Spartan Ultra, 2018.09.01. @Valcianska Dolina (Szlovákia)

2018. szeptember 06. 14:34 - ocrguest

Próbáltam normális lenni, életem leghosszabb 2 perce volt...

40636717_238511750168013_2716667531703091200_n.jpg

Az emberek nagy része, valahogy tényleg úgy kezdi az ultra futást, mint valami hiánypótlóm időkitöltő krémgyártást, ami valahogy megoldást nyújt a már korábban említett kapuzárási pánikra vagy épp másra. A kérdés az lenne, hogy "hová és miért rohannak az emberek?! Nem, ezek az emberek nem menekülnek (a többség nem), csak ezt utat választották. Hosszú, rögös utat, aminek egy szeletét megéreztem, ami egy részben felemelő, elképesztő, de egy részben elég ijesztő is tud lenni. Mielőtt valaki azt hinné, egy ilyen táv után én már ultra futónak tartom magam, nem ez nem így van, ez egy teszt volt magamnak, képes vagyok-e felülemelkedni Magamon és megtenni egy nagy vagy több kicsi lépést egyszerre az életben. Mint a történetből kiderül azonosulni tudok az "élménnyel", de együtt élni nem tudnék vele, egy darabig biztos nem. Lehet még egy pár vetésforgót el kell helyezzek azért, hogy eljussak ide, de leginkább az a kérdés kell-e?! Az ultra mondhatom most már nem is olyan extra dolog, hiszen ez a szó már a csapból is úgy folyik, mint ha minden második ember végig akarja járni ezt az utat. Nos... én azt mondom az emberek többsége inkább feküdjön le egy kanapén és beszéljen idegen embernek a problémáiról, érzelmeiről és fusson emberi távokat mellette. Az futás valóban olcsóbb, mint a pszichológus, de beteg embereknek saját magukat még jobban elzárni nem jó döntés. Szerintem. Jómagam motivációja az volt, hogy idén végig járom a spartan összes egyéni versenyét, aminek sajnos vagy hál Isten egy Ultra lett a vége. A maratonom és más versenyeim mögött volt valamilyen indok vagy történet, de emögött Nálam nem volt más "CSAK" úgy, mint a határok kitolása egy Tőlem is messze álló pontokig.

A futás inkább hiányos, de lelkes megmozdulásokból, ami 30 de max. 40 km volt hetente. Ami egy 50 km+ távnál inkább egy diszkrét előjátékra elég, de semmiképp egy kiadós együttlétre. Valahogy az volt bennem, igaz bomlott a forma, de van bennem annyi, hogy ezt be tudom húzni, igaz nem a legjobb eredménynél, de elégedetten. Nyár középén volt egy az összes purgatóriumi termet megjárt versenyem, amit kicsit csalódottan zártam. Sajnos a legnagyobb gond az volt, hogy fejben nem voltam ott és így frissítésre nem figyeltem, így mondhatom korán elvéreztem, de végig mentem a versenyen. Amatőr hibák sora, amit tudtam, ha ezeket elkövetem az Ultrán nem lesz érem a nyakamban.

Szerencsére volt barátok közül már pár olyan agyament, aki már átesett a tűzkeresztségen és bevállalt már hasonló szívatást, így őket pingeltem a hülyébbnél hülyébb kérdésekkel. Köszi a türelmet srácok! :D Megkonzultáltuk mit kéne vinni gyakorlatilag összeállt a szett. Na de mire kell felkészülni és mit vittem.

img_20180901_191827.jpg 

Spartan ULTRA 50 km+ 60+ akadály és legalább 3000 méter+ emelkedés. Tehát minimum, de ennél több, így is lett, nem kellett csalódni. Fejben Én egy 60 km-re készültem és egy legalább 10 órás futamra, így kódoltam a processzort odafent, magyarul eddig kell "szórakoztatnom" magam. Megkaptuk a feltételeket a versenyhez, ehhez mérten kellett alakítani a frissítő csomagot. Volt egy "comfort zone" nevezetű hely, ahova egy 50*30 cm szatyorban bármit elhelyezhettél, (én ezt a bármit és méretet ki is maxoltam :D ) ahová a 23. és 44. kilométernél látogathattál meg. Ezen kívül két cut-off time volt, ami a kiesési időt jelenti. Az első 23. km után 5 és fél óra szintidő a második pedig a cél előtt 3 km-rel 13 óra. Ezzel igazából nekem az volt a mondani való, hogy valami irtó szívatóst kapunk a végén, aminek jobb az elején meghúzni az időt. Nos... így is lett. :D Nem gondoltam, hogy ezért kell majd küzdenem, hogy bent maradjak, de irányadónak jó volt.

40674428_1883725101718473_2489239912344190976_o.jpg

A startoló szettben 23 km-re kellett pakolni, mindenből raktam egy kicsit nagyjából 4 órás időre számítottam, ezt kb. sikerült is jól eltalálni, mivel 4 óra 20 perc után estem be és maradt nálam cucc még bőven. A powertape kötöző cuccokat vittem, ha kimegy a bokám vagy a térdem rögzíteni tudjam, amíg jön a segítség, vagy épp másnak tudjak segítséget adni, ha kell.

Szóval úgy gondoltam, beraktam mindent. De közben rájöttem, hogy a kóla és valamilyen aszalt gyümölcs jó lett volna. Szerencsére ezt a komfortzónában piacos módjára megoldottuk és mindenki adott a másnak épp ami nem volt. :) 

Pénteki pihentető alvás után nagy reggeli utána hatalmas ebéd következett, csak hogy legyen szombaton mit elégetni. Délben csapatosan indultunk neki a Szlovák hegyeket meghódítani, mivel szombaton volt a verseny pénteken útra keltünk. A szállásunkat már tavaly tesztelte a csapat ugyanezen a helyszínen, ami egy csendes kis város Körmöcbánya volt 40 percre a versenyhelyszíntől. Családi ház, kényelmes szobák magyar tulajdonos kezében lévő takaros kis ház volt. Rövid átmozgató séta után bedobtunk egy sört, gyors kipakolás és indulás a helyszínre. Összekészítettem a komfort zónás cuccom, és a start szettet, ne éjjel vagy hajnalban kelljen ezzel bajlódni. Kocsiba be, ablakot le és indulás Valca síterepre. Megnövekedett forgalom után bekanyarodtunk a számomra minden szögből Eplényre emlékeztető helyszínre, ahol már akadályok sora és giga SPARTAN felirat bizonyította jó helyen vagyunk. ;) Kisebb eső után, lehetett látni nem lesz száraz verseny, de alapvetően jó időt mondtak az előrejelzésében. Regisztráció után/közben már ismerősökbe botlottunk, ahol most is a jó szervezésnek köszönhetően hamar túlestünk protokoll dolgokon. Kiscsoportfotó, nagy magyar csapatfotó rögzítettük az eseményeket. ;)

40683768_659169701149744_5340458332660432896_n.jpg

Felkelt a nap és indulok Én is. Először a csomagmegőrzőbe, aztán melegíteni. 20 percem maradt hangolódni, kicsit megrázni magam és felvenni a ritmust a mai napra. Nyugodt voltam, úgy éreztem minden a helyén és a fejben "ép" maradok a mai napon nagy baj nem érhet. Beálltam a start zónába hátra kerültem, de úgy gondoltam van időm, helyem majd előzni, ha kell. Nem sok negatívat tudok elmondani, de a mi rajtunk több mint langyosra sikerült. A füstgránátot nem hiányoltam, de se egy ordítás se egy bekokainozott speaker, se semmi. Mintha a halálutunkra indultunk volna, ennél kicsit többet vártam... Na mind1 haladunk szépen, kocogunk a hegynek, majd mindenki berakta a felezőt, mert megkezdődött a pulzusemelés legalább olyan meredeken, mint a hegy ment felfelé. A beszédes indulás egy kemény walking dead forgatás váltotta fel, amit mondhatok túlzás nélkül még 12 óráig kitartott. Az első akadálynál láttam az első sérülést, egy gerendát kellett átugrani, a srác valószínűleg rosszul érkezett és kiment a bokája. Zokogott... Sajnáltam és szinte fájt nekem is...hónapok, évek munkája egy ugrás és vége. Haladtunk tovább jött az első balance akadály, ahol éreztem, hogy egyszerűen nem vagyok ott. Két lépés után leesetem, jött az első 30 burpee bemelegítettem a következő majomlétrára, akkor épp így fogtam fel. :D A majomlétránál kifogtam egy kiképzőtiszt fejű úri embert, aki rezzenés nélküli arccal nézte végig küzdelmemet, szólt a csengő ugrok le.

40685071_235437873806565_2260461585900240896_n.jpg

Elismerően bólint. Furcsa volt, hiszen még kétszer átküldtek ugyanezen a helyen, akkor már szinte várt és komolyan szurkolt, hogy sikerüljön, majd végén elismerően nyújtotta a tenyerét. Jól esett, nem tudom én kaptam ezt csak meg, de kimondottan motiváló volt. :) 2 nagy körünk volt, majdnem ugyanolyan akadályokkal és a végén egy nagyon szivatós kicsi. Nem féltem a szintemelkedéstől, inkább a lejtéstől. Hegynek fel ritkán előztek meg szépen meneteltem el Mindenki mellett, lefelé viszont örültem, ha tudom tartani a helyem. Nem siettem, de jó volt egy ritmust belőni. Az egész versenytávból kb. 15 km táv volt az, ami futásnak nevezhető, nem négykézláb mászásnak vagy seggen csúszásnak, szóval itt találd meg Önmagad és hogy milyen tempóban kellene haladni. Sok akadály jött egymás után, de leginkább a terep volt legnagyobb akadály szerintem mindenkinek. Kőgolyó cipelés erős ember módjára, kombinálva egy kis burpee-vel, homokzsákcipelés fel a hegyen stb. Jött a homokzsákfelhúzás és a következő hibám, két próbálkozás után elengedtem, húzódott az alkarom és úgy voltam vele nem most akarom szétcseszni negyed távnál, így inkább 30 frissítő burpee után tovább haladtam. Egy egész jó futós rész következett, ahol csodával határos módon lehetett haladni. Legnagyobb csalódásom ezután következett... Kolompolást hallok a távolból, mondom biztos a Milka statiszta teheneket hozták ki legelni. Egyre hangosabb kolomplás állatokat nem látok csak fejpántos őrülteket... Két öntött vaslemez összecsavarozva, láncra verve... Hegynek felfelé az erdőben, gyökerek között kell húzni. Azt hiszem az arcomon minden IS rajta volt. :D Első rántásra meg se mozdul mondom jól van, akkor terepfokozat keresztbe áll a szememmel együtt és elindulunk. :D lefelé menet próbáltam gyorsítani a lépteimen, ekkor beakad egy gyökérbe és majdnem hanyatt esek a vállam meg tövestől szakad ki mint a Tom&jerryben... Egy rövid kis kéjutazás leküldtek minket egy olyan lejtőn, hogy szerintem még a hegyikecskék is engedéllyel léphetnek oda be. Seggen csúszás, driftelés volt minden, de két értelmes lépést senki nem tett. Ekkor lágy patakcsorgást hallok, majd kezd erősödni, már láttam mi lesz a következő partyjáratunk.

40614711_2183763705213223_6162784672506970112_n.jpg

Indul a patakozás, szerintem egy jó 2 km-t toltunk le a nyálkás kövek között, ahol megláttam a másik zokogó embert, aki két bottal és felhúzott lábbal próbált visszajutni az útra. Ott aztán minden lépésben benne volt a ficamveszély, voltak akik futottak de akik látták a srácot, azonnal abbahagyták a futást. Ezek után következett megint egy olyan emelkedő, ahol természetesen út sem volt, hanem egy félig kiszáradt, sáros patakmederben gázoltunk felfelé, majd a sisányoson át, felértünk érzéseim szerint a Himalája felé. Egy kis lábtorna jöhetett az agytorna, ahol a 8 karakteres kilövési kódot meg is kaptuk adott esetben bevetésre készen legyünk. Legutóbbi két alkalmon már sikerült megjegyezni, így talán az OKJ-s kódolvasást megelőlegezik már nekem. Szerencsére órákkal később sikerült visszamondani, így valóban járt a csoki. A második körben már csak 6 karakter volt, így Enigmának már kevesebb dolga volt, mint előtte. :D Szép idő lett mondhatni ideális már majdnem meleg futóidő. A frissítésre figyeltem, az órám 1 óránként rezgett és csipogott, hogy akció! enni és inni kell adni a lovaknak. Csoki, gél egy kis szőlőcukor és víz a hátamon, amiben két elektrolitos tabletta már volt, így kiküszöbölve a korábbi problémákat. A faluban visszaérve szintén volt egy futós körünk pár palánkugrással és a tricepszbarral. Aminek amilyen magabiztossággal ugrottam neki, majdnem pofáraesés és burpee lett a vége. Lecsúszott a kezem és mindjét felkaromra ráestem a párhuzamos korláton. Nem csak nekem fájt, hanem kb. mindenkinek, aki ott volt olyan hangja volt...

5.jpeg

Sebaj kinyomtam a lábam nem ért le és végig sétáltam rajta. Amikor már azt hittük lassan itt az lesz a kör vége, akkor volt még a következő szivatás, amikor felküldtek minket újra a hegyre... Lefelé még jó pár akadály és "már" bent is vagyunk az első kör végén 25 km mutat az óra és jöhet a frissítés. Itt volt az első vonalhúzás, nagyjából 4 óra 15 perc körül értem ide, 5 és fél óra volt a limit. Kemény kör volt, valószínűleg ez is volt a cél, hogy aki nem bírja essen is ki inkább most. Kívántam a banánt a csokit szinte mindent, toltam is magamba mintha fizettek volna érte. :D Pár embertől kérdeztem jól van-e, mert nem épp jól nézett ki. Tudom ez a leghülyébb kérdés, hiszen tudja maga is hogy szarul van, de ha tudok segítek rajta. Ivózsákomat újratöltöttem, ahol a frissítő pontok mellett majdnem elfogyott a 2 liter víz. Itt kellett az új kódot az agyba ütni vagy inkább ki, bizony a felénél sem jársz barátom és a neheze még hátra van. Jön még egy kör, plusz még a meglepetés... Nagyon hálás feladatot kaptunk pár classic akadály mellett, 100 méter hosszú szögesdrót alatt kúszás a bogáncsban. Az elején még fáj, de aztán már nem érzel semmit. Karcol a drót beléd áll itt-ott mész tovább egyszer csak vége lesz. Akkor kezdtem el érezni a bal belső combom mintha görcs akarná húzni, ott lappang, de még nem bukik ki. Jött egy új akadály a twister, egy mászós forgós dolog, nem tűnik olyan nehéznek, előző nap rá is próbáltam igazából ment. Az átfogási pontoknál volt necces, de nem nehéz. Erre mit csinálok a vége előtt 1 méterrel leesek... Idegesen beleb...k egyet a csengőbe, ami szerintem még most is szólna, ha nem szedik le. 30 büntető megyek tovább hegynek fel és jön a multiring leesek arról is, jön spanifer egyensúly és bukik az a mutatvány is. Zsinórban 3... Mondom ez nagyon hosszú nap lesz, ha nem kapom össze magam. Sajnos ezt a következő kör végén, ugyanígy erre mintára sikerült elkövetni. Érdekes módon sokkal tovább jutottam, de nem értem a végére... A másik egyensúlyos és mászós gyakorlatok viszont az első kör ellenére meg mentek. Itt látszik mikor, mennyire maradtam nyugodt vagy koncentrált. Ez valahogy rá is nyomta a következő pár órára a bélyegét, 30 km körül járok jön az újabb nagy kör mászunk felfelé, kiérünk a tisztásra és futnom kéne, de nem tudok vagy nem akarok... Nemsokkal előtte látom az emberek már hánynak, jönnek a görcsök a test már kezd tiltakozni, meg kéne állni. (Van bennem egy olyan empátia, vagy érzék, amivel talán gyógyítani, motiválni tudok, de olyan is, hogy át tudom venni más fájdalmát, ez akkor nem volt épp előnyös.) Lépni próbálok és elkezd jönni a görcs a combomban, belül mélyen, ahol tudom, nem lehet vagy alig tudom nyújtani. Könnybe lábad a szemem, sírok... "nem lehet vége, 6 órát csináltál még legalább 4 visszavan” Gondoltam és valójában még 6 volt. Akkor voltam a felénél és mindenhogy a legmélyebben. Megálltam. Elővettem a koffeines gélem, megittam, majd nyújtani kezdtem. Elővettem a fülhallgatót, kell valami életmentő. Kell valami, ami kiemel, azokat a zenéket választottam, amiket még maratoni felkészülés alatt csináltam. Több órás végtelenített instrumentális zenebona. Zene indul és megyek tovább, elkezdek kocogni majd már futok. A fájdalom eltűnik, akkor jöttem rá ez tényleg már pszichés kivetülés is volt.

10.jpg

Persze fáradt voltam, de nem voltam azon határon, hogy kiszálljak vagy feladjam. Sajnos sokan jutottak erre a sorsra. Erről majd a végén egy külön fejezet... Megcsináltam a vödör kavicsos cipelést és visszakerültem a régi kerékvágásba. Azt kérdezik ilyenkor mire gondolok?! Arra gondoltam amire eddig is, csak jó dolgokra. Az elmúlt nyárra, emberekre, érzelmi, baráti kapcsolatokra, egy-egy jó hangulatra, egy illatra, egy másodpercre, minden olyan dologra, ami akár egy lépéssel is előrébb visz. A második nagy kör közepére, olyan jól sikerült ez a "rövid" kis pszichológiai beavatkozás, hogy elkezdtek az órák is repülni. Azon kaptam magam, hogy csipog újra az óra... "Jé eltelt egy újabb 60 perc és enni kellene". Étvágyam már nem sok volt, de tudtam ez most nem kívánságműsor. Szerencsére a fotósok munkáját megkönnyítettem, ilyen és hasonló műveletekkel, amit elismerő felröhögéssel abszolváltak. :D

Telnek, múlnak az órák, mint a népmesében, vándorlunk a végtelen erdőben, majd jön a nagy kör újabb szívatós része és mindenki alig várja, hogy visszaérjen a komfort zónába. Igazából volt nálam minden, ha akarom még meg is oldom anélkül a feladatot, mi vár rám. Úgy látszik ez a verseny olyan volt, hogy amire gondolok, az megtörténik,  ez pontosan az volt: De jó száraz a pálya, nincs akkora sár tudunk haladni. 1 perccel később pötty, pötty és elkezd esni majd szakadni az eső… :D Mondom ilyen nincs! Na, ott kezdődött igazán az iszap birkózás és kb. a foggal fékezés hegynek lefelé. :D  

40628730_1854095451338770_318274458366246912_n.jpg

Nagy nehezen, de eljött a komfort zóna, a mentsvár egy kis lelki/testi töltet, ami ott van, elég a tudat nem kell más. 48. km körül beérünk szinte kereken 10 órát mutat az órám. Elértem a lélektanilag kitűzött célom, de valahogy érzem itt még vár rám egy hosszabb. A közönség soraiból jön a megerősítés 6 km van hátra... egy kis matek fejben alsó hangon 1,5 óra de inkább 2 a jelenlegi tempóval. Beérkezek komfortzónába sok nyugodt arccal találkozom, már senki nem olyan beszédes teszi a kis dolgát. Nem siet senki én sem, de már jobban "kapkodok" mint 6 órával azelőtt... A fejlámpát kötelező volt magunkkal vinni a sötétedés miatt, plusz pár dolgot magamhoz veszek és indulok. A szivatós 100 méteres szögesdróton természetesen átküldtek minket, a görcs húzza a lábam, ha gurulok akkor meg szédülök. Egy örökkévalóság volt, alsó hangon talán 20 perc, de még többnek tűnt... Kiverekedjük magunkat majd következik 2 nagy domb megmászása, ahol érzem most kezd elfogyni az erőm. Vége, kész a kotyogósban lefő a kávé, innen már csak agyból fogok menni... Megérkezem az utolsó cutoff ponthoz, 3 km a célig... Félve de felteszem a kérdést, mennyi akadály lesz még?! A válasz 10... Nagyot nyelek, mondom akkor ideje indulni. Utolsó hegymászós menetnél ránézek az órámra és elképedve látom 50 km felett járunk és 3500 métert másztunk csak felfelé. Nem pánikolok, csak realizálom a helyzetet, amit mondhatom jobb, mint reméltem. Igaz a jobb bokám teljesen tropa, a térdszalagok mintha nem is érezném, plusz az elülső combok csodával még tudnak fékezni. Orvosi szakzsargonnal kifejezve: állapota életveszélyes, de stabil...

40978450_1054796388027158_2461297353332621312_n.jpg

Így is éreztem Magam. 8 óra magasságában beállt egy konstans fáradtság és teljesítmény, ami alá vagy felé nem mentem. A pulzusomra ókor ránézek nincs nagy változás, nincs szédülés se semmi. Leérünk fesztivál területre, ahol egy kellemes úszás után jön a következő, vizes mókázás. Abban a patakban tuti volt valami, mert olyan büdös volt mint 5 vidrafészek. Én szennyvízre tippelek, de lehet valami más volt. Szerencsére újabb szögesdrót félig víz alatt egy kis adagot be is nyelek belőle majd "futunk" tovább végig a parkolóig. Ekkor ismerős hangokat hallok, futnak a többiek és elkezdenek szurkolni. Ritkán esik ilyen jól bármi, rohadt fáradt vagy de erődre kapsz, majd elkezded nyomni, bármi is jöjjön. Buzdítás lvl 999 már látom a célt. Jön a dárdadobás, kérdezik, hogy vagyok és mennyi a büntető eddig. Mondom 270 ha ezt elcseszem akkor jön a 300... stílusos lennem nem?! Célzok, dobok, eltalálom nem áll bele és betalál a 300. burpee is. :D Igazi Spártai számot sikerült konvertálni, majd az utolsó kötelet is inkább karból megmászni mert a lábamra nem mertem súlyt rakni. Jön az utolsó palánk és a tűz... ez a diadal már az enyém senki nem veheti el. Érem a nyakamban, mi kis túlzással is egy vagyon volt, már csak a súlya miatt is. Megkapom a kis söröm, majd jönnek könnyeim, megkönnyebbülök. Hihetetlen de több mint 12 órán át tartott ez a megmérettetés. Átölelelem a csapatot, egy kis adásszünet után már dől belőlem a hülyeség. Olyan jó volt valakihez szólni, de tényleg... Talán tényleg nekem a legnagyobb büntetés csendben maradni. Gondoljátok el milyen ezt 12 órán keresztül végig csinálni?! Próbáltam normális lenni, életem leghosszabb 2 perce volt...

40685073_1842258029222245_710386942218338304_n.jpg

Nos ez a 12 óra+ valóban olyan volt, mint a rétes tésztája... nyújtod-nyújtod, látod már látszik a túloldal de nem szabad kapkodnod, mert akkor kilyukadsz... Felvettem a cuccom, majd adtam életjelet a külvilágnak is. valóba élek és egyben vagyok. Nem győzöm elégszer megköszönni a kedves szavakat, biztatást, üzeneteket az összes olyan gesztust, ami azt napot sikerre vitte. :) Elmentem zuhanyozni, hát hozzám képest a rozsdás terminátor talpig szennyvízben megfürdetve semmi lett volna. Minden túlzás nélkül az a zuhany úgy kellett, mint tanyára a villany. Az embernek nem árt, ha marad egy kis méltósága, de amikor megkérdezik, hogy a zoknit levegyem a lábadról, akkor érzed azt, hogy amit érzel belülről, valójában egész mást mutathat kívülről…

40684056_686445398401700_817996351387205632_n.jpg

Nehezen tudom összefoglalni pár mondatban ezt a napos program, ezért egy barátom szavaival élnék:

Az a helyzet, hogy nem tudod elmondani miért, de egyszerűen KELL. Időnként meg kell - egy kicsit - halni...és utána újjászületni.

Ez a verseny valóban sokat kivett belőlem, de annál többet adott. Hogy lesz-e még ilyen? Nem tudom… valószínűleg igen. Ezt még azért emésztenem kell darabig, van-e igényem ilyen jellegű terhelésre. Valószínűleg ennek a felével is beérem egy sima Beast futamon, vagy más terepfutással. Még hoz pár versenyt ez az év, 2019 még messze van még… ;) Gratulálok Minden teljesítőnek! Akinek nem sikerült, pedig kitartást és türelmet kívánok, meg fog jönni az időben, amire vártok!

40683725_256038648580503_162694387669663744_n.jpg

(beszámoló Túró írásának rövidített verziója, a teljes írás itt olvasható el)

Beszámoló és saját fotók: Győrfi András (Túró)
Fotók és galéria: Kis Pál

Szólj hozzá!
Címkék: ultra 2018 spartan

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr4914226013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.