Szomszéd Máté teljesítette az I. Nemzetihajszát. Meg még vagy ezren, ettől még nem lenne annyira különleges. Ha viszont megismerjük Mátét és az ő történetét, akkor egy halk elismerő csettintés mellett bennünk a következő kérdés fogalmazódik meg: Hogyan? Ugyanis Máté jobb lábát térd alatt elvesztette egy balesetben... A Hajsza sorozat szervezői felkutatták Mátét, hogy utólag egy ajándékcsomaggal kedveskedjenek neki, mint a I. Nemzetihajsza legnagyobb harcosa (bár tudjuk, hogy Máté gyűlöli ezeket a címeket). Mi az ünnepélyes átadó után készítettünk egy interjú vele. Ezt olvashatjátok most, zárjátok Ti is a szívetekbe a srácot, mi már megtettük.
OCR Mag.: Kicsit mesélj kérlek magadról! Mennyi idős vagy, hol élsz, mivel foglalkozol?
Szomszéd Máté: Szomszéd Máté vagyok, 35. életévemet töltöttem be, nincs jelenleg munkám, nem dolgozom, de ettől függetlenül pozitívan tekintek a jövőbe. A sport a mozgás mindig sokat segít, nem is bírom ki, hogy naponta ne mozogjak, erősen jelen van az életemben.
OCR Mag.: Mióta sportolsz?
Szomszéd Máté: Balesetem előtt is nagyon aktív életet éltem: kispályás foci, tánc, biciklizés, esti úszás stb. Kis túlsúlyom akkor is volt, de mindig is örökmozgó voltam.
OCR Mag.: Mióta jársz OCR versenyekre?
Szomszéd Máté: Gondolatban már régebb óta foglalkoztatott, de idén szeptember közepén volt az első verseny, aztán szeptember végén és október 7-én a Nemzetihajsza. Szóval három verseny sikerült négy hét alatt.
OCR Mag.: Mindjárt bele is csaptál akkor a lecsóba?
Szomszéd Máté: Erősen megcsapott a szele és úgy voltam vele, hogy akkor már csináljuk rendesen.
Tálos Geri: Mit sportoltál előtte, mert az látszik az alkatodon, hogy nem ma kezdted..?
Szomszéd Máté: Kis gyerekként cselgáncsoztam, később teniszeztem és úsztam. Három-négy éve kettlebell edzéseket tolok. Idén május óta újra van tenisz. Valamint egy hónapja új dologként pedig kenuzás van.
OCR Mag.: Röviden mesélnél a balesetedről? Mi történt, hogy vészelted át?
Szomszéd Máté: Vonat balesetem volt, 2011 év végén. Megmondom őszintén, nem emlékszem rá, az egyik vonat elsodor és alálökött egy másiknak. Ez Budapesten történt.
OCR Mag.: BakonyRun-on találkoztunk már az öltözőben a futam után. Gondolom ilyenkor többen megbámulnak stb. Hogy kezeled ezeket a pillanatokat?
Szomszéd Máté: Most már teljesen természetes. A gyerekek például megnéznek, kérdezik a szüleiket. Hát most ezzel nem tudok csinálni semmit. Nyáron rajtam van a rövid gatya, ez egy olyan állapot, amin már nem lehet változtatni. Vagy elfogadod, vagy ülsz a négy fal között lehúzott redőnynél, vagy ezt csinálod. Az, hogy más ehhez hogy viszonyul, ez szerintem legyen más problémája.
Volt már, hogy meghívtak egy rádiós műsorba és hasonló kérdés felmerült, hogy viszonyulok a segítséghez. Ott is azt kellett volna kihangsúlyoznom, hogy az én esetem annyira egyedi, hogy nem igénylek segítséget, szóval nem nagyon tudtam válaszolni.
Versenyek során az az általános tapasztalatom, hogy aki lehagy, vagy elhalad mellettem, mindenkinek van egy bíztató jó szava, de ott is sokszor megtalálnak azzal, hogy segíthetnek-e. Ezeket általában illedelmesen megköszönöm, de elutasítom. Egy sima 'Hajrá!' sokkal jobban esik. Tényleg találkoztunk ott a BakonyRUN-on?
OCR Mag.: Igen. Nem elegyedtünk szóba, csak láttalak
Szomszéd Máté: Ott azért az az felfelé rész nagyon kemény volt...
OCR Mag.: A hegynek felfelé?
Szomszéd Máté: Igen. Aki ott volt a kísérőm, illetve akivel egy autóban érkeztem, ő ott feladta.
OCR Mag.: Micsoda? Ő feladta ott? Az az eleje volt a pályának. Másfél kilométer. Te felmentél szépen, ő meg kiállt?
Szomszéd Máté: Igen. Aztán az emelkedő harmadánál volt egy erdészeti út, ott volt egy olyan szitu, hogy nem tudtam tovább indulni, mert alá volt mosva a gyökérzet. Kerestem egy sziklásabb, kemény részt, hogy el tudja újra indulni és akkor jött egy csóka egy bottal és segített. Kérdeztem tőle, hogy nem csapatban van-e, mert tudtam, hogy utánam a csapatfutamok jöttek már. És mondja, de csapattal van, de nem érdekli, ő itt most segíteni fog. Szóval így együtt, de megcsináltuk.
OCR Mag.: De akkor sikerült a Bakony Run is.
Szomszéd Máté: Voltak sajnos olyanok is, amik nem sikerültek, de azért, mert el sem mentem. Fejben túlpörögtem, egészségügyileg nem voltam olyan állapotban, nem tudtam rendesen felkészülni vagy lelkileg nem voltam kibékülve magammal. A veszprémi Spartan Race Sprint lett volna ez áprilisban. De rá egy hétre, április 8-án volt egy laza terepfutó verseny, 5 km-es távon és így ez lett az első versenyem. Ez Görögországban egy szigeten volt, mert van egy jó barátom, aki ott él. Ő hallotta, hogy már kocogok és próbálkozom ezzel és akkor ő szólt hogy amúgy benevezett erre a versenyre. De ezt igazából akkor mondta el, amikor már ott voltam, szóval nem volt apelláta. Nem egész 5 km volt a legkisebb szakasz, de hatalmas élmény volt. Végig jött velem, fotózott és videózott közben. A verseny után a görögök olyan hatalmas szavakat kezdtek el rám használni, hogy példakép, ezeket nehéz volt kezelni egyébként.
OCR Mag.: Szerintem sok ember fejében az fordul meg ilyenkor, hogy az ép emberek amikor kifogást keresnek egy ilyen kihívásra, akkor mellette a Te példád nagyon kontrasztos.
Szomszéd Máté: Ezért kell helyén kezelni azokat is, amikor nem sikerül, vagy amikor már túlpörgetem magam. A verseny után úgy voltam vele, hogy ide nekem az oroszlánt is, én most ekkora nagy terepfutó leszek. A SR azért került ki, mert voltak egészségügyi problémáim az év elején és két hónapig nem edzhettem, így inkább azt hagytam. Így aztán csak a futásra kezdtem koncentrálni, de május körül kezdett kisebesedni a lábam. Így azt is hagytam egy picit, mert nem láttam értelmét, hogy kétnaponta szétverjem a lábam, főleg, hogy utána egy hét mire meggyógyult. A nyár így eltelt és akkor Kamaraerdőre mentem úgy, hogy ott majd lehet helyben nevezni.
OCR Mag.: Running Warriors volt az, ugye? Melyik távra?
Szomszéd Máté: 4 km.
OCR Mag.: Mennyire tetszett az Running Warriors?
Szomszéd Máté: Első versenynek tökéletes volt, nem voltak sokan, egyből kötöttem barátságot, akivel azóta együtt megyünk versenyre.
OCR Mag.: A családod mennyire támogat, óv vagy félt az OCR versenyzéstől?
Szomszéd Máté: A féltés persze, alap. Amikor a waivert töltöm ki, akkor mindig kérdezik, hogy ez most micsoda?! De ilyenkor én szólok, hogy ez így megy. Nagyon nagy dolognak tartják, de úgy gondolják, hogy belóg egy gerenda....
Aztán a BakonyRun verseny után vasárnap, az utcán sétálva összetört a protézisem, amit 1 év 3 hónapja használtam. Fél pillanatra arra gondoltam, hogy mekkora hülye vagyok, hogy tönkretettem, után meg arra, hogy mekkora király vagyok, hogy ennyi mindent beletettem és nem bírja a gyűrődést. A versenyeken amúgy mindig volt nálam egy pótláb, ha valami baj történne, de ugye a Nemzetihajszára már nem maradt, ott már úgy kellett mennem, hogy csak teljesítsem, semmi vagánykodás, semmi flikk-flakk.
Aztán meglátom ott is az emelkedőt...hát akkor jól van, megyünk ahogy tudunk..
OCR Mag.: A Hajszán a 7 km-es távon indultál?
Szomszéd Máté: Igen, ott jöttek aztán mögöttem és kérdezik, hogy "Nem hiszem el! Végig?" "- Mi más lehetne a cél, mint végig, hát persze!"
De nagyon jó verseny volt. Háromszor kaptam segítséget a futam közben. Nagyon jól is jött, mert volt egy valahogy fura terep, döntött ferde, vagy nem tudom, nagyon fura volt haladni is. Aztán elkapott egy cseh csávó és mondta (angolul pofáztunk), hogy most visz egy kicsit. Aztán még a végén paráztam be, de ott a magasság miatt. A ferde fal egyből megvolt, hogy ott fent gondolkoztam egy darabig, hogy jövök le. Aztán ott volt egy versenyző, akivel megbeszéltük, hogy ő adja kezét és akkor a bal lábamra tudok érkezni.
OCR Mag.: Amúgy haver, aki teljesített hiba nélkül a pályát, mesélte, hogy a ferde falról lefelé vezető út tényleg para volt. Mert oké, hogy ott a bála, de az ott kurva messze van...!
Szomszéd Máté: Igen, valóban messze volt. Azon agyaltam én, hogy lelógjak, vagy mi legyen..
Tálos Geri: Az ott még két méter volt....
OCR Mag.: Milyen edzésmunkával készülsz egy-egy versenyre? Mennyit edzel egy héten, milyen típusú edzéseket nyomsz?
Szomszéd Máté: Kettlebell, funkciónális edzések, de a futásokra külön szinte semmit nem készültem. Napi 14000 lépésszámra vagyok beállítva, ami nagyjából napi 10 km, ez általában megvan. Úgy voltam vele, ha ez így megy, akkor meglesz. Aztán úgy gondolkodtam még, ahol van sík rész, ott esetleg tudok kocogni. Mondjuk ez a Nemzetihajszán ki volt csukva, mert ugye nem volt tartalék műlábam [meg mondjuk sík terep se nagyon volt... - a szerk]. De így is fél napot gondolkoztam rajta, hogy menjek, vagy ne menjek. Plusz a terepfutás a síkfutáshoz képest nekem nagyon más tészta. Az akadályokkal meg az a helyzet, hogy versenyről versenyre egyre több tapasztalatot szerez az ember. Ez tök jó amúgy, mert előtte fejben nagy félelmeim voltak az akadályok tekintetében. Például úgy gondoltam, hogy egy palánkot egyedül soha nem tudok megcsinálni egyedül, aztán sikerült.
OCR Mag.: Van-e olyan akadálytípus, amit mindenképpen ki kell hagynod?
Szomszéd Máté: Egyensúlyi akadályok. Érdekes, mert sokszor a fejemben létezik csak az, hogy egy akadályt nem tudok megcsinálni. Aztán megpróbálom és mégis sikerül.
OCR Mag.: Mi volt ilyen például?
Szomszéd Máté: A libikóka egyensúly a Hajszán. Aztán végül is nem tudom, hogy szabályos volt-e így, de ott kúszva-mászva mentem végig.
Tálos Geri: Ott csak lábbal lehetett volna, az ott nem volt szabályos.
Szomszéd Máté: Plusz a gerendán hátrafelé tolatva mászós akadálynál engedték meg nekem külön, hogy letehetem a térdemet.
OCR Mag.: Cipelős akadályokkal nem szokott gondod lenni? Nem kell félni, hogy megroppan a protézis?
Szomszéd Máté: Azokkal nem szokott. Súllyal korábban is edzettem már, szóval ez nem probléma. Inkább a megfelelő fogást megtalálni kihívás, hogy optimális tudjak haladni is.
OCR Mag.: Számodra mi a legfontosabb egy ilyen versenyen?
Szomszéd Máté: A teljesítés a cél. Időt nem nézek soha.
Tálos Geri: Ilyenkor átfut az agyadon az, hogy mennyi motivációt adsz a többi embernek?
Szomszéd Máté: Nem. Minden egyes alkalommal úgy állok oda, hogy az jár a fejemben, hogy magamból a lehető legjobbat hozzam ki és végigmenjek. Nem tudhattam a rajtban, hogy az a tag segíteni fog. Be van ilyenkor szűkülve a fókuszom és csak a problémára koncentrálok. A korábban említett rádiós interjúban [a Klubrádióban - a szerk] is kérdezték, hogy a speaker a befutómnál külön kiemelt engem és méltatott és hogy ehhez mit szóltam. Mondtam, hogy semmit, mert nem hallottam, nem oda figyeltem. Magamra figyeltem és a testemre, gyakorlatilag csőlátásom volt, de szerintem ezt csak így lehet.
Tálos Geri: Őszintén, ha szívedre teszed a kezed: nincs néha tele a tököd azzal érzéssel, hogy igyekeznek téged "csodásítani"? Olyan vagy, mint bárki más, csak van ez a sérült láb dolog.
Szomszéd Máté: Igen, ezt majdnem anno a rádióban is akartam mondani. Mindig az szokott eszembe jutni, hogy ha valakinek valami "belső baja" van, pl. cukorbeteg, az sincs a fejére írva, hogy éppen mivel küzd. Oké, hogy ez most nálam egy látható dolog, de attól még én is ugyanúgy állok hozzá, hogy teljesíteni akarom, a lehető legjobbat kihozni a körülményekből. És ha még ez közben valakit lelkesít is, az tök jó.
OCR Mag.: Van-e benned olyan érzés, hogy mindenképpen meg kell mutatnod a világnak, hogy ezt Te meg tudod csinálni?
Szomszéd Máté: Nem ez a fő vonal, én úgy tekintek magamra, mint egy teljesen átlagos normális ember, csak valami nehezebben megy. Elfogadtam, hogy nem lehetek pl. ipari alpinista és pár dolog ki fog marad az életemből, de ezért nem is vállalnék be extrém hülyeségeket.
OCR Mag.: Szóval ez az egész OCR dolgot egyszerűen magadért csinálod, magadnak szeretnél bizonyítani?
Szomszéd Máté: Hát nagyon sok erőt ad. Ha hétköznap azon keseregnék, hogy ezt vagy azt elintézzem-e, eszembe jut, hogy a versenyen átjutottam azon az akadályon. Egyszerűen nem úgy tekintek a problémára, hogy tudnám arrébb tolni, hanem hogy tudnám megoldani.
