"A koncepció változatlan, itt-ott finomítunk és nem adunk alá a színvonalból"

2018. június 26. 14:00 - sebiszabi

Interjú a Military Survival Run főszervezőivel

33995175_2070000823238547_1560686322459344896_o.jpg

Május 26-án második alkalommal rendezték meg Pápán a Swietelsky Military Survival Run Open futamát, ami a  nagy érdeklődés mellett újra hatalmas siker lett. A katonai és civil verseny után faggattuk egy kicsit a két főszervezőt, Bíró Andrást és Lendvai Gábort a tapasztalatokról és a jövőről. 

OCR Mag.: Gondolom idén is hangosan szidtak célban?;)
MSR.: Nem volt jellemző. Inkább közben…. :-), de akkor szemtől szembe, úgy ahogy elvárja az ember :-) 

Idén hangosabb volt már az MSR, a tavalyi erős kezdés sok embert lelkesített fel. Ennyi reklám elegendő volt tehát, hogy pikpak teltház legyen?
Nem vagyunk telhetetlenek, a lépésről-lépésre előre elvet követjük. Igaz, ha így, két versenyként kezdjük 2010-ben…..ki tudja hova jutunk :-)! Nehéz telekürtölni az országot, hogy “Hé, itt vagyunk!”, ehhez egy erős, több magból álló csapat kellene, de ahogy mondtam, nem vagyunk telhetetlenek. Mivel eltérő más versenyektől az akadályok mennyiségében és nehézségében is az MSR, valamint hogy a hibát nem lehet kiváltani büntetéssel, ezért hamar népszerű lett. Sokan voltak, jót versenyeztek és szép eredményt értek el! Az biztos, hogy az igazi akadályfutók, akik a kőkemény versenyt szeretik, azok itt voltak vagy lesznek.

33995387_2069998876572075_2956656096451756032_o.jpg 

Az akadályok újra kőkemények voltak, de a katonaihoz képest még mindig könnyebb, rövidebb volt. Nem tervezitek, egyforma lesz? Jelentkezett az igény a versenyzők részéről is.
Igen volt, de lesz is különbség a két verseny között. Nem hiszem, hogy ez probléma lenne. Két verseny, két kissé eltérő szint, viszont a “feljutás” lehetősége adott. Ezzel a rendszerrel a kevésbé tapasztalt akadályfutó is megmérettetheti magát. Azt hiszem mindkét futamon el lehetett fáradni :-).

 

Idén első alkalommal civileket is odaengedtétek a katonák közé. Hogy látod, siker a kezdeményezés? Helyt álltak az elit ocr versenyzők?
Egyértelmű siker volt ez mindenkinek. Azon kívül, hogy nagyszerű eredményt értek el a hölgyek és a srácok, a rendszerünk is jól vizsgázott. Tényleg azok kaptak meghívást akik komolyan vették a felkészülést és versenyt is. A katonák is elismerték a civilek jelenlétét, teljesítményét, mindkét részről tisztelet övezte a versenyt és egymást.

33994801_2070000209905275_3840043307740692480_o.jpg

 

Akkor jövőre is így lesz?
Igen, a verseny kiírásakor meghatározzuk kik azok, akik meghívásra kerülnek a katonai futamra. Figyelembe vesszük az Open eredményeit és lehet bővül is a lista :-)!

 

A katonai versenyen a befutó csomag rejtett egy szórólapot egy bizonyos VulkánRun nevezetű versenyről Mesélj, mi ez, mikor stb?
Szeptember 1. Ez egy teljesen új akadályfutó verseny lesz Celldömölkön. Az Ezüst Nyíl Sportegyesület szervezésében, de már a Magyar Honvédségtől független. Miért VulkánRun a neve? Mert a Ság hegy egy vulkanikus eredetű tanúhegy, amit azért majd meg kell mászni. Persze egy tavacska is lesz, mert szeretitek ti a vizes akadályt! :-D (FB esemény)

MSR nehézségű lesz ez is?
Nem fogja elérni azt a nehézségi szintet, nem is akarjuk. Egy olyan verseny a cél, ahol a kevésbé felkészültebbek is megtalálják a kellő kihívást maguknak. Szeretnénk minél több sportolni vágyót mozgásra bírni és megismertetni ezzel a szép sportággal. Mondjuk úgy, hogy az első lépés a felkészülésben, megmérettetésben az MSR felé vezető úton.

Miért éppen Celldömölk?
Celldömölkön születtem és lakom. Sok ismerősöm mondta hogy szívesen jönne ilyen versenyre mert kíváncsi rá, csak túl nehéz az MSR. Például BakonyRunon vetítettünk videót a sátrunkban, ami sokakat elrettentett. :-D Szóval rendezünk egy olyan versenyt, amire ők is bátran benevezhetnek. Persze biztosan veszünk át bevált dolgokat az MSR-ből.

33902970_2070000726571890_2006768106927554560_o.jpg

Akkor itt a Honvédség nem játszik, ez 100%-ban magán szervezés?
A főszervezők és a csapat egy része hivatásos katona. :-D De igen ez már magán rendezés lesz. Persze szeretnénk elérni, hogy a honvédség, rendőrség, katasztrófavédelem képviseltesse magát a rendezvényen.

Hogy álltok a szervezéssel? Szponzorok, technikai háttér stb?
Facebookon már az eseményt hirdetjük az alap információkkal. Lassan a www.survivalrun.hu oldalon elérhető lesz a versenykiírás és a szabályzat is. Nevezést is hamarosan megnyitjuk. Támogatókról egyenlőre annyit, hogy Celldömölk Város támogatását élvezzük. Több meglévő szponzor a támogatásáról biztosított minket és vannak újak is a láthatáron. Szeretnénk itt is hasonlóan bő befutó csomaggal jutalmazni versenyzőinket!

Vissza az MSR-re! Idén besegítettek a lebonyolításba a Elite Challenge-s srácok. Honnan a kapcsolat, mióta tart ez a kapcsolat. Te is nyomtad már velük az őrült versenyüket?

A honvédségben is volt Elite Challenge, csak azt Rohamlövész tanfolyamnak hívták és 5 hetes intenzív sz...s volt :-D Itt tényleg megtudta mindenki milyen fából faragták. Fizikálisan fel lehet rá készülni, mentálisan meg majd kiderül. Rengeteget tudhattunk meg saját magunkról, képességeinkről, határainkról és a kis alegységes harcászatról. Aki ezen részt vett, az tudja csak miről beszélek. A kapcsolat Koltai Arnold nyugállományú alezredes, aki a tanfolyam egyik megalkotója és az EC kitalálója és egy marha jó csapat vezetője! Ajánlom minden MSR versenyzőnek az EC-t, ha van egy szabad hete. Látogassátok meg a http://elitechallenge.hu-t! Úgy gondolom ez egy hosszútávú kapcsolat kezdete a két csapat között.

34038784_2069999393238690_3286445323483873280_o.jpg

Idén se, de tavaly sem láttam semmiféle fennakadást. Rendezőként hogy látod? Sikerült simábban lehozni a napot, mint egy évvel ezelőtt?
Igen, az idén is jól sikerült a szervezés, remélem a résztvevők is így értékelik. Ettől függetlenül nem vagyok maradéktalanul elégedett, mindig észreveszünk valamit amin lehet (és kell is :-)!) javítani, egyszerűbbé, átláthatóbbá tenni, de azt hiszem ez egy ilyen meló. Ez visz előre, ez ad inspirációt a jövőre. Nem ülünk le, mindig van jobb és szebb, színvonalasabb verseny. Azt gondolom, ez jót tesz a versenynek. Az idén az ország összes megyéjéből jöttek versenyzők, ez óriási elismerés és nagyon büszke vagyok rá! Rajtuk kívül külföldről is érkeztek, pedig “még csak” a második nyitott versenyünk volt az idei! Nem versenyzünk senkivel, a saját “normáink” szerint dolgozunk, eddig bevált!

 

Új tapasztalatokat levonva, fogtok-e valamit változtatni jövőre, vagy ez a recept marad jövőre is?
A koncepció változatlan, ez jellemezte a kezdetektől a versenyt (2010). Három-négy újdonságot igyekszünk becsempészni, itt-ott finomítunk és nem adunk alá a színvonalból! :-)
Az akadályokat változatlanul meg kell csinálni, de lehet, korlátozni fogjuk a próbálkozások számát.

33992949_2069999896571973_4063286005455650816_o.jpg

 

Fotók: Jakab Attila (JakabA - Challengephoto)

Szólj hozzá!
Címkék: 2018 msr

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr5814072331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása