III. Pannonhajsza, Pannonhalma (2016.10.01.)

2016. október 02. 23:34 - sebiszabi

Ott voltunk, megfutottuk - és rohadtul élveztük!!!

borito.jpg

Egy futótársunk szokta mondani, hogy minden futásnál tanul valamit az ember. Én most azt tanultam, hogy Magnashot-ot soha többet, vagy legalábbis nem így, ahogy most használtam. Nem szeretnék mindjárt az elején részletekbe belemenni, de nagyon sikerült a verseny végét elrontani gyomorügyileg és ez nagyon is rányomta a bélyegét a teljesítményemre. Persze könnyen lehet, hogy a végén levő bajokat a verseny előtti helyzet okozta, de nézzük is csak sorban.
Szóval Pannonhajsza, a harmadik. Ha úgy nézzük ez a hazai verseny számomra, mert egyrészt a környéken szoktunk futni gyakorló köröket, másrészt, alig 20 kilométerre van Győrtől, ahol gyakorlatilag élek. A májusi verseny volt nekem az első hajszám, az egy nagyon telibetalált verseny volt, szóval kevesebbet most sem vártam, de így az elvárás is nagyobb volt persze. Most először két távra bontották a versenyt, választható volt a 7km és 14km táv. Persze, hogy 14-re mentünk, ha már a május 7,5 km+ meghirdetett táv 11,5 volt… Szóval én azt gondoltam, hogy időben érkeztünk nagyjából egy órával az indulás előtt, de csalódnom kellett, mert a kamion, ahol a csomagátvétel zajlott, az ugyanakkora volt, mint májusban, de a jelentkezők száma nem. Az nőtt. Így lett az, hogy gyakorlatilag fél órát álltunk sorban, mire lett chip és rajtszám így marad nagyjából 15 perc arra, hogy vissza a kocsihoz a parkolóba, átöltözés futócuccba, vissza a rajtrácsra és go. Ez alapján, ha figyelmesen olvasol egy dolog maradt ki, a bemelegítés - ami nem ártott volna…


Néhány guggolás, már bent a boxban, kamera fel és duda. Nincs kapkodás, nincs rohanás, mert nincs értelme. Három kanyar és jött egy fal, úgy 2,2m körüli - kis segítséggel átesek rajta, hagyjuk is -, eredjünk tovább. Itt azért a tömeg összetorlódott rendesen, aki ezt el akarta kerülni, az bizony meg kellett, hogy tépje az elejét. Aztán egy másfél kilométer futás, aminek egy jó része egy sunyi kétlépcsős emelkedő, aminek a teteje a rég használaton kívüli sípálya teteje. Zsák fel a nyakra és irány lefelé. Nem akartam lejtőnek lefelé szaladni a zsákkal, inkább egyforma iramot végig: lefelé is és majd felfelé is, mert nyilván vissza is kellett adni a ballasztot. Fent még egy kis töri óra évszám magolással, nem lehet probléma. Négy kilométer terepfutás szépen váltakozva az emelkedők és a lejtők, de jól futható és kényelmes volt nagyrészt. Bár a Viator parkolóhoz felfelé az emelkedő nagyon szemét volt, főleg a Szent Jakab háztól. Aztán újra lefelé a vizesvödörért. Egy kör felfelé egy kanna vízzel (májusban kettőt kellett vinni), örömködés-pacsizás, mehetünk tovább, vissza az előbb emlegetett parkoló felé. De most az út egy meredek lépcsőn vezetett az apátság irányába, de csak félig, mert egy jobbkanyarral a meredek lépcsőkön lefutottunk a városka szép főterére. Ott már várt minket néhány akadály: egyensúlyozás élére állított pallókon. Én nehezebb megoldást választottam: középen indultam, félúton megbillentem átugrottam egyet jobbra két lépés, vissza egyet balra (még mindig a pallókon vagyon, lábam nem ért a betonra) és kész - hát nem fogadták el, első bünti. Cserébe a gólyaláb sikerült (mondjuk ezt ott a helyszínen tanultam meg…), aztán le a borospincékbe. Itt kezdődött a tánc a Magnashot-tal, egyet behúztam, mert kezdett görcsölni a vádlim.

14522904_1158181957575060_6142828021661115868_n.jpg

Aztán irány fel a dombra. A móka a következő volt: előbb a gyakorlatilag függőleges homokfalon fel a kötéllel, aztán lefelé inkább seggen csúszva, aztán visszamászni négykézláb oda, ahova egyszer már felkapaszkodtunk (priceless). Végre újra fent, 7-esek balra, 14-esek jobbra. Laza kocogás után kötél létra, de előtte egy újabb memória játék, már a második. Találkozás, beszélgetés futótársakkal igyekszem összeszedni magamat és a pulzusomat, de újra jön vádligörcs, még hátravan legalább öt egység, szar lesz ez így a végéig. Szűk ösvényeken fel és le, körbe a Boldog Mór kilátó körül, jól futható és kapaszkodós részek váltják egymást, nagyon jó a pálya, élvezem is nagyon, de a görcs. Még egy Magnashot, vagy kettő. Végre kiérünk egy tisztás rétre, ott lesz valami akadály, fejben már készülök is a nyilazásra (májusban is itt volt), de egy hirtelen jobb kanyarral megint eltűnünk az erdőben. Meredek seggen csúszás után, újra jól futható ösvény jön, végre egy akadály, rönköt kell cipelni. Nincs para, nem nehéz, habár nem futok vele, hamar adom is vissza a szert. Kis futás, de inkább pihentető gyaloglás után újra az íjász réten vagyunk, de ahelyett, hogy végre odaérnénk, még egy dombmászós szívatás. Végre lőhetek...hogy mennyire utálom, mindegy csináljuk. Fel a bakra, vádligörcs érkezik ahogy kell - kész vagyok. Lövök egy egész jót, de pár centivel mellé. Cserébe memória visszamondás és így csak 20 bünti. Futok tovább be az erdőbe és persze felfelé, a Kápolna felé. Kis baktatás után újabb memória visszamondós játék, most azt, amit még a sípályán kellett (volna) megtanulni. Nem volt gondom, de volt, akinek akadt. Mondjuk itt valóban - már bocs - hülyének kellett lenni a büntihez, mert konkrétan összetorlódtak a futók és előttem legalább négyen mondták el az évszámokat, szóval csak utánozni kellett volna - nem mindenkinek ment… Aztán egy kis élményfokozó domboldal mászás - nem túl nagy, de elég szemétül meredek és még a gazok a böktek. Már semmi se jó!

14572979_1158182150908374_3405067361655496486_n.jpg

Jöhetnek a palánkok: lent-lent-fent-közte-fent-fent-köze-közte-lent. Aztán a verseny leggenyóbb része jött. Laza lépcsőfutás helyett egy váratlan várfalra mászás, durván meredek és száraz poros csapáson. Megkínlódtam rendesen, de még mindig jól jártam azzal, hogy legalább terepcipőm volt, mert aki enélkül jött, az úgy járt, mint a csaj előttem, akinek megindult a talpa és már vissza is csúszott úgy hat métert. Miután felértünk, az apátság körül mentünk egy félkört aztán jöhettek a népi akadályok. Csillagdobás piros foltokra - 20 bünti, csúzlizás - 20 bünti. Ez utóbbi azért volt szerintem szemétség, mert lőttél egy tök ismeretlen csúzlival, fingod sincs, hogy merre hord és mennyire, milyen erővel lőj stb. Májusban legalább három lövésed volt: ha elsőre túlhúztad, akkor volt esélyed, hogy másodikra korrigálj valamit. Így ez inkább pénzfeldobás volt, mint akadály.

14457289_1158182184241704_3377198807721073504_n.jpg

Aztán le az arborétumba, talán itt ittam meg az utolsó Magnashot-ot, innen már nem volt sok hátra, de az akadályok száma még aggasztott. Kötélhintázás és kötélmászás egymás után - sérült váll miatt bukó, mehet a bünti. Itt jegyezném meg, hogy itt is divattá kezd válni a büntetők tapló módon való megoldása: húsz fekvő helyett, öt izé a szalag egyik oldalán és öt b@sz a másik oldalán (az izé és a b@sz alatt azt a “módosított börpit” értem, amikor emberünk csak a lábait rugdalja előre-hátra fekvőtámasz állásban, mondjuk legfeljebb ötöt, aztán go ... ő is kap érmet). Aztán zsákfutás - görcsölő vádlival nem ajándék, de ment, aztán a bokrok között visszaköszönt az összes addigi Magnashot. A végére az a k..a kínlódás a szögesdrót alatt - hogy utáltam, aztán már csak a vége maradt. A “szokásos” a célt-már-látod-de-azért-még-egy-dombra-fel-csüccs futás és az idei hajsza legjobb dobása a bálákból és raklapokból épült akadálykomplexum!

14470381_1158254237567832_2330709523864965750_n.jpg

Hát beszarás, mennyire ötletes volt ez az építmény! Három magas szalmabálákra fel kezdetnek nem rossz, aztán egy Tarzan kötelezés a túloldalon lévő szalmabálákra, ott egy gerendán egyensúlyozás egy kis extra fűszerrel (gumikötél keresztben térdmagasban), majd bálákon átugrálva, hordókon átbújva irány a cél... Amin az út még egy mászófalon át vezetett. Ebből az egészből még egy húszas büntit sikerült összekaparnom, mert a Tarzan ugrás közben megint a vádli vállalta a főszerepet és szépen le is zuhantam a kötélről.

Három órás futásom nem acélos és a szemét görcsölés miatt sokat kint is hagytam a pályán, emiatt mérges vagyok. A Magnashotra meg még ma is haragszom, főleg azért, amit a verseny után csinált velem… Mégis, egy pár órás alvás után újra úgy éreztem, hogy kellett ez nekem és jöhetnek az újabb akadályfutó versenyek. A Pannonhajsza pedig szintet lépett. Remek pályát építettek nagyon jó és ötletes akadályokkal. A távok szétválasztása is jó ötlet volt, így be tudták vonzani a környékből azokat is, akik csak ismerkedni szeretnének ezzel a világgal. Talán a rajtcsomag átvétele mehetett volna gyorsabban, de majd jövőre ezen is javítanak. Emlékezetes és állati jó verseny volt, hosszú és kemény pályával. A táv egy kicsit megint több lett én inkább 15 km-nek (14.94) mértem (gpx zippelve), mint 14-nek, és 612 m emelkedés is elég masszív lett. Májusban újra megküzdünk, te kis Hajsza!

FOTÓK: Bucsák László

További képek a Pannonhajsza hivatalos FB oldalán

Szólj hozzá!
Címkék: 2016 pannonhajsza

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr6811760753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.