"Remélem, hogy az OCR versenyeken szerzett tapasztalatokat ki tudom majd használni a játékok során"

2018. szeptember 24. 14:35 - sebiszabi

Interjú Koller Gáborral, a ma induló Survivor egyik játékosával

img_2709.JPG

Koller Gábort sokan ismerjük egyrészt a hazai akadályfutó/terepfutó versenyekről, másrészt közösségi munkája miatt is, amit Spartan nagykövetként végez nagyjából nap mint nap. De most még nagyobb fába vágta a fejszéjét. A többit az interjúban olvashatjátok.

OCR Mag.: Bár egészen sokan ismernek Téged ezen a színtéren, mióta vagy aktív akadályfutó? Melyik volt az első versenyed?
K.G.: Igen, valóban ez a közösség szinte egy nagy család, mindenki ismer mindenkit, de azért röviden bemutatkoznék. 35 éves vagyok. A sport mellett rendezvényszervezéssel foglalkozom. Hobbim az utazás így a külföldi versenyek nagyszerű lehetőségek újabb városok felfedezésére is. Az évek alatt rengeteg sportot kipróbáltam, kezdésnek a harcművészetek, a konditerem végül az amerikai foci kötött le, utóbbinak köszönhetően ismerkedtem meg a futással. Belekezdtem a terep- és akadályfutásba. 2015 elején jött életem első Spartan Race versenye, nem volt egyszerű, de megcsináltam. 2016 és 2017-ben már rengeteg Spartan és terepfutó versenyen vettem részt, egyre több dobogós eredménnyel. Jelenleg amatőr sportolóként rendszeres résztvevője vagyok a hazai aszfalt, terepfutó és Spartan versenyeknek.

Spartan mellett milyen már OCR versenyeket látogatsz?
A Spartan mellet, Legion Run, Pannonhajsza és kisebb akadályfutó versenyen is szerepelnek már a múltamban, de mivel ezek az események ritkábban kerülnek megrendezésre itthon így terepfutó versenyeken edzem magam és készülök a Spartanra.

img_1467.JPG

Ha az utóbbi 1 évet nézzük, mit választanál, mi volt a legnagyobb sport kihívás, amit teljesítettél?
Amennyire könnyű erre válaszolni, annyira nehéz volt maga a verseny. 2017-ben indultam az Spartan 24 órás Ultra Világbajnokságon Izlandon, Nem csak az elmúlt év, de az eddig sportolói életem egyik legnehezebb kihívás is volt. Nagyszerű érzés volt teljesíteni a versenyt szintidőn belül. Sok mindent megváltoztatott mentálisan az ott átélt 24 óra.

Mióta vagy Spartan Ambassador?
2016 közepén az izlandi verseny előtt kaptam egy levelet az instagram oldalamon az amerikai Spartan-tól, hogy érdekelne-e egy ilyen lehetőség, természetesen rögön válaszoltam, hogy igen. Végül 2017 elején lett hivatalos az Ambassador program, a hazai vezetők kijelölték azokat a személyeket akik szerintük tudják képviselni a Spartant.

img_0372.PNG

Nyilván ezt se csak úgy a legyek hordták össze - milyen út vezetett ehhez?
Kezdetekben egy marketing eszköznek gondoltam, nem volt még tökéletesen kitalálva a pontos tematika. Nem kifejezetten a legjobb sportolók kiválasztása volt a cél inkább olyan emberek megkeresése, akik sok versenyen vesznek részt és érdekli őket mások megszólítása. Magamból kiindulva azért is posztolok ennyit a sportról írok beszámolókat és megyek minél több versenyre, hogy példaként szolgáljak, igen munka mellett is lehet amatőr szinten versenyezni. A saját kinevezésemet talán ennek köszönhetem. 

img_0058.JPG

Ezzel a szerepvállalással kvázi kötelező valamiféle mozgósítás, mint a a közösségi futások, vagy ez teljesen saját ötleted?
Az Ambassador program egy kitüntetés, más országokban csak 1-2 fő kapott ilyen lehetőséget itthon jóval többen vagyunk. Kötelező feladat nincsen, de például a hazai Spartan versenyeken a Kids futamok lebonyolításában a nagykövetek többsége részt vesz. A közösségi futásokat 2018 elején találtam ki, eldöntöttem most már szeretnék valami hasznosat csinálni és így jött az “Ambassador közösségi futás” ötlet, amivel tényleg azt tudom képviselni, ami én vagyok.

Hogy értékeled ezeket a közösségi eseményeket? Hányan embert sikerül megmozgatni egy-egy ilyen alkalommal?
Ennek a programnak a célja, hogy az életvitelemmel minél több embert megszólítsak és életmód váltásra ösztönözzek, az életük mindennapos részévé váljon a sport. Szeretném az általam bejárt helyeket-ösvényeket más embereknek is megmutatni, ahova egyedül nem biztos, hogy elmennének. Nem utolsó sorban nagyszerű hétvégi kikapcsolódás 10-20 fővel együtt futni új embereket megismerni és a végén sok boldog arcot látni. Természetesen ez nagy felelősség is hiszen mindig vannak gyorsabb és lassabb sportolók ennek a koordinálása viszont az én feladatom, de eddig szuperül sikerült.

img_1266.jpg

Merre voltak az eddigi futások és mik a további tervek a helyszínekre?
Az I. Ambassador közösségi futás nyár közepén volt 11 fő vett részt rajta a Hármashatár-hegyen a “KG” körön (ez a saját edző köröm).
A II. alkalommal a Pilisbe mentünk 15 fővel a Prédikálószékhez kapaszkodtunk fel.
A III. alkalommal a Kékestető meghódítása volt a cél itt 14-en voltunk.
A IV. alkalom a sportolói oldalamon hamarosan megjelenik. Egyet ígérek: fejlámpa kelleni fog...
A jövőben minden hónapban szeretnék egy ilyen eseményt és remélem egyre többen leszünk. A terveim között szerepel jövőre bevezetni az Ambassador közösségi futás trifecta-t, erről is az oldalamon lesz infó hamarosan.

Tudjuk, milyen ez: mindig kijjebb kell tolni a határokat, messzebbre, hosszabban. Ebbe a sorba illik bele jelentkezésed a Survivorba is?
Az idei évben eldöntöttem, hogy szeretnék a Spartan mellett belekóstolni az ultrák világába is, de ehhez még mentálisan és fizikálisan is erősödöm kell. Ezzel a céllal gondoltam egyet, hogy jöjjön a Survivor kezdésnek ha az menni fog akkor az ultra versenyekre felkészülés is.

img_1453.jpg

Mikor döntötted el, hogy jelentkezel?
2016-ban már jelentkeztem, de sajnos nem sikerül bejutni. Mentálisan nem volt készen, de ekkor jött az izlandi verseny, ahol nagyon sokat erősödtem, utána elkezdtem még sziklát is mászni feszegettem a határaimat és eldöntöttem újból megpróbálom.

Nyilván sokat nem mondhatsz el, de mennyire volt kemény a kiválasztási folyamat?
Mentálisan és fizikálisan is 100%-ot kell adni a bekerüléshez.

Az OCR rutin mennyit segített a casting során?
Nagyon kellett hiszen a kiválasztási folyamat része volt az ingafutás és egy OCR akadálypálya szintidőn belül való teljesítése is. Volt aki itt vérzett el.

img_2453.JPG

Hol lesznek a műsor felvételei?
A Fülöp-szigeteken, csodás környezetben.

Ha nagyjából saccolnod kellene, akkor hány százalékban lesz a verseny fizikailag és mentálisan megterhelő?
Fejben készülök nagyon sokat a műsorra, hiszen az éhezés és a kitartás lesz a fő szempont, de remélem, hogy az OCR versenyeken szerzett tapasztalatokat ki tudom majd használni a játékok során.

Ha csak miattad és a Survivor miatt újra nekiállnék tévézni, akkor mikor és hol keresselek?
Addig kölcsönadom az én tévém, 09.24-től kezdünk az RTL klub műsorán 19:00-tól minden hétköznap, bízom benne utána is egy ilyen szuper interjúban beszélünk majd róla, hogy az OCR tapasztalat hasznos volt-e.

RTL Klub Survivor casting

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr8914259983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása