helyszíneket, különböző terepviszonyokat kipróbálni.
Melyiket szeretted jobban a Beast VB-t, vagy a Team Challenge-t?
S. K.: Mindkettőt másért szerettem! Beasten “jóban” kell lenned magaddal, hogy közben szórakoztasd magad, az egy “magányos” táv! A Team Challenge, pedig azért tetszett, mert jó volt csapatban együtt végig csinálni a pályát és gondolkozni azon, hogy hogyan is tudjuk az adott akadályt együtt legyőzni. Ehhez kell az, hogy csapatjátékos legyen az ember!
M. D.: Mindkét versenyszám más és más miatt holt izgalmas. Mindkét napnak megvolt a maga "szépsége", kihívása.
