Spartanlegion, 2017.09.23. @Csillebérc

2017. szeptember 25. 09:56 - sebiszabi

figura_photo_lr_4857_rs.jpg

A Challengeland Kalandpálya főnöke, Tóth Barna sok éves akadálypálya építési tapasztalatát végre OCR versenyre váltotta és most hétvégén, szeptember 23-án megrendezésre került az első Spartanlegion. A helyszín, a Csillebérci Szabadidőpark szinte tökéletes hely egy ilyen verseny megrendezésére és az egyszeri OCR versenyző számára szokatlan a téglából épített kiszolgálóhelyiségek látványa. Sok abszolút kezdő (nem pejorativ értelemben) akadályfutóval beszélgettünk, akiknek a Spartanlegion volt az első ilyen jellegű versenye. Számukra szeretném gyorsan leszögezni, hogy nagyon nem jellemző, hogy szélvédett, meleg öltözőben vedlünk át, vagy kicsempézett WC-ben végezzük el a futás előtti utolsó simításokat stb. stb. Szóval ha már a fűtött autóból a megérkezés után úgy szálltunk ki (parkolás a közelben, pacsi), hogy mindjárt megfagyunk, ez mindenképpen pozitív első élmény volt.

Regisztráció, rajtszám, chip átvétele sima ügy, az önkéntesek jópofák és kedvesek voltak. Nem sokkal 8 előtt értünk oda és még sikerült összefutni és beszélgetni Tóth Ádival, aki éppen készült a rajtjára, hiszen akkor indult a VIP rajt három versenyzővel. Ezt azért meglestük mi is, ahol némi közös átmozgatás után a helyi erő az első indulónak elmondta egy percben, hogyan alakul a pálya, mire kell figyelni. Pár félmondatot sikerült nekünk is elcsípni, hogy "haladjatok a P+ jelzésen, aztán végig S- úton" - ennek később lesz még jelentősége

figura_photo_lr_4847_rs.jpg

Elrajtoltak és eltűntek az erdőben, mi pedig kezdtünk átöltözni és ráhangolódni saját futásunkra. A 9.00-s rajtra már azért többen érkeztünk meg a rajthurka elé. A közös bemelegítés nekünk is járt, de az eligazítás már nem...
Egy kis futás, be az akadálypálya csücskére, ott gyorsan lenyomtunk két akadály, amik igazából ügyességi, de nagyon jópofa cuccok voltak. Az egyik egy függesztett gólyaláb sorozat, amiken át kellett kapaszkodni, aztán ennek egy kicsit módosított verziója. Függesztett kötelek végén egy fémkengyel segítségével kell átjutni. Aztán jött a futós rész, úgyhogy fussunk. Sokat. Tényleg sokat futottunk, főleg lefelé. Ami azért aggasztott egy kicsit, mert majd nyilván ennek majd meg kell futni a másik felét is...

figura_photo_lr_5283_rs.jpg
Nagyjából fogalmam sem volt, hogy merre állunk arccal, csak a keskeny single track utakon verettünk egy darabig (utólag visszanézve a Fizikai Kutatóintézet területét kerültük meg), aztán a P+ jelzésen végig a Budaörsi kopárok irányába. Nem futottam még soha erre, pedig kellene. Köves, kavicsos út ez, de csodálatos panorámával. A Farkas-hegy környékén volt az első zavar az erőben. A jelzés szerint balra lefelé kell menni nem sokat az első checkpointig. A táblát láttuk, tudomásul is vettük, de ismétlő szalagozást nem láttunk. Mindegy mentünk tovább, kicsit többet, mint amennyit a jelzés alapján a józan ész diktálna, simán eltévedve éreztem magam, de mentünk tovább és végre a lejtő végén Alsó- és Felsőszállás között meg is lett az első pittyentés, kis vízzel. Baktatás vissza a Farkas-hegy irányába és fordulás balra, amerre a nyíl mutatta. 

Újra futás és még több futás és megérkeztünk az egész verseny legkényelmetlenebb részéhez. Odaértünk a S- túrajelzéshez és állj. Most merre? De most tényleg merre? Nézelődtünk, kerestük az útbaigazító jelzést, de semmi. Látom a fákon a S- jelzés (erről volt szó az elit rajtban) és mondom a társnak, hogy szerintem arra. Közben egy másik tétova futótársat is szereztünk magunk mellé, akinek ugyanúgy nem akart a fejében összeállni a kép, mint nekünk. Mindegy nézzük meg a S- utat, hátha. Ahogy mentünk előre egyre beljebb, annál inkább lettünk teljesen frusztráltak. Egyetlen egy jelzéssel sem találkoztunk! Se szalag, se kis tábla, semmi! Illetve, egy darab fehér-piros csíkos szalag egy vízmosásban, de szerintem az meg nem a SL-é volt, hanem valami más versenyé... Szóval közel két kilométert mentünk gyakorlatilag vakrepülésben - viszont az egész futó szakasz legszebb része ez volt (kb, mint a Spartacus-ösvény), csak ezt közben nehéz volt élvezni, mert elveszve éreztem magam.

figura_photo_lr_4919_rs.jpg

Aztán végre találtunk egy balra mutató nyilat és végre egy akadályt is. Itt már 11 km körül jártunk és ha jól számoltad, ez volt a harmadik akadály, egy kis cipelés: valami habszivacs/purhab/ytong-szerű kockát kellett hurcolni. Léptünk tovább, mert már vártuk a hátralévő sok akadályt, de a végére szépen lassan kezdtek azért megérkezni ezek is. Előbb egy kis lajhár mászás földközelben, aztán függeszkedős-mászós feladvány. Jó volt, meg is próbáltam háromszor, de valahogy nem akart menni (első bünti). Aztán jött egy kifeszített hálós akadály, ami eléggé megtépázva lógott. Nagy lyukat, kicsit megszaggatva. Mindegy, átkeltünk rajta, közben az önkéntestől (jó arc volt a csóka) megtudtuk, hogy Tóth Ádi ezt az akadályt úgy vette, hogy emberünk azóta is a szemét dörzsöli ("mint a pók, felment, a háló meg se mozdult, átlendült, ott meg a lába majdnem már le is ért a földre..."). 
A lógó köteleken átmászás nem barát még mindig, szóval fetrengtem egy kicsit, majd a saras felfelé mászós részen egy igazi kis genyó akadály jött. egy hosszú fahenger, két ponton kifeszítve, de úgy, hogy tud forogni. Menj át rajta. Sétálni rajta esélytelen, ausztrálba mászni full kapufa. Mi legyen ezzel? Lajhár? Kb térdmagasságban volt az egész szerkezet, szóval szépen felsimultam a farúdra és gyerünk. Hülye módszer, de működött..

figura_photo_lr_5134_rs.jpg

Még egy kis futi és végre a kalandpályához érkeztünk. Kismillió szalag igyekezett bevezetni minket az akadályokhoz (bár mindenhol ennyi lett volna). Itt aztán volt minden, nem is emlékszem mindenre, mert egymást érték a feladatok. Hálómászás, nagy A-cargo mászás, kisebb gödrök, amiben szerencsére nem volt meglepi, egyensúly cölöpon (nyakig sáros volt, szóval egyszer perec, aztán a másik végéről sikerült), multi-rig SL módra (három gyűrű, vasrúd, három gyűrű - ez kicsit zavar, hogy elkeféltem, de nem akartam már itt többet időzni), ferde fel nagy létrával, alagút mászás. 
Átmentünk a táborba vezető út túloldalára és ott is szórakoztunk még egy kicsit. Volt egy köteles átlendülős feladvány, de ettől fostam, hogy leesek, így kihagytam. Aztán a mókusos feladványt (kötélhálón fel, a két fa közé felépített fa alagúton át, kötélhálón le) megcsináltam, pedig igazán remegtem a tériszony miatt. És természetesen megérkezett a k....a k.....tt görcsfal is, most éppen a jó magas invert wall képében. Persze, hogy a legmagasabb pontján húzza be a görcs a vádlimat! Onnan már ugrani is szar, szóval átrakom a lábamat lejutok és nyújtok. Haver kicsit segít, aztán gyerünk fejezzük már be. Még egy köteles inverz mászós cukiság a végére. Tudom, hogy itt végem lenne, inkább jöjjön a bünti. Egy kollégának itt rántja be a görcs a vádliját, szidja a világ összes szentjét, ahogy illik. 

figura_photo_lr_5167_rs.jpg

Elfutunk a parkoló autók előtt és a sétáló emberek között, már itt vagyunk, készen vagyunk! Ja, nem. Itt van a medence. Normális helyeken a kinti medencét ilyenkor már leeresztik, de mi nem vagyunk normálisak és amúgy is csak a kedvünkért lett feltöltve. Figura (a fotós) a start előtt viccelt valami hideg vizes medencéről, de azt gondoltam, hogy csak szívat. Hát nem. Rohadt hideg volt a tökig érő víz, de legalább volt benne egy cső is, hogy meg is kelljen mártózni benne. Ez már tényleg az utolsó akadály! Még egy kóricálás az épületek között a gazban és sustyásban, hirtelen egy paintball háború kellős közepébe csöppenünk bele. Csak imádkozni tudunk, hogy pontosan célozzanak és hogy ne ránk...Már halljuk a speakert, már látjuk a rajthurkát, ott lehet a cél is. Egyszer csak egy önkéntes fut utánunk, hogy gratulál, meg ügyesek voltunk, de álljunk már meg, mert a célban vagyunk...

Megkaptuk az érmet, amiért külön pacsi, mert nagyon szépre sikerült. 18.7 km 615 m szinttel, 3:14:25-ös idő. Fogalmam sincs, hogy ez a többiek idejéhez képest hol van, de nem is érdekel, mert jól éreztem magam. Jó volt a pálya, jók voltak az akadályok, de (mert mindig van egy de) a pálya kijelölésével voltak bajok. Utólag úgy néz ki, hogy mi a helyen úton jöttünk, de minden második ember arra panaszkodott, hogy eltévedt. Lehetne ezt fogni a kezdő futók hibájára, de pl. Tóth Ádi is beletett egy laza +2.5 km-t. Pedig Ádi inkább ufó, mint kezdő... Persze, amint észlelték a szervezők, hogy para van, mert az önkéntes pontokon többen is jelezték, azonnal intézkedtek és küldtek önkéntes a kritikus pontokra. 

figura_photo_lr_4883_rs.jpg

A verseny után még egy kicsit dumáltunk új és régi ismerősökkel, aztán átvettük a végre nem technikai ajándékpólót és elindultunk haza, mert azért elfáradtunk, na. Ezt a versenyt (meg még kettőt szeptemberben) az eplényi SR Beastre való felkészülés jegyében szerveztem le, de azért a Spartanlegion első rendezésére sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy ez egy jó kis edzés volt. Ez egy kemény és izzasztó futam volt, izgalmas tereppel és változatos akadályokkal. A kezdő hibák ellenére azt gondolom, hogy nagyon is megérte eljönni az első Spartanlegionra, ajánlom másoknak is és hogy vastagon van fantázia a sorozatban. 

Negatívumok: 
- szalagozás, pályakijelölés (fent részleteztük)
- nem volt célhurka, klasszikus értelemben vett befutó, ez kicsit lelombozza az embert
- nem emlékszem minden akadályra, de szerintem nem volt meg a 26-30 db akadály
- a kalandpálya építés alatt (vagy leszerelés alatt) lévő alkatrészei között futni kissé fura volt

Pozitívumok:
- a környezet (kulturált öltöző és wc, kényelmes parkolás a közelben)
- szép útvonal és jó pálya
- jó akadályok (persze a kalandpálya adja magát, de akkor is)
- több webkamera és élő közvetítés

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr5612890394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.