II. Extreme Trail Akadályfutás, 2018.04.28. @Telkibánya

2018. május 04. 21:11 - ocrguest

Vérrel áztatott földön

31935615_2060857490904124_5868291542547955712_o.jpg

Tavaly nagyon odatette magát az Extreme Trail Hungary SE szervezőcsapata az első rendezésük során. Lelkesedésük nem hagyott alább és – egy téli futóverseny után – idén tavasszal jöhetett a következő OCR-ük. A helyszínválasztás most Telkibányára esett. Jó messze van mindentől, ami magyar, de közel a Szlovák-Ukrán határhoz. A távolság miatt a család most inkább kihagyta volna a kalandot, így meghirdettem az utat és egy nagyon fasza (kis punci beütéssel) társaságot sikerült bezsúfolni a kocsiba.

Az odafele utat végig aludtam a kormány mögött így sikerült elvéteni a kijáratot, aminek egyenesági következménye, hogy versenyzőimnek sikerült lekésniük a rajtot, a fotós kolléga hiányát a kezdetekről pedig pláne nem kell ecsetelnem. Büntetésképp rugalmasságot kaptunk a szervezőktől, így mindenki el tudott indulni. Pacsi jár ezért.

A rendezvénynek a településen belül az Ifjúsági tábor adott teret. Ide szállást is biztosítottak a rendezők ezer-párszáz forintért. Érdemes volt kihasználni ezt az ajánlatot, igen szép a környék. A vérpezsdítő zene már messziről hallatszódott és távolról is jól látszott mennyi mindent építettek a látogatók kedvéért. A bejárat előtt egy focipályán a gyermekfutam akadályai villantak fel. Nagyon cukik voltak, biztos a gyerekek is élvezték. Becsekkolásnál az időmérő lábra tépőzározható dolog volt. Elég nagy, de kényelmes, gyorsan el is felejtettem, hogy van. A rajtszámot biztostűvel kellett a felsőnkre erősíteni. Fúj, ocsmány! Rossz megoldás, a legrosszabb. Beakad, elveszik, kiszakítja a ruhát. Utálom. Még ha sima futás lenne, akkor ok, de itt a földön, falon, vízben ügyetlenkedve, nagy a sérülés veszélye. Tavaly nem kellett feltenni, helyette a csuklónkra is kaptunk egy fecnit, a rajtszámmal. Ráadásul a rajtszám az időmérő chippen is megtalálható.

31934831_2060878654235341_442306868992278528_o.jpg

A startig körbe tudtam nézni. Büfé, sörsátrak, mindenféle szponzori sátrak voltak megtalálhatóak. A személyes higiéniáról a tábor épületeiben lehetett gondoskodni, illetve az ingyenes értékmegőrző is egy épületben kapott helyet.

Ötpercenként indultak a kisebb csoportok nekivágni a terepnek. Már rögtön az elején egy gumiszőnyeggel találkozhattunk, ami a leggagyibb akadályok egyike ever, kivéve most. Ugyanis a srácok két szintben tették egymásra a köpenyeket. Így vagy belelépkedtél, ami jelentősen lassított vagy a peremeken próbáltál egyensúlyozva átjutni rajtuk. Ezzel nemcsak az akadály, de a kitalálói is szintet léptek a szememben. Annyira tetszett nekem, hogy az egyből utána lévő dologra igazából nem is emlékszem.

31932759_2060857820904091_3668543678768480256_o.jpg

Az biztos, hogy neki kellett menni egy kisebb hegynek, majd erdős rész jött. Itt a mi csapatunk úgy eltévedt, hogy öröm volt nézni. Sok hülye követte az elsőt. Bár ki volt keresztbe feszítve egy szalag, ami próbálta jelezni, hogy nem arra kell menni, mi spontán átbújtunk alatta. Szerintem, ha egy falat raknak oda azt meg átmásszuk. Lendületben az ország, mi sem lassíthattunk. Aztán valakinek eszébe jutott, hogy nem erre kell menni. Ő volt az „Agy” a bandában. Mire visszafordultunk, az utolsóból első lett, aki nem is tévesztett. Aham, a „Ravasz”. Még nem tudtam, de a „Két füstölgő puskacső” -ből az egyik én lettem. Ráfordultunk a településre, ahol az itt élő őshonos mamikák csodálkozva teli lelkesedéssel néztek végig rajtunk, kertkapujukra támaszkodva. Szerintem még mindig ott állnak páran és keresik a választ magukban, „Ezt most miért csinálják?”.

31948992_2060869107569629_700469836962070528_o.jpg

Amerre vezetett az utunk klasszikus bányászfalu és annak virágkorát idéző emlékeket láthattunk. Ha valakinek a jó időben kezdett volna beizzadni a lába, akkor a Csenkő patakban való túrázás biztosan lehűtötte azt. Mondjuk bokáig érő víz nem volt veszélyes, de kegyetlenül csúsztak az alján lévő kövek. Patakból ki, a tavaly már nagy sikert aratott „háztető” fantázia névű ferde fal, amit a ráapplikált pöckök segítségével kellett megmászni, várta a nagyérdeműt. Patak, hegyoldal, romtemplom, mindenféle akadály, nagyon élvezetes része volt ez a pályának. Aztán egy kellemesebb lótrágya illatú felhőt leküzdve tereltek ki minket a szántásba. Nagy szerencsénkre 30 fokos volt a hőmérséklet, így a patakokban folyó veríték által átáztatott nedves ruhadarabok nem okoztak megfázást. Ezen a szakaszon volt gumiszőnyeg, a klasszikus (amit olyan hévvel kerültek ki az emberek, hogy öröm volt nézni) kétféle egyensúlyozós nehezítés és kúszás-mászás.

31880928_2060856554237551_3424546784251215872_o.jpg

Jött az erdős szakasz, itt pedig egy igen technikás vagy más szóval veszélyes zsákcipelés. A töltet nem volt vészes, csajoknak és fiúknak ugyanazt kellett mozgatniuk (bár láttam olyan női egyedet, aki félúton otthagyta a súlyt). A nehézséget a terep adta. Öklömnyi, féltéglányi szikladarabokat rejtett az avar, ha félreléptél, itt egyből le-, elbuktál, nem volt magyarázat. Ezután vált ketté a hosszabb és rövidebb táv. A 16+-osok még a többlettáv mellé plusz három nehezítést kaptak. Belegondolni is rossz ebbe az arányba. Viszont a legrosszabb, hogy az ezt követő szakasz majd’ az egész 11+ kilométer felét tette ki. Esemény nélkül. Csak menni kellett az erdőben, meg szívni a friss levegőt. Azt hittem sosem lesz vége. Már majdnem bedurcáztam, leültem és hisztiztem, de sajnos életkoromból adódóan ezt nem tehettem meg, inkább átkapcsoltam túra üzemmódban és élveztem a természet atmoszféráját. Hazafelé az úton kibeszéltük a rendezvényt és 3:1 arányban leszavaztak, hogy ez a rész is teljesen jó volt és hogyan élvezték a többiek. De ez az én beszámolóm úgyhogy nem is volt olyan jó! :)

31880648_2060861900903683_1058070416049831936_o.jpg

A kánaán azonban a célban ért. Nyolc darabban tudnám meghatározni a jobbnál-jobb kihívást jelentő építményeket, amiket az egyedi éremért le kellett még küzdeni. Viszont - és ilyenkor nedvességgel telik meg könnycsatornám - a legállatabb dolgot, ami tényleg a csillagokig emelhetné ezt a részt kihagyták a szervezők. Egyből egy medencébe kellett beleugrani aztán kimászni belőle a túloldalán. Ezt háromszor, két ugrálás között pedig valamit teljesíteni kellett. De! Üres medencébe! Emberek, visszamegyek és könnyeimmel töltöm fel azt a földbe ásott lyukat. Hát az mi lett volna, ha abban víz van, hacsak derékig is. Belegondolni is gyönyör, mit ki nem lehetett volna hozni ebből.

31936608_2060874697569070_7284085515484135424_o.jpg

Azért szárazon nem úszta meg senki a kalandot. A területen keresztülfolyó, réztől vörösre festett kis csermelyben bizony végig kellett mászni. Nem is volt túl rövid a szakasz, egy híd alatt, lefedett palánkok alatt, valamint egy szponzor kocsi is a fejed fölé került. Úgy látszik, az autók alatt átkúszás a rendezvény jellemzőjévé kezd válni. Legközelebb magammal viszek egy tizes villáskulcsot, csak lekapok egy karburátort. Szerencsére ennek a lének az alja is jó kavicsos volt, így tört rendesen. Innen már egyenesen a célba ugrott ki a túlélő.

Természetesen a nyakbavalón túl járt befutócsomag is. Ez szó szerint egy tornazsákot takart magában, hozzá választható színű, nyomott törülköző, energiaital, müzli, alma, víz, és szponzor szilikon karkötő járt. Ez utóbbit a gyerek szívesen rágja, úgyis jön a foga. Lassan egy egész jó kis felszerelést köszönhetünk a csapatnak. Tavalyi póló mellé ezek. Esetleg a szeptemberi etapon lehetne futónaci, zokni a csomagban... :)

31936621_2060879694235237_395174280138063872_o.jpg

A végén jó szokáshoz híven eredményhirdetés, sok-sok jutalommal, majd tombola sorsolás. Tombola a rajtszámod. Amit köszönhetően a feltűzős technikának, sokan el is hagytak útközben. Ismét töméntelen mennyiségű ajándékkal akartak kedveskedni a helyszínen maradottaknak a szponzorok, aminek a hátránya, hogy a végére unalomba fulladt az egész. Ja és most sem nyertem semmit!

Kisebb fajta technikai hiba, hogy a végső eredményeket egy „rendszerhiba” miatt a helyszínen nem tudták megmondani. Ezen információk nélkül is elég jól elvagyok, viszont itt láthattunk egy szép mentést. 10 pár Salomon futócipőt dobtak be a kalapba. Ez nem gyenge.

31899701_2060879130901960_4861217609665740800_o.jpg

Folytatás szeptemberben, Tokajon. Remélem ott még többen leszünk, mert az itt megjelent 3-400 egyén igen karcsú egy ilyen színvonalú bajnoksághoz.

Lapzárta után érkezett:

  • A Vörös-patak a legenda szerint egy 500 évvel ezelőtti, tragikus és rengeteg (300 főnyi) áldozatot követelő bányaomlás következtében elhunyt bányászok vére miatt színeződött el.
  • A rajtszámot nem kötelező viselni. Csupán azért van, hogy az induló el tudja tenni emlékbe, illetve a tombolasorsolásnál igazolni tudja magát a nyeremény átvételeko

 

Beszámoló: Veiger Gábor
Fotók: Zsiga Zoltán (további fényképek az Extreme Trail fb oldalán)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr4813889022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.