Spartan Race Barcelona Trifecta Weekend - 2016.10.08-09., Súria (Spanyolország)

2016. október 12. 12:30 - ocrguest

Grunge életérzés a barcelonai porban

 14689189_1234980959908418_1108648427_o.jpg

Come as you are, as you were
As I want you to be
As a friend, as a friend
As an known enemy

Liberec után ismét egy zenei idézettel kezdem a beszámolót, valahogy mostanában minden versenybe betalál egy-egy jól sikerült versszak, ami felcsendül a futam előtt-után-alatt. Eddigi spartanos pályafutásom során ilyen sokat még nem utaztam azért, hogy összemocskoljam a ruhámat; a barcelonai eseményen vettünk részt az öcsémmel. A versenyt Spartan Race Barcelonanak nevezték el annak ellenére, hogy a Barcelonatól 70 kilométerre levő Súria nevű városka melletti Les Comes névre hallgató 4x4 és motocrosspálya adott otthont a trifectahétvégének. Szombaton Beastet és Sprintet, vasárnap Supert és Sprintet rendeztek, mi a Superen indultunk, én pedig ráadásként lefutottam a Sprintet is. Péntek reggel utaztunk, a reptéren már kiszúrtam egy magyar házaspárt, az egyikük Trifecta-pulóverben volt, természetesen ők is ezért utaztak. A rajtcsomagokat már pénteken fel tudtuk venni Barcelona egyik plázájában, a Reebok-shopban, a nevezéshez kaptunk 1-1 ajándékkupont, amit egyből le is lehetett vásárolni. A spanyoloknál ( elnézést az összes hungarokatalán olvasótól – nálam spanyolok lesznek a beszámolóban :-) ) a Trumin rendszer működik, ezért már a regisztráció is kicsit máshogy ment, illetve nem volt előzetes BIB-lista, hanem érkezési sorrendben kaptuk a rajtszámot.

A péntek és a szombat városnézéssel telt, a két nap alatt 40 kilométert sétáltunk, hogy frissen érkezzünk a versenyre. Vasárnap reggel 6-kor ébresztő, fél hétkor indulás, fél nyolckor érkezés a Les Comes területére – számomra teljesen meglepő módon ekkor kezdett világosodni. A parkolást pont ugyanúgy irányították mint nálunk, csak éppen fizetni nem kellett érte. Mivel időben megérkeztünk, ráértünk kicsit bejárni a területet – a fesztiválterületen egy rakás akadály (ezekről majd később), a budai hegyekhez hasonló terepviszonyok, mediterrán növényzet és talaj, a pálya közepén pedig egy impozáns hacienda :-) Pénteken 24 fok és ragyogó napsütés fogadott minket, szombaton 20-22 fok és felhős volt az idő, vasárnapra elspartanosodott a környék, reggel 14 fok, kicsit később 17-19 kicsi esővel tarkítva. A hűvösben kicsit álmosan elkezdtünk melegíteni, majd az indulás előtt 20 perccel leadtuk a táskát a bag checkben – a szervezők hülyének néztek, hogy megkérdeztem, hogy nem kell-e fizetni, kedvesen mosolyogva megjegyezték, hogy “hisz fizettél a versenyért”

14642856_1234977509908763_693602565_n.jpg

A Superen az elit futamban indultam, kaptunk egy piros csuklópántot, sok akadálynál (pl. rönkcipelés) ki volt táblázva, hogy az elitesek nem vehetnek igénybe segítséget (a Sprintig nem is értettem, hogy ez mire vonatkozik), a piros csuklópántot gondolom, ezeknél az akadályoknál nézték. A start zónába egy 5-6 láb magas falon keresztül lehetett bejutni, néhány versenytársnak már ez nehézséget okozott – megnyugodtam, hogy talán így nem leszek utolsó :-) Együtt indult a férfi- és a női elit, illetve a competitive futam is, körülbelül a tömeg felénél helyezkedtem el, mert még éreztem a libereci hétvége nyomait magamon és Tokaj nekem ezerszer fontosabb mint Barcelona, inkább arra szerettem volna tartalékolni – pont ilyen felfogásban indultam el, közepes Super-tempóban a sárga-zöld füstön át az ismeretlenbe.

14658314_1234981579908356_1999915577_n.png

Az eleje nem volt szokatlan – helyezkedés, finom lökdösődés, erős lihegés, O-U, majd O-T, egy kis mesterséges vízeséssel nehezített kaptató a vöröses barna saras sziklákon, mellig érő sáros tavon átkelés, homokzsák. A homokzsák nevetségesen könnyű volt a mostanában itthon megszokotthoz képest, igazából egy kispárna méretű babzsákot kellett vinni, bár az tény, hogy a körben volt egy nehéz két méteres szakasz. Ezután jött pár vizes (iszapos) akadály, hol egy kifeszített háló alatt, hol szögesdrót alatt, hol annyira feláztatva, hogy a kimászás gondot okozott, utána pedig cipelhettünk az öt kiló plusz terhet a cipőnkön. A vizes alámerülésnél nagyjából le lehetett mosni a sarat, bár a Beast után az is inkább sár volt mint víz.
Itt szétvált a Sprint és a Super útja, a becsületesebb Superesek jobbra fordultak. Ez egy nagyon kellemes futós út volt, pár akadállyal megtörve. Az első ilyen a slackline, a kifeszített kötélen való egyensúlyozás volt, ami szerencsére meglett, körülöttem óriási zakózások és burpeezések voltak, úgyhogy itt sikerült vagy 20 embert megelőzni. A futós szakaszon körülbelül 3 darab 8 láb magas és egy inverz fal volt, a Sprintre magas fal nem is nagyon jutott. A Super-szakaszon volt még a rönkcipelés is, a rönk szintén sokkal könnyebb volt a megszokottnál, később két nem túl nagy autógumit kellett egy viszonylag szebb körön cipelni, illetve a kavicsos vödörről sem feledkeztek meg, a versenytársak pedig itt is szívügyüknek érezték a műút építését a semmi közepén. A futás során nem igazán távolodtunk el a fesztiválzónától, a pálya rajza egy csigaházhoz hasonlított leginkább, így folyamatosan hallottunk a rajtokat, illetve a zenét. Valahogy mindig pont jól jött ki – az egyetlen keményebb emelkedőn a kedvenc zenekaromtól, a Red Hot Chili Pepperstől szólt a Give it away, majd utána az egyik kedvenc számom, a Nirvanatól a Come as you are, amiből a beszámolót nyitó szösszenet is származik – a Spartan néha az ‘ellenségünk’ (amikor fáj :-) ), de azért járunk, mert egy nagyon kedves barátunk, azt adja mindig, amit várunk tőle – ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal másztam meg az emelkedőt (90m emelkedés kb. 200 méteren) a verseny közepénél, majd folytattam az utamat a barátommal.

Itt ismét egy futósabb rész következett minimális mennyiségű akadállyal – pár fal törte meg a futást, itt inkább a talaj volt az érdekes, motocrossosoknak biztos élvezetes lehet a szűk ösvényeken és a réteges köveken száguldozni, futni kicsit kevésbé volt jó, bár kárpótolt a tömény levendulaillat és a panoráma a messzi hegyekre. Nem sokkal később összeért a Super és a Sprint pálya újra (itt még nem zavart ugye, hiszen az első Sprint csak délután indult), az első közös akadály az egyensúlyozás volt, itt 4 darab cikk-cakkban, lejtve elhelyezett keresztbe  félbevágott villanypóznán kellett végigmenni, szerencsére itt sem burpeeztem, majd egy technikásabb köves futós részen megérkeztünk a fesztiválterületre. Ahogy beértem a tömegbe, akik a multiringet állták körül, megszólalt az egyik kedvenc számom, a Sweet child o’ mine … Nem sokkal előtte esett egy kis eső, a cső pedig már amúgy is tiszta sár volt, így nem sok esélyem volt rá. Mire a burpeet megkezdtem, felcsendült Slash gitárszólója, úgyhogy elvesztettem a realitásérzékemet és körülbelül 1,5 perc alatt lenyomtam a burpeet, az utolsó pár darabon az zökkentett ki, amikor a mellettem burpeező srác felkiáltott, hogy “ Megcsináltad, haver? “ – két magyar burpeezett a multinál, miközben a harmadik teljesítette. Beszéltünk pár szót és folytattuk az utat. A Hercules elég nehéz volt, de szerencsére meglett, ezután jött egy jó hosszú szögesdrótpálya iszappal, tele éles-hegyes kövekkel az alján, a térdemet fel is vágta, majd a jó öreg kötél. A kötél vállalhatatlan volt – egy összefüggő sárköteg, ráadásul vizesárok helyett iszapárok volt, nekem pedig nem engedték, hogy a csomós kötelet használjam, a félig sérült karomat pedig nem akartam megerőltetni, úgyhogy irány a következő adag burpee (400 méterrel az előző után). A kötél után kicsi futás következett, majd valami vastálcán kellett homokzsákot húzni először a lejtőn, majd az emelkedőn. Az emelkedő nem volt túl egyszerű, de össze sem lehetett hasonlítani a revistei tuskóhúzással, de az önkéntesek sem voltak annyira jó fejek mint Reviste első számú magyar önkéntese.
Kicsi futás ismét, majd a traverse light következett – sokkal nagyobb lépések és fogások mint a CEU-ban és falanként nem három, hanem négy-négy tégla volt, így a 19. versenyemen végre meglett először a traverse, így már a cölöp az egyetlen akadály, amit még soha sem sikerült teljesíteni, de egyszer eljön annak is az ideje :-) Ezután jöhetett a dárda, ami rettenetesen közel volt, frissen volt fóliázva, elég erősen és pontosan dobtam, a hegye bele is állt, de a nyele már nem tudta átszakítani a fóliát, így visszafelé kipattant (megjegyzés: 15 percig néztem a két futam között a dárdadobásokat – az egy dolog, hogy a spanyolok 96%-a olyan technikával dobta, hogy nézni is rossz volt, de csak azoknak állt meg a bálában, aki éppen olyan erővel dobta el, hogy elszállt odáig a hegye, de a nyele már nem érte volna el a bábut. Még egy érdekesség, hogy ebben a negyed órában szintén két egymást nem ismerő magyar burpeezett egymás mellett – az öcsém és egy kecskeméti srác) – mivel beleállt, de kiesett a dárdám, az önkéntes csajjal kiegyeztünk 10 burpeeben, azt szépen leszámolta nekem. Innen lényegében már csak be kellett futni a célba – volt még pár iszapos akadály, köves mederben futás, iszapok között szögesdrót, egy óriási hálóhídon át kellett menni, hat-hét láb magas fal meg volt hosszabbítva egy körülbelül ugyanakkora létrával, ezen átmenni, a vége előtt egy jó sáros slip wall, illetve a főszponzor, a Mercedes által kiállított GLA autók alatt átkúszás, majd a tűzugrás.

14677946_1234980439908470_608295077_o.jpg
A Super végül 13,5 km volt 430m szintemelkedéssel. Nyugdíjas tempóban is sikerült az első 10%-ba kerülni, aminek a Sprinten tapasztaltak alapján kifejezetten örülök. A szervezés nekem nagyon tetszett, a jelölés profi volt, aki nem akart, az nem tévedt el, a frissítőpontokon Powerade és valami energiagél is volt. A többszörös trifectaérem-listán ismét nem voltam rajta, de a helyi Sisak Zsófi, a csupamosoly tündéri spanyol főszervező lány utánajárt és meg is kaptam a szép kis érmemet még aznap. Felvettem egy száraz pólót és végigkocogtam az öcsémmel az utolsó pár kilométert. Több dolog miatt is nagyon büszke voltam rá: teljesítette az első Super versenyét, szépen végigcsinálta az összes burpeet, pedig már látszott rajta, hogy nagyon fáradt, a slip wallal kicsit meggyűlt a baja, háromszor lecsúszott a tetejéről, jó nagyot puffant is, az önkéntesek mondták neki, hogy ha így csúszik a cipője, kerülje ki nyugodtan ( ???  ), de ő azt mondta, hogy inkább megpróbálja, negyedikre nagyon szépen megcsinálta és az egész közönség ujjongva megtapsolta.

14677966_1234978406575340_1764644303_o.jpg 

Ezután jött a keserű méz…  Kis melegítés után beálltam a Sprintre (open) a tiszta emberek elé, a mocskosak közé az első sorba. Nem tudom, valamelyik őrangyalom lehetett a versenyen a DJ, mert a rajtnál újra megszólalt a Sweet child o’ mine, a Sprint rajtja nem volt pontos, 2 percig beszélt folyamatosan valamit spanyolul a a srác, aki indított, visszaszámlálás nem volt, füst nem járt az openben, így akkor indultam el, amikor meglöktek hátulról. A rajtot jól kaptam el, sokáig a harmadik helyen futottam, aztán jött az első sokk: az O-U és az O-T között, 2 (ejtsd: kettő) perccel az indulásunk után utolértük a negyed órával előttünk induló mezőny végét. Itt már tudtam, hogy ebből nagy idő nem lesz, de azért tettem a dolgomat, próbáltam előzni mindenhol, de nagyon nehéz volt, mert a legtöbb versenyzőnek fogalma sem  volt arról, hogy mi az a Spartan Race. Óriási sorok álltak az akadályoknál, illetve a neccesebb szikláknál nem mertek lemenni, így rengeteg időt veszítettem. Nagyon sokan tök rendesek voltak közülük, látták, hogy puffogok és előreengedtek, úgyhogy ilyen szempontból majdnem, hogy egy szavam sem lehetett volna.

14642865_1234981559908358_1254255971_n.png

Az egyensúlyozós akadály ismét meglett, visszaértünk ismét a fesztiválterületre, a multinak a feléig eljutottam, irány a burpee zone. Szépen elkezdtem a kis 30 burpeemet, majd azt láttam, hogy a srác mellettem nyújtott karos plankből terpeszállást csinál döntött törzzsel, abból is 10 darabot. A Herculest a Sprintben már nem tudtam felhúzni, mert ott is már egy adag sár volt a kötél. Irány a burpee zone. Itt már fáradtam, 10-esével csináltam a burpeet, közben azt néztem, hogy volt, aki háromszor állt neki felhúzni, majd továbbállt, voltak, akik ketten húztak fel egy kötelet, mindenesetre elég sokan elég jó erőben lehettek, mert egyedül én burpeeztem ott. Itt elkezdett felforrni a víz, úgyhogy a szögesdróton nem vártam ki a soromat, előrementem. Megelőztem egy tizes társaságot, akik egyenmezben voltak. A kötél ismét nem ment, irány a burpee zone. 15-nél járhattam, elment mellettem a komplett tizes társaság és Mr. Plank is – öcsém ott volt mellettem, kérdeztem, hogy tényleg felment az összes azon a kötélen, ahol én ráfogni sem tudtam (a CEU-s kötelek az Ultra Beast 2. és 3. körét leszámítva eddig mindig megvoltak) – nyilván nem. Itt még jobban felment a pumpa bennem, futottam utánuk, a traverz előtt megelőztem a csoportot és beértem a plankelőt. Természetesen kapaszkodott a tetejébe, az önkéntest ez nem zavarta. Délutánra már volt vagy 3 centi sár a lépéseken, ezért elég nagy volt a kísértés, hogy megfogjam a tetejét, de nem tettem és a második falon lecsúsztam. Felállhattam volna, megüthettem volna a csengőt, senki nem látott, de mentem a burpee-zónába. Elkezdtem csinálni, beállt mellém balra két idősebb hölgy, jobbra két fiatal. A fiatalok csináltak 3-at, ránézek az öregekre, csóválom a fejem, hogy ez megint mi volt, nevettek egy jót, majd 7 darab után felkeltek és elmentek – ilyen nincs, gondoltam magamban. 15 körül jártam, a teljes tizes társaság együtt elvonult, szerintem hozzá sem értek az akadályhoz (az egyik magyar versenytárstól hallottam, hogy volt, aki egy komplett 1,5 km-es, 3 burpees kört vágott le), majd azt néztem, hogy egy másik társaság úgy teljesítette az akadályt, hogy egy mászott, 3 társ meg támasztotta hátulról. Amíg én megcsináltam a 30 burpeet, szerintem 30-40 ember ment el, ebből 5 ha csinált átlag 5 burpeet, akkor lehet, hogy sokat mondok – hiába, Spanyolország az amatőr falmászás fellegvára.

14571858_1234980909908423_1653574181_o.jpg

Igazából itt volt először egy kis kísértés, hogy 25-nél kiszállok, de aztán úgy voltam vele, hogy ott van a mezemen a magyar címer, magyar zászló, nincs az az Isten, hogy akár eggyel kevesebbet csináljak. Persze ezt az egészet végignézte az önkéntes. A dárda következett, minden dühömet beletettem, ugyanúgy találtam el mint a Superen, de itt már annyira nem érdekelte az önkénteseket, hogy mi van, hogy meg se tudtam kérdezni, hogy ilyenkor mi a teendő – mivel beledobtam, mentem szépen tovább. Az utolsó lejtős-köves-sziklás-futós résznél utolértem a tizes társaságot, ők éppen ereszkedtek lefelé, jól átrohantam közöttük, aztán az utolsó akadályok előtt megláttam újra Mr.Planket, ott már az az egy motivált, hogy ez a majom nem érhet be előbb mint én (nem tudom, mennyivel indulhatott előttem vagy hogy egyáltalán a Sprintben indult-e vagy egy Super-éremmel fog büszkélkedni). A függőhíd tetején utolértem, lefelé megelőztem, a létrás fal  már annyira csúszott, hogy csak másodikra tudtam felkapaszkodni, azon átmentem, a slip wallon nem vártam meg, amíg az előttem levő hölgy egynél többször szerencsétlenkedik,(tényleg) udvariasan elvettem tőle a kötelet, átmentem rajta, majd a végén még egy sprintet kipréseltem magamból, át a Mercik alatt és be a célba – sérülés nélkül, ami az elsődleges cél volt.

14690004_1234979463241901_1928367611_o.jpg

A sprintes helyezésemet nem tudom, de nem is érdekel, mert ilyen körülmények között teljesen irreleváns az eredmény. A végére kisütött a nap is, körülbelül 20 fok volt, a helyszínen ettünk egy jót a nagy izgalmakra, este még kinéztünk Barcelona egyik legszebb partjára, a Mataró Beachre. Összességében nagyon jól éreztem magam , még soha nem kötöttem össze a Spartant városnézéssel – azt mondom, hogy nagyon megérte, igaz, a 3 nap alatt 80 km került a lábamba, de teljesen feltöltődve tértem haza. Aki meg tudja oldani, egyszer-egyszer mindenképpen próbálja ki ezt a kombinációt – a verseny önmagában szerintem 90%-ban ugyanaz mint az itthoni, a pálya jóval könnyebb volt, a fő különbség egyedül a növényvilág és a talajszerkezet volt, spartanozni mindenhol ugyanolyan jó – de legjobb itthon, úgyhogy találkozunk október 22-én Tokajban !

 Beszámoló és fotók: Hegedűs Balázs

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr5011797171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.